Eternally - 2. fejezet (Part1)

2. fejezet

Mint ahogyan ígértem - Pupi! - a héten jön a Part2. Reméljük azért tetszeni fog annak ellenére, hogy a rövidsége igencsak szembetűnő. Puszi: Szylu és Pupi

„…Ma bármit próbáltam tenni, minden rosszul sült el, és egyre távolabb kerültem az egyenes kerékvágástól. Tagadhatatlan: megváltoztattam a jövőt. Kérdés: ki tudja, milyen irányban változott, és mik lesznek a következményei?...”

(részlet Bella Lorinak írt e-mailjéből)

(Edward szemszöge)

Láttam Bellát közeledni. A haja a feje búbjára lófarokba volt kötve, ami futás közben ide-oda himbálózott. A cipői ritmikusan ütődtek az aszfalthoz, jobb, bal, jobb, bal. Karcsú alakját egy a lábaira második bőrként tapadó térdnadrág emelte ki, míg a felsőtestét egy ujjatlan top fedte. Egyet kellett értenem a gimi hormontúltengéses fiútanulóival abban, hogy Bella Swan pokolian csinos.
Megtorpant, mikor meglátott, de valamiért nem tűnt igazán meglepettnek. Elmosolyodott.
- Szia, Edward.
A furcsa köszönésén eltöprengtem egy kicsit. Ez a „Szia, Edward” úgy hangzott a szájából, mintha ezer éve ismernénk egymást.
- Helló, Izabella – üdvözöltem őt a teljes nevén. Vártam, hogy kijavítson, inkább szólítsam Bellának, ahogyan erre megkért már néhány embert a suliban is. – Végre hivatalosan is találkozunk, ha már berángattak délután a tanulmányi irodába. Örülök, hogy megismerhettelek.
- Én is, de csak Bella – vágta rá gépiesen, aztán a kezét nyújtva odalépett hozzám. – Mármint szólíts csak Bellának.
És is a kezemet nyújtottam, és megráztam az övét.
- Így lesz, meg kell hogy mondjam, hogy…
A perzselő tűz, ami Bella vérének illata nyomán végigszáguldott a torkomon, belém fojtotta a folytatást. Mintha egy több tonnás vasgolyóval találtak volna fejen. Az ajkaim közül vészjósló morgás tört fel. A vérszomj elemi erővel tört rám, és engedve a bennem lakozó szörnyetegnek odarántottam magamhoz Bellát, majd a nyakához hajoltam.

Egy tizedmásodpercig láttam a szemében tükröződő félelmet, amit valami furcsa dolog váltott fel, aztán megcsörrent a telefonom, ami nagy valószínűséggel ennek a törékeny emberlánynak az életét mentette meg. A csengőhangom halottakat életre keltő hangereje, mint egy suttogás, csak olyan halkan jutott el hozzám, és egy pillanatig figyelmen kívül is hagytam, de aztán győzött a józan felem. Elfordultam, hogy így is csökkentsem a vér csábító illatának intenzitását, és abban a pillanatban, ahogyan felvettem a telefont – rá sem kellett néznem a kijelzőre, hogy tudjam, ki hívott – egy szuszra elhadartam.

 - Szia, Alice, elhiheted, hogy soha nem örültem még ennyire a hívásodnak. – Pont, mert itt fogyott el a levegőm, és nem voltam hajlandó engedni az alantas ösztönnek, hogy mélyet szippantsak a számomra nélkülözhető oxigénből, ami keveredett Bella illatával.

 - Rendben, elhiszem, mert láttam, amit láttam, de most figyelj rám – mondta pöttöm húgom, és éreztem a hangsúlyából, hogy nagyon is feszült, akármennyire próbálja leplezni. – Vegyél egy nagy levegőt, és vágj döbbent arcot, majd kétségbeesettet. Utána kérdezd meg, hogy „De ugye minden rendben?”, majd várj egy kicsit, és mondd azt, hogy azonnal indulsz. Bellának pedig vess oda valami félmondatot, miért is akartad kiszívni a vérét ott helyben – bökte még oda az utolsó mondatot, és türelmesem várt.

Tudtam, hogy jobb, ha nem kérdezősködöm, így azt tettem, amit Alice mondott. Nagy levegő, és hajrá!

 - Jó, most pedig gyere haza, de azonnal! – visította fejhangon, és rám csapta a mobilt.

Szerencsémre háttal álltam Bellának, így nem láthatta az arcomra kiülő döbbenetet, amit Alice viselkedése váltott ki belőlem – még soha nem csapta rám, a kedvenc bátyjára a telefont –, de egy másodperc alatt rendeztem a vonásaimat és vettem ismét egy nagy levegőt.

Éreztem, ahogyan a levegő visítva áramlik be a tüdőmbe, és fájón végigégette a légcsövemet. Igen, ezt váltotta ki belőlem Bella illata, és ismét közel jártam ahhoz, hogy elveszítsem az önkontrollom és vele együtt a maradék méltóságom. Ezek után már nem számított, hogy mit mondok neki, mert úgyis őrültnek fog tartani, szóval odavetettem neki egy félmondatnyi magyarázatot a viselkedésemre.

 - Volt egy pók vagy valami… öhm… izé a nyakadon. – Szuper, ez aztán a magabiztosság. Gratulálok, Edward. Nálad nagyobb idióta nincs még egy a világon, és nem is lesz.

És ami a legjobb, hogy ezzel a tüdőmben lévő levegő felét elhasználtam. A másik fele meg akkor „szökött volna meg”, ha nyitva hagyom a számat a döbbenettől, amit Bella viselkedése okozott. A lány ugyanis nemes egyszerűséggel megvonta a vállát és csak ennyit motyogott az orra alatt:

 - Ha te mondod.

Oké, Edward, ne állj már úgy ott, mint aki karót nyelt, lépj le, mielőtt túl késő lesz.

 - Ne haragudj, de nekem most mennem kell – mondtam és már léptem is a Volvóm vezető felőli ajtajához. – Az egyik bátyámnak sikerült felmosnia a padlót és… – Hagytam a levegőben lógni a mondatot, amíg bepattantam a kocsiba és gyújtást adtam. – Majd találkozunk a suliban.

Kuplung, sebváltó egyesbe és gáz.

Szégyen a futás, de hasznos, szokták mondani, és ez most többszörösen is érvényes volt. Viszont nem bírtam ki, hogy ne nézzek bele a visszapillantó tükörbe, amiben megláttam Bella alakját, amint hitetlenül megrázta a fejét, és felhúzta finom vonalú orrát.

(Negyed órával később a Cullen ház előtt)

Valljuk be őszintén, nem úgy alakult az este, ahogyan terveztem, de még közel sem volt vége és erre abból tudtam következtetni, hogy a házunk előtti teraszon nem a kis méregzsák várt rám, hanem melák bátyám. A gondolatai meglepően normálisak voltak, már ha normálisnak nevezhető az, hogy a délután elfogyasztott medve analizálásával volt tele agya minden szeglete.

Nem bíbelődtem azzal, hogy beálljak a garázsba, mert már ráfért egy mosás a kocsimra, és Alice szerint eső lesz ma. Remek, legalább kimossa Bella illatát az agyamból.

Kicsit erősebben csuktam be az ajtót, mint az szükséges lett volna, de ez most nem számított. Csak az, hogy ma majdnem elvesztettem az önkontrollt magam felett, és ez egy ártatlan lány életébe került volna.

Felléptem az első lépcsőfokra, mire Emmett felkelt és olyan tüzetes alapossággal vizsgálta meg az arcomat, ami tőle meglehetősen szokatlan volt.

 - Remek, még mielőtt teljesen elmerülnél az önsajnálatban, azelőtt kell beszélnünk – mondta és fejével az erdő irányába intett.

Felsóhajtottam és zsebre dugott kézzel megálltam.

 - Reményem sincs, hogy ezt most kihagyhatom, igaz? – kérdeztem, mert tényleg a szobámba szerettem volna menni, és elgondolkodni azon, miért ilyen csábító számomra Bella vére.

 - Nem, és szerintem nem szeretnéd, hogyha én vonszolnálak végig az egész erdőn, szóval kapd magad, megyünk és vadászunk egyet és közben pasisan eldumálunk.

 - Ez lesz a mai napom fénypontja! – morogtam az orrom alatt, de azért követtem őt az erdő széle felé.

(Bella szemszöge)

- Pók vagy izé... Ez még az állatokat sem ismeri rendesen? Valami nem lehet pók vagy izé... most pók volt vagy nem? - dörmögtem az orrom alatt, miután Edward és a - szó szerint - drága kocsija eltűntek a szemeim elől. Megfordultam, és sétálva indultam haza. - És egy ilyen fiúba leszek szerelmes... sőt, egy ilyen fiúval fogok lefeküdni, aki még az állatokat sem ismeri. Azt reméltem, ha egyszer eltalál Ámor nyila, egy okos pasi lesz az áldozat, nem egy állatanalfabéta. Egyáltalán van olyan, hogy állatanalfabéta? Egyáltalán épeszű vagyok még, hogy magamban beszélek?

A lassú lépteimet aztán kénytelen voltam gyorsra, mi több, néhány másodperccel később egyenesen rohanóra cserélni, ugyanis a Forksra jellemző folyékony halmazállapotú nedvesség a nyakamba zúdult… kis túlzással. Lassan, halkan kezdett szemerkélni az eső, aztán hirtelen átváltott zuhogó üzemmódba.

- Remek.

Bőrigázva és folyamatosan prüszkölve léptem fel a teraszra, majd vacogva rontottam be a házba.

- Jöttem… és mentem – kiáltottam be Charlie-nak a nappaliba, és rögtön az emelet felé vettem az irányt.

Felkaptam egy törölközőt, a pizsamámat, meg a neszesszeremet és a fürdőbe siettem, ahol sietősen lekapkodtam magamról a vizes ruhadarabokat.

A tűzforró víz ellenére is, amit magamra folyattam, beletelt néhány percbe, mire már nem éreztem magam jégkockának.

A tusfürdőm kellemes illata vette át Edward helyét az agyamban. Nem is igazán bántam, legalább nem gondoltam arra, milyen furcsán viselkedett délután a parkolóban, és nemrég Forks határában is. Egyáltalán nem az a fiú volt, akit az álmaimban láttam, teljesen más volt. Az én hibámnak kellett lennie, hiszen mi másért viselkedett volna másként, ha nem azért, mert belebarmoltam a dolgokba. Lehet, a Volvós jelenet tehet róla, amikor tegnap felismerve őt az álmaimból kimondtam a nevét. Biztos hibbant libának néz, aki rá akar akaszkodni, vagy… áh, ki tudja mire gondol, sajnos nem vagyok gondolatolvasó. Mennyivel könnyebb lenne, ha tudnám, mi jár a fejében. Akkor esélyem lenne rá, hogy rendbe hozzam a dolgokat, de így…

Miközben a hajamat szárítottam, próbáltam rájönni arra, hogy mit felejtettem el Edwardékkal kapcsolatban. Biztos a sors fintora lehet, hogy arra emlékszem, hol és milyen pózokban szeretkeztünk/szeretkezünk majd, azt viszont totálisan elfelejtettem, hogy mi a bibi vele és a családjával. Nevetséges az egész, és tökre hihetetlen.

Alex.

A hajszárítót tartó kezem lemerevedett, és csak akkor kelt életre újra, mikor a fülem már perzselődni kezdett a forró levegőtől.

Meg kell keresnem Alexet.

Nem, nem tehetem. Oka volt annak, hogy akkor és ott találkoztunk, ahol és amikor. De tudnom kell az igazat, szükségem van az igazságra ahhoz, hogy mindent helyrehozzak.

Azzal lehet, csak még nagyobb galiba kerekedne.

Emlékeznem kell a nevére. Biztos, hogy nem valami szokványos családneve volt, mint például a Smith, a Johnson vagy a Williams. Fel kell kutatnom, és valahogy kideríteni az igazságot. De vajon megéri-e, hogy kiszúrjak magammal csak azért, hogy hamarabb megtudjak valamit?

Helyzetjelentés

Hétfő este FRISS!