Eternity - 24. fejezet

     Sziasztok!

Előbb a jó hírt, vagy a rosszat mondjam? Öhm, kezdem a rosszal, hogy majd a jóval egy kicsit kompenzáljuk. :D

Na, szóval az a helyzet, hogy Pupimnak és nekem is eléggé bokros és halaszthatatlan ügyei lesznek a héten(nem fárasztunk vele Titeket, akit érdekel, az úgyis megkérdeziXD), így nem tudjuk bevállalni a jövő heti frisset. Ez annyit tesz, hogy egy hét kimaradás után fogunk csak újra jelentkezni, de természetesen chatben, mailben addig is elértek majd bennünket! Na meg persze várjuk majd azokat a komikat is! :D

A jó hír pedig, hogy jó hosszú és tartalmas fejezettel dobunk meg Benneteket, de csak azért, mert szómenésünk volt!

És a végéért természetesen, mint mindig, most sem vállalunk felelősséget! Muhahaha!XD

Pusz

Pupi & Szylu

24. fejezet

Egyszer hopp, másszor kopp

„If you want to play it like a game
Well, come on, come on, let's play”

(Paramore: CrushCrushCrush)

(Bella szemszöge)

Egy könnyednek tűnő mozdulattal szabadultam meg a trikómtól, de a szívem őrült ritmusban száguldott. Tudtam, hogy mit akarok, és nagyjából azzal is tisztában voltam, hogyan is kezdjek neki. Csak azt nem tudtam, hogyan fog majd szerelmem reagálni. És ez, az adott helyzetben nagyon is perdöntő lehetett.

Éreztem, hogy Edward izmai megfeszültek, ám tekintetét egyenesen az enyémbe fúrta és nem engedett el. Láttam, hogy aranyszín szemei egyre sötétülnek és a számára nélkülözhető oxigént is gyorsabban vette, mint máskor. De egyéb jeleit nem mutatta, hogy helytelenítené vagy esetleg – és ez az opció tetszett jobban – beleegyezne a folytatásba.

Hihetetlen, hogy még végig sem néz rajtam, pedig a lehetőség adott! – háborogtam magamban és közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókoljam.

Minden annyira gyorsan, és észrevétlenül történt, hogy feleszmélni is alig volt időm. Mielőtt elértem volna kívánatos ajkait eltűnt a szemem elől, és orra buktam az ágyban. Hátamon éreztem valamilyen selymes anyag érintését, aminek nem kellett volna ott lennie. Jobban nem tudtam szemügyre venni a dolgot, mert Edward suttogó hangja közbevágott:

– Feküdj le, és legalább tégy úgy, mintha aludnál! – parancsolt rám. – És takarózz be!

Más esetben megmakacsoltam volna magamat és az Istennek sem csináltam volna azt, amit ő mond, de most jobbnak láttam engedelmeskedni. Magamra rántottam a takarót, még mielőtt kinyílt az ajtó és belépett rajta Charlie. Próbáltam tényleg úgy tenni, mintha aludnék, és ez valamennyire sikerült is, ha nem számítjuk dübörgő szívemet.

Charlie van a szobámban, amikor itt van Edward és mindennek tetejében majdnem... Na, szóval... Én meg kicsit sem vagyok alulöltözött!

Fél perccel – és jó pár agyvérzéssel és szívrohammal – később halkan csukódott az ajtóm, én pedig fellélegezhettem... Hogy aztán újra elkapjon a pánik szerelmem miatt. Edward az ablakkeretnek vetette a hátát, és olyan pillantásokat lövellt felém, ami azt üzente: ebből semmi jó nem fog kisülni. Egy mozdulattal rúgtam le magamról a takarót, és mielőtt végignéztem volna magamon, láttam, hogy nyelt egyet. Remek, ezen a pasin tényleg nem lehet kiigazodni!

A könnyű és puha anyag, ami felsőtestemet takarta nem volt más, mint Edward levetett inge. Azt tudtam, hogy hihetetlenül gyors, na de még arra is volt ideje, hogy ezt rám adja és egy gombot is begomboljon rajta, aminek köszönhetően nem nyílt szét teljesen? Döbbenetem hamar elszállt és félve néztem fel Edwardra, aki minden figyelmét a nyakamon lévő kis gödröcskének szentelte. Elmosolyodtam és amilyen kecsesen csak tudtam, kiszálltam az ágyból és odasétáltam hozzá.

Hirtelen megrázta a fejét, mint aki álomból ébredt fel és megköszörülte a torkát. Közvetlenül előtte álltam meg, és hatalmasra nyílt szemekkel tekintettem fel még mindig sötét íriszébe. Egyik kezemet finoman a mellkasára csúsztattam, amitől megremegett. Lábujjhegyre álltam és könnyedén megcsókoltam. Nem ellenkezett, gyengéden csókolt vissza, de éreztem, hogy a győzelemtől még nagyon messze vagyok, így sóhajtva elszakadtam ajkaitól. Megfordultam és megkerestem a padlóra ejtett trikómat. Gyorsan és Edwardnak háttal – már így is eleget játszottam az idegeivel – kigomboltam az inget, és lecsúsztattam a vállaimról. Hallottam a hátam mögül egy halk, ám erélyes morgást, ami apró mosolyt csalt az arcomra, de rendületlenül folytattam a megkezdett tevékenységemet. Az ágyra dobtam a selymes anyagot, és magamra húztam a saját felsőmet.

Arra várhatsz Edward Cullen, hogy mikor lesz még egy ilyen alkalmad! – fortyogtam magamban, de természetesen valamilyen szinten meg is értettem őt. Ez az egész neki is teljesen új lehet, és nem kéne semmit sem elsietni. Nem is értettem, hogy mégis mi ütött belém? Tudtam, hogy őrülten szeretem őt és mindennél jobban akartam, de ha ő nem akarja, akkor nem erőltetem.

Ekkor ütött szöget a fejemben valami. Mi van, ha ő nem akarja? Mi van, ha nem tetszem neki úgy, és...

Akármennyire is szerettem volna visszatartani a könnyeimet, azok másképpen gondolkodtak és önálló életet élve alattomosan kibuggyantak a szemeimből. Most az egyszer átkoztam a sorsot, hogy vámpír életem szerelme – valahol legbelül éreztem, hogy soha nem fogok nála jobban senkit sem szeretni –, mert minden apró változásra felfigyelt.

Egy hűvös kar fonódott a derekamra és ölelt át hátulról, míg másik kezével lepkeszárny finoman letörölte a könnyeimet, amik nem akartak elapadni.

– Sajnálom – suttogta a fülembe, amitől megremegtem. – Nem akartalak megbántani, és fáj, hogy így látlak.

– Semmi baj – súgtam vissza, és mindkét kezemet a hasamon lévő karjára simítottam. – Én sajnálom, hogy elvesztettem a fejemet. Nem is tudom, hogy mi ütött belém, én nem szoktam így viselkedni. Ha te nem...

Elcsuklott a hangom, de ő így is értette, hogy mit szerettem volna a tudtára hozni.

– Elhiszed nekem, ha azt mondom, soha nem volt még ilyen nagy a kísértés, hogy átlépjek bizonyos határokat? – búgta a hajamba és ettől görcsbe rándult a gyomrom. – Soha nem találkoztam még nálad gyönyörűbb, tökéletesebb, vonzóbb és törékenyebb nővel, aki ilyen hatással lett volna rám.

– Szóval nem az a baj, hogy nem vagyok elég vonzó, hanem... – haraptam el a mondatot és reménykedve vártam a válaszát.

– Ha ember lennék, egy percig sem haboznék egy ilyen alkalom láttán, mert te vagy az, akit az életemnél is jobban szeretek, de sajnos nem vagyok az – sóhajtott fel és szembefordított magával. – Ez az egész annyira új nekem, és olyan érzéseket szabadítasz fel bennem, amiknek a létezéséről nem is tudtam egészen mostanáig.

Lehajolt hozzám, és lecsókolta arcomról a könnyeimet.

– Viszont vámpír vagyok, és abba belepusztulnék, ha bántanálak, csak mert engedtem az ösztöneimnek – lehelt csókot a szemhéjaimra.

– És a vérem okozta csábítás? – tudakoltam halkan.

Felnevetett lágy, dallamos hangján, de olyan halkan, hogy apu ne hallja meg, bár szerintem már rég az igazak álmát aludta.

– Vannak olyan csábítások, amik felveszik a versenyt a véred okozta mámorral, már ha érted, hogy mire gondolok – kacsintott rám és hűvös ujjával végigsimított a torkomon le, egészen a kulcscsontomig.

Már éppen szóra nyitottam a számat, hogy megkérdezzem, valamikor, ha nem is a közeli, de a távoli jövőben esetleg ő meg én közelebbi ismeretségbe is kerülhetünk-e, ha már eléggé tud uralkodni magán a közelemben, amikor ajkait az enyémekre csúsztatta, és olyan hévvel kezdett el csókolni, hogy a saját nevemet is elfelejtettem. Annyi mindent véltem felfedezni ebben a csókban: mohóságot, birtoklási vágyat, de legfőképpen szerelmet.

Önkéntelenül fontam nyaka köré a kezeimet és hátráltam az ágyam felé, hogy egy ügyes mozdulattal lerántsam magamra, így csalva ki mosolyt belőle.

– Látom, hogy a kisasszony nagyon mohó ma! – kuncogott bele a számba.

– Ha már a karmaim közé keveredett uraságod, ne higgye, hogy egykönnyen megszabadul tőlem! – motyogtam és feltérképeztem izmos hátát.

– Nem is szándékoztam, ha ez megnyugtatja kiskegyedet! – somolygott.

– Jó a válasz, amiért jutalom jár – ugrattam, de ő komolyan gondolta.

– Hmmm, igen? – nézett a szemeimbe és kisimított egy tincset az arcomból. – Mégis milyen jutalom?

– Hát, nem is tudom – töprengtem félhangosan, majd észbe kaptam. – Válaszolok egy kérdésedre, de teljesen őszintén.

– Azt hittem, hogy eddig is őszinte voltál hozzám – támaszkodott meg a fejem mellett és szúrós pillantással nézett rám.

– Tudod, hogy gondoltam – böktem mellkason felháborodottan, mire megdobott azzal a féloldalas mosollyal, amitől mindig elakadt a lélegzetem.

– Kicsit gondolkoznom kell a kérdésemen, ha megengeded – mormolta.

– Csak tessék, előttünk az egész éjszaka – válaszoltam.

– Őrjítő gondolat – morogta, de a következő pillanatban már nem is figyelt rám.

Gyengéden hátrafeszítette a fejemet, hogy könnyebben hozzáférhessen a nyakamhoz, és legnagyobb meglepetésemre finoman a fogai közé csippentette a bőrömet, amivel egy jóleső, de szolidan halk nyögést csikart ki belőlem. Nem tehettem róla, a kezeim önálló életet éltek, így történhetett meg az is, hogy körmeimet a vállába vájva szántottam végig a hátán. A testem megfeszült, és megborzongtam az érzéstől, ami végigfutott rajtam. Mint a mámor és az extázis egyvelege. Fantasztikus volt és még többet akartam belőle, hogy teljesen elvesszek benne.

Elhúzódott tőlem, és szemeiben elégedettség csillogott, mire rájöttem, hogy direkt csinálta.

– Ezt nem merd még egyszer! – róttam meg.

– Miért is? – kérdezte nagy ártatlanul.

– Mert elvesztem tőle az eszemet, és az nem vezet jóhoz – válaszoltam az igazsághoz híven. – Bár ha azt akarod, hogy ismét rád vessem magamat, hát hajrá!

– Azt hittem, hogy te már pusztán a látványomtól is elveszted a fejedet.

– Jogos, csak ezt nem akartam mondani, mert már így is eléggé nagy az egód! – vágtam vissza.

Elvigyorodott, és ismét lehajolt a nyakamhoz, de most csak csókokat lehelt rá, ami megint nem volt egy jó ötlet. Lehunytam a szemeimet, és hagytam, hogy nyakam minden négyzetcentijét feltérképezze ajkaival. Na meg persze próbáltam elnyomni a sóhajaimat, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

– Tudom, hogy mit szeretnék kérdezni – morogta bele a bőrömbe.

– Igen? – nyögtem halkan.

Keze lassan végigzongorázott az oldalamon, és a csípőmön megállapodott, közvetlenül a trikóm szegélyénél.

– Alice azt mondta még régebben, hogy van egy tetoválásod a csípőcsontodon. – Nyeltem egyet, mert ingoványos talajra tévedtünk. – Azt viszont nem árulta el, hogy mit ábrázol, szóval nem akarod megmutatni nekem?

– Ez nem kérdés volt, hanem kérés – kötekedtem erőtlenül, amikor megéreztem nyelvét a bőrömön.

– Egyre megy nálam – súgta, és hogy nyomatékot adjon a szavainak, becsúsztatta hosszú ujjait a felsőm alá.

Annyi józanság még maradt bennem, hogy elegendő erőt gyűjtve egy határozott mozdulattal lelöktem őt magamról és fölé kerekedve megfordítottam a testhelyzetünket. A csípőjén ültem, egyik kezemmel a mellkasán támaszkodtam, a másik szabadon volt, hogy megállíthassa kutakodó ujjait, ha túlfeszítené a húrt. Villanó szeme adta a tudtomra, hogy nagyon is tetszett neki ez az állapot. Még mielőtt azonban elkaphattam volna a kezét, feltornázta a trikóm egyik oldalát éppen annyira, hogy egy tetoválás látszódjon, de ne tépje le rólam a vékony anyagot.

Pár pillanatig döbbenten meredt a csípőmre, majd dühösen szusszantott egyet.

– Tudtam, hogy Alice csak felültetett – morogta.

Megfogtam a kezét, és a fölsőm másik oldalához vezettem, miközben lehajoltam hozzá, hogy mellkasunk összeérjen.

– Nem ültetett fel, csak azt az információt nem közölte, hogy melyik oldalon van az a bizonyos tetoválás. – A szemei jól láthatóan tágra nyíltak, ahogyan egy kissé feljebb húztam a trikómat, de csak éppen annyira, hogy egy vékony csík látszódjon a szóban forgó ábráról. – Viszont még nem fogom megmutatni, és nem tudsz eltántorítani – öltöttem rá nyelvet.

– Álmatlan éjszakáim lesznek, ha nem tudom meg – suttogta.

– Nem foglak sajnálni – mormoltam és olyan közel fészkelődtem magamat hozzá, hogy ajkunk már szinte összeért.

– Ne kísérts, Bella, ne kísérts! – morogta és egyik kezét a derekamra csúsztatta, a másikkal beletúrt a hajamba és megcsókolt.

Percekig csak kóstolgattuk egymás ajkait, és nem tudtunk betelni a másikkal. Amikor elszakadtam tőle – sajnos oxigénre volt szükségem –, elégedetten vettem észre, hogy nem csak én kapkodtam levegő után.

– Most pedig mondd el szépen, hogy mit szerettél volna megbeszélni velem az este? – kérdezte, és nekem szükségem volt néhány percre, míg felfogtam, hogy mire célzott.

– Hát, azok után, ami ma este itt történt, szerintem a megbeszélnivalóm érvényét vesztette – kuncogtam, és kótyagosan – félig az álmosságtól, félig Edward közelségétől – lekászálódtam róla.

– De engem mégis érdekelne, hogy mi volt az – kötötte az ebet a karóhoz, miközben olyan testhelyzetet vettünk fel, amiben kényelmesen el tudtam aludni.

Legnagyobb megelégedésemre nem vette vissza az ingét, így fejemet izmos mellkasára hajthattam, és egyik kezemmel szórakozottan mintákat rajzoltam a hasára, míg egyik lábamat összekulcsoltam az övével. Így már tuti, hogy nem fog megszökni az éjjel, amíg én alszom. Mintha csak tudna olvasni a gondolataimban felnevetett, és odahajolt a fülemhez.

– Nem szándékoztam meglépni, ha azért biztosítod be magadat – susogta és nyomatékosítva szavait átölelt. – Túlságosan jó nekem itt.

– Örülök, hogy így vélekedsz – ásítottam egy hatalmasat. – Amúgy azt akartam veled megvitatni, hogy akkor mi most járunk vagy...?

Edward felhúzta a takarómat a nyakamig és jó éjt csókot nyomott a homlokomra.

– Ez szerintem is teljesen egyértelmű – kuncogta. – Most pedig aludj, holnap iskolába kell mennünk.

– Fújjj! – nyögtem és még közelebb húztam magamat hozzá. – De legalább te ott leszel majd velem!

Ez tényleg vigasztaló tény volt és nagyon is tetszett. Már csak azon kellett volna eltöprengenem, hogy vajon az iskolatársaink hogyan fognak vélekedni a kapcsolatunkról. Ehhez viszont túlságosan is boldog voltam abban a pillanatban. Kedvesem karjaiban feküdtem, minden békésnek látszott és csak ez számított.

– Igen, ott leszek veled, de most már aludj! – szólt rám kissé szigorúan.

Lehunytam a szemeimet, és nagyot sóhajtva engedelmeskedtem. Azonban még valamit meg kellett osztanom vele.

– Jah, Edward!

– Igen? – kérdezte bársonyos hangján.

– Nem ajánlom, hogy meglesd a tetoválásom, mert megjárod! – fenyegettem meg cseppet sem hihetően.

– Értettem, hölgyem! – Még a hanghordozásából is hallottam, hogy mosolygott. – Majd megmutatja, ha akarja. Nem fogom semmire sem kényszeríteni.

Hmmm, csábítóan hangzott – ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt elnyelt a sötétség, és átadtam magamat az álmok birodalmának.

Az első dolog, amelyet megállapítottam, amikor felébredtem, hogy valami keményen fekszem. A második pillanatban arra is rájöttem, hogy az a dolog nem csak márványkeménységű, hanem hideg is. A harmadik momentumban aztán széles mosolyra húztam a számat, ahogy rájöttem, hogy Edwardon heverészek, pontosabban az izmos mellkasán. Kótyagosan nyitottam ki a szemeimet, és legelőször egy imádnivaló fél oldalas mosolyt pillantottam meg.

– Jó reggelt, Csipkerózsika! – köszöntött bársonyos hangján Edward.

– Ha jól emlékszem, Csipkerózsikát csókkal ébresztették fel az álmából – motyogtam elgondolkodó képet vágva.

– Semmi akadálya annak, hogy orvosoljuk ezt a roppant kényes problémát – vált halálosan komollyá. – Tégy úgy, mintha még aludnál, és ígérem, hogy kellőképpen ébresztelek majd fel.

Azonnal hanyatt vágtam magam az ágyon – ha a mellkasán fekszem továbbra is, esély sincs arra, hogy az a szexi szája odaérjen az enyémhez –, majd lehunytam a szemem, és vártam a folytatást.

Alig számoltam el háromig, mikor egy hűvös kéz simított végig az arcomon, majd néhány hajtincsemet félretúrva könnyedén a tarkómra csúszott, hogy miután kissé megemelte a fejemet, egy tökéletes száj cirógassa meg az enyémet. A szívverésem máris gyorsabb tempóra kapcsolt, és ösztönösen akartam karjaimat hercegem nyaka köré fonni, de az utolsó pillanatban mégis kényszerítettem magam, hogy veszteg maradjak. Hagytam, hogy nyelvével körberajzolta a számat, majd alsó ajkamon végigsimítson, de mikor gyengéden, mégis ellentmondást nem tűrően csúszott nyelve a számba, nem tudtam visszafojtani a jóleső sóhajomat. Képtelen voltam tovább megálljt parancsolni a kezeimnek és a következő pillanatban már Edward nyakát kulcsolta át, és húztam még közelebb magamhoz őt. Abban a pillanatban, mikor nyelvünk összesimult, a fejem visszahanyatlott a párnára, ahogyan kiszállt az erő Edward kezéből. Megmosolyogtam a tényt, hogy ilyen hatással vagyok rá, majd elhessegettem minden gondolatot és szenvedélyesen csókolni kezdtem. Sóvárogva simogatta a testemet és áhítattal csúsztatta tenyerét a mellemre. Gyengéden megszorította, mire szégyentelenül belenyögtem a csókba, majd még közelebb nyomtam magam a kezéhez. Sajnos ajkaink játékának hamarabb vége lett, mint szerettem volna, azt hiszem ennek ahhoz volt köze, hogy szerelmem kezdte átlépni az ő képzeletbeli határát.

– Jó reggelt, ismét – szólt pihegve Edward.

– Neked is – mondtam a levegőt kapkodva. – Szeretném, ha minden reggel így ébresztenél.

– Ezer örömmel, csak aztán az önuralmamat el ne veszítsem – kacsintott rám.

– Mennyi az idő? – nyújtózkodtam ismét, és elnyomtam egy ásítást.

– Csak hat óra múlt nem sokkal, nyugodtan aludhatsz még egy órácskát.

– Nem akarok – makacskodtam. – Inkább megyek és rendbe szedem magam – keltem fel mellőle.

– Bella! – szólt utánam. Kíváncsian fordultam felé, és láttam, hogy zavartan tekint rám. – Azon gondolkoztam, hogy esetleg… hát hogy… jönnél-e velem… iskolába.

Visszaléptem hozzá, majd lehajoltam és megcsókoltam.

– Csak egy feltétellel – motyogtam a szájának.

– Hadd halljam.

– Ha vezethetem én a kocsidat – néztem rá roppant ártatlan angyalkaként.

Összehúzott szemekkel meredt rám, de aztán megadóan sóhajtott.

– Oké, most az egyszer még kibírom az őrült vezetési stílusodat, azt hiszem.

– Kikérem magamnak, én igen is jól vezetek – böktem mellkason, majd sértődötten kivonultam a szobámból a neszesszeremmel a kezemben.

Mikor visszatértem a szobámba, Edward már elrendezte az ágyamat, és a sarokban álló hintaszékben ült.

– Nem akartalak megbántani – kezdte szomorúan.

– Nem hittem volna, hogy komolyan veszed a dolgot – vigyorogtam örömittasan.

– Te, boszorka – termett előttem hirtelen és gyengéden tekintett le rám. – Annyira új nekem ez az egész – simogatta meg az arcomat. – Teljesen új számomra, hogy szerelmes vagyok, hogy van valakim – mosolygott édesen. – El sem tudom hinni, és olyan szokatlan, hogy folyton-folyvást csak csókolnálak. Minden pillanatban meg akarlak csókolni, és érezni a bőröd forróságát.

– Nem bánnám, ha minden pillanatban megcsókolnál, mert én is szeretném – hajtottam le a fejem szégyenlősen.

– Míg felöltözöl és megreggelizel, addig hazamegyek és átöltözöm, meg elhozom a kocsit – emelte fel a fejem, kezét az állam alá téve.

Gyors csókot nyomott a számra, majd a következő pillanatban már csak egy lágy szellőt éreztem és Edward sehol sem volt.

Egész reggel letörölhetetlen vigyor volt az arcomon akkor is, mikor reggeliztem és akkor is, mikor Edward visszatért. De jól láthatóan nem csak én voltam ilyen kicsattanó formában, hanem ő is. Folyton mosolyogtunk egymásra, vagy éppen csipkelődtünk.

– Ígérem, hogy próbálom nem kinyírni Vivet – mondtam, miközben Edward kinyitotta nekem a vezető oldali ajtót.

– Köszönöm – pillantott rám, majd miután beszálltam, becsukta az ajtót.

Bepattant mellém és bekapcsolta a biztonsági övét, majd én is követtem a példáját. Igyekeztem óvni Edward idegeit, kevesebb, mint több sikerrel. Egyszerűen elvette az eszemet a Volvo és félőrült módjára repesztettem végig az utcánkon.

Edward megkönnyebbülten törölte meg a homlokát – pedig vámpír lévén képtelen az izzadásra! –, mikor épségben beértünk a suli parkolójába.

– Ez állati jó volt – adtam hangot a véleményemnek.

– Szerintem kevésbé.

– Ezt meg hogy érted? – kérdeztem kissé felháborodva.

– Úgy, hogy minden pillanatban érted aggódtam. Csúszik az út, és ha feltekeredünk egy fára, akkor nekem egy hajam szála sem görbül, de neked… – hagyta lógva a mondatot. Szembe fordult velem, és kezei közé fogta az arcomat. – Azt nem élném túl, ha bármi bajod esne, szerelmem – súgta majd gyengéden megcsókolt.

Karjaimat a nyaka köré fontam, és próbáltam közelebb kerülni hozzá. Edward egy ügyes mozdulattal átemelt a vezető ülésről egyenesen az ölébe, és átölelt.

– Ígérd meg, hogy vigyázol magadra, mikor nem vagyok veled! – kérte és kissé eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.

– Ígérem – bólintottam, majd hozzábújtam.

A meghitt pillanatot egy kopogás szakította félbe a mellettünk lévő ablakon.

Mindketten odafordultunk, és kitágult szemekkel konstatáltam, hogy Emmett kaján vigyorral bámul minket. A következő pillanatban kinyílt az anyósülés ajtaja és dörmögő hangon kívánt nekünk szép jó reggelt a nagy medve.

– Nem gondoltam volna, hogy az iskola parkolójában is képesek vagytok huncutkodni – röhögött a képünkbe.

– Ne haragudjatok – mentegetőzött Rosalie, mikor megjelent Emmett mellett. – De nem lehetett visszatartani őt – intett a férje felé.

– Nincs semmi gond – sóhajtottam, majd kimásztam a kocsiból. – Te meg ne vigyorogj! – róttam meg Emmettet mosolyogva.

Csak megforgatta a szemeit, majd kézen ragadta Rose-t és az épület felé sétáltak, de egy pillanatra visszafordulva, röhögve így szólt:

– Találkozunk spanyolon, öcsisajt!

– Szerintem jobb lesz, ha az első órámról ellógok, mert különben Emmett folyton kíváncsiskodni fog – szállt ki Edward sóhajtva az anyós ülésről.

Végül tudtommal csak nem lépett meg Edward a spanyol órájáról, és Emmettet is lerendezte. A szégyentelenül bámulók sora nőttön nőtt, és árgus szemekkel fürkésztek minket minden szünetben, mikor kézen fogva járkáltunk a folyosókon. Még én is hallottam a pusmogásokat, hát még akkor Edward. Őt azt hiszem nem zavarta különösebben, hogy rólunk pletykálnak, és én is igyekeztem figyelmen kívül hagyni a féltékenykedőket. Mert kétségeket kizáróan azok voltak. A harmadik szünetben a mosdóban hallottam két utolsó éves lányt, ahogyan Edwardról és rólam beszélnek.

– Nem értem, hogy mit eszik azon a phoenixi csajon Edward Cullen. Nem is olyan szép – mondta az egyik.

– Edward mellé egy sokkal mutatósabb lány illene, mint például én – szólt a másik eléggé elszállva magától.

Megsemmisülve léptem ki a fülkéből és botorkáltam oda a mosdóhoz, hogy megmossam a kezemet. Vettem pár mély levegőt, majd kiléptem az ajtón, ahol ott állt a falnak támaszkodva Edward.

Volt valami az arckifejezésében, amiből rögtön tudtam, hogy hallotta annak a két lánynak a beszélgetését, és tisztában volt vele, hogy én szintúgy.

– Ne foglalkozz velük – rázta a fejét, és odalépett hozzám.

– Mosolyogtam, mikor hallottam, hogy a többi diák rólunk pusmog. Felszegett állal járkáltam, mikor végigmértek, hogy hozzád való vagyok-e, de az erőm elfogyott. Sosem zavart, hogy mit mondanak rólam, de most… most nem tudom elviselni.

– Ezzel mit akarsz mondani? – nézett rám rémülten és a légzése felgyorsult. – Szakítani akarsz velem? – mondta olyan halkan, hogy alig hallottam meg a szavait.

– Eszemben sincs, te butus – simítottam végig márványkemény arcán. – Meg sem fordult a fejemben, hogy szakítsak veled – túrtam a hajába és úgy húztam közelebb a fejét hozzám. – Csak arra gondoltam, hogy meg kell nekik mutatni, hogy hiába pletykálnak vagy bámulnak úgy minket, mintha mi lennénk a világ nyolcadik csodája, attól még te az enyém vagy – mondtam kissé birtoklóan, ami Edward szemeinek csillogásából kivéve nagyon is a kedvére volt.

– Bízd rám a dolgot – karolta át a derekamat, majd csókot nyomott a számra.

– Khm – hallottam meg egy csilingelő hangot mellettünk. – Az igazgató a folyosókon razziázik, és ha nem akartok egy alapos fejmosást, amiért itt folytattok nyálcserét, akkor te, bátyus az öltözőbe vonszolod a Bella szerint eszméletlenül formás fenekedet! – Itt felkuncogott barátnőm, én meg égtem, mint a rongy. – Te pedig – bökött felém – mész bioszra.

– Oké, oké, őrmester asszony – forgatta a szemeit Edward. – Máris megyek, csak még öt másodpercet had maradjak.

– Legyen négy – vigyorgott barátnőm –, ami már le is járt – nevetett fel, majd eltáncolt az órájára.

– Szóval… – nézett rám pimaszul.

– Edward, az arcom már így is lángokban áll, úgyhogy megkérlek, ne hozz még jobban zavarba – mondtam gyorsan, még mielőtt folytathatta volna a megkezdett mondatát, és kíváncsiskodott volna, hogy igazat mondott-e a húga egy bizonyos testrészét illetően.

– Gyönyörű vagy, amikor elpirulsz – bókolt.

– Ezt már mondtad és nem hiszek neked – motyogtam.

– Pedig elhiheted – erősködött. – A menza előtt várlak óra után – hajolt hozzám és homlokon csókolt. – És eszedbe se jussanak butaságok, oké?

– Oké – egyeztem bele.

Néztem, ahogy a kijárat felé lépkedett és légies járása teljesen elbűvölt. Minden kellemetlen gondolatot elhessegettem és mosolyogva mentem be biológiára. Óra után Edward valóban a menza előtt várt engem. Kéz a kézben léptünk be a helyiségbe, és a hatás nem maradt el. Mindannyian odakapták a fejüket, és leplezetlenül bámultak minket. Edward a helyiség közepébe húzott, majd szembefordított magával és megcsókolt. A derekamnál fogva húzott közelebb magához, és szenvedélyesen csókolni kezdett. Az első pillanatban még észnél voltam és elgondolkodtam azon, hogy vajon ezt miért csinálta, de aztán elvesztettem a fonalat, és visszacsókoltam. A levegőt kapkodta távolodott el tőlem néhány másodperc múlva Edward. Kinyitottam a szemeimet, és láttam, hogy tátott szájjal bámult minket mindenki a helyiségbe, csak Edward testvérei vigyorogtak a bajszuk alatt.

– Mit bámultok? – dörrent rá Edward mindenkire, pedig nagyon is ezt volt a célja, hogy mindenki minket nézzen, ebben biztos vagyok. – Talán van valami gond azzal, hogy Bellával járok? Mert ha igen, akkor ki lehet nyitni a szátokat és el lehet mondani! Ha meg nincs, akkor törődjetek a magatok dolgával, és be lehet fejezni a pusmogást rólunk.

Mindenki csak tátogott, mint egy hal, az egyetlen hang a helyiségben Emmett öblös nevetésétől származott. Szinte biztos voltam benne, hogy nem tudja majd magát visszafogni. Nem hittem volna, hogy mindannyian meghunyászkodva fogadják Edward szavait, de a meglepetés kellemesen ért. Mosolyogva mentünk oda, hogy ebédet vegyünk, majd jó kedvűen ültünk le Alice-ékhez.

– Jessica és Mike olyan féltékenyek, hogy alig bírom őket elviselni – suttogott Jasper.

– Ez aztán zsiráf volt, Eddy fiú. Nem gondoltam volna, hogy így helyre rakod ezt a rakás desszertnek való tinédzsert. Nyugi, Bellus, csak poénkodtam, szigorú vega életmódot élek, és eszem ágában sincs, hogy felhagyjak vele – kacsintott rám Emmett.

– Én nyugodt vagyok – rántottam meg a vállam.

Edwardnak a szavát sem lehetett hallani ebéd közben, de néha a szája széle megrándult az elfojtott mosolytól, vagy éppen ökölbe szorult a dühtől. A diákok fejében turkált, de néha rám pillantott és melegen mosolygott.

– Nem így képzelted ezt a napot – állapította meg, mikor beült mellém a Volvóba Edward.

Ő vezetett, én pedig hátradőltem az ülésben.

– Nem teljesen, de végül jobban alakult minden, mint sejtettem. Nagyon hatásos volt az a kifakadás a menzán – vigyorogtam rá. – Teljesen felpörögtem attól, hogy milyen harcias voltál.

– Olyanfajta felpörgés, mint az éjjel volt, mikor egy mozdulattal lekaptad a trikódat? – kérdezte, emlékeztetve a viselkedésemre.

Kihívóan néztem rá és az alsó ajkamat beharapva bólintottam. Edward nyelt egy nagyot, és a szemei egy pillanatra sötét árnyalatot vettek fel, de aztán megrázta a fejét és beindította a motort.

– Ne kísérts, Bella! – szólalt meg aztán, mikor kihajtott a parkolóból.

– Te kíváncsiskodtál, úgyhogy ezt ne varrd a nyakamba! – vigyorogtam rá, majd bekapcsoltam a rádiót.

A cirkáló a felhajtón volt fényes kora délután, ami semmi jót nem ígért. Kíváncsian fordultam Edward felé, aki viszont erősen koncentrált.

– Bekísérlek! – Ennyit mondott csak, majd kiszállt az autóból.

Kinyitotta a mellettem levő ajtót, és kisegített a kocsiból. A kezemet fogva sétáltunk a bejárati ajtóhoz, ami még azelőtt kinyílt, hogy a kilincshez értem volna. Charlie állt előttünk az egyenruhájában és kifejezéstelen arccal bámult ránk.

– Jó, hogy itt vagy, Edward! Szeretnék beszélni mindkettőtökkel – tárta ki teljesen az ajtót, hogy bemehessünk a házba.

A nappaliba vonultunk, majd leültem a kanapéra és magam mellé lehúztam Edwardot. Apu velünk szembe foglalt helyet a fotelben és a torkát kezdte köszörülgetni.

– Apu, jól vagy? – kérdeztem aggódva.

– Elterjedt a hír, hogy ti ketten… hogy is mondják a fiatalok… ja, igen, együtt jártok.

– A pletykafészkek – morogtam.

– Szóval igaz – sóhajtott.

– Nézze, Charlie – kezdte Edward tiszteletteljes hangon. – Ma este szerettem volna eljönni, beleegyezését kérni, hogy a lányának udvarolhassak.

Elfojtottam egy mosolyt Edward régimódi szövegét hallgatva, de aztán csak büszkén meredtem a barátomra. Semmi kétség, igazi úriember. Bár mikor ő fiatal volt, ez volt a szokás. Nem mintha most nem lenne az… Na, mármint! Ah, mindegy!

– Ezt örömmel hallom – felelte apu.

– Sajnálom, hogy mástól kellett megtudnia, hogy érdeklődöm Bella iránt, de szeretném, ha tudná, hogy nem tiszteletlenségből mulasztottam el ezt a beszélgetést. Még csak ma kértem meg Bellát, legyen a kedvesem, így nem volt alkalmam arra, hogy áldását kérjem.

– Elhiszem, Edward – bólogatott. – Hozok valami frissítőt, aztán rátérünk a tárgyra – pattant fel Charlie, majd a konyha felé indult.

– Edward, ez a XXI. század, légy egy kicsit lazább! – suttogtam neki oda, mikor csak ketten voltunk a nappaliba.

– Mégis mennyire laza? – suttogott vissza. – Mondjam azt az apádnak, hogy: nézd Charlie, jó kis maca a lányod, és ha nincs ellenedre, gerincre vágnám? Vagy azt, hogy: a lányod vérének van a legcsábítóbb illata, amivel vámpírként az elmúlt jó néhány évtizedben találkoztam, és bár az első pillanatokban át akartam harapni a nyakát, hogy az utolsó cseppig kiszipolyozzam, de most már tudom úgy, ahogy kontrollálni magam, és ha kicsivel is, de csökkent az esélye, hogy egy együtt töltött nap után holtan végzi?

Egy pillanatig egymásra meredtünk, majd nagyot sóhajtottam.

– Az első közönségesen hangzik, bár a gerincre vágós rész nem lenne ellenemre – vigyorogtam rá –, a második pedig túl sokat árul el, úgyhogy maradjunk inkább az eredetinél.

– Na, látod – nézett rám önelégülten. – És különben is, édesapádnak tetszett, hogy ilyen tisztelettudó vagyok.

– Itt is vagyok – szólt apu.

A tálcát letette az asztalra, majd visszahuppant a fotelbe és az innivalók felé intett. Edward udvariasan elhárította az ivás lehetőségét, én viszont lekaptam egy poharat és a tartalmának a felét egy huzamban kiittam.

– Szóval… öhm… nem tudom, hogy meddig jutottak már…

– Apu még egy napja sem vagyunk együtt, mégis meddig jutottunk volna?

Majdnem a szexig, ha Edwardnak nincs ekkora önuralma – válaszolhattam volna a saját kérdésemre, de kész öngyilkosság lett volna magam alatt vágni a fát.

– Más idők járnak, mint mikor még én voltam fiatal…

Hát, még amikor Edward – kuncogtam magamban.

– …és tudom, hogy a párok nem várnak olyan sokat a sz… az együttléttel…

Itt beállt egy néhány másodperces csend.

– …de biztos akarok lenni benne, hogy ti… hogy ti tudjátok… – keresgélte a szavakat, miközben egyre inkább vörössé változott az arca apunak attól, hogy felvilágosítást kell tartania – tesztek óvintézkedéseket az ellen, hogy ilyen korán nagypapát csináljatok belőlem.

– Charlie, nincs ok aggodalomra, ugyanis Bellával még nem történt köztünk semmi olyan, és jó ideig nem is fog – próbálta megnyugtatni aput Edward, engem viszont lesokkolt.

Jó ideig? Oké, megértem én, hogy fél, hogy bánt engem, de a jó ideig szerintem túl sok. Mégis mekkora időintervallumban gondolkodik? Egy hónap? Talán kettő? Vagy még több?

– Tehát, ha beleegyezem abba, hogy itt aludj nálunk, akkor a lányom másnap is ugyanolyan ártatlan lesz, mint előtte volt?

– Te honnan veszed, hogy még nem…? – néztem döbbenten apura.

– Talán igen? – vonta fel a szemöldökét apu és Edward is kíváncsian tekintett rám.

– Nem – vallottam be.

– Várom a válaszod, Edward! – tért vissza Charlie az eredeti témához.

– Természetesen, Charlie. Nem fog változni semmi.

– Ez azt jelenti, hogy Edward itt aludhat? – kérdeztem teljesen túlpörögve és a szám a fülemig szaladt.

– Szó sem lehet róla! – felelt apu keményen és a vigyorom lefagyott. – Csak azt akartam kideríteni, hogy kettesbe merhetlek-e hagyni titeket. És most, hogy ezt tisztáztuk, én vissza is megyek az őrsre – mosolygott ránk, majd felkelt a kanapéról.

Felháborodottan bámultam apu után, amiért ilyen szépen tőrbe csalt minket, aztán a tekintetem Edwardra szegeztem és lesújtva néztem aranybarna szemeibe.

– Valami baj van? – aggódott rögtön.

– Á, dehogy, miért is lenne bármi baj – gúnyolódtam. – Csak a pasim először az apámmal közölte azt, hogy jó ideig nem tervezi, hogy hozzám nyúl ahelyett, hogy velem megbeszélte volna a dolgot.

– Bella, mondtam neked, hogy nem bírnám elviselni azt, ha bántanálak, és…

– És később már elbírod majd viselni, ha bántasz?

– Nem.

– Akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba. Azt veszem ki a szavaidból, hogy azt tervezed, hogy sosem fekszel le velem. Jól gondolom? – kérdeztem.

– Igen.

– Remek! – csattantam fel. – Most dolgom van… tudod, merre találod az ajtót – morogtam neki, majd sértődötten felvonultam a szobámba.

Ízelítő a 24. fejezetből

Sziasztok!

Hogy holnapig valahogyan kibírjátok! De aztán nem szidni, ti akartátok (jobban mondva dézi és Lina)! XD *szemöldökhúzogatás*

Pusz

Pupi & Szylu

"– Látom, hogy a kisasszony nagyon mohó ma! – kuncogott bele a számba.

– Ha már a karmaim közé keveredett uraságod, ne higgye, hogy egykönnyen megszabadul tőlem! – motyogtam és feltérképeztem izmos hátát.

– Nem is szándékoztam, ha ez megnyugtatja kiskegyedet! – somolygott.

– Jó a válasz, amiért jutalom jár – ugrattam, de ő komolyan gondolta."

Eternity - 23. fejezet

23. fejezet

First night with Bella

"You are my Heaven on earth"

(P.O.D. - Your Eyes)

– Tudod, öcskös, ezt nevezik arcrepesztő vigyornak – vetette oda Emmett, mikor beléptem a bejárati ajtón.

– Höh? – kérdeztem vissza.

– Na, igen, inkább arcrepesztő, bamba, szerelmes vigyornak – javította ki magát Em. – Az utolsó épeszű embert… vagyis vámpírt is elragadta a szerelem ebben a házban – húzta el a száját, és egyik kezében a kanapét tartotta, amit visszatett a buli előtti régi helyére.

– Ezt mégis hogy érted? – állt csípőre tett kézzel és felháborodottan Rosalie néhány lépésre Emtől.

– Csak vicceltem, bébi – hunyászkodott meg bátyám rögtön.

Rose sandán nézett férjére, és gondolatban azon morfondírozott, hogy hihet-e Emnek, vagy sem. Végül úgy döntött, hogy a veszekedés elkerülése végett inkább nem csinál jelenetet, de azért a hálószobájukban alaposan kezelésbe veszi majd Emmettet.

Na, az ilyen gondolatokért utálom a képességemet. Elvégre ki akarná tudni, hogy a testvérei milyen akrobatikus mozdulatokat terveznek a szobájuk falai között? Én biztos nem. De sajnos nincs választásom.

Ó, mit nem adnék azért, ha Bella gondolatait hallhatnám – sóhajtottam fel vágyakozóan, de további merengésre nem futotta a kobold hibájából.

– Jó, hogy itt vagy, Edward – táncolt be Alice a helyiségbe. – Elkellene a segítség – villantott rám egy mosolyt.

– Oké – egyeztem bele.

– Remek – lelkendezett, majd hosszasan magyarázta, hogy mit is kellene csinálnom.

Hulla fáradtan – persze csak képletesen értem! – rogytam le a nappaliban lévő kanapéra. A ház csillogott-villogott, és senki ember fia meg nem mondta volna, hogy néhány órával ezelőtt hormontúltengéses fiatalok buliztak ebben a házban.

Esme és Carlisle ámuldozva toppantak be a házba nem sokkal hajnali kettő után.

– Ti… kitakarítottatok? – kérdezte Esme és hitetlenkedve forgott körbe a nappaliban.

– Ha baj, akkor újra rumlit csinálunk és rád bízzuk a rendrakást – ajánlotta Em vigyorogva és tovább kapcsolt egy focimeccs ismétléséről.

Rose csak a szemeit forgatta férje szavai miatt, majd miután köszönt fogadott szüleinknek felvonult a szobájába ruhát próbálni, na meg hogy előkészítse a terepet Em megleckéztetéséhez.

Alice karon ragadta Esmét, majd a kanapéhoz mentek, ahová aztán leültek és kezdetét vette az „Alice szája be nem áll” műsor. Folyamatosan csacsogott arról, hogy milyen jó fejek Bella phoenixi barátnői, hogy mekkora tapló Will – itt ecsetelésbe kezdett, hogy ki is az egyáltalán – és hogy melák bátyánk rávette Bellát egy medencébe csobbanásra.

Esme rögtön aggódni kezdett, hogy Bella a februári hidegben a kinti medencébe ugrál kockáztatva egy tüdőgyulladást, a kétségbeesése pedig akkor hágott tetőfokára, mikor kiderült, hogy mindezt fürdőruhában tette. Alice-szel ketten kellettünk hozzá, hogy megnyugtassuk anyát, Bellának kutya baja – legalábbis nagyon remélem, hogy nem fog megfázni vagy hasonlók, különben Emet nagyon csúnyán el fogom verni!

A következő pillanatban kobold húgom tekintete üveges lett, ami csak egyet jelentett: látomása van.

Végigkövettem a víziójában lévő jelenetet, és a lélegzetem felgyorsult.

Egy padlón feküdtem, Bella lovagló ülésben helyezkedett el felettem, combjaival a csípőm két oldalánál fogva szegezett a földhöz, majd csillogó szemekkel hajolt az arcom felé.

Alice a látomás végeztével felkuncogott – mintha tudna valamit, amit én nem –, én pedig próbáltam nem zihálni. Már csak az elképzeléstől is csomóba ugrott a gyomrom, nem még így, hogy Alice látomásának képkockái valósággá válhatnak. Nem tudtam, hogy mikor fog megtörténni, vagy mikor van esély rá, hogy ilyen helyzetbe kerüljek Bellával, de az biztos, hogy önként és dalolva megyek bele egy ilyen jelenetbe. Hülye lennék, ha nem akarnám!

– Valami baj van? – kérdezte aggódva Esme, kirángatva engem a gondolataimból.

– Edwardnak lesz egy-két szép pillanata Bellával – mondta Alice nevetve.

– Igen? – vonta fel a szemöldökét Emmett és meglódult a fantáziája. – Ide a részletekkel! – dörzsölgette a tenyereit.

– Álmodban – vigyorogtam rá gúnyosan.

Emmett durcásan karba fonta a kezeit, majd felcsörtetett a Rose-zal közös hálószobájukba, ahol a felesége már egy alig valamit takaró fehérnemű szettben várta perverz férjét. Emmett gondolatai egyből elterelődtek állítólagos sértődéséről, és szinte ráugrott feleségére.

– Öhm… azt hiszem, hogy a házon kívül kellene találnunk valami elfoglaltságot, míg a párocska lenyugszik – ajánlottam.

– Támogatom az ötletet – suhant le Jazz az emeletről, a következő pillanatban aztán már a bejárati ajtón sietett ki, hogy meneküljön Em és Rose túlfűtött érzelmei elől.

Alice követte a férjét, de előtte még rám kacsintott. Nem értettem az okát, de nem is nagyon foglalkoztam vele, csak azzal, hogy én is lelépjek, és ne kelljen hallgatnom Emmettéket.

Mivel nem voltam szomjas, a vadászat ki volt zárva a lehetőségek közül, amit kezdeni tudnék az éjszaka közepén, míg Em és Rose kiélik a perverz képzeleteiket. Carlisle és Esme sétálni mentek az erdőbe, én pedig… nos, mire feleszméltem már a Swan ház előtt álltam.

Charlie kocsija nem volt a felhajtón, és a gondolatait sem hallottam a házból, a szomszédok pedig javában aludtak, így esélytelen volt, hogy lebukjak, ha meglátogatom Bellát. Két hosszú lépéssel lendületet vettem, majd elrugaszkodtam és megkapaszkodtam Bella szobájának párkányában. Az ablaka nem volt bezárva, így könnyedén bejutottam, és egy hosszú pillanatig csak néztem szerelmem karcsú testét, ahogyan elterülve fekszik apró ágyában. Az éjjeli szekrényen égett a lámpa, de én e nélkül is láttam volna csodás vonásait. Mahagóni haja elterült a párnán, szája kissé elnyílt, a teste viszont megremegett a következő pillanatban. A kezei libabőrösek lettek, és kellett néhány másodperc, hogy rájöjjek, Bella fázik. Óvatosan léptem közelebb hozzá, és a derekáig lecsúszó takaróját a nyakáig felhúztam… volna, de totális déjà vu érzés kerített hatalmába, amikor a lábam alól eltűnt a talaj és kiterültem a padlón.

A következő pillanatban Bella nézett le rám az ágyáról, és csábos ajkai a füléig értek a széles vigyorától. A másodperc egy töredékéig tartott, míg felültem annyira, hogy elérjem Bella kezét, és gyengéden, de mégis határozottan lerántsam az ágyról. Kedvesem halkan sikkantott egyet, és rajtam landolt. Míg Bella a lábait behajlítva a csípőm két oldalán támasztotta meg magát, hogy felülve rám nézhessen, belém nyilallt a felismerés: Alice-nek erről az éjjelről szólt a látomása! Bella ugyanazt a trikót viselte, mint a vízióban, és a csokoládé tekintete is teljesen úgy csillogott. Lassan az arcom felé hajolt, és én közben elmerültem a szemeiben. Kezeit a fejem két oldalához tette, majd néhány pillanat múlva egy utolsó rebbenés után szemei lecsukódtak, és finoman a számra csúsztatta ajkait. Apró csókot adott, de nekem ennyi nem volt elég. Selymes tincsei közé fúrva ujjaimat, húztam közelebb a fejét és szenvedélyesen csókolni kezdtem.

Bella levegő után kapkodva szakadt el az ajkaimtól, majd rám hanyatlott és a nyakamba fúrta a fejét.

– Szia – motyogta.

– Szia – köszöntem vidáman és közben a hátát simogattam. – Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni – mentegetőztem.

– Örülök, hogy itt vagy – mormolta, majd felegyenesedett és láttam, ahogyan mosolyog.

Végigfuttattam rajta a tekintetem, és libabőrös testétől észbe kaptam. Egy pillanat alatt keltem fel Bellával a karjaimban, akit aztán gyengéden az ágyra fektettem és nyakig betakartam. Leültem mellé és kisimítottam egy homlokába hulló hajtincset.

– Ez a földre küldő technikád páratlan.

Bella fülig vörösödve mormolta: – Sajnálom, remélem nem okoztam fájdalmat.

Felemelte a kezét és végigsimított az arcomon. Tenyerét a számhoz húztam, majd belecsókoltam.

– Nem, nem okoztál fájdalmat. Most pedig aludj, reggel iskola – keltem fel mellőle és megcéloztam a sarokban álló hintaszéket.

– Ne menj el! – kért Bella rémülten.

Nem is terveztem, de mielőtt ezt bevallottam volna neki, egy kicsit incselkedni akartam vele.

– Szeretnéd, hogy maradjak? – sétáltam vissza hozzá.

Határozottan bólintott.

– Mennyire szeretnéd, hogy maradjak? – ültem le az ágy szélére, néhány centire Bellától.

– Nagyon – felelte kissé elpirulva.

– És az a nagyon, mit is jelent pontosan? – incselkedtem tovább.

Bella azonban válasz helyet belemarkolt az ingembe, és az arcához húzta a fejem. Ajkaim automatikusan elnyíltak, hogy megcsókoljam őt, de a szájától néhány centire megállított, és rosszallóan nézett rám.

– Nem szép dolog játszadozni velem, Mr. Cullen.

– Elnézését kérem, szép hölgy. Remélem meg tudja nekem bocsátani ezt a súlyos vétket – mentem bele a játékba.

– Az attól függ – gondolkodott el.

– Mégis mitől? – kérdeztem óvatosan, ugyanis tökéletesen emlékeztem arra, hogy ilyennel már behúzott a csőbe.

– Hogy mesél-e nekem valamiről.

– Mégis miről?

– Arról, hogy mennyire is voltál féltékeny Alexre és Willre? – vigyorgott rám.

– Én nem voltam féltékeny – szóltam dacosan.

– Aha – nyugtázta Bella. – Ha te mondod – rántotta meg a vállát és készült oldalra fordulni.

– Várj! – fogtam meg a vállát. – Oké, bevallom, féltékeny voltam, őrülten és borzasztóan féltékeny. Rólad nem gondolhatnak olyanokat, és ahogy rád néztek!  – horkantam fel. – Egyszerűen felháborító.

– Miért, hogy néztek rám?

– Úgy, ahogy csak én nézhetek – vágtam rá. – Csak én falhatlak fel a szemeimmel.

Egy pillanatra megijedtem, hogy Bella esetleg túl soknak tartja ezt a birtokló hangnemet, de mikor láttam, hogy vigyorgott, megnyugodtam.

– Te nem csak a szemeiddel akarsz felfalni.  És őszintén bevallva, talán más megijedne attól, hogy a férfi, akit szeret, a vérére áhítozik, de nekem hízelgő, nagyon is hízelgő.

– Elképesztő vagy.

– Tudom, és most pedig feküdj ide! – paskolta meg azt a kis helyet, amit csinált nekem azzal, hogy arrébb csúszott.

Elhelyezkedtem mellette, majd szembe fordultam vele. Mindig egyre-egyre laposabbakat pislogott, de jól láthatóan küzdött az álmosság ellen.

– Alex azt mondta, hogy elég egy harapás ahhoz, hogy valaki vámpírrá változzon. Igaz ez? – kérdezte hirtelen, én pedig nem tudtam hová tenni ezt az érdeklődést.

– Igen – feleltem óvatosan. – De miért kérdezed?

– A könyvek miatt, amiket olvastam, meg a sorozatok miatt, amiket néztem. Azokban több teória is van.

– A valóságban egyetlen harapás is elég.

– Látni szeretném a tiédet – nézett rám kérlelően.

– Az igazság az, hogy nekem nem csak egy van. Annak idején Carlisle nem volt benne biztos, hogy miként csinálja, így ahhoz hasonlóan próbálta, mint vele tették. De itt az egyik – fordítottam oldalra a fejem, hogy felfedjem neki a nyakamon lévőt.

Bella közelebb hajolt és egy ideig pásztázta a nyakamat.

– Szinte alig látni – nyugtázta, majd ujjaival végigsimított fogadott apám fogsorának nyomán. Ujjait többször végigfuttatta a harapásnyomon, én pedig mozdulatlanul feküdtem várva, hogy mi sül ki ebből. Aztán Bella a hátamra gördített, és elfordította a fejem, a harapásnyom ellenkező oldalára. Közelebb hajolt, és én éreztem a lélegzetét a bőrömön. Nyelvével először végigsimított a nyakamon, majd gyengéden beleharapott. Felnyögtem, és igyekeztem elfojtani a késztetést, hogy viszonozzam neki a harapást, és nem azért, mert vágytam a vérére, hanem így akartam kifejezni a hódolatomat, a csodálatomat és a vágyakozásomat iránta. Bella felkuncogott – bizonyára tetszett neki a reakcióm, legalábbis remélem –, majd minden szabad bőrfelületet végigcsókolt. Ajkai a nyakamról aztán az államra vándoroltak, és szinte könyörögtem neki, hogy csókoljon meg rendesen. Incselkedve közeledett a számhoz, de mikor felemeltem a fejem, hogy elérjem ajkait, ő elhúzódott. A harmadik ilyen után, nem tudtam visszafogni magam és a tarkójánál fogva húztam az arcát az enyémhez, hogy végre megcsókoljam.

Ajkai édesen elnyíltak, és megéreztem bódító levendula és frézia leheletét, ami csak még jobban elvette az eszemet. Annyi józanság még maradt bennem, hogy gyengéden bánjak törékeny testével, és minden mozdulatomra ügyeltem. Végigfuttattam jobb kezemet a bordáin, a derekán és a csípőjén, és feltett szándékom volt a térde alá nyúlva magamhoz húzni őt, de megelőzött. Mintha a gondolataimban olvasott volna, úgy kivitelezte a mozdulatsort, melynek során egyik lábát átvetette rajtam, így kerülve hozzám még közelebb.

Elhúzódtam tőle, hogy kapjon levegőt, és csak bámultam kipirult arcát, fényesen csillogó szemeit és átöleltem karcsú testét. Pár másodperc után azonban ismét támadásba lendült és mohón kapott az ajkaim után. Nyelve utat tört a számba és minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne viszonozzam ugyanolyan hevesen, ha nem jobban a mozdulatait.

Az izmaim megfeszültek, amikor apró kis kezeivel megfontoltan gombolgatni kezdte az ingemet, de nem tudtam megállítani, mert egyszerűen nem voltam képes rá. Forró ujjaival végigsimított mellkasomon és hasamon, amitől borzongás futott végig rajtam és ezt még soha nem tapasztaltam azelőtt. Felmordultam a váratlan érzés miatt, és a csípőjénél fogva húztam magamhoz még közelebb.

Bella egyik kezével megtámaszkodott a fejem mellett, a másikkal a nyakamat kulcsolta át, és felhúzott magához ülő helyzetbe. Nem értettem, hogy mi volt ezzel a célja, amíg nem görgette le vállaimról az inget és nem térképezte fel ujjaival felsőtestem minden négyzetcentiméterét.

Eddigi játékunk sem volt éppen ártatlannak mondható, de ott kattant valami a helyére bennem, amikor szerelmem a trikója szegélyéhez nyúlt és egy könnyed mozdulattal ledobta magáról…

Eternity - 22. fejezet

22. fejezet

Breathe no more

„Ha karomba zárlak

Téged

A szabadság ölel,

A világ csak rángat

Engem

A karod ringat el.”

(Ákos: Ölelj meg újra)

(Bella szemszöge)

Átvágtam a helyiségen – hál' Istennek senki sem tartott fel – és dühösen csörtettem ki az ajtón. Az agyam tele volt Edwarddal és akkor jöttem rá, hogy a kabátomat bent hagytam. Fázósan fontam át karjaimmal magamat és indultam el a tornác hátsó része felé, ahol Alex ácsorgott és bámulta a feketébe vesző erdőt.

Pár lépést tettem csak, amikor egy hideg kéz kulcsolódott a felkaromra és ezzel megállásra kényszerített. Alex reflexszerűen fordult felém, és ajkai közül egy halk, ám fenyegető morgás röppent fel. A válasz rögtön érkezett a hátam mögül egy mélyről jövő morgás formájában, és azonnal felismertem "fogva tartómat". A bentről kiszűrődő halvány fényben jól megállapíthattam, hogy Alex szemei összeszűkültek, fogai kivillantak.

– Emmett, Jasper, lennétek olyan kedvesek és szórakoztatnátok Mr. McEvanst addig, amíg én beszélek Bellával? – kérdezte Edward lágy, bársonyos, ám fenyegető hangon.

– Örömmel, öcsibogyó! – kuncogta Em és két árny suhant Alex mellé.

– Bella? – nézett rám bizonytalanul Alex, és hanghordozásában ott volt a féltés is.

Felsóhajtottam, és vállam felett hátranéztem Edwardra. Ő még mindig a karomat fogta, amitől libabőrös lett a nyakam, és a szemben álló triót tüntette ki a figyelmével.

– Jobb, ha beszélek vele, mert addig nem fog leszállni rólam – morogtam, mire Edward egy halk "chö" hangot hallatott.

Finom erőszakkal kiszabadítottam a kezemet, és szúrós szemekkel méregettem őt. Gyengéden a derekamra tette az egyik tenyerét, és tolni kezdett a ház másik része felé. Az ajtó előtt elhaladva a kabátom jelent meg a nyílásban, amit Edward elvett és a hátamra terített.

– Köszi, Alice – suttogta, és már mentünk is tovább.

A tornác szélénél, amikor már nem láthattak bennünket bentről, Edward a karjaiba kapott – nem kicsit lódult meg a szívem, ahogyan eltűnt a lábam alól a talaj – és leugrott velem a földre.

– Felesleges ezt csinálnod, már megmutattad az igazi arcodat – mormoltam és duzzogva, sértetten fontam karba a kezeimet, hogy minimális felületen érintkezzem vele és még rá sem néztem.

Olyan halkan és gyorsan mormogott valamit az orra alatt, hogy egyáltalán nem értettem, de a bosszantása végett lezseren vállat vontam. Azt hittem, hogy majd a házat övező tisztáson megállunk, de tévedtem. Nyílegyenesen a sötét és fenyegető erdő felé haladt, kényelmes, ráérős léptei elszántságról árulkodtak.

Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg bántani akarna, inkább arra gondoltam, hogy most fog majd elküldeni a fenébe. Ahhoz viszont nem kell messzire mennünk, itt, helyben is lerendezhetjük.

A fák komoran és fehér fátylukkal betakarva nyugtalanító érzést keltettek bennem, ezért tíz-tizenöt méter után megtörtem a csendet.

– Ha vacsizni akarsz, ahhoz nem kell tovább mennünk, ha meg melegebb éghajlatra kapok repjegyet, azt már a konyhában átadhattad volna – mondtam és ránéztem hűvös arcára.

Edward szeme megcsillant, ahogyan a Hold fénye megvilágította és sápadt bőre kísérteties külsőt kölcsönzött neki. Megtorpant és rám pillantott.

– Mi lenne, ha egy kicsit komolyabb próbálnál lenni? – szegezte nekem a kérdést.

– Ez az igazi arcom, és tudlak sajnálni, ha nem tetszik, amit látsz – húzogattam a vállamat flegmán.

Könnyedén talpra állított és ellépett tőlem egy lépést. Olyan perzselő tekintettel nézett végig rajtam, hogy önkéntelenül húztam össze magamon a kabátot, pedig nem vagyok szégyenlős típus. Izzó pillantása a csontomig hatolt és minden porcikámon jóleső borzongás futott végig. Mindez azonban csak pár másodpercig tartott, mert Edward hirtelen hátat fordított nekem, és eltűnt a varázs, hogy a helyét a kongó üresség vegye át.

Lehajtotta a fejét, és olyan halkan szólalt meg, hogy hegyeznem kellett a fülemet, ha minden szót hallani akartam.

– Bella, kérlek, ne tegyél úgy, mintha egy érzéketlen, szívtelen személy lennél, mert nem vagy az.

– Te kezdted – vágtam rá azonnal. – És különben is, nem mindegy neked, hogy milyen vagyok?

Egyáltalán nem úgy reagált, ahogyan az normális lett volna. Kiabálnia kellett volna, ehelyett...

– Ezt te nem értheted – súgta fájdalmas hangon.

– Mégis mit, Edward? – rökönyödtem meg. – Mit kéne azon értenem, hogy csak egy könnyű kis játék voltam neked, akit egy mozdulattal félresöpörhetsz, ha már eléggé kiszórakoztad magadat és meguntad? Ez szerintem teljesen egyértelmű és világos, szóval mi lenne, ha gyorsan túlesnénk rajta, és mindegyikünk menne a saját dolgára?

Akármennyire nem akartam, hogy sírni lásson, egy könnycsepp így is kicsordult a szemem sarkából és alattomosan végigfolyt az arcomon. Annyira erőtlennek éreztem magamat, hogy még letörölni is képtelen voltam. Úgyis lehullik a hóba, akkor meg minek strapáljam magamat. Csak a fejemet hajtottam le, hogy némiképpen védekezzem a kínzó szavak ellen, amik Edward ajkait fogják elhagyni.

Még mielőtt azonban az árulkodó könnycsepp leeshetett volna a földre, egy hűvösen bársonyos tenyér simult az arcomra és törölte le azt.

– Nem is tudod, hogy ezekkel a szavakkal mennyire megsebzel – súgta és hüvelykujjával kirajzolta a szemem alatt húzódó karikát, amit a fáradtság okozott.

– Miért? – kérdeztem a könnyeimet nyeldesve, de még tartva magamat. – Miért teszed ezt velem?

– Minden egyes pillantás, amikor rád nézek, minden egyes szó, amit neked mondok vagy minden egyes mozdulat, amikor hozzád érek – itt végigsimított remegő alsó ajkamon –, olyan veszélybe sodor téged, amihez képest én csak egy apró kis porszem vagyok, amit könnyedén elsodor a szél.

– Nincs olyan veszély, amit ne vállalnék érted – csúszott ki a számon akaratlanul, mielőtt még átgondolhattam volna a mondat jelentését.

Visszaszívni már nem tudtam, így csak annyit tehettem, hogy félve emeltem fel a fejemet és néztem Edwardra. Arca meghökkent volt, de láttam rajta csodálatot is. A Hold megvilágította csillogó szemeit, amik egyenesen engem fürkésztek. Közelebb lépett hozzám, és ezzel áthidalta a közöttünk lévő távolságot. Másik kezét a nyakamra helyezte, és éreztem, hogy a szívverésem felgyorsult, de nem a félelem miatt.

– Különösen gyönyörű vagy, amikor elpirulsz – mormolta és egy hihetetlenül gyors mozdulattal később arca már az arcomat súrolta.

Ajkai puhán, lepkeszárny finoman érintették a járomcsontomat, a homlokomat, a szemhéjamat, majd végül feltérképezte az állam vonalát és a torkomnál pihent meg. Alig bírtam beszélni, az érzékeim túltelítődtek és szaporán vettem a levegőt.

– Edward, kérek, ne tedd ezt, ha csak... – kezdtem bele motyogva-sóhajtva, de közbevágott.

– Megőrülök, ha nem láthatlak, ha nem szólhatok hozzád és főleg, ha nem érinthetlek meg – suttogta bele a torkomnál lévő kis gödröcskébe. – Meg tudnám ölni azt, aki mindezt megteheti veled. Ma este is, ahogyan Alex és Will – a két fiú nevének említésekor felmordult – néztek rád... Egyszerűen letéptem volna a fejüket.

Ha lehet, a szívem még gyorsabban kezdett el verni, és az sem sokat segített, hogy Edward az egyik karját a derekamra fonta és szorosan magához húzott. Félelem nélkül hajtottam hátra a fejemet, hogy szájával nyakam minden négyzetcentiméterén végigsimíthasson, ezáltal kergetve az őrületbe.

– A fajtám legtöbb tagja egy ilyen helyzetben egy pillanatig sem habozna, és gondolkodás nélkül engedne az ösztöneinek – susogta, és felnyögtem, amikor megcsókolta nyakamon a vadul lüktető eret. – Ők viszont nem érzik azt, amit én.

Felemelte a fejét, és egyenesen a szemembe nézett.

– Ha megteszem, azzal a fajomat tagadom meg, de ha nem, akkor saját magamat árulom el – simított végig kézfejével forró arcomon. – A fajom nem számít, hiszen így is őrültnek hisznek az életmódom miatt, de saját magammal kell együtt élnem, és nem tudok hazudni magamnak.

Feszülten vártam, hogy mi fog következni ebből az egészből, hiszen Edwardnál nem lehetett sejteni. A lélegzetem szó szerint akadt el, amikor lassan közelíteni kezdett felém, és pár milliméterre megállt az ajkaimtól.

– Tudom, hogy nem helyes, de szeretlek, Bella Swan, és ezen már semmi nem tud változtatni.

Mielőtt még bármi reakció is megszülethetett volna a részemről, Edward ajkai megtalálták az enyémeket, és lágyan csókolni kezdett.

Kellett néhány másodperc, mire felfogtam a szavai értelmét és a súlyukat, de miután az első megdöbbenésemből felocsúdtam, automatikusan fontam karjaimat a nyaka köré, és húztam magamhoz közelebb. Résnyire nyitott ajkakkal viszonoztam hideg és kemény ajkainak játékát, miközben Edward kissé felemelt, hogy ne kelljen lábujjhegyen ágaskodnom. Ajkaink tökéletes harmóniában mozogtak, és a kezdeti lágy csók lassanként elsöprőbb és szenvedélyesebb irányt vett. Egyetlen apró kellemetlenség árnyékolta csak be ezt a pillanatot, ezek pedig a levegőbe lógó lábaim voltak. Néhány mozdulattal később aztán már Edward dereka köré tekertem őket, ezzel még közelebb kerülve nyúlánk testéhez. Edward közben a hátamat simogatta, de nem kerülte el a figyelmemet az sem, hogy keze néha lentebb-lentebb csúszott egyenest a fenekemre.

Sajnos a csóknak hamarabb vége szakadt, mint szerettem volna, és naná, hogy nem én vetettem véget neki. Edward a levegőt kapkodva – pedig nincs is szüksége rá! – távolodott el ajkaimtól, hogy aztán a nyakamba fúrja fejét.

– Az oroszlán beleszeretett a bárányba – mormolta, miután belecsókolt a nyakamba.

A következő pillanatban azonban kissé hátrébb hajolt és perzselő pillantásával végignézett rajtam, már amennyire tudott.

– Bár talán nem is bárány, hanem inkább vadmacska – kuncogott.

– Maradjunk inkább a báránynál – ellenkeztem és nyakánál a hajába fűztem ujjaimat.

– De egy bárány sem nyújtogatja a nyelvét idegenekre, nem teper le vámpírt egyetlen ügyes mozdulattal, se nem ringatja úgy a csípőjét, hogy az eszem vesztem tőle – suttogta a számtól néhány milliméterre.

– Tényleg az eszed veszted tőle? – kérdeztem kihívóan és csábos pillantást villantottam rá.

– Ó, de még mennyire – szólt rekedt hangon és újra az ajkaimra tapadt.

Most viszont rajtam volt a sor, hogy megszakítsam a csókot, ugyanis mondanom kellett neki valamit.

– Edward, én is szeretlek – néztem a szemeibe, majd ajkaimmal megcirógattam az övéit. – Viszont lassan vissza kellene mennünk, mert eléggé hideg van.

– Kapaszkodj! – figyelmeztetett, mire még erősebben karoltam a nyakát és közelebb bújtam hozzá.

A fák egyszeriben suhanni kezdtek mellettünk, és mire feleszméltem már a Cullen ház mögött álltunk.

Edward letett az öléből, és miután ujjait az enyémbe fűzte, a ház felé kezdett húzni. Alice vagy bevett valamit vagy látomása volt rólam és a bátyjáról, mert pattogott, mint egy gumilabda. Szája a füléig ért, olyan széles mosoly ült rajta, és mikor észrevett minket, hogy felé tartunk még izgatottabb lett.

– Jaj, úgy örülök nektek – ugrott mindkettőnk nyakába egyszerre. – Már ideje volt, hogy megtörténjen ez a „szeretlek-én is szeretlek” jelenet. Hihetetlen, hogy rajtatok kívül már mindenkinek világos volt, hogy nektek együtt kell lennetek – hadarta Alice egyetlen levegővétellel.

– Alice, állj le! – szólt rá Edward mosolyogva.

– Ünneprontó – nyújtotta a nyelvét a bátyjára és sértődötten elengedte Edwardot. – Mindent mesélj el! – ragadott engem karon és behúzott a házba.

A Jasperrel közös szobájáig meg sem álltunk, ahol lenyomott a hatalmas franciaágyra, majd mellém telepedett.

– Az az oroszlán és a bárányos dolog jó volt. Fura, hogy éppen azt…

– Pszt! – szóltam rá. – Még maradjon ez a mi titkunk – kértem, és hála az égnek Alice vette a lapot.

Bólintott és rögtön témát váltott.

– Szóval – nyújtotta el a szót Alice –, most már hivatalosan is a bátyám barátnője vagy.

– Az az igazság, hogy ezt így még nem mondanám. Nem beszéltük meg, hogy akkor most együtt vagyunk-e vagy mégsem – szóltam eltöprengve.

– Hidd el, hogy ő azt szeretné, ha együtt lennétek – mosolygott rám Alice mindentudóan.

Még beszélgettünk egy kicsit Alice-szel, majd mindketten visszamentünk a buliba, ahol a csajok már türelmetlenül vártak. Végre megejtettük a pletykálást, hogy ki kivel van együtt és mióta a phoenixi suliban. Akaratlanul pillantottam elég gyakran Edward felé, aki szintén engem bámult, miközben Emmett és Jasper beszéltek hozzá. Szerintem észre sem vették, hogy az öccsük rájuk sem bagózik.

A csajcsapat azonban hiányos volt, ugyanis Lorit sehol sem láttam már jó ideje. Mikor megkérdeztem, hogy merre lehet, azt mondták, hogy az egyik sarokban beszélget.

A keresésére indultam, és sikeresen megtaláltam, de nem csak őt. Ott volt Jacob is, és azt a pillantást, amivel Lorit fürkészte sosem felejtem el. Áhítattal figyelte, ahogyan barátnőm mesél neki a kiskoráról, és annyira el volt varázsolódva, hogy fel sem tűnt neki a megjelenésem.

– Bells – lelkesült fel Lori, mikor észrevett.

– Már azt hittem, hogy elraboltak – mosolyogtam rá.

Jacob még mindig nem vett észre engem, továbbra is Lorit bámulta.

– Hé – bokszoltam Jake vállába.

– Ó, szia, Bella – köszönt miután nagy kegyesen elszakította a tekintetét Loriról.

– Na, végre feltűnt, hogy nem csak ti ketten vagytok a világon – cukkoltam, mire zavartan elmosolyodott.

Felettébb furcsa Jake – állapítottam meg. Kis ideig velük is beszélgettem, de néhány perc múlva elraboltak tőlük. Csak néhány lépést tett meg velem Edward, mikor hirtelen beállt egy hatalmas cserepes virág mögé, és finoman megcsókolt.

– Minek köszönhetem ezt a hirtelen lerohanást? – pihegtem, mikor ajkai elváltak az enyémektől.

– Semminek, egyszerűen csak meg akartalak csókolni. Talán rosszul tettem? – nézett rám szomorúan.

– Szó sincs erről – ráztam a fejem. – Edward!

– Igen? – kérdezett vissza, miközben végigsimított az oldalamon.

– Hallottad, hogy miről beszéltünk Alice-szel? – pillantottam rá kíváncsian.

– Nem minden egyes szót. Miért?

– Beszélnünk kell – néztem komolyan a szemeibe.

– Bella, megijesztesz – riadt meg rögtön. – Miről van szó?

– Ne itt és ne most – ellenkeztem. – De nincs okod aggodalomra, csak kettőnkről lenne szó.

Edward megkönnyebbülten felsóhajtott, majd ismét megcsókolt. Aztán nagy kegyesen visszaengedett a többiekhez, hogy élvezhessem a bulit.

A világért sem vallottam volna be neki, hogy a csókjait jobban élvezem, mint a bulit, annak ellenére, hogy hiányoztak a barátaim. Nem akarom, hogy elbízza magát!

– Szóval, te és Edward? – csendült fel egy hang mögöttem, mikor puncsot töltöttem a poharamba.

Mikor megfordultam Alex állt mögöttem, és kifejezéstelen arccal bámult engem.

– Mi csak…

– Nem kell magyarázkodnod – emelte fel a kezeit. – Boldognak tűntél vele néhány perce a fikusz mögött, és csak ez számít – mosolyodott el halványan.

– Sajnálom – néztem rá szomorúan.

– Ne tedd! Most mennem kell.

– Várj, még ne!

– Vagy elmegyek, vagy átharapom Will torkát, ugyanis teljesen biztos vagyok benne, hogy nem százas a tag. És a torokátharapástól kissé szomjas lettem, szóval… – hagyta lógva a mondatot. – Majd találkozunk, Bella – nyomott puszit az arcomra. – Mellesleg szép póló.

– Köszönöm – mosolyogtam rá, majd figyeltem, ahogy elhagyta a házat.

Nem sokkal később észrevettük, hogy mindenki kezd egyre laposabbakat pislogni. Alice és Rosalie gondoskodtak a barátaim szállásáról, aminek helyét nem kötötték az orromra, bár én se törtem magam, hogy megtudjam.

Az én sofőröm Edward volt. Szerette volna, ha minél hamarabb hazaérek, ugyanis holnap iskola. Mint kiderült Loriék és Will a holnap reggeli géppel mennek vissza Phoenixbe, és ki is maradnak a suliból arra az egy napra.

Be kell vallanom, hogy nem akarózott kiszállnom Edward kocsijából, és ennek nyomós oka a jó éjszakát csók volt, amit adott. Határozott szándéka volt, hogy egy ártatlan puszi után elhúzódik, de én nem hagytam, és visszahúztam magamhoz.

– Jobb lesz, ha bemész, mielőtt elvesztem a józan eszemet – villantotta rám a csábító féloldalas mosolyát.

– Rendben – egyeztem bele és egy gyors puszi után kipattantam a kocsiból.

Nem tehettem róla, de egyszerűen kényszert éreztem, hogy incselkedjek Edwarddal. Amilyen csábosan csak tudtam, úgy ringattam a csípőmet, miközben a bejárati ajtó felé mentem.

A szám ravasz mosolyra húzódott, mikor hallottam, hogy leengedi az ablakot, és rekedt hangon a nevemen szólít.

– Igen? – fordultam vissza felé, miközben ártatlan arcot varázsoltam magamra.

– Ezért még számolunk!

– Már alig várom – vigyorogtam, majd rákacsintottam.

Felkuncogtam, majd megfordultam és az ajtó felé indultam, közben pedig továbbra is ringattam a csípőmet, hogy az őrületbe kergessem Edwardot.