Eternity - 30. fejezet

Sziasztok!

Megjött a friss, kicsit késve, de reméljük, hogy tetszeni fog! Ha valami nem kivitelezhető a valós életben, hát ne kövezzetek meg, mert nem volt meg a megfelelő "helyszín", hogy lecsekkoljuk a dolgot! :D De meg lehet ám venni nekünk!XD A vége meg... MUHAHAHA!XD

Pusz

Pupi & Szylu

30. fejezet

Fekete gyönyörűség

„A szerelmes ágyig

A halálos ágyig is

Elkísérhet,

Ugye akarod még?

Tiéd lehet a Mindenség,

Ugye akarod még?

Maga a szándék is

Gyönyörű játék,

Hát ne félj tőle,

Ugye akarod még?

Tiéd lehet a Mindenség,

Ugye akarod még?”

(Ákos:Akarod még?)

(Bella szemszöge)

Másnap reggel kipihenten és nagyon is jól ébredtem, ami annak volt köszönhető, hogy Edward teste simult oda az enyémhez, és karjaival óvón fonta körül derekamat. Elmosolyodtam, és ha lehet, még jobban odabújtam hozzá, ami egy halk nyögést csikart ki belőle.

– Látom, hogy felébredtél – suttogta és lágy csókot nyomott a fejem búbjára.

– Nem, szerintem még nem ébredtem fel, mert azt álmodom, hogy egy vadidegen, csábító hangú és feltételezésem szerint szívdöglesztő pasi fekszik az ágyamban – súgtam vissza elhaló hangon, ahogyan megéreztem hűvös nyelvét végigsimítani a nyakam oldalán.

– Igen – motyogta és egyik kezével apró köröket rajzolt a csípőcsontomra. – És mit szól ehhez a barátod?

– Szerintem egy kicsit féltékeny – ugrattam, és válaszul ujjai megálltak bőröm kényeztetésében.

– Kicsit? – kérdezett vissza.

– Rendben – nevettem fel halkan. – Ha képes lenne rá, véleményem szerint megölné a féltékenység. De meg kell majd nyugtatnom, nem engedek a csábításnak.

Azzal egy mozdulattal átfordultam, és kényelmesen elnyúltam rajta, fejemet pedig a mellkasának támasztott két kezemmel tartottam meg. Átkarolta a derekamat és mélyen a szemembe nézett.

– Miért is nem? – kérdezte úgy, mintha nem tudná a nyilvánvaló választ.

– Azért, mert szerelmes vagyok – vontam meg a vállamat nemes egyszerűséggel.

Edward egyik kezét a tarkómra csúsztatta és lehúzott magához, hogy először finoman, majd szenvedélyesen megcsókoljon.

– Még ezek után sem? – tudakolta, miután hagyott levegőhöz jutni.

– Nem hiszem – ráztam meg a fejemet kábán. – De lehet, hogy még egy kicsit győzködhetsz.

Rám villantotta azt a féloldalas mosolyát, amitől a szívverésem is elállt, és a következő pillanatban már felettem helyezkedett el, miközben a nyakam tövében lévő kis gödröcskét tüntette ki a figyelmével. Lábaimat ösztönösen kulcsoltam a dereka köré, és elbóduló agyam még egy utolsó kísérletet tett arra, hogy a valóságba visszatérjen.

– Charlie? – nyögtem elfúló hangon, és ujjaimmal belekapaszkodtam szerelmem hátán az ingébe.

– Már elment dolgozni – lehelte a kulcscsontomnak.

Már elment dolgozni… Hmmm, akkor kettesben vagyunk… Már elment dolgozni… MÁR ELMENT DOLGOZNI???

– Basszus – nyögtem fel, és kénytelen-kelletlen lelöktem magamról Edwardot, aki a keskeny ágyamnak köszönhetően a padlón kötött ki.

Felpattantam, és rápillantottam az órámra, ami negyed nyolcat mutatott.

– Atya ég! – fakadtam ki és eszeveszett módon kezdtem el a szobában száguldozni.

Kedvesem csak csendesen kuncogott és kényelmesen visszamászott az ágyba, hogy felvegye a lehető leglazább testtartást. Feje alatt összekulcsolta a kezeit, és érdeklődve szemlélte, ahogyan búgócsiga módjára suhantam fel és alá előtte, hogy összekapkodjam a cuccaim.

– Miért nem ébresztettél fel? – vakkantottam oda Edwardnak egy halom ruha közül.

– Mert az én vezetési stílusommal negyed óra alatt ott vagyunk a suliban – válaszolta egyszerűen.

– De én nőből vagyok, és minimum fél óra kell ahhoz, hogy összeszedjem magamat! – csattantam fel.

– Hmmm – hümmögött és a következő pillanatban már tárcsázott is. – Igen, Alice – mondta a telefonba. – Igen, értettem. Igen, tudom, hogyan néz ki. Rendben, köszi.

Felkelt és egy erélyes mozdulattal félretolta a kezemet.

– Menj, intézd el az emberi teendőidet, ezt pedig bízd rám.

Nem tehettem mást, kénytelen voltam átadni a stafétabotot Edwardnak, de még a fürdőszobába menet odaszóltam neki:

– A fehér blúz, fekete melltartó párosítás csak egyszer jött be.

– De akkor nagyot ütött. – Nem kellett hátranéznem ahhoz, hogy tudjam, arcát egy széles mosoly terítette be. – Most a halványbézs felső, vörös-fekete melltartó kombinációra gondoltam.

– Néha félelmetes az ízlésed! – sóhajtottam elgyötörten és magára hagytam a ruháim között.

Amilyen gyorsan csak tudtam, rendbe szedtem magamat, feldobtam egy lágyabb sminket is, és visszatrappoltam kedvesemhez, hogy megnézzem, nem fulladt-e még meg a ruhakupac alatt. Edward az ablaknál állt, és kifelé bámult, az ágyamon viszont ott várt rám a gondosan összeválogatott ruhakollekcióm. Egy farmer, egy fehér melltartó és a halványbézs blúz, amivel fenyegetőzött.

Egy kissé csalódottan vettem észre, hogy amíg én a fürdőszobában szöszmötöltem, addig ő is átöltözött a tegnap összepakolt cuccaiba, és akármennyire is próbáltam visszafogni magamat, kibukott belőlem egy gyenge vád:

– Átöltöztél.

Visszafordult és megdobott egy mosollyal.

– Gondoltam, hogy megejtem, amíg még nem vagy a szobában, mert még a végén rám veted magadat és tényleg nem jutunk el a suliba. – Mosolya minden egyes szónál egyre szélesebb lett, amit női büszkeségem nem viselt túl jól.

Felkaptam a ruháimat, és bevágtam a szekrénybe, majd előhalásztam egy kötött, fekete egyberuhát, hozzá egy fekete melltartót, egy fekete combfixet, és visszarobogtam a fürdőbe.

– Bella, ne… – kezdett volna bele valamiféle mondókába Edward, de becsaptam az orra előtt az ajtót, és felöltöztem.

Ha ez kell neked, Edward Cullen, akkor tessék, megkaphatod! Nem vagy te annyira jóképű… Uh, ezt a mondatot még magamban sem mertem folytatni, nehogy a végén leszakadjon a fejem fölött a plafon. Kinyitottam az ajtót, elhaladtam az elképedt Edward mellett, összeszedtem a cuccaimat, amit gyorsan bepakoltam egy nőiesebb válltáskába, felvettem a térdig érő csizmámat, és már nyargaltam is lefelé a lépcsőn.

Odalent magamra vettem a kabátomat, és türelmetlenül toporogva kiáltottam fel szerelmemnek:

– Ha nem jössz, el fogunk késni!

– Nem én ácsorgok a lépcső aljában – szólalt meg mögülem a hangja és kis híján megugrottam ijedtemben.

Összeszűkült szemekkel fordultam meg, hogy belenézzek önelégült arcába, majd minden királynői méltóságomat összeszedtem és kimentem a szélesre tárt ajtón. Odakint azonban újabb döbbenet ért.

– Viv? – kérdeztem elvékonyodó hangon, ugyanis nem tudtam, hogy korán reggel a gyomrom hogyan fogadná az Edward hátán való utazást.

– A szomszéd utcában tettem le tegnap este, hogy ne szúrjon szemet Swan rendőrfőnöknek – kacsintott rám, miután bezárta az ajtót, és a kulcsot eltette a helyére.

Mellém lépett, és kezét a derekamra csúsztatva húzni kezdett magával, én pedig megadtam magam neki. Mint mindig, most is teljesen elkábított közelsége és mire a kocsihoz értünk, már nem is emlékeztem, mi miatt voltam rá mérges. Persze csak egy darabig, mert a bosszú már érlelődött bennem!

(Pár órával később)

– Elárulnád nekem, hogy mégis hova megyünk? – léptem ki a szobámból, miután lecseréltem a suliban viselt cuccaimat valami olyanra, amiben bárhol megjelenhetek.

Nem tudtam, hogy szerelmem mit tervezett ma délutánra – akármennyire próbáltam kiszedni belőle a nap folyamán, nem sikerült –, így kissé nehezen ment az egyes darabok összeválogatása. Végül egy csőszárú farmert, egy bokacsizmát, egy V-kivágású hosszú ujjú felsőt és egy kardigánt vettem fel magamra.

A folyosón megláttam a falnak támaszkodó Edwardot, aki le sem vette rólam a szemét. Először azt hittem, hogy elfelejtettem valamit, de megkérdezni már nem volt időm.

– Azt hiszem, a mai kiruccanás lefújva – morogta, és pár lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot, majd visszatuszkolt a szobámba.

Lenyomott az ágy szélére és már bele is ásta magát a szekrényem tartalmába, a mai napon másodjára, miközben fennhangon mormolt.

– Hacsak nem veszel fel valami olyat, amiben nem akarlak majd az első adandó alkalommal… – elharapta a mondatot, mire elvigyorodtam.

– Mégis mi bajod van ezzel a felsővel? – kérdeztem nagy ártatlanul és mutatóujjammal végigsimítottam a kivágáson, amikor visszafordult felém.

Szemeiben a dühöt azonnal felváltotta a jól ismert és imádott csillogás, de csak nyelt egyet és tovább kutakodott.

– Az, hogy még vezetnem kell ma, és mivel te is ott fogsz ülni mellettem, ezért vigyáznom kell… – A mondat végét nem hallottam, mert olyan gyorsan darálta el.

– Tudtommal te voltál az tegnap este, aki visszautasított – dőltem végig az ágyon, és lustán lóbálni kezdtem a lábaimat.

– Nem utasítottalak vissza, csak… – sziszegte, és nagyon jól megválogatta a szavait. – Csak kettőnk közül én vagyok az, aki józanabbul gondolkodik.

– Aham – somolyogtam, és visszaemlékeztem arra, milyen az, amikor elveszti az eszét.

Nem sok időm volt felidézni a kellemes perceket, mert szerelmem kibújt a szekrényből, és odadobott nekem valamit.

– Ezt vedd fel! – utasított zsarnokom, és már csukódott is mögötte az ajtó.

– Remélem, boldog vagy – morogtam, miután felvettem azt a felsőt, amit Edward rám parancsolt és letrappoltam a nappaliba.

Szerelmem a falnak támaszkodva állt és alaposan végigmért, amikor meglátott. Nem volt valami ronda darab, amit fel kellett vennem, csak egy egyszerű, halványkék, hosszú ujjú felső, de ebben valóban esély sem volt arra, hogy Edward letámadjon útban arrafelé, aminek a végállomását még mindig nem tudtam.

– Nem is tudod, hogy mennyire – vigyorgott Edward győzelemittasan, majd ellökte magát a faltól és odasétált hozzám.

Igyekeztem tartani magam és nem folyékony halmazállapotot produkálni attól az édes vigyorától, amit rám villantott, ugyanis nem hiányzott ebben a pillanatban, hogy tovább fényezzem az egóját.

– Legalább kettőnk közül valaki boldog. Az is jobb, mint a semmi – vontam meg a vállam és hátat fordítottam Edwardnak.

A bejárati ajtó felé indultam, hogy a mellette lévő fogasról lekapjam a kabátomat és végre elinduljunk, de Edward a harmadik lépés után gyengéden elkapta a karomat és szembe fordított magával.

– Nem vagy boldog... velem? – dadogta Edward és az arca elkínzott volt.

– De – enyhültem meg egy pillanatra fájdalmas arckifejezését látva, de aztán megacéloztam magam. – És majd meglátjuk, hogy valóban te gondolkozol-e józanabbul kettőnk közül – vigyorogtam, majd lefejtettem a karomról az ujjait – persze csak azért sikerült a "művelet", mert nem tartott erősen, ellenkező esetben esélyem sem lett volna vele szemben.

– El kell, hogy keserítselek, szerelmem, de én vagyok a józanabb.

– Majd kiderül – vágtam rá, és felkaptam a kabátomat aztán kiléptem a házból. – Öhm, Edward, nem úgy volt, hogy azért kell apácának öltöznöm, mert vezetni fogsz és egy dekoltált felső rontaná a koncentrációs képességedet? – kíváncsiskodtam, mikor megláttam a Volvo volánja mögött ülni Alice-t.

– Úgy tűnik, hogy változott a terv – felelte, majd miután bezártam az ajtót, kézen fogott és a kocsi felé kezdett húzni.

– Bella, mellém ülj! – csilingelte Alice és széles mosollyal dobott meg.

Alice kívánságához híven én az anyósülésre huppantam be, míg Edward hátulra.

– Mit keresel itt? – kérdezte Edward rögtön a kis koboldtól. – Oké, ez igaz. Nekem ez eszembe se jutott – mondta aztán.

– Miért van az az érzésem, hogy engem kihagytatok a beszélgetés legfontosabb részéből? – fontam karba a kezeimet.

– A maga idejében majd mindent megtudsz – vágták rá egyszerre, aztán Viv motorja halkan "dorombolni" kezdett, miután Alice elfordította a kulcsot.

Az út java része azzal telt, hogy Alice vicces történeteket mesélt Emmettről a régi időkből, aztán barátnőm egyszer csak témát váltott.

– Edward, most hogy már te is párkapcsolatban élsz, jobb, ha valamit tudsz. Soha ne parancsolj a barátnődnek, mert annak nem lesz jó vége – adott tanácsot a kobold Edwardnak.

– Pontosan – helyeseltem.

– Én nem akartam parancsolni, csak... – kezdett mentegetőzni Edward, majd hirtelen elhallgatott.

– Csak? – pillantottam hátra rá és felvontam a szemöldököm.

– Csak gyönyörű vagy és kívánatos, és... kettőnk közül én vagyok az, akinek észnél kell lennie – fejezte be a megkezdett mondatot.

– Ne aggódj – húztam el a szám, miközben elfordultam Edwardtól és ismét a szélvédőn kezdtem kifelé bámulni. – Ezentúl én leszek majd az, aki észnél lesz.

– Az ember... jobban mondva a vámpír a haját tépi tőletek – dünnyögte Alice, majd csóválni kezdte a fejét.

A Seattle-ig – a város nevét legalább hajlandóak voltak elárulni, persze csak hosszas győzködés után – hátralévő jó néhány kilométeren mind csendbe burkolóztunk, amit végül Alice tört meg, amikor leparkolt egy épület előtt.

– Megérkeztünk – jelentette ki.

– Ne kérdezz semmit, majd meglátod, hogy mit keresünk itt – mondta Edward, miután mindketten kiszálltunk a kocsiból és szólásra nyitottam a számat.

Alice integetett nekünk, majd gázt adott, és elindult abba az irányba, amerről jöttünk.

– Szerelmem, nézelődj egy kicsit, míg én elintézek néhány dolgot – mondta Edward, miután beléptünk az üvegajtón, majd puszit nyomott a homlokomra.

Körbejártam az autószalont, és vágyakozóan tekintettem egyik-másik darabra, melyeknek az áraik arra késztettek, hogy újra és újra megszámoljam, valóban a megfelelő számú nulla van-e az összeg végén, de sajnos nagyon úgy tűnt, hogy mind helyesnek bizonyult. Még belegondolni is szörnyű volt, hogy a fizetésemet, amit a kórházban kapok, hány évig – vagy inkább hány évtizedig! – kellene félretennem ahhoz, hogy valamelyik szépséget megvehessem.

– Melyik tetszik a legjobban? – suttogta a fülembe a világ legbársonyosabb hangjának a tulajdonosa, majd egy kéz a derekamra simult.

– Sajnos nem tudok választani közülük – feleltem, majd Edward felé fordultam.

– Mehetünk – mosolygott rám halványan, és összefűzve az ujjainkat húzott a kijárat felé.

Egy fekete gyönyörűség parkolt le előttünk a parkolóban, és egy körülbelül harmincéves férfi pattant ki belőle, majd lépett oda hozzánk.

– Parancsoljon, Mr. Cullen! – intett a kocsi felé.

Tágra nyílt szemekkel néztem fel Edwardra, majd pillantottam a kocsira.

– Köszönöm – biccentett szerelmem a férfinek, majd betuszkolt engem az autóba. – Azon a napon rendeltem, mikor legelőször találkoztunk és kinyújtottad rám a nyelved – magyarázta, miután ő is beült.

Odahajolt hozzám, hogy megcsókoljon, én azonban úgy tettem, mint aki ezt nem vette észre, és elfordítva a fejem a biztonsági öv után kezdtem el kutatni. Hallottam, ahogyan Edward felsóhajt, majd miután becsatoltam magam, gázt adott.

A tervem egyre jobban kezdett körvonalazódni, azonban ez rám is hatással lesz, és nem csak Edwardra. Azt akartam, hogy kettőnk közül ő veszítse el a fejét hamarabb, és előbb vesse rám magát, mint hogy én tenném ezt vele. Szerettem volna, ha visszavonja a szavait, és rádöbben, hogy ő is legalább annyira meg tud őrülni tőlem, mint én tőle. Talán nagyképűnek tartott volna valaki, ha elmondanám neki, hogy mit gondolok, de azok után, ami tegnap történt Edwarddal közöttünk, semmi kétségem nincs afelől, hogy bizonyos alkalmakkor a közelemben simán búcsút mond a józanésznek. A szenvedélyessége és a mohósága, amiben részesített előző nap a gyengédség mellett, mindezt bizonyítja. Ahogyan visszagondoltam, hogyan csókolta végig az egész testem Edward és hogyan fedezte fel kezeivel is minden porcikámat, nagyot nyeltem. Az emlékektől görcsbe ugrott a gyomrom és erőt kellett vennem magamon, hogy ne kérjem meg Edwardot, húzódjon le az út szélére, hogy aztán elfúlva könyörögjek neki, tépje le a ruháinkat és folytassuk ott, ahol reggel abbahagytuk, mielőtt olyan lehetetlenül viselkedtem vele. A tervem sikerességéhez azonban fegyelmeznem kellett magam és nem kimutatni, hogy mennyire vágyom rá. A szemem sarkából láttam, hogy többször is rám pillant, de egyszer sem szólalt meg. Aztán a keze hirtelen a combomra csúszott, és már ettől a kis érintéstől is lángra lobbantam.

– Nem hallgatunk egy kis zenét? – kérdeztem, mire Edward bólintott és a kezét levette a combomról, hogy bekapcsolja a rádiót. – Egyszerűen elképesztő ez a kocsi – mondtam elbűvölten. – Persze Vivet is imádom, de ez – simítottam meg az ülést – olyan Edwardos.

– Örülök, hogy tetszik – mosolygott rám és a keze ismét elindult a combom felé.

Kicsit arrébb húzódtam, ami Edwardnak is feltűnt, és visszakapta a kezét.

– Valami baj van? – kérdezte összevont szemöldökkel.

– Nem – vágtam rá rögtön, és mindketten tudtuk – Edwardot az arckifejezése elárulta –, hogy nem mondtam az igazat, de nem firtatta a dolgot.

Mindent alaposan megszemléltem az autóban és ezzel egy csomó idő elment. Még mindig turbós sebességgel haladtunk, de már csak néhány kilométerre voltunk Forkstól. Sajnáltam egy kicsit Edwardot, amiért ilyen ronda dolgot művelek vele, de a kisördög énem nem engedte, hogy megfutamodjak. Alaposan meg akartam leckéztetni, és ennek egyetlen módja jelenleg az volt, hogy az Aston Martin Vanquishére sokkal nagyobb figyelmet fordítottam, mint rá.

– Bella! – szólongatott Edward sokadszorra, miközben leparkolt az út mellett. Rápillantottam, és láttam, hogy furcsán méreget. – Na, végre!

– Hm? – kérdeztem és kíváncsian tekintettem rá.

– Azt hittem, hogy valami bajod van vagy ilyesmi.

– Nem, csak csodálom a kocsidat – rántottam meg a vállam.

– Azt vettem észre – húzta el a száját és leállította a kocsit. – Tényleg tetszik? – simította a kezét ismét a combomra.

A lélegzetem egy pillanatra elakadt, de aztán gyengéden eltoltam Edward kezét.

– Gyerünk, ki vele, mi a baj!

– Miért lenne baj? – tettem az ártatlant.

– Mert már azt sem hagyod, hogy megérintselek.

– Ez nem igaz – vágtam rá, pedig valójában teljes mértékben igaza volt.

Ez a meglátjuk, hogy ki veszti el hamarabb a fejét játék jobban működik, mint gondoltam. Edward úgy nézett ki, mint aki akármelyik pillanatban felrobbanhat, és ettől majdnem elmosolyodtam.

– De igaz! – csattant fel, majd előrelendült, és miután a kezét a tarkómra csúsztatta, a száját az enyémre nyomta.

Automatikusan sóhajtottam fel, mikor hűs és kemény szája az enyémhez ért. Mielőtt még elveszítettem volna a külvilággal a kapcsolatot, és átadhattam volna magam szerelmem csókjának, gyengéden eltoltam magamtól.

– Induljunk inkább – motyogtam és igyekeztem nem visszarántani magamhoz a fejét, hogy megcsókoljam.

– Erről beszéltem – morogta. – Én már nem is érdekellek, egész úton a kocsit csodáltad, és én meg…

– Csak nem féltékeny vagy? – vontam fel a szemöldököm.

– De, az vagyok – vágta rá. – Hogyne lennék féltékeny, ha a kocsim jobban érdekel, mint én?!

– Álljon meg a menet! – emeltem fel a hangom kicsit. – Nagyon remélem, hogy ebből nem azt akarod kihozni, hogy a pénzedért vagyok veled, mert akkor kiszállok, és gyalog teszem meg ezt a pár kilométert Forksig.

– Szerelmem, ez eszembe se jutott. Tudom, hogy engem szeretsz és nem a pénzem – felelte és kézfejével végigsimított a járomcsontomon. – De megőrjít, hogy olyan furcsa vagy velem.

Képzeletbeli pacsit adtam magamnak, amiért kezdi elveszíteni a fejét, de nem fogok meghátrálni, és megkegyelmezni sem, míg teljesen meg nem őrjítem.

Edward elvette a kezét az arcomról és csak nézett, azzal a gyengéd pillantásával. Levettem a kabátomat – egyrészt mert már kicsit melegem volt, másrészt, mert életbe lépett a terv következő fejezete – és az ülésem mögötti kis helyre dobtam. Edward aranyszín tekintetével végig követte a jelenetet, és mikor igazgatni kezdtem magamon a világoskék felsőmet – pulóver ugyanis nem volt rajtam –, emberi fül számára is hangosan nyelt egyet. Rákaptam a tekintetem és láttam, ahogyan a melleimet bámulja. Abban a pillanatban az volt az érzésem, hogy röntgenlátása van és átlát a felsőmön valamint a melltartómon is.

– Nem indulunk? – kérdeztem, de választ nem kaptam hosszú másodpercekig.

– Még nem – mormolta Edward.

Élveztem a kialakult helyzetet, hogy Edwardot egy sima felsővel is meg lehet őrjíteni, pedig milyen elszánt volt, mikor a rajtam lévő darabot kiválasztotta. A tekintete egyre inkább kezdett elsötétülni, amitől csak még inkább melegem lett, mert tudtam, hogy szemei feketeségének a vágy az oka, és nem pedig a szomjúság. Szerettem volna gondolatolvasó lenni, és belelátni a fejébe, hogy vajon min gondolkozik. Mikor azonban végignéztem rajta és a szemeim megakadtak nadrágja elülső részén, ahol úgy tűnt, egyre szűkebb a hely, már nem volt szükségem semmilyen szuperképességre.

– Mennyi idő alatt is gyorsul fel ez a kocsi százra? – érdeklődtem, mintha nem tudnám a választ.

– 4.8 másodperc alatt – felelte rekedten.

– Gondolod, hogy ennyi idő alatt le tudnád tépni a ruháinkat? – tudakoltam érzéki hangon. – Vagyis… inkább nem akarom tudni, mert úgy sem tehetnéd meg.

– Miért? – köszörülte meg a torkát.

– Mert kettőnk közül neked kell észnél lennél, de ha megtennéd, kiderülne, hogy még sem vagy annyira józan – gúnyolódtam, mire a szemeimbe nézett.

– Erről szólt az egész? – nevetett fel megkönnyebbülten. – Meg akartál leckéztetni, amiért azokat mondtam? Ezért nem hagytad, hogy hozzád érjek?

– Eltaláltad – fontam karba a kezeimet és dühösen pillantottam rá. – És csak, hogy tudd, most sem hagyom, hogy hozzám érj – mondtam határozottan.

– Igazán? – vonta fel a szemöldökét, és a szemei csillogtak.

– Igazán – vágtam rá és az államat felszegve fordultam a mellettem lévő ablak felé.

– Elérted a célod – motyogta. – Sikeresen elvetted az eszemet.

– Én nem is csináltam semmit – rántottam meg a vállam.

– Dehogynem – vágta rá. – Azzal, hogy nem érhettem hozzád, majdnem megőrjítettél. De tessék, kimondom: kettőnk közül te vagy a józanabb. De nekem kellene, szerelmem – gyengéden maga felé fordította a fejem. – Nekem kellene józanabbnak lennem, és nem szabadna elveszítenem a fejem, mert bármelyik pillanatban bánthatnálak, és nem élném túl, ha kárt tennék benned – suttogta.

– Még mindig nem érted el, hogy a karjaidba omoljak – szegtem fel ismét az állam.

– Mit akarsz, mit mondjak? Szeretnéd hallani, hogy mennyire megőrjítesz? Az éjjel pontosan hetvenkétszer akartalak felkelteni, és az sem érdekelt volna, ha az apád meghall minket.

– Mégsem keltettél fel! – vetettem ellen. – De most nem is ez a lényeg.

– Sajnálom, ha megbántottalak – simított végig az alsó ajkamon. – Bocsáss meg nekem.

– Nem is tudom – motyogtam és elgondolkozó arcot vágtam.

Szerettem volna, ha még egy kicsit pedálozik, éppen ezért nem árultam el neki, hogy igazából sosem haragudtam rá, csak a megbántott önérzetem miatt viselkedtem vele, úgy ahogy.

– Szeretlek – hajolt oda hozzám és az ajkaival gyengéden cirógatni kezdte a számat. – Mindennél jobban szeretlek – motyogta, majd a nyelvével végigsimított az alsó ajkamon.

Felsóhajtottam, és az ellenállásom abban a pillanatban porrá hullt. Egyik kezemet a tarkójára vezettem, majd beletúrtam a hajába, miközben szenvedélyesen csókolni kezdtem Edwardot. Abban a pillanatban, hogy a nyelvünk összeért, szerelmem felnyögött, és gyengéden belemarkolt az egyik mellembe. A szívem a bordáimat döngette, a vérem forrt és egyre többet és többet akartam. Edward eltávolodott tőlem – az első pillanatban méltatlankodni akartam, hogy ez nagyon nincs ínyemre, de aztán megláttam, hogy mit csinál – és az ülése oldalához nyúlt, majd amennyire csak lehetett, hátradöntötte azt. A következő pillanatban megemelt, és úgy ügyeskedett, hogy végül szemből az ölében kötöttem ki. Azonnal az ajkaimra vetette magát, miközben egyik kezével a mellemet simogatta, másikkal pedig gyengéden markolászta a fenekemet.

– Azt hiszem, hogy máris eljött az ideje annak, hogy felavassuk az autómat – nevetett fel.

– Szerintem is – hadartam, majd a felsőm aljához nyúltam és lekaptam magamról és a másik ülésre dobtam.

– Hé, én akarlak levetkőztetni – méltatlankodott, mikor a melltartóm hátuljához nyúltam, hogy kikapcsoljam az apró kapcsot.

– Annak az lenne a vége, hogy letépkednéd rólam az összeset, és pucéran kellene kiszállnom a kocsiból.

– Ígérem, kíméletes leszek – villantotta rám a féloldalas mosolyát, majd a hátamhoz nyúlt és kikapcsolta a melltartómat. Miután lefejtette rólam a ruhadarabot az anyósülésre dobta, a hátamat pedig a kormánynak döntötte és a melleimet kezdte felváltva kényeztetni. Néhány pillanatig bírtam csak visszafogni magam, aztán szégyentelen nyögések hagyták el a számat. Felemeltem Edward fejét és a szájára vetettem magam, majd a derekamat hátrébb csúsztattam – távolabb Edwardtól –, és egyik kezemet kettőnk közé vezettem, le egyenesen nadrágja elejéhez, majd végigsimítottam az ott lévő dudoron. Edward felnyögött, majd a nyakam kezdte csókolgatni. Egyik kezemet a hajába fűztem, a másikkal a vállába kapaszkodtam és lehető legközelebb simultam hozzá, majd mozgatni kezdtem a csípőmet, amit újabb nyögésekkel jutalmazott.

– Kívánlak – motyogta a nyakamba. – Hogy fogjuk levenni a nadrágod?

– Nem tudom – feleltem és tovább mozgattam a csípőmet.

Edward egy szempillantás alatt emelt le magáról, és ültetett vissza az anyósülésre úgy, hogy a hátamat az ajtó támasztotta meg, míg a lábaim átnyúltak Edward „térfelére”. Azonnal bontogatni kezdtem a nadrágomat – addig szerelmem lehúzta a cipőimet –, amit aztán Edward lehúzott rólam. A nadrágot követte a bugyim, majd mindkettő az anyósülés előtti lábtörlőn landolt. Szerelmem megemelkedett, majd a nadrágját és az alsóját is térdig letolta és visszaemelt magára.

Sokkal hevesebbek voltunk, mint tegnap bármelyik alkalommal is, de egyáltalán nem bántam a dolgot. Sőt. A kocsit betöltötte a sikolyaim és Edward nyögéseinek a hangja, amelyek egyre sűrűbbé váltak, ahogyan közelebb kerültünk a beteljesülés felé. Az Edward ajkait elhagyó hangok, melyek nyilvánvalóvá tették, hogy élvezi a szeretkezésünket, még inkább az őrületbe kergettek és ettől csak még gyorsabban mozgattam a csípőmet.

Szerelmem egyszer csak lefogta a csípőmet, amivel megállásra késztetett.

– Valami baj van? – kérdeztem rémülten.

– Nem – felelte a levegőt kapkodva, pedig nincs is szüksége oxigénre. – Csak… – nyelt egyet – …szívem szerint simogatnálak, de nem lenne jó ötlet. Most nem tudom kordába tartani magam. Valahol le kell vezetnem az erőmet, nehogy véletlenül bántsalak, ha hozzád érek. Ugye nem fogtam meg túl erősen a csípődet?

Megráztam a fejem, hogy nem, majd körbepillantottam a kocsiban, hátha van valami, ami a segítségünkre lehet. Megakadt a szemem az anyósülés mögötti fekete anyagon, melynek egyik ujja előrelógott kissé a két ülés közé. Elkaptam az ujját, és Edward kezébe nyomtam.

– Ez megfelel?

– Tépjem darabokra a kabátodat? – vonta fel a szemöldökét Edward.

– Sajnálom, de a nadrágomat nem adhatom oda, mert akkor bugyiban kell majd kiszállnom és azt hiszem, akkor oda lenne a hírnevemnek – vigyorogtam. – Gondolom, ezt a gyönyörűséget nem akarod máris tönkrevágni.

– Egyre féltékenyebb vagyok a kocsimra – húzta el a száját.

– Azt hiszem, ideje bizonyítanom, hogy nincs okod a féltékenységre – mosolyogtam kihívóan, majd megkapaszkodtam Edward ülésének a fejtámlájában, és felemelkedtem kissé a férfiasságáról, majd lassan visszaereszkedtem.

Szerelmem felnyögött, majd a kabátom reccsent egyet. Elmosolyodtam, aztán újra mozogni kezdtem.

Edward morgásai egyre sűrűsödtek, majd egy minden eddiginél hangosabb kiáltást követően megremegett alattam, de nem állt meg, és csak az én élvezetemért tovább mozgott. Néhány apró mozdulat után azonban a hátam ívbe feszült, ahogyan a gyönyör hullámai magukkal ragadtak. A levegőt kapkodva dőltem neki Edwardnak, és egy apró csók után arcomat a nyakába fúrtam.

– Csodálatos vagy – mormolta Edward és egy kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.

– Ha lehet, akkor ezentúl ne nagyon szeretkezzünk ebben a kocsiban – mosolyogtam.

– Miért? – rémült meg Edward.

– Ne aggódj, szerelmem, elképesztő volt, csak a lábaim teljesen elgémberedtek – intettem az említett testrészek felé, melyek az ajtó és az ülés illetve a két ülés közé voltak „száműzve”.

– Miért nem szóltál hamarabb, hogy kényelmetlen neked?

– Még csak az kellett volna, hogy szóljak és te lefújd ezért az előbbi tevékenységünket – háborodtam fel kissé.

– Eszembe sem jutott volna lefújni, egyszerűen csak másképp csináltuk volna – vigyorgott rám, majd megcsókolt.

– Ó, és még valami – motyogtam, miután eltávolodott a számtól –, legközelebb rajtad sem lesz ruha. Nézz csak rám, én teljesen pucér vagyok, te meg fel vagy öltözve.

– Hm… nézlek – mért végig, amennyire a testhelyzetünk lehetővé tette –, és meg kell, hogy mondjam, ha szeretnéd, akkor készen állok a folytatásra.

Mintha a szavai nem lettek volna elegendőek, a csípőjét megmozdította, és mivel még testünk össze volt forrva, a mozdulata nem volt hatástalan rám.

– Szeretném – leheltem –, csak a lábaim nem bírnák ki.

– Akkor azt hiszem, hogy másik testhelyzetet kellene felvennünk – vágta rá.

– Jó ötlet – bólintottam.

– Ehhez mit szólsz? – kérdezte néhány pillanattal később Edward.

– Szerintem nem lesz okom panaszra, és…

– Te jó ég! – motyogta Edward halálra rémült arccal.

– Mi a baj?

– Charlie! – suttogta Edward és a visszapillantóba nézett.

Követtem a tekintetét, és láttam, hogy egy rendőr kocsi leparkol mögöttünk, amiből aztán Charlie szállt ki, és megindult az Aston Martin felé.

A tekintetemet elszakítottam a tükörről és végignéztem magunkon. Én pucér voltam, Edward nadrágja a térdéig lecsúszva és éppen egymásba voltunk gabalyodva a nem éppen Kína méretű utastérben.

Edward is végignézett rajtam, majd miután nagyot nyelt, rémülten megszólalt:

– Most mihez kezdjünk?

Ízelítő a 30. fejezetből

Sziasztok!

Sajnos, mint tudjátok, a frisset nem tudjuk hozni – mindenki imádkozzon Pupi gépéért! –, de egy kis ízelítőt adok a frissből, hogy addig se maradjatok "olvasnivaló" nélkül! Ez olyannyira friss, hogy még Pupim sem látta, szóval... ;)

A jövő héten jön a teljes fejezet, pontos időt még nem tudunk mondani!

Addig is kitartás, és köszönjük a megértéseteket!

Pusz

Pupi & Szylu

"– Elárulnád nekem, hogy mégis hova megyünk? – léptem ki a szobámból, miután lecseréltem a suliban viselt cuccaimat valami olyanra, amiben bárhol megjelenhetek.

Nem tudtam, hogy szerelmem mit tervezett ma délutánra – akármennyire próbáltam kiszedni belőle a nap folyamán, nem sikerült –, így kissé nehezen ment az egyes darabok összeválogatása. Végül egy csőszárú farmert, egy bokacsizmát, egy V-kivágású hosszú ujjú felsőt és egy kardigánt vettem fel magamra.

A folyosón megláttam a falnak támaszkodó Edwardot, aki le sem vette rólam a szemét. Először azt hittem, hogy elfelejtettem valamit, de megkérdezni már nem volt időm.

– Azt hiszem, a mai kiruccanás lefújva – morogta, és pár lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot, majd visszatuszkolt a szobámba."

Eternity - 29. fejezet

     Sziasztok!

Megjöttünk a heti adaggalXD Válaszolva Lina kérdésére és tájékoztatva a többi olvasót: friss ezt követően csak 23-án lesz, ugyanis mindketten vizsgázunk és a tanulásra kell koncentrálnunk. Most viszont jó olvasást kívánunk mindenkinek.

Puszi: Szylu és Pupi

29. fejezet

Nyugodt állapotok

"Mosolyom mögé néztél,

És bánatot láttál;

Benned magamra leltem,

Én a tiéd vagyok, mert rám találtál."

(Ákos: Minden egyszerű dalban)

(Edward szemszöge)

Döbbenten bámultam testvéreimre, és egy hang sem jött ki a torkomon. Ők most tényleg azt akarják, hogy számoljak be arról, milyen volt Bellával szeretkezni? Ezt még ők sem gondolhatják komolyan!

 – Jaj, öcsisajt, ne vágj már ilyen képet, még a végén megsajnállak! – kacagott fel Emmett, mire egy szúrós pillantásban részesült tőlem és szerelmemtől is. – Csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi történt Bella és Jessica között, aminek egy látványos csajbunyó lett a vége!

Nem tudtam figyelmen kívül hagyni azt az apró, ám édes kis szusszantást, ami Bella ajkain csúszott ki, amint megtudta, hogy mit kérnek tőle a többiek. Nos, ez engem is érdekelt, ugyanis kedvesemre való tekintettel nem hallgatóztam, és csak a pofozkodásra „kaptam fel a fejemet”.

Bella felé fordultam, aki rájött, hogy ezt most nem fogja megúszni mindenféle magyarázat nélkül, így nagyot sóhajtott és már éppen belekezdett volna a történetbe, ha Em megint nem szól közbe:

 – Persze visszafelé is haladhatunk, nem kell feltétlenül tartanunk magunkat az időrendiséghez és akkor elkotyoghatod, hogyan édesgetett be az öcsém az ágyába, jobban mondva a kanapéjára – kacsintott Bellára, és szerintem nem várt választ erre a nem is kérdésre, így nagyon meglepődött a következő frappáns feleleten.

 – A szőnyeg sokkal kényelmesebb, mert nagyobb mozgásteret biztosít, nekem elhiheted – közölte olyan irigylésre méltó pókerarccal szerelmem, ami még engem is meglepett. – Próbáld ki majd egyszer!

Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem, hogy bátyámnak szó szerint leesett az álla, és percekig csak hápogott. Odahajoltam Bellához, és halkan, de azért a többiek számára is hallhatóan a fülébe suttogtam:

 – Szerintem ma már ne osszunk meg vele több információt, mert a végén kikészül – mentem bele Emmett hergelésébe. – Képzeld el, ha megtudná, hol van tetoválásod…

 – Mi, te tudod, hogy hol van Bella tetoválása? – harapott rá a csalira Em.

Csak vigyorogtam, és loptam egy gyors csókot kedvesemtől, aki rejtélyesen elmosolyodott és végre belekezdett a magyarázatba.

Elmondta, hogy Alex azért kerülte egész nap, mert sértette az önbecsülését, hogy velem jár és kiderült az is, hogy a srácnak tetszik Bella. Na, nem mintha ezt nem tudtam volna már eddig is, mert nyilvánvaló tény volt. Csak rá kellett nézni, hogyan csodálta szerelmemet és egyértelművé vált a szituáció, amit csak Bella nem akart belátni. Aztán megegyeztek abban, hogy barátok maradnak – itt elnyomtam egy feltörni készülő morgást – és amikor megölelték egymást, akkor jelent meg a színen Jessica és olyan dolgokat vágott Bellához, ami miatt teljesen jogos volt a kiosztott pofon.

 – Aztán szétszedtetek minket, betuszkoltál a kocsiba és a többit már tudod – mosolygott rám édesen.

 – Az lehet, hogy Eddy tudja, de mi nem! – találta meg ismét a hangját Emmett.

 – Emmett! – csattant fel Rose és rosszallóan nézett élete párjára.

 – Most miért? – vált sértődötté Em hanghordozása, és mint egy rossz, durcás kisgyerek, még karba is fonta a kezeit. – Edward persze minden mozdulatunkat végigasszisztálhatja…

 – Hidd el, jobb szeretném nem tudni, hogy mi történik a zárt ajtók mögött – mondtam torok köszörülve. – És ennek érdekében most hazaviszem Bellát, még mielőtt Swan rendőrfőnök kerestetni kezdené.

Alice felkacagott és gondolatban ezt üzente:

„Vigyél magaddal egy váltás ruhát is, mert reggel onnan fogsz suliba jönni.” – és cinkosan rám kacsintott.

Megcsóváltam a fejemet, amit természetesen Bella is észrevett és finoman megjegyezte:

 – Nem szeretem az ilyen túlságosan is privát beszélgetéseiteket, mert… – elgondolkozott egy pillanatra, hogy milyen indokot találjon ki, majd végül nemes egyszerűséggel kinyögte: –… mert nem szeretem és kész!

Felnevettünk húgommal, és felkelve magammal húztam kedvesemet is az emelet felé. Készségesen jött velem, de azért gyanakvóan megkérdezte:

 – Nem úgy volt, hogy hazaviszel, mielőtt Charlie kerestetni kezdene azzal a kemény, kétfős egységével?

 – De, csak előtte még összepakolok pár cuccot holnapra – vontam vállat és hátrapillantva láttam, hogy felragyogott az arca.

 – Ez azt jelenti, hogy nálunk alszol? – kérdezte suttogva.

 – Hát, az alvás az erős szó, de igen – kuncogtam lelkesedésén.

 – És apunak mit mondunk? – vonta fel a szemöldökét, amikor beléptünk a szobaajtómon.

Kikaptam a szekrényemből a szükséges ruhadarabokat és bevágtam egy sporttáskába, amit előhalásztam legalulról, és közben a válaszon gondolkodtam. Bella megcsóválta a fejét, odalépett a táskához, és a hanyagul beleszórt ruhákat szépen összehajtogatta.

 – Tulajdonképpen meg is várhatom, hogy édesapád elaludjon és utána visszalopakodhatok, de ne felejtsd el, hogy egyszer már „aludtam” nálatok – macskakörmöztem a levegőbe –, amikor az allergiás rohamod volt, és azt sem ellenezte.

 – Igen, de akkor még nem voltál a barátom – lépett hozzám, és szorosan odabújt a mellkasomhoz.

 – Ott a pont – feleltem és átöleltem karcsú derekát. – Akkor nem marad más, mint hogy megvárom egy félreeső utcában, míg elalszik Charlie és utána visszamegyek hozzád!

Körülbelül tíz perccel később indultunk csak el tőlünk, ugyanis Bella csábító ajkainak nem tudtam ellenállni, és egy kisebb fajta csókcsata alakult ki köztünk. A főútra kanyarodtam ki éppen Vivvel, amikor szembe találkoztunk Carlisle-lal, aki pedig a házunkhoz vezető földútra készült lefordulni. Intettem neki, ahogyan Bella is, és a gesztust apám is viszonozta. Bella a következő pillanatban felsikkantott, majd a „te jó ég” kifejezés hagyta el a száját.

Azonnal a fékbe tapostam, és ijedten fordultam szerelmem felé, hogy vajon mi történhetett.

– Bella, valami baj van?

– Igen, óriási baj – suttogta halálra rémült arccal.

– Szerelmem, mondd el, hátha tudok segíteni! – kértem gyengéden és végigsimítottam arcán, mely most a szokásosnál is sápadtabb volt.

– Elfelejtettem ma délután dolgozni menni – nyögte ki és ijedten pillantott rám.

Megkönnyebbülten fújtam ki az addig bent tartott levegőt, hogy csak erről van szó, és apró kuncogás csúszott ki a számon.

– Edward, ez nem vicces! – torkollt le. – Nem mentem dolgozni, de még csak nem is telefonáltam, hogy szabadnapot kérjek. Biztos, hogy ki fognak rúgni – suttogta.

– Szerelmem, ne aggódj, mert…

– Mi az, hogy ne aggódjak? Carlisle is biztosan azt hiszi, hogy egy megbízhatatlan és felelőtlen csitri vagyok. Azt fogja gondolni, hogy rossz hatással vagyok rád, biztos, hogy megutált és megkér majd téged, hogy szakíts velem, mert nem vagyok megfelelő lány a számodra – sorolta Bella a butaságokat, amik megfordult a fejében.

– Bella, hagynád, hogy végigmondjam? – kérdeztem mosolyogva és mikor bólintott belekezdtem. – Alice mindent elintézett, és felhívta Carlisle-t azután, hogy mi leléptünk az iskolából.

– De ez nem jelenti azt, hogy bele is ment abba, hogy ma ne menjek dolgozni – vetette ellen.

– De, beleegyezett. Míg a kocsimba tuszkoltalak az iskolában, Alice felhívta Carlisle-t, aki azt mondta, hogy nem gond, ha ma nem mész be. Hallottam, szerelmem, a saját füleimmel, úgyhogy ne félj, nem rúgnak ki – próbáltam megnyugtatni, majd csókot nyomtam a szájára.

– Akkor jó – sóhajtott megkönnyebbülten.

Melegen rámosolyogtam, majd a gázra léptem. A cirkáló a felhajtón állt, mikor odaértünk a Swan házhoz. Míg kisegítettem Bellát a Volvóból azon gondoltam, hogy vajon miként palástoljam azt a mértetlen boldogságot, amit éreztem, amiért délután Bellával voltam, ráadásként pedig minden tökéletesen alakult és törött csontok nélkül megúsztuk a dolgot. Míg be nem léptünk a házba, jelenetek sokasága pergett le a szemeim előtt, és a főszereplő mindegyikben Charlie volt, aki már az első pillanatban kiszúrta, hogy elvettem a lánya ártatlanságát és a szolgálati fegyverével próbált lepuffantani… többször is.

Természetesen nem a testi épségemért, hanem azért aggódtam, mert nagy bajba kerülnénk, ha a lövedékek simán lepattannának rólam. Charlie a nappaliban ült, amikor megérkeztünk, és egyből ránk kapta a tekintetét, ami aztán megállapodott Bella sebes száján.

– Mi történt veled, Bells? – pattant fel a helyéről, és odasietett a lányához.

– Egy kicsit összekaptam Jessica Stanley-vel – felelte Bella, majd megvonta a vállát. – Semmiség.

– Úgy érted, hogy verekedtél? – tágultak ki Charlie szemei. – Miért estetek egymásnak?

– Jessica illetlen dolgokat mondott Belláról, és esküszöm, Charlie, ha a közelben vagyok, alaposan elbeszélgettem volna Jessicával, és akkor talán nem fajultak volna idáig a dolgok – válaszoltam Bella helyett, mire Charlie rám nézett.

– Köszönöm, Edward – pillantott rám. – Hogy-hogy ilyen hamar itthon vagy, azt hittem, hogy még dolgozol? – fordult vissza a lánya felé.

– Edward elkért a munkahelyemről, és a verekedés után elvitt egy kicsit kikapcsolódni, hogy megfeledkezzek a vitáról Jessicával – motyogta Bella és nem kerülte el a figyelmem, hogy a „kikapcsolódni” szónál kissé elpirult.

– Azt hiszem jobb, ha nem kíváncsiskodom, hol és mit – krákogott Charlie – csináltatok – nézett el zavartan rólunk, és gondolatban megjegyezte, hogy nem kizárt, hogy azt csináltuk.

Ha tudná, hogy mennyire igaza van – morfondíroztam.

Számítottam rá, hogy a következő pillanatban egy pisztoly csövével nézek farkasszemet és utolsó szó jogán elmondhatom Bellának, hogy mindennél jobban szeretem. Aztán eldördülne a stukker és miközben a földön feküdnék, Charlie a füstölő pisztolycsőre fújna, mint a filmekben és a bajsza alatt mormolná: ezt azért kapod, mert elcsábítottad a lányomat!

Jó, persze ennyivel nem lehetne elintézni egy magamfajtát, de az elképzelés is nagy hatással volt rám, bár nem úgy, mint bárki emberfia gondolná, inkább elmosolyodtam ahelyett, hogy elborzadtam volna. Bella kíváncsian tekintett rám, és még szépen ívelt szemöldökét is felvonta, hogy mi az oka a jókedvemnek, de én csak megráztam a fejem.

Charlie-nak úgy tűnt eszébe sem jutott, hogy lepuffantson, ugyanis a pisztolya elő sem került, ehelyett csak visszaült a fotelbe, majd bekapcsolta a tv-t.

– Hát, akkor én megyek – szóltam olyan hangerővel, hogy Charlie is biztosan meghallja –, holnap találkozunk, Bella.

Rákacsintottam szerelmemre, aki kikísért, majd az ajtónál szenvedélyesen megcsókolt, aztán visszabotorkált a házba.

A Volvóval leparkoltam a szomszédos utcában, majd visszasurrantam a Swan házba – annak ellenére, hogy először csak Charlie álomba szenderülése után akartam visszamenni – és míg várakoztam Bellára, na, meg arra, hogy Charlie végre elaludjon, a polcról levettem az első könyvet, ami a kezem ügyébe akadt, mely, mint kiderült, a Vámpírnaplók könyvsorozat első része volt.

A hintaszékbe lehuppanva kezdtem olvasni, de közben persze figyeltem a lent zajló eseményekre is.

– Ez nem is lett olyan rossz – nyammogta Bella körülbelül egy órával később, és Charlie gondolatain keresztül láttam, hogy újabb falat húst szúr szerelmem a villájára.

– Valóban – helyeselt Charlie. – Végre érzem a hús ízét is és nem csak azt, hogy odaégett – somolygott a bajsza alatt a rendőrfőnök.

– Nagyon vicces vagy, apu – szólt tettetett felháborodással Bella, de mikor elmosolyodott, láthatóan lebukott, hogy igazából nem sértődött meg. – Azt hiszem, hogy egyre jobb és jobb leszek ebben a főzési mizériában.

– Na, ezzel azért tudnék vitatkozni, a múlt hétfői lasagne volt az abszolút mélypont a főzőpályafutásodban.

Mosolyogva koncentráltam újra a könyvre és próbáltam kizárni a beszélgetés foszlányait, de a második oldal után kizökkentett a tevékenységemből egy hang.

A morgás, mivel nem az én mellkasomból tört fel, így kizárásos alapon a kosarában tespedő állattól származott. Pontosabban a korábban a kosarában tespedő, de azóta onnan kimászó és a lábamhoz tévedő dögtől jött, aki a következő pillanatban rákapott a nadrágom szárára. Jackson morogva cibálta a nadrágomat, és az elején – pontosabban az első percben míg vártam hogy a dilihoppjának vége legyen – hagytam, hadd játszott, aztán viszont halkan visszamorogtam rá, mire a torkára forrt a hang.

– Na, idefigyelj, kispajtás, vagy inkább kisfiam! – szólítottam meg. – Kössünk alkut! – beszéltem hozzá, mintha valóban értené, amit mondok. – Vagyis inkább mondok neked valamit. Osztozunk Bellán, valamint elviseljük egymást, ha egy légtérben kell lennünk, és akkor megéred a telet. Ha viszont tovább cirkuszolsz velem, te leszel Jasper következő vacsorája. Na, mit szólsz hozzá? – kérdeztem tőle, és komolyan arra vártam, hogy visszamászik a kuckójába annak jeléül, hogy benne van a dologban, vagy újra cibálni kezdi a nadrágom, mely szerint feláldozza magát és ő lesz Jasper csemegéje.

Bátyám persze úgysem ölné meg, de a győzelem érdekében mindent be kellett vetnem.

Azonban a reakciót már nem volt alkalmam megtudni, ugyanis Bella belépett a szobába, majd becsukta maga mögött az ajtót és felkapcsolta a lámpát.

Most annyira nem figyeltem, hogy akár Charlie is simán lefülelhetett volna, és akkor aztán benne lennék a slamasztikában.

Jackson azonnal Bellához rohant, és felágaskodott szerelmem lábára.

– Szia, nagyfiú – emelte Bella a karjaiba a dögöt, majd megsimogatta a fejét. – Jól elvoltál apucival? – pillantott rám szerelmem és sugárzóan elmosolyodott.

– Hasznosan töltöttük az időt – feleltem Jackson helyett, mire Bella felvonta a szemöldökét. – Tisztáztuk az erőviszonyokat – vigyorogtam.

Bella hümmögött egy sort, majd visszatette Jacket a helyére és odasétált hozzám.

– Szia – motyogta, mikor odaért hozzám.

– Szia – suttogtam, majd kezemet a tarkójára csúsztattam és hosszan megcsókoltam.

– Elmegyek zuhanyozni – kapkodta a levegőt, miután ajkaink elváltak egymástól. – De sietek vissza.

– Várni foglak.

Míg Bella zuhanyozott, én előkészítettem neki az ágyát. Lehuppantam a lila takaróra és a kezeimet a fejem alá téve vártam, hogy szerelmem visszatérjen.

A szemeim kitágultak, mikor Bella egy szál törölközőben lépett be a szobába és huncutul rám mosolygott.

– Elfelejtettem magammal pizsamát vinni – lehelte, miután bezárta a szobája ajtaját. – Mivel már úgy is láttál meztelenül – folytatta kissé elpirulva – remélem nem bánod, ha itt öltözöm fel.

Nagyot nyeltem… és megint… aztán még egyszer, de válaszolni még akkor is képtelen voltam, csak egy fejrázásra futotta tőlem.

Bella kirángatott egy bugyit, egy – elég apró – rövidnadrágot valamint egy topot a szekrényből, majd az ágyra tette azokat. A törölközőjéhez emelte a kezét, majd egy mozdulattal meglazította magán, ami a következő pillanatban a padlóra hullott alá. A kezeim ökölbe szorultak és görcsösen igyekeztem fekve maradni, és nem leteperni Bellát egy másodperc alatt, majd birtokba venni karcsú testét. A legcsodálatosabb lány állt előttem és kívánatos testét semmi sem takarta előlem. Melyik férfi tudna ellenállni csábításnak? Én. De nem jó szántamból. Férfiasságom azonnal életre kelt, és követelte magának szerelmem buja idomait, de tisztában voltam azzal, hogy nem tudnánk csendben maradni, ha testünk összeforr. Charlie pedig a szomszédos helyiségbe lépett be éppen, és az utolsó dolog, amit szerettem volna, ha in flagranti talál minket.

Akkor biztos, hogy tényleg előkerülne a fegyvere és lenne nekem ne mulass.

– Gyönyörű vagy – szóltam rekedten –, de most nem lehet.

– Értem – felelte sértődötten, majd felkapkodta magára azokat a ruhákat, melyeket az ágyra tett nem régiben.

Lekapcsolta a lámpát, majd bebújt a takaró alá és hátat fordított nekem.

– Elmondhatatlanul kívánlak – suttogtam a fülébe, miután én is befeküdtem a takaró alá.

Odabújtam Bellához, majd végigsimítottam a combján.

– Nem úgy tűnik – vágta rá sértődötten.

– Még most sem gondolod másként? – helyezkedtem hozzá még közelebb, hogy érezze, nagyon is téved, majd nem várva meg a válaszát tovább folytattam. – Szerelmem – suttogtam a fülébe –, édesapád a szomszéd szobában van, és nem lenne jó, ha bizonyos hangok átszűrődnének hozzá – próbáltam enyhíteni sértődésén. – Ráadásul, te ma… először… és mivel tanultam anatómiát így… bizonyára érzel kellemetlenséget, miután mi… – dadogtam, mint egy idióta, ugyanis képtelen voltam arra, hogy kibökjem azt, amire céloztam.

– Csak egy nagyon kicsit – sóhajtotta. – De nem vészes, ha esetleg meg akarnád gondolni magad.

– Esküszöm, hogy egy alkalmasabb időpontban élek a lehetőséggel, de lásd be, hogy most tényleg nem lenne szerencsés.

– Oké, igazad van – adta be a derekát.

– Aludj, szerelmem. Hosszú napod volt, és alaposan kifárasztottalak.

– Hmm. Megérte a fáradtság – kuncogott. – Jó éjszakát, Edward – fordította felém a fejét, majd megcsókolt.

– Jó éjszakát neked is – feleltem. – Bella? – kérdeztem néhány másodperccel később.

– Hmm?

– Van kedved eljönni velem valahová holnap suli után? Természetesen visszaérünk, mire dolgozni kell menned.

– Van kedvem – lelkesült fel. – Hová megyünk?

– Majd meglátod. Most még titok – feleltem.

– Nem tudnám kiszedni belőled valahogyan? – ásította.

Már attól görcsbe rándult a gyomrom, ha elképzeltem, Bella milyen könnyen rá tudna venni arra, hogy daloljak, mint a kismadár.

– Nem, szerelmem – füllentettem megjátszott határozottsággal.

– Akkor kénytelen leszek várni – sóhajtott lemondóan.

Bella ficergett még egy kicsit, majd a légzése kezdett egyenletessé válni. Már-már azt hittem, hogy elaludt, mikor ismét megszólalt.

– Edward?

– Igen?

– Még mindig érzem, hogy kívánsz – jelentette ki, és valamiért biztos voltam benne, hogy mosolyog. – Igen, határozottan ez az érzésem – préselte magát még jobban hozzám. – Biztos, hogy jól döntöttél, mikor visszautasítottál?

– Nem – leheltem. – Borzasztóan nagyot hibáztam – feleltem őszintén és bármennyire küzdöttem ellene, egyszerűen képtelen voltam arra, hogy lehűtsem magamat.

– Most már vess magadra! – kuncogta Bella, majd lassan álomba szenderült.

Eternity - 28. fejezet

Sziasztok! Csak annyit fűzünk hozzá a fejihez, hogy jó olvasást! Puszi.

28. fejezet

„Végtelen ébrenlét

Velem hallgass még

Velem virrassz át

Minden éjszakát

Örök készenlét

Csak hallgass velem még

Velem virrassz át

Minden éjszakát.”

(Ákos: Virrasztó)

(Edward szemszöge)

Isten rá a tanúm, hogy jó akartam lenni, és szót fogadni neki, amikor azt kérte, meg ne mozduljak és nekem sem fűlött hozzá a fogam, de kénytelen voltam. Már így is nagy volt a kísértés, hogy felébresszem és könyörögjek neki, mégis bizonyítsa be elhamarkodott állításom ellenkezőjét, mi szerint nem feltétlenül szükséges kipihentnek lennie az embernek ahhoz, hogy jól teljesítsen.

Az őrületbe kergetett, ahogyan szeretkezésünktől felhevült teste az enyémhez ért, karjai és combjai körülöleltek és bódító illata az elmémbe kúszott. Vérének csábítása most nem hatott rám akkora erővel, mint az a test, amit a karjaimban tartottam, és az örökkévalóság végéig szeretni akartam.

Persze ezek is rátettek egy lapáttal a döntésem miértjére, de a végső momentum az volt, amikor Bella akaratlanul, a vállaimba kapaszkodva csúszott hozzám közelebb az ölemben, és ezzel elvette a maradék józan eszemet is.

A levegő bennrekedt a tüdőmben, hogy zihálva törjön magának utat pár pillanattal később. Minden izmom megfeszült, a méreg termelődése megindult a számban és kezeimet el kellett vennem kedvesem karcsú derekáról, hogy a szőnyegbe markoljak, nehogy benne tegyek kárt.

Fél órával ezelőtt adta át magát nekem teljesen, de én nem bírtam betelni vele, és mint egy rossz drogos, még többet akartam. Ilyen lehet, amikor belekóstolsz a tiltott gyümölcsbe és nem tudsz megállni.

Lehunytam a szemeimet, és próbáltam valami egészen más dologra koncentrálni, de nem ment. Szerelmem lassú lélegzete, ami a mellkasomat cirógatta, felborzolta minden érzékszervemet. Nyeltem egyet, és halkan megszólaltam:

– Bella? – kérdeztem tétován és végigsimítottam gerince mentén.

Fészkelődni kezdett az ölemben, ami nem volt egy jó ötlet, de nem adta jelét, hogy felkelt.

– Bella, jobb lenne, ha…

A mondatot már nem tudtam befejezni, mert kedvesem felsóhajtott, ezáltal mellkasa az enyémhez ért, és egy lágy csókot nyomott a nyakam tövébe.

– Hmmm? – kérdezte álmatag hangon.

Ismét nyeltem egyet, és nem tudtam, hogy mitévő legyek. Két énem erős vitába szállt egymással. Az egyik azt skandálta, hogy pihenésre van szüksége, és kényelmes helyen – tehát nem az ölemben! – való alvásra. A másik ezzel ellentétben elképzelte, hogyan döntöm gyengéden hátra Bellát a puha szőnyegen és fedezem fel testének minden tökéletesen megformált porcikáját.

Mint a dolgok többségében, most is ő hozta meg a döntést. Egyik kezét könnyedén a vállamra tette, és sikeresen hanyatt döntött a szőnyegen. Elakadt a lélegzetem, ahogyan megláttam finoman mosolyba húzódó ajkait, az agyam pedig ütemesen skandálta: ALUDNIA KELL, ALUDNIA KELL, ALUDNIA KELL…ENE…

Az elhatározásom akkor omlott porrá, amikor megmozdította a csípőjét. Megfontolt lassúsággal elnyúlt rajtam, kezei a mellkasomról felkúsztak a vállaimra, majd a nyakamra.

– Bella… – nyögtem elfúló hangon és zseniális tiltakozásomnak volt egy második része is, de azt egy határozott csókkal belém fojtotta.

Csípőjének kéjesen lassú mozgása egy pillanatra abbamaradt, ahogyan a fülemhez hajolt, és suttogni kezdett:

– Volt egy nagyon jó álmom, ami neked is tetszene – és könnyed csókot lehelt az államra.

– Nem akarod elmondani? – kérdeztem, hátha ezzel is húzhatom az időt és elalszik, mert pihennie kell.

Megrázta a fejét – a rakoncátlan tincsek gyönyörű táncot jártak a kulcscsontján, a vállán, a mellein –, de a szeme fényesen csillant meg.

– Kérlek! – súgtam, és az ujjamat végigvezettem egyik hajtincsén.

Gyerünk, Edward, beszéltesd, attól hamar elfárad!

– Nem – rázta ismételten a fejét, és már kérleltem volna, de folytatta: – Viszont, ha szeretnéd, megmutathatom.

Annyira ledöbbentem, hogy a lehető legkevesebb erőfeszítés nélkül sikerült neki átfordulnia velem – testünk egy pillanatra sem vált el egymástól –, így az ő törékeny teste süppedt bele a szőnyegbe, én pedig felette feküdtem. Gesztenyebarna haja szétterült a földön, és már semmi nem takarta előlem csodás testét.

Totális öngól, de még mekkora! Tudtam, hogy elvesztem, hogy nem fogom tudni megtagadni tőle a kérését, de egy elkeseredett próbát még tettem. A józan eszére nem hathatok, így a létfenntartó ösztöneit vettem célba.

– Bella, az istenért, egy vámpírral játszadozol! – fenyegettem meg, de korántsem volt fenyegető él a hangomban.

– És ez a vámpír nem akar véletlenül játszani velem? – kérdezte, miközben egyik lábával átkulcsolta a csípőmet, a másikat pedig felhúzta a derekam mellé.

Kész, végem volt!

– Kikészítesz! – suttogtam, és megcsókoltam a nyakán lévő kis gödröcskét.

Felnevetett lágy, dallamos hangján és a hajamba túrt. Egyik kezemmel megtámaszkodtam a feje felett, hogy ne teljes testsúlyommal nehezedjek rá, a másikkal benyúltam a háta alá, és megemeltem, hogy érezzem a mellkasomnak feszülő testet.

– Oh, Mr. Cullen, pedig még csak most kezdtem bele.

És valóban megmutatta, hogy miről szólt az álma. Azt viszont elfelejtette az orromra kötni, hogy nem csak egy álma volt…

Jó pár órával később az alkonyati fény betört a szobám ablakán és vöröses fénybe burkolt mindent. Csendben feküdtünk a kanapémon, szerelmem félig rajtam, míg én átkaroltam őt, és gyengéden cirógattam a vállát.

Az elmúlt óra eseményeinek képkockái peregtek le a szemem előtt és semmit sem bántam. Most éreztem magamat igazán teljesnek és boldognak.

– Mire gondolsz? – suttogta Bella és végigsimított a karomon.

– Rád… kettőnkre… arra, ami ma történt – feleltem.

– Megbántad? – kérdezte rémült hangon, és úgy ügyeskedett, hogy a szemeimbe nézzen.

– Nem – mosolyogtam rá. – Egyáltalán nem. Te?

– Én sem – motyogta. – Annyira csodálatos volt… sosem gondoltam volna, hogy ennyire tökéletes lesz minden.

Bella zavartan lesütötte a szemeit, és próbált visszahelyezkedni az eredeti helyére, de nem hagytam. Gyengéden felemeltem a fejét és láttam, hogy az arca tűzpiros színben játszik.

– Mi az? – kérdeztem kíváncsian.

– Semmi – lehelte. – Csak… ki tudja, mit gondolsz rólam, mert… én nem szoktam senkit sem letámadni, és… a konyhában…

– Bella, szerelmem, pszt! – csúsztattam az egyik ujjamat az ajkaira. – Semmi rosszat nem gondolok rólad, sőt… ha te nem ösztönzöl, akkor mi talán nem szeretkeztünk volna ma. És azt hiszem, nem ellenkeznék, ha gyakran lennének olyan álmaid, mint néhány órája.

Bella, ha lehet, még jobban elpirult, és ettől csak még gyönyörű volt.

– Majd meglátom, mit tehetek az ügy érdekében – felelte néhány másodperccel később és széles mosolyt villantott rám… vagyis csak próbált, de a sebtől, mely a szájánál volt, végül csak fájdalmasan grimaszolt.

Gyengéd puszit nyomtam ajkainak sarkára, és ettől az emlékek megrohamoztak. Felrémlettek előttem a néhány órával ezelőtti képsorok, mikor szó szerint lenyaltam a vért az arcáról, mely a sebéből szivárgott, és itt volt az ideje, hogy színt valljak Bellának.

– Be kell vallanom neked, hogy a véred milliószor finomabb, mint valaha is gondoltam volna.

– Örülök, hogy ízlett – kacsintott rám, de én csúnyán néztem rá. – Most mi van? Mit vártál, mit mondok?

– Nem tudom. Magam sem tudom, hogy mit vártam – ráztam meg a fejem. – Csak olyan furcsa kicsit a dolog. Mintha teljesen természetes lenne neked, hogy a barátod a véredet itta és mintha ez még tetszene is neked.

– Mindkét éned engem akar, ez nagyon is hízelgő. A benned lakó férfi a testemre, a vámpír pedig a véremre vágyakozik, úgyhogy azt hiszem teljesen leigáztalak – vigyorgott pimaszul.

– Hihetetlen vagy – nevettem fel, majd csókot nyomtam az ajkaira.

Bella egyik lábát átvetette a derekamon, majd teljesen felém mászott, és a csípőmre ült. Szemeim azonnal végigpásztázták a felsőtestét, de mahagóni tincsei kissé takarták őt előlem, így egyik kezemmel a haját a hátára tűrtem, hogy kebleit is megszemlélhessem újra. Tekintetemet az ujjaim követték, és végigsimítottam a feszes halmokon. Bella felsóhajtott és beharapta az alsó ajkát, amikor óvatosan a kezeimbe vettem és gyengéden masszírozni kezdtem a melleit. Sóhajait aztán nyöszörgések tucatjai váltották fel, mikor felültem hozzá, és miután kezeimet a feneke alá csúsztattam, hogy kissé megemeljem azért, hogy mellei egy magasságba kerüljenek a fejemmel, ajkaim és nyelvem csókolgatni és ízlelni kezdték selymes bőrét a keblein. Mikor a mellbimbójába gyengéden beleharaptam, Bella felnyögött és teste megremegett.

– Azt hiszem… – zihálta –, hogy a férfi éned szeretne tőlem valamit… újra – lehelte az utolsó szót. – Sőt, biztos vagyok benne, hogy akar valamit – motyogta, miután kezével a háta mögé nyúlt és ujjait egyenesen a férfiasságomra vezette.

– Igen – szóltam elfúló hangon, mikor Bella ujjai mindenre kész férfiasságomon simítottak végig újra és újra. – Akarlak, de nem lehet.

Egyik kezemmel elkaptam Bella nem éppen jó helyen lévő kezét, majd egyetlen mozdulattal megfordítottam a testhelyzetünket, így már én voltam felül, szerelmem pedig a kanapén feküdt. Az ajkaira hajolva csókot nyomtam a szájára, majd lemásztam róla és a kanapé végébe ültem.

– Miért nem lehet? – ült fel Bella és karjaival a kanapén támaszkodott.

– Mert ember vagy.

– El ne kezdd megint ezt a szöveget, mert dühös leszek! – sziszegte Bella.

– Nem úgy értettem.

– Hanem? – vonta fel a szemöldökét.

– Mi, vámpírok bármeddig bírjuk a testi együttlétet, de nektek, embereknek pihennetek kell. És, ami azt illeti, eléggé kifárasztottalak – fordultam felé és rávillantottam egy féloldalas mosolyt.

– A bármeddiget úgy kell érteni, hogy több napon keresztül egyfolytában bírnátok? – nyíltak tágra a szemei.

– Igen, úgy – bólintottam.

– Bizonyára már volt alkalmad kitapasztalni a korlátaidat – pillantott ki az üvegfalon egyenesen az erdőre, és nem kerülte el a figyelmem a szavai mögött megbújó szomorúság.

– Bella! – ejtettem ki a nevét gyengéden és odacsúsztam hozzá. – Onnan tudom mindezt, amit elmondtam, mert egyrészt van egy Emmett nevű perverz bátyám, aki túl sokat tud beszélni az intiméletükről Rose-zal, másrészt pedig három párral élek együtt évtizedek óta, és elég vékonyak a falak. Hisz tudod, hogy te vagy az első nekem – simogattam meg az arcát, mire Bella végre rám nézett.

– Tudom, csak újra hallani akartam – vigyorgott rám.

– Annyiszor mondom el, amennyiszer csak szeretnéd – néztem rá gyengéden.

– Majd észben tartom. Ha már nem tudlak rávenni arra, hogy megint… tudod, arra, akkor elmennék lezuhanyozni, ha nem gond.

– Nem gond. Törölközőt a szekrényben találsz.

Bella felkelt a kanapéról, majd a fürdő felé indult. Vágyakozóan sóhajtottam fel, ahogyan végigjárt a tekintetem meztelen testén, és a gyomrom görcsbe rándult, ahogyan mindenféle buja képek rohamoztak meg. Természetesen mindegyik kép főszereplője Bella volt és a kívánatos teste, és legszívesebben utána indultam volna, hogy megfürdessem. Elmerengtem azon egy pillanatig, hogy lehet szerelmem is gondolatolvasó, mikor a fürdőszoba ajtajából felém fordult és csábosan pillantva rám kérdezte tőlem:

– Szeretnél csatlakozni?

Felelet helyett egy pillanat alatt termettem előtte, majd a karjaimba kaptam és azzal egy időben, mikor az ajtó becsapódott, miután a lábammal gyengén belerúgtam, Bellát a zuhanyzóban talpra állítottam. A kezeivel kontyba rendezte a tincseit, majd hajgumi nélkül is könnyedén megoldotta, hogy a fürtök a feje búbján maradjanak.

– Pasi illatom lesz – kuncogta, mikor a kezébe nyomott a férfi tusfürdőből – lévén az én fürdőszobámban csak ez a választék – egy adagot, melyet aztán eloszlatott a karjain.

– Nekem úgyis tetszeni fogsz – mosolyogtam rá és igyekeztem nem felfalni őt a szemeimmel.

Az önuralmamat nem kissé borzolta a habos test látványa, de végül nagy nehezen visszafogtam magam és nem tepertem le őt a zuhanyzóban, korábbi szavaimmal ellentétben, semmibe véve emberi mivoltát. Örömmel vettem tudomásul, hogy Bellának is nem kis erőfeszítésébe került, hogy ne támadjon le, mikor én is zuhanyozni kezdtem.

Derekam köré csavarva egy törölközőt, Bellát pedig egy másikba bebugyolálva sétáltam vele vissza a karjaimban a szobámba, majd a helyiség közepén lábaira állítva őt, felitattam testéről minden vízcseppet. Szerelmem éppen csókra nyújtotta a száját, mikor a testvéreim gondolatai szálltak felém. A ház felé tartottak, és úgy fél percre saccoltam volna a megérkezésük idejét.

– Alice-ék mindjárt hazaérnek – tájékoztattam Bellát.

– Egyrészt nem örülök ennek, mert véget érnek a szép percek – suttogta, miközben leengedte a haját.

– Igen, valóban – léptem a szekrényemhez és elővettem belőle egy adat ruhát. Már az alsónadrág és a farmer rajtam volt, mikor felfogtam, hogy Bella mondandójának valószínűleg volt folytatása is. – Másrészt?

– Hm? Ja, igen – kapott észbe és elszakította rólam a tekintetét. – Emmettet ideje, hogy lesokkoljam – vigyorodott el ördögien, épp mikor az autók leparkoltak a garázsban.

– Megjöttünk gerlepár – kiáltotta el magát Emmett és hallottam, amint a lépcsőkön trappol.

– Erre szükségem lesz egy kicsit, de ne aggódj, visszakapod – suttogta Bella és kivette a kezemből az ingemet.

A törölközőt ledobta magáról, majd felkapta az inget és az ajtó felé indult.

– Mi a terved? – kaptam el a karját.

– Majd meglátod – kacsintott rám, majd begombolta az inget.

(Bella szemszöge)

Edward nem jött utánam, hanem a szobájában várt rám, míg lefelé tartottam a lépcsőkön, egyenesen a konyha felé.

Mielőtt kijöttem volna a szobából, Edward megsúgta nekem, hogy Emmett az illatunkat követve a konyha felé tart – őt pedig a többiek követik –, így én is arra vettem az irányt.

– Hát ez itt meg micsoda? – dörmögte Em remélhetőleg a ruháinkra célozva.

– Ó, hát itt van a felsőm – csaptam a homlokomra, mikor beléptem a konyhába, mintha most jöttem volna csak rá.

És a legjobb női alakításért járó Oscart kapja: Bella Swan.

– Mi a fene? – pillantott rám Emmett és Alice-en kívül mindenki szeme kidülledt – ő bizonyára már látta, hogy miként alakult a délutánunk.

– Már mindenhol kerestem a ruháinkat – mosolyogtam rájuk, majd az említett ruhadarabokhoz sétáltam és az övemmel együtt felvettem a felsőmet és Edward pólóját is a földről.

– Az az érzésem, hogy nem véletlenül vagy Eddyke ingében – állapította meg Em az állát simogatva. – Csak nem beállt a kocsi a garázsba? – húzogatta a szemöldökét.

– Emmett, ne legyél már közönséges – rótta meg Rose a férjét. – Te meg Edward…? – kíváncsiskodott.

– Sajnos erre nem felelhetek – vigyorogtam, majd a ruhákkal a kezemben kifelé indultam. – Ó, Emmett, ha megtalálod valamerre a fehérneműmet, szolgáltasd vissza, légy szíves.

Alice, Jasper és Rose felnevettek, de Em öblös hangjának híre-hamva sem volt.

– Ezek ketten… ezek… a fenébe, lemaradtam az ingyen pornóról – hallottam meg aztán a dörmögését. – Tudtam én, hogy tényleg kamerát kellene szerelnem az öcskös szobájába.

– A fehérneműd azt hiszem, hogy meghalt – mutatta fel Edward a cafatokban lévő bugyimat, miután az ajtót becsuktam a szobájában magam után.

– Megérte – mosolyogtam. – Csak hogy így nem tudok mit felvenni.

– Bal oldali szekrényajtó, legalsó polc – jelent meg Alice feje az ajtóban, majd el is tűnt.

– Csak nekem furcsa egy kicsit, hogy a húgod fehérneműt pakolt nekem a szekrényedbe – billentettem kissé oldalra a fejem, míg Edward az alsó polchoz guggolt le.

– Ezek szerint tudta, hogy szükséged lesz rá.

Miután felöltöztünk a földszintre indultunk egymás kezét fogva. A kanapén ült mindenki és láthatóan csak arra vártak, hogy mi is csatlakozzunk hozzájuk.

– Üljetek le! – intett komolyan Alice a két fotel irányába.

– Mit akartok? – kérdezte Edward gyanakvóan, miután helyet foglaltunk.

– Beszámolót arról, ami történt – mondták kórusban, és Emmett dörzsölni kezdte a tenyereit.