Eternity - 10. fejezet

Sziasztok!

Nem, ez nem délibáb. Valóban csütörtök van, és itt a folytatás!

Idén hamarabb jött a Mikulás! Na, jó, csak viccelünk.

Reméljük örültök, hogy nem kell várni vasárnapig.

A feji végén van egy kép Chrisről, aki esetleg még nem ismerné. És a szereplők képei is bővültek eggyel :)

Puszi: Szylu és Pupi

10. fejezet

Jackson

„Az utolsó vágy

Az ablak alatt áll

Túlélte az éjszakát,

Az utolsó vágy

Egy cigarettára gyújt

És egy pocsolyában

Megnézi magát”

(Ákos: A lámpagyújtogató dala)

(Edward szemszöge)

Most már tényleg azt hiszem, hogy pikkelnek odafönt – vagy adott esetben odalent – rám. Mert, hogy ilyen peches nem lehet valaki, mint én, az biztos.

Ott álltam Bella szobájában teljesen ledöbbenve. Bella éppen csak annyira fordult meg, hogy elérje az ágyon heverő törölközőjét, de ne mutasson magából többet. A törölközőt egy mozdulattal maga elé kapta és ezzel eltakarta felsőtestét.

– Mi történt? – tértem magamhoz nagy nehezen és próbáltam a szemébe nézni. – Jól vagy?

– Nem – remegett meg a hangja és már ott is volt mellettem.

Belekapaszkodott a kezembe és félig mögém bújt. Éreztem, hogy forró teste az enyémhez simult – nyeltem egyet, amikor átvillant az agyamon, mennyi ruha is van rajta –, míg kikandikált mellettem.

– Bella, mégis mi a baj? – kérdeztem ismételten és félelemtől csillogó szemeit vizslattam.

– Valami van az alatt a ruhakupac alatt – mutatott egyenesen az egyik sarokba.

Odakaptam a tekintetem és láttam, hogy mi rémiszthette halálra Bellát. A kupac jól láthatóan megmozdult és hangosan prüszkölt egyet. Koncentráltam és most már hallottam a hevesen dobogó szív mellett mást is. Egy apró, ám annál szaporábban verdeső parányi szívecskét és egy Bella számára nem hallható szuszogó levegővételt. Mintha az a valami szimatolna.

Kibontakoztam Bella öleléséből és egyenesen a kupac felé indultam.

– Edward? – sipította Bella. – Mégis mit csinálsz?

Hátrafordultam és a számra tettem a mutatóujjam, hogy jelezzem, maradjon csöndben, majd óvatosan odasomfordáltam. Közelebbről már éreztem a meleg test csábító illatát – persze Bella vérével nem vetekedhetett! – és tudtam, hogy nem növényevő a betolakodó.

Nem mintha bármilyen kárt is okozhatott volna nekem az a valami, de a látszat kedvéért finoman és egyesével szedegettem le a ruhákat, míg végül elő nem került a Bellára frászt hozó lény.

Nem tehettem róla, de felnevettem.

– Mi az? – kérdezte halkan Bella.

– Gyere ide és meglátod – feleltem, ám meg sem moccant. – Nyugi, nem bánt!

Bella odasomfordált mellém – csalódottan vettem észre, hogy míg én az élete megmentésével foglalkoztam, ő addig felvett egy fekete, ujjatlan trikót, ami tökéletesen simult karcsú alakjára, tönkretéve ezzel engem is! – és a lélegzete elállt egy pillanatra.

– Ez meg mi? – forgatta a fejét, de válaszolni már nem tudtam. – Hé, ne rágd meg! Az az én pólóm!

Elkapta a ruhadarab másik végét és egy sajátos kötélhúzás alakult ki. A kis állat mindent bevetve és morogva cibálta fogaival az anyagot, Bella pedig mérgesen nézett rá és egy kézzel ráncigálta.

A könnyű anyag nem bírta és reccsenve adta meg magát a harapásnyom mentén. A lendülettől Bella hátraesett, az állat meg bukfencezve kenődött fel a falra, majd nem mozdult.

– Te jó ég! – suttogta Bella. – Jól van? Ugye nem öltem meg?

Ösztönösen és gondolkodás nélkül nyúlt oda, mire a kis lény felpattant és végigfutva Bella karján a nyakára tekeredett, mint valami gallér. Bella felnevetett és a szíve is hevesebb tempót diktált.

– Milyen állat lehet? – kérdezte és megsimogatta az apró fejet, ami egyenesen az artériájánál volt.

– Egy görény – válaszoltam. – Vadászgörény. Ha jól látom, ez egy szelídített példány, tehát valahonnan megléphetett. Leveszem, ha nem gond!

Az állat felé nyúltam, de az rám morgott és esküdni mertem volna, hogy gyűlölködve nézett rám.

– Mit eszik egy ilyen? – érdeklődött Bella és felkelt a görénnyel a nyakában.

Azt nem tudom, hogy ő mit eszik, de az biztos, hogy én őt eszem meg, ha nem száll le onnan, de rögtön!

– Bella szerintem nem jó ötlet… – A mondatot már csak magam miatt fejeztem be, mert Bella már a lépcsőn haladt lefelé. –… ezzel az állattal a nyakadban mászkálnod.

Felsóhajtottam és lementem utána. Csak formás lábai és feneke látszott ki a hűtőajtó mögül.

– Hihetetlen vagy! – morogtam neki. – Fél perccel ezelőtt még szívinfarktust akartál kapni amiatt a görény miatt, most meg jópofizol neki!

– Nem hagyhatom szegénykét éhen veszni – mondta a hűtő tartalmának. – A tejet vajon szereti?

Odabattyogtam mellé és a derekánál fogva arrébb toltam, majd kivettem egy szelet húst a fagyasztóból. Azért állatbarát vagyok, így előkerítettem egy tálat és teleengedve a forró vízbe vágtam a húst, ami meg kell, hogy jegyezzem, nem volt valami szívderítő látvány számomra.

– Ha kiengedett, akkor oda lehet neki adni, utána meg mehet, amerre lát – dünnyögtem és karba font kezekkel a mosogató szélének támaszkodtam.

Bella velem szemben felült az asztalra és az ölébe tette az állatot. Ő csak most szúrta ki azt, amit én első látásra, vagyis, hogy egy nyakörv lógott a görény nyakában. A fény felé fordította a bilétát.

– Nos, úgy látszik, hogy Jackson három utcával arrébb lakik – olvasta le az infókat. – Holnap reggel első dolgunk lesz visszavinni téged, rendben van?

Komolyan úgy beszélt hozzá, mintha az a dög értené minden szavát!

– Bella, az csak egy görény! – szóltam kissé gunyorosan.

– Csak nem féltékeny vagy? – vonta fel a szemöldökét, míg Jackson visszamászott a „helyére”.

– Már miért lennék az? – kérdeztem vissza értetlenül.

– Azért, mert Jackson jelen pillanatban aranyosabb, mint te – vágta rá.

– Szóval aranyos vagyok? – mosolyodtam el, de azt már nem tudtam volna megmondani, hogy Bella véleményén vagy a helyzet pikantériáján derültem ilyen jól.

– Férfiak, azt hiszik, hogy minden róluk szól – sóhajtotta. – Igen, néha aranyos vagy, máskor viszont elviselhetetlenül egoista.

Felhorkantam a sértés hallatán. Ezt most azt hiszem, megkaptam!

– Mégis elviselsz – mutattam rá a tényre, hogy még egyetlen alkalommal sem rohant el tőlem visítva.

Pedig lett volna rá alkalma elégszer. És hová fajult a világ? Most itt ücsörög egy görénnyel és egy vámpírral a konyhában és az egoizmusról beszélgetünk. Megáll az ész! Mi lesz ebből még?!

– Tehetek mást? – vonta meg a vállát. – Megszoksz vagy megszöksz.

– Roppant humoros vagy – fanyalogtam. – De térjünk csak vissza ahhoz az injekciós incidenshez. Mi az, hogy rosszul leszel a tűktől? Ájultan tetováltak, vagy mi a szösz?

Bella szemei összeszűkültek és ebből tudtam, hogy érzékeny témát feszegetünk

– Egy tetoválás és egy injekció között hatalmas a különbség – morogta és leszállva az asztalról kihalászta az immár „fogyasztható” állapotba került húst. – Biztos, hogy nem lesz neki baja ettől?

A görény izgatottan mocorogni kezdett a nyakában, amint meglátta a húst.

– A görények ragadozók – válaszoltam és egy laposabb tálra téve a húst, leraktam a földre.

Jackson lefutott Bella karján én onnan a földre ugrott, majd rávetette magát a kajára és nem úgy nézett ki, mint aki mostanában fog ismét foglalkozni velünk.

– Látod, megmondtam. – Önkéntelenül húzódott mosolyra a szám. – Szóval mi is az a hatalmas különbség az injekció és a tetováló tű között?

Bella mellém dőlt a mosogató szélénél és a táplálkozó állatot figyelte, de tudtam, hogy hallotta a kérdésemet. Várt pár másodpercig – én addig kecses nyakában és egyenes ívű állában gyönyörködtem – és csak utána felelt.

– A tetoválásoknál csak a hámréteget szúrják át és az alá juttatják a festékanyagot – magyarázta. – Egy injekciónál viszont más a helyzet. Utálom érezni, ahogyan az adrenalint belenyomják a húsomba.

Ösztönösen összerezzent és libabőrös lett.

– És miért pont Chris Núñezzel csináltattad a te rejtélyes tetoválásodat? – kérdeztem, mert ez bökte a csőrömet.

– Ő az egyik legjobb egész Amerikában és már amennyire lehet, gyengéden tetovál – válaszolta.

– És nem mellesleg helyes, A-kategóriás pasi, igaz? – Csak reménykedhettem, hogy a hangom nem árult el.

Bella felnézett rám és telt ajkain mosoly bujkált. Na, szép, még ki is nevet! Nem elég, hogy egoistának titulál, de még nevet is rajtam!

– Irtó dögös, azt meg kell hagyni, de sajnos harminc fölött van, ezért csak B-kategóriás – kacsintott rám nevetve és visszafordult a pitiző görény felé, aki felkuncsorogta magát Bella ölébe.

Vajon a száz fölötti pasik milyen jelzést kapnak? – töprengtem magamban. Tuti, hogy nem lenne elég az ABC hozzá!

– És most mihez kezdjek veled? – kérdezte a görényt és az állát simogatta.

A dög meg csak dörgölőzött hozzá és furcsa hangokat adott ki.

– Szerintem ki kéne tenni egy dobozban az ajtó elé – morogtam.

– Eszednél vagy? – hördült fel Bella. – Odakint havazik! Gyere, Jackson, keresünk neked valami helyet, ahol este alhatsz.

Küldött még egy szúrós pillantást felém, aztán felszaladt a lépcsőn. Utána baktattam és a folyosón kaptam el egy pillanatra, amint besuhant a szobájába, kezében egy fonott kosárral. Bekukkantottam és láttam, hogy a kosarat az ágya mellé helyezte és beletette szakadt pólóját, meg a görényt. Az kényelmesen összekuporodott, mellső mancsaira fektette a fejét és a legnagyobb nyugalommal aludni kezdett.

– Hát nem tündéri? – kérdezte Bella és lehuppant az ágyra.

– Ühüm – mormoltam, de az igazat megvallva azzal voltam elfoglalva, hogy végig követtem Bella mozdulatsorát, ahogyan kibontotta a haját és összeborzolta.

A tincsek lágyan omlottak le nyakára, meztelen vállaira, a hátára és mellkasára. A mozdulat miatt felkavarodott a szoba levegője és alattomosan kúszott be az orromba a levendula és frézia igéző kettőse. Most még intenzívebben éreztem, mert a szoba is ezt az illatot árasztotta magából.

Éreztem, hogy pengeéles fogsoromat beborítja termelődő mérgem és izmaim megfeszültek, mintha támadni készülnék. A gondolataim szétestek, látásom kezdett elhomályosodni, ahogyan rosszabbik énem elhatalmasodott rajtam.

Szorosan lehunytam a szememet és félrefordítottam a fejemet. Erősen küzdöttem szörnyeteg felemmel, de nem sejtettem, mi lesz a vége. Nem veszíthettem el az önuralmam, hiszen az Bella életének végét jelentené.

Egy jólesően meleg kéz simult az arcomra és gyengéd erőszakkal fordította maga felé a fejemet. A szemeim felpattantak és Bella csokoládébarna tekintetével találkoztam. Egy cseppnyi félelem sem volt leolvasható az arcáról, pedig számtalan oka lett volna rettegni a közelemben.

Ebben a pillanatban jöttem rá, hogyha bántanám őt, azt soha nem élném túl. Ő annyira kedves, megértő, gyengéd és jó. Soha nem találkoztam még hozzá hasonló teremtménnyel!

– Jól vagy? – kérdezte és hangjában aggodalom csengett.

– A szerepköröknek megfelelően ezt nekem kéne megkérdeznem – mondtam és finoman a kezére simítottam a tenyeremet, majd pár pillanat múlva levettem a kezét az arcomról.

Nem szerencsés, ha ennyire érintkezik a bőrömmel, még a végén…

– Miért ilyen hűvös a bőröd? – kapott a kezem után és szorosan a két tenyere közé fogta.

Na, kettőnk közül ki a gondolatolvasó? – sóhajtottam magamban és a legelső ésszerű magyarázattal rukkoltam elő.

– Rossz a vérkeringésem – zártam rövidre a témát.

Bella nem tudta elnyomni a kuncogását, mire felvont szemöldökkel néztem rá.

– Ez meg mi volt? – kérdeztem.

– Inkább nem válaszolnék, ha nem haragszol – kuncogta még mindig és kénytelen voltam felhagyni a kíváncsiskodással a következő mozdulata miatt.

Egyik kezét a szája elé tette – a másikkal még mindig az enyémet fogta, ami nagyon is tetszett – és hatalmasat ásított.

– Ideje lenne aludnod, már tíz óra is elmúlt – nógattam és finoman az ágya felé toltam. – Kimerült lehetsz.

– Pedig nem is futottam ma – motyogta és engedelmesen befeküdt az ágyába.

– Majd holnap bepótolod – nyugtattam meg és betakartam.

– Tényleg jó lesz neked a kanapén? – kérdezte félálomban.

– Tökéletes – válaszoltam. – Jó éjt és csak szólj, ha kell valami.

– Oké, majd sikítok – somolyogta és az oldalára fordult. – Jó éjt és aludj jól!

Elmosolyodtam a jókívánságán és már kiléptem volna az ajtón, amikor Bella halkan utánam szólt.

– Edward! – Gondolkodás nélkül fordultam vissza és egy angyali mosolyt kaptam cserébe. – Tetszik a pizsamád!

– Kösz – nevettem és egy utolsó pillantás után otthagytam az álmok birodalmában elmerülő lányt – na, meg a szuszogó állatot.

Majd később, amikor már mélyen alszik, visszalopakodom hozzá – gondoltam magamban és végigfeküdtem az ős öreg díványon.

Most volt egy „kis” időm számot vetni a ma történt eseményekről. Alig merem elhinni, hogy itt fekszem Belláék házának kanapéján és vámpír létemre egy emberlányra vigyázom. Ez az évszázad, ha nem az évezred poénja!

„Hé, öcskös, ne az élet nagy dolgairól filozofálj, hanem engedj be!” – kiabálta Emmett gondolatban. – „Befagy a seggem idekint!”

– Emmett, te meg mégis, hogy a francba kerülsz ide? – sziszegtem halkan, hogy csak ő hallja.

„Beugrottam megnézni, hogy mit huncutkodtok itt nekem” – válaszolta és elképzeltem az arcrepesztő vigyort is, ami beterítette a képét.

– Húzz innen! – őrjöngtem csendesen. – Nem engedlek be!

„Oh, szóval, akkor tényleg a dolgok közepébe vágtatok!” – És még a halk röhögést is hallottam. – „Vagy inkább elfogyasztottad Bellácskát vacsira?”

Dühösen pattantam fel és a hátsó ajtóhoz suhanva finoman feltéptem azt. Emmett vigyorgott rám teljes életnagyságban.

– Mit akarsz? – kérdeztem cseppet sem kedvesen.

– Alice üzeni, hogy Jacksont nem sikerül holnap reggel visszaadnotok, mert a hapsi nem akarja megtartani – olvasta fel egy cetliről húgom üzenetét.

– És ezt nem tudta volna telefonon közölni? – értetlenkedtem.

– Hát, nem – vakargatta a fejét. – Amúgy ki az a Jackson?

– Egy görény – morogtam.

– Mi van? – képedt el Em.

– Igen, jól hallottad – dünnyögtem. – Egy vadászgörény, aki a frászt hozta Bellára.

– Ezt látnom kell – mondta és mielőtt belépett volna az ajtón, a lépcső halkan megnyikordult.

– Ideje, hogy a vámpír távozzon – sziszegtem és kisegítettem Emmettet az ajtón, majd halkan becsuktam.

„Csak ügyesen!” – üzente még Emmett, aztán elveszett a ház mögötti fák sűrűjében.

Mindennek elmondtam magamban a bátyámat, miközben felkapcsoltam a munkaasztal fölötti neonlámpát és lekapva egy poharat megtöltöttem félig vízzel. Bella éppen akkor lépett be az ajtón, amikor a poharat a számhoz emeltem, így kénytelen voltam leerőltetni pár kortyot a torkomon. Borzalmas volt!

Bella kótyagosan állt meg mellettem és elvéve a poharat tőlem felnézett rám.

– Száj- és körömfájás? – kérdezte, mire felvontam a szemöldököm. – Tehát nincs – nyugtázta és beleivott.

Csak kicsit dobtam el az agyam, hogy egy vámpír poharából ivott! Jó, mondjuk ő ezt az apró, ám létfontosságú tényt nem tudhatta, de akkor is!

– Minden srác poharából ilyen lazán iszol, vagy érezzem magamat megtisztelve? – kérdeztem rá burkoltan a dologra.

– Jó éjt, Edward! – dünnyögte mosolyogva és lábujjhegyre állva gyors puszit nyomott az arcomra, majd ott sem volt…

A kanapén ültem és a lábaimon doboltam, míg vártam, hogy Bella elaludjon. Legalább tíz percen át forgolódott, és minden fordulás alkalmával dühösen szusszantott, de légzése csak egyenletes lett aztán, ami a tudtomra adta: eljött az én időm, és ideje felosonnom a szobájába, hogy egész éjjel figyeljem, ahogyan alszik. Vámpír létemre megadatott az a remek „képesség”, hogy halkan tudok közlekedni, de ez még nem jelenti azt, hogy a padló is hangtalanul tűrné a lépteimet. Már az emeleten voltam, mikor egy alkalommal kővé dermedtem, ahogyan a régi deszka megnyikordult lépésem nyomán. Elakadó lélegzettel vártam, hogy Bella felébredt-e a zajra, de a szívverése és a légzése is arról tanúskodott, hogy az igazak álmát alussza. A szobája ajtajában megtorpantam és vártam, amíg két énem lerendezi a csatát. A jó felem viaskodott a kevésbé jóval, míg az előbbi elhordott mindennek azért, amire készülök, addig utóbbi szinte meg is dicsért, amiért fittyet akarok hányni Bella privát szférájára.

Végül – mint az utóbbi napokban általában – a kevésbé jó került ki győztesen az ütközetből. Míg magát dicsérte, amiért ő nyert, én benyitottam a parányi szobába. A szoba egyik sarkát egy öreg hintaszék foglalta el, amely tökéletesnek bizonyult, hogy abból nézzem az azon a kis ágyon alvó angyalt. Ugyanolyan halkan, ha nem halkabban lépkedtem itt is, nehogy a végén felverjem álmából Bellát. Hisz mivel magyarázhatnám meg az ittlétemet, ha esetleg észrevenne? Bár nem volt világos a szobában, az utcai lámpa, mely pontosan a ház előtt van, némi fényt juttat a helységbe, így könnyedén rajta kaphatná leselkedő személyemet a hintaszékben ülve.

A szobában persze nem csak Bella aludt, hanem az állat, Jackson is. A fonott kosárban össze volt kuporodva, és légvételei néha már horkoláshoz voltak hasonlíthatóak. Összeszűkült szemekkel vizslattam az alvó szőrmókot, míg a hintaszékhez értem. Leültem, és megállapítottam, hogy tényleg tökéletes rálátásom nyílik Bellára.

Talán órákig bámultam kisimult elefántcsont színű arcát, mikor is történt valami.

Apró mocorgásra lettem figyelmes, ami nem Bellától származott. Rögtön odakaptam a tekintetem a másik élő személy felé, ugyanis kizárásos alapon csak tőle jöhetett a zaj. Jackson ismét mocorogni kezdett a kosárban, majd kinyitotta a szemeit. Kikecmergett fekhelyéből, majd a padlótól elrugaszkodva egy ugrással az ágyon termett.

Akaratlanul morgás tört fel belőlem, mire felém kapta egy pillanatra a tekintetét, de végül nem törődött velem, hanem folytatta, amit elkezdett. Óvatosan befúrta magát a takaró oldalán az anyag alá, majd pillanatokon belül kibukkant a feje fent és odaficergett Bella mellkasához.

Izmaim megfeszültek és támadásra készen álltam, hogy azt a dögöt kipenderítsem az ágyból, de arra kétséget kizáróan felkelt volna Bella is. Csodálkozom, hogy most nem tette!

Durcásan karba fontam a kezeimet, és összeszűkült szemekkel vizslattam az állatot, aki ahhoz a testhez bújik, amelyikhez én szeretnék. Jackson légzése nyugodt lett, és ettől még inkább dühös lettem. Az agyam teljes kapacitással dolgozni kezdett, és egy őrült dologgal állt elő percekkel később:

Bella a szemem láttára egy ágyban alszik egy fiúval!

Mert hát állat vagy sem, de akkor is hímnemű lény Jackson.

Majdnem felnevettem azon, hogy mennyire féltékeny vagyok erre a dögre, de idejében visszafojtottam a feltörni vágyó röhögésemet.

Egyszerűen nem tudtam felfogni, Bella, hogy nem veszi észre, hogy egy szőrös valami tapadt hozzá?

Nem is tudom, hogy mire vágytam jobban: hogy tovább aludjon és én nézhessem őt, vagy ébredjen fel és hajítsa ki Jacksont az ágyából, már, ha egyáltalán ki akarná dobni…

A reggel hamarabb elérkezett, mint szerettem volna. Egyszerűen nem tudtam betelni azzal, hogy nézhetem Bellát, amikor alszik. Sajnos fogalmam sincs, hogy mikorra van beállítva az ébresztője, így kénytelen voltam kiosonni a szobájából, nehogy még a végén fülön csípjen. Lebattyogtam a földszintre és lefeküdtem a kanapéra, majd elgondolkoztam azon, hogy néhány napja még milyen unalmas volt az életem, jobban mondva létezésem, de Bella idejövetele felforgatta a kis világomat. Kétségkívül örültem annak, hogy Forksba költözött.

Ismét megmutatkozott Bella borzalmas zenei ízlése, már, ha egyáltalán lehetett zenének nevezni azt a borzalmat, amin a telefonja megszólalt. Nem tudom, hogy valaki hívta-e vagy az az ébresztőhangja, de bármelyik is volt, elérte, hogy felébredjen Bella. Végül nem hallottam volna, hogy beleszól a telefonba, így majdnem biztos voltam benne, hogy erre a rémes rikácsolásra kel reggelente, vagy csak kinyomta a hívást.

A ház csendjébe belehasított a hangos ásítása, és a fél másodperccel későbbi sikolya. Felrohantam az emeletre és kopogás nélkül rontottam a szobájába veszélyforrás vagy egy újabb állat után kutatva, és még vámpírhallásomat is bevetettem, de Bella és Jackson szívverésén kívül mást nem hallottam.

– Mi történt? – kérdeztem, miközben aggódva pillantottam rá.

– Csak nem tudtam hirtelen, hogy mi ez a szőrös az ágyamban – kuncogott és Jacksonra bökött.

Nekem nem volt új a látvány, ahogy az a dög Bella testéhez simult, de akaratlanul morogtam fel kissé ismét. Az állat Bella sikolyára nem ébredt fel, és továbbra is szégyentelenül bújt trikóba bújtatott felsőtestéhez. Bella lepillantott Jacksonra, majd óvatosan megsimogatta a fejét.

– Csak tudnám, hogy kerül ide? – nevetett halkan.

– Kimászott a helyéről és befeküdt melléd nyilvánvalóan. És remélhetőleg nincs semmi betegsége, különben megnézheted magad – dorgáltam meg kissé, hogy még most sem képes kilökdösni azt a dögöt az ágyából.

– Már megint ez a féltékenykedés – vigyorgott Bella. – Csak nem szeretnél Jackson helyében lenni? – kérdezte pimaszul, aztán elpirult, bizonyára rájött a mondat értelmére.

– Mivel nem látok semmit és senkit rajta kívül – böktem a még mindig alvó állatra –, aki az életedre törhetne, magadra is hagylak, hogy nyugodtan készülődhess – váltottam témát, ugyanis nem akartam felelni iménti kérdésére.

Megfordultam és már majdnem kiléptem az ajtón, mikor utánam szólt.

– Nem feleltél a kérdésemre – motyogta és mintha csalódottság lenne a hangjában.

Nem akartam nyíltan kimondani a választ, de egy kis utalás még nem a világ vége.

– Azt hiszem, tudod a választ – pillantottam vissza rá és elmosolyodtam.

Úgy tűnik valóban tudta, mert beharapta alsó ajkát és édes mosoly ült szív alakú arcára.

Akkor vált biztossá, hogy ideje távoznom, amikor nyújtózkodni kezdett – háta közben ívbe feszült –, és a mozdulat nyomán a trikó megfeszült a keblein. Kiiszkoltam a helyiségből mielőtt még megkérhettem volna rá, hogy ismételje meg párszor a nyújtózkodást.

Lementem a földszintre és a kanapén lévő ágyneműket szépen összehajtottam, majd egymásra tornyoztam. Épp akkor fogtam hozzá az ágyneműrendezésnek, mikor nyájasan ébresztgetni kezdte a dögöt, ami miatt majdnem széttéptem a párnát. A takarót akkor kezdtem jobban szorítani a kelleténél, mikor hallottam, hogy megnyitja fent a zuhanyt. A pillanat törtrészéig megfordult a fejemben, hogy kicsit leskelődöm, de végül elvetettem az ötletet perverz felem nagy bánatára. Pontosan huszonöt és fél perc múlva – számoltam a másodperceket is – kilibegett a fürdőszobából és lekiáltott nekem:

– Tiéd a fürdő. – Majd nyitódott aztán csapódott a szobája ajtaja.

Az Alice által hozott cuccokkal együtt felvonultam a fürdőbe és készülődni kezdtem. Nem akartam piperkőcnek tűnni, így nem emberi sebességgel készülődtem. Húgom olyan dolgokat is bepakolt, amikre semmi szükségem, mint például: dezodor, borotva, arcszesz, fogkefe, fogkrém. Utóbbi kettővel még tudtam is kezdeni valamit, de lévén, hogy több mint kilencven éve képtelen vagyok a borostásodásra, az arcszesz meg a borotva egyből vissza is kerültek a fekete táskába.

Kerek tíz percet voltam a fürdőben, ami alatt Swan rendőrfőnök leparkolt a cirkálóval a ház előtt, besétált a konyhába az éppen reggeliző lányához, és kapott egy szívrohamot is, hogy mégis milyen állat van az asztalon.

Bella elmesélte neki a sztorit, de persze azt a részt, hogy éppen akkor rontottam be, mikor rajta nem volt felül semmi, szépen kifelejtette a történetből, bizonyára nem ok nélkül.

Lebattyogtam a földszintre, majd a konyhába mentem és illedelmesen köszöntem a rendőrfőnöknek.

– Szervusz, Edward – köszönt vissza. – Milyen volt a kanapé?

Egy pillanatra elmosolyodtam azon, hogy ilyen nyíltan kérdezte meg, hogy tényleg azon aludtam-e, de aztán készségesen válaszoltam.

– Nem volt semmi gond vele.

– Éhes vagy? – pillantott rám Bella, és már készült felpattanni a székről.

– Nem, köszönöm.

– Hálás vagyok, amiért vigyáztál Bellsre és amiért az életedet kockáztattad, hogy kiderítsd milyen vérszomjas fenevad lapult a ruhakupac alatt. – A végére már nem bírta visszafogni magát és felnevetett, mire nekem is megrándult a szám széle.

Bella csúnyán nézett az apjára, aki emiatt igyekezett csillapítani a nevetését.

– Semmiség volt – legyintettem.

Swan rendőrfőnök elköszönt tőlünk, és felment pihenni, mert az ő szavaival élve „hű, de fáradt”.

– Indulhatunk? – pillantottam Bellára, aki már végzett a reggelijével.

– Persze – válaszoltam.

Felpattant az asztaltól, majd Jacksont felvette az ölébe és a fogas felé indult. Felsegítettem rá a kabátját, de a táskáját inkább a kezemben fogtam.

Kint rögtön vacogni kezdett a foga és, hogy megóvja a dögöt is a fagytól, közel szorította magához. Az Audi felé indult, én viszont elkaptam a karját.

– Hová mész?

– A kocsimhoz – felelte tömören. – Valahogy csak el kell jutnom a suliig.

– Salvatore mára kimenőt kap – vonszoltam a karjánál fogva Bellát a Volvo felé.

– De hát még Jacksont is… – kezdte, de a szavába vágtam.

– Azt is útba ejtjük – nyugtattam meg, majd kinyitottam a kocsi ajtaját, ahova beült és a dögöt az ölébe tette. Megkerültem a kocsit, majd beültem mellé.

– Mindjárt otthon leszel – gügyögte Bella Jacksonnak, de kihallottam a hangjában lévő szomorúságot.

Kétségkívül megszerette az állatot. Tudtam, hogy Jacksont nem akarja majd visszafogadni a gazdája, de ezt nem mondhattam el Bellának, elvégre, mivel vágnám ki magam, honnan tudom?

Mikor megérkeztünk a házhoz, Bella vett egy nagy levegőt, majd kiszállt. Odasétált a csengőhöz és hosszan megnyomta. A házban két ember tartózkodott, méghozzá egy kislány és egy középkorú férfi, és utóbbi gondolatban szidta azt, aki megzavarta őket a reggelizésben. A férfi az ajtóhoz sétált, és kilépett rajta, majd rögtön felénk kapta a tekintetét. Amint meglátta Jacksont, elfintorodott.

– Jó reggelt – köszönt Bella kedvesen. – Tegnap beszökött hozzánk és láttuk a bilétáján, hogy az Önöké – magyarázta Bella.

– Nem tudom, miről beszélsz – tette a férfi a tudatlant.

– Itt az áll, hogy Jackson az Önöké – habogott Bella a bilétára bökve egyik ujjával.

– Úgy látszik, kénytelen vagyok másképp fogalmazni, kislány – mordult Bellára, mire kezdett bennem felmenni a pumpa. – A lányom úgy tudja, hogy ez a dög elveszett, és szeretném, ha ez így is maradna. Szóval vidd innen, de rögtön! – kiabált, majd mielőtt bármit mondhattunk volna, beviharzott a házba és becsapta az ajtót.

– Most mit csináljunk? – pillantott fel rám Bella tanácstalanul és szemeiből előbuggyantak a könnycseppek.

Legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy dobjuk át a kerítésen Jacksont és lesz vele, ami lesz, de egy pillanatra én is megsajnáltam a görényt.

Bellát a kocsihoz kezdtem tolni, majd miután beült, megkerültem a kocsit és beszálltam én is.

– Hogy képes a sorsára hagyni szegény állatot? – szipogott Bella. – Most mi lesz vele? – simogatta meg a görény fejét.

– Talán te megtarthatnád – vetettem fel, hogy valahogy megnyugtassam. – Gondját tudnád viselni, és szeretnéd őt.

Legszívesebben gyomorszájon rúgnám magam, amiért én akasztom a nyakába ezt a dögöt és bántam azt a pillanatot, amikor megsajnáltam Jacksont.

– Úgy gondolod? – pillantott rám könnyes szemeivel.

– Persze – sóhajtottam, majd ujjaimmal letöröltem arcáról a könnyeket. – Charlie-t is biztos meg tudod, majd győzni valahogy.

Hogy én mekkora barom vagyok!

– Most viszont indulnunk kell, ha nem akarunk elkésni – indítottam be a kocsit, majd az iskola felé indultam.

– De Jacksonnal addig mi lesz? – vetette fel Bella. – Az iskolába nem vihetem be!

Hatalmasat sóhajtottam és számba vettem a lehetőségeket, vagyis lehetőséget, ugyanis egyetlen egy volt belőle. Egyáltalán nem tetszett az ötlet, viszont más választásom nem volt. Tíz évre elegendő jócselekedetnek számítom be a felajánlásomat.

– Maradhat a Volvóban.

– De… mi lesz, ha kárt tesz benne? – nézett rám miközben összeráncolta a homlokát. – Nincsenek a bőröm alatt százdollárosok, ha tönkre vágja Vivet.

Ez egy tényleg jó kérdés volt, amin nem gondolkodtam el. Ravasz mosolyra húzódott a szám, majd Bella felé fordultam.

– Ha kárt tesz a kocsimban, majd valahogy le tudjuk a költségeket – kacsintottam rá, mire elakadt a lélegzete, majd elpirult. Felnevettem azon, mennyire megdöbbent. – Csak vicceltem. Vagy el tudnád képzelni rólam, hogy bármilyen öhm… szolgáltatást kérnék tőled kártérítésként?

Meghökkenve pillantottam rá, mikor még fél perc múlva sem válaszolt.

– Tényleg ezt hiszed rólam? – kérdeztem, majd egy pillanattal később behajtottam az iskola parkolójába.

– Én csak azt hiszem, hogy a fiúk egy része szereti kihasználni az alkalmat – felelt végül félig-meddig a kérdésemre.

– De én nem! – szóltam kissé felháborodva. – Will azok közé tartozott, akik kihasználják a helyzetet? – kérdeztem kíváncsian.

Féltem Bella válaszától, nem is kicsit. Rettegtem, hogy azt mondja, igen, Will már használta ki a helyzetet nála.

– Velem sosem, de, csak mert én nem engedtem – mondta büszkén, majd kipattant a kocsiból.

Kiszálltam én is, majd odamentem hozzá. Megvártam, míg Jacksont az ülésre teszi, és úgy két centinyire lehúzza az ablakot, hogy friss levegő áramoljon majd be az állatnak, aztán mikor becsukta a kocsiajtót, a derekánál fogva megfordítottam és a kocsinak döntöttem őt.

– Nem akartalak megbántani. Sajnálom, hogy Willről beszéltem – simítottam végig kissé kipirult arcán.

– Én meg azt sajnálom, hogy rosszat gondoltam rólad – motyogta.

A bensőséges pillanatnak a közeledő piros BMW-ben ülő testvéreim vetettek véget.

Mielőtt az autó begördülhetett volna a parkolóba, hogy aztán Emmett jöjjön a perverz vicceivel Bellánál – mert azt tervezte, hogy érdeklődik, milyen huncutságokat műveltünk az éjjel – kikaptam Bella táskáját a kocsiból, és miután integetett Jacksonnak, húzni kezdtem a bejárat felé.

Bátyám érdeklődött spanyolon a fejleményekről, de nem voltam beszédes kedvemben, így tömören válaszoltam mindenre. Bella szerette volna ellenőrizni minden szünetben, hogy Jackson jól van-e, és, hogy milyen károkat tett már a Volvóban, így a szüneteket együtt töltöttük, ami kicsit sem volt ellenemre. A menzán ismét velünk ült, miután alaposan kifaggattam a konyhás nőt, hogy Bella ebédjében milyen alapanyagok vannak. Testvéreimtől becsengetés előtt jó tíz perccel elbúcsúztunk, hogy megnézzük él-e még az a dög. Ezekért a plusz percekért Bellával, azt sem bántam volna, ha rojtosra cibálja Jackson a bőrüléseket. A Volvo felé haladva végig Bellát figyeltem, így fogalmam sem volt, hogy az állat mire készült a kocsiban. Bella megszaporázta a lépteit, és az anyós üléshez szaladt, míg én a vezető oldali ajtónál voltam. Kinyitottam az ajtókat, és abban a pillanatban Bella kitárta az anyósülés felőlit és behajolt a kocsiba. Nem sikerült elkapni az állatot, mert az össze-visszaugrált, és mikor odaértem épp az én ülésemen terpeszkedett.

– Segíts elkapni – szólt oda nekem Bella.

Kinyitottam az ajtómat, és benyúltam a kocsiba, de nem tudtam elkapni Jacksont, mert egy ugrással a két első ülés széleire állt. Egyszerre nyúltunk érte, de a dög megint ugrott egyet, egyenesen az egyik hátsó ülés háttámlájára. Mindketten megkapaszkodtunk valamiben, de mikor Bella felé fordítottam a fejem, láttam, hogy az arca csak néhány centire van tőlem. Tekintetét az enyémbe fúrta, és ajkaimon éreztem lélegzetét. Néhány pillanat múlva lehunyta csokoládé szemeit és arca közeledni kezdett az enyém felé…

Chris Nuñez: