kedd, december 28, 2010

Eternity - Extrák

Sziasztok!

Hát, akkor itt a meglepitek egyik része, reméljük, hogy tetszeni fog! Nem véletlenül szavaztattunk meg Benneteket, hogy melyik jelenetet olvasnátok és kinek a szemszögéből...
Nem időrendben, keletkezésük sorrendjében kapjátok meg őket, először két pasi szemszögét... :D
Pusz
Pupi & Szylu
Extra részek

1. Extra

(Charlie szemszöge)

– Majdnem elfelejtettem gratulálni – nyammogta Mark ebéd közben.
– Miért is kellene gratulálnod? – kérdeztem kíváncsian és megtöröltem a szalvétával a számat.
– Hát, a lányod miatt. Megfogta az Isten lábát a Cullen fiúval – felelte és a szájához emelve a poharát belekortyolt a vízbe.
– Te meg miről beszélsz?
– Ne mondd, hogy te nem tudtál róla! – képedt el Mark. – Akkor vedd úgy, hogy nem mondtam semmit! – emelte fel a kezeit.
– Ki vele, miről beszélsz! – csattantam fel.
– Hát a lányodról és Dr. Cullen fiáról, Edwardról – bökte ki hosszas hallgatás után.
– Hol hallottad te ezt? – pattantam fel a székről és kezeimmel megtámaszkodtam az asztallapon.
– Newtonék boltjában hallottam először ma, mikor Mrs. Newton és Mrs. Stanley beszélgettek erről. De a lottózóban és a kisboltban is erről pletykáltak az embereket.
– Szóval az egész város a lányomról pusmog? – háborodtam fel.
– Nyugalom, Charlie. Jó értelemben beszélnek róla, semmi otromba dolgot nem hallottam Isabelláról – próbált megnyugtatni.
– Halljam, mit beszéltek Bellsről! – követeltem.
– Csak azt, hogy szerencsés, amiért egy olyan illemtudó, okos és jóravaló fiú, mint Edward Cullen csapja neki a szelet. Meg azt, hogy milyen nagyszerű hír, hogy a doktor fia, meg a rendőrfőnök lánya találkozgatnak egymással.
– Biztos csak ilyeneket mondtak?
– Biztos, nyugodj meg Charlie – bólintott.
– Kis időre el kell mennem, de sietek vissza – hadartam, majd felkaptam a kabátomat és kiviharzottam az őrsről.
Bellsnek barátja van – ez most már nyilvánvaló tény.

Nem értem, hogy miért nem mondta el nekem a dolgot, és miért kellett mástól és nem magától a saját lányomtól megtudnom ezt a fontos dolgot. Mert egy barát az ő korában nagyon is fontos dolognak számít. Tehát akkor ezért lebzselt annyit Cullenéknél! És amikor ott aludt? Lehet, hogy nem is a vendégszobában, hanem Edwarddal aludt és ők… Nem, ebbe még belegondolni is rossz… az én kicsi lányom együtt egy fiúval. Nem, ez felfoghatatlan. Hiszen még szinte tegnap volt, mikor megszületett és a kezemben tarthattam őt. Olyan apró volt és olyan törékeny, és most meg… be kell vallanom, hogy többé már nem az én kislányom. Ő már egy érett nő, akinek testi kapcsolata van. Bár az igaz, hogy Edward a legudvariasabb a doktor fogadott fiai közül, de akkor is egy fiú, aki elvette a lányom ártatlanságát. Állj le, Charlie! Lehet, hogy még nem is… á, az kizárt, hogy ne lett volna már együtt Edwarddal, hiszen a mai fiatalok nem olyanok, mint az én koromban voltak, hogy vártak az ilyen dologgal. A mai fiatalság mindent elkapkod, bár az is tény, hogy én sem a megfelelő példa vagyok, hiszen Bells is olyan hamar megszületett, Reneé-vel mi is még nagyon fiatalok voltunk.
A fejem szabályosanmegfájdult, ahogyan az eshetőségekre gondoltam. Mi van akkor, ha nem védekeztek és… az szörnyű lenne. Vagyis egy nap szeretnék nagypapa lenni, de nem ilyen korán, hisz Bellsem olyan fiatal, a tizennyolcadik életévét sem töltötte még be. A cirkálóval leparkoltam a felhajtón, és mivel az Audi ugyanúgy állt, mint kora reggel, biztos voltam benne, hogy ma Edward vitte iskolába a lányomat. A kabátom levétele után egyből a nappaliba sétáltam, majd leültem a szokásos fotelembe és várakozni kezdtem, hogy Bells hazaérjen és beszélhessek vele. Tudtam, hogy a felvilágosítással már elkéstem – de nem tagadom, hogy reméltem, talán mégsem és Bells még mindig az én ártatlan kislányom. Mély lélegzeteket vettem, miközben kitaláltam, hogyan is kezdjek majd neki a nagy beszélgetésnek. Egyáltalán nem fűlött a fogam ahhoz, hogy valami idióta felvilágosító szöveget kezdjek el hebegni, például a méhecske rászáll a virágra történetet, ha kiderülne, hogy Bella és Edward még nem…

A gondolataim itt abba is maradtak, ugyanis meghallottam egy autó motorjának a zúgását. Azonnal az ablakhoz léptem, hogy megnézzem ki az, és láttam, hogy a Cullen fiú ezüst színű autója parkol a felhajtón.
Egy pillanatig figyeltem őket, láttam, ahogyan Edward kiszállt a kocsiból, majd kisegíti Bells is, és az ajtó felé indultak. Nem akartam, hogy a fiú lelépjen, hiszen neki is itt kell lennie a beszélgetésen, elvégre rá is tartozik a dolog, így az ajtóhoz siettem és kinyitottam.
– Jó, hogy itt vagy, Edward! Szeretnék beszélni mindkettőtökkel – tártam ki az ajtót előttük, hogy bejöhessenek.
A nappaliba indultam és hallottam, hogy mindketten követnek. Bella leült a kanapéra, majd lehúzta maga mellé Edwardot is. Velük szemben foglaltam helyet, a fotelbe, és „itt a megfelelő pillanat” alapon akartam kezdeni beszélni. Végül mielőtt még szólásra nyithattam volna a számatrájöttem, hogy ötletem sincs, hogyan kezdjek neki, így időt nyerve megköszörültem többször is a torkomat, hátha eszembe jut valami.
– Apu, jól vagy? – kérdezte Bells, és kihallottam a hangjából az aggodalmat.
Elengedtem a fülem mellett a kérdését, és beszélni kezdtem.
– Elterjedt a hír, hogy ti ketten… hogy is mondják a fiatalok… ja, igen, együtt jártok – kezdtem, de Bella közbevágott.
– A pletykafészkek – morogta.
– Szóval igaz – sóhajtottam.
Pedig, ha egy tűhegynyire is, de még élt bennem a remény, hogy csak valami félreértésből adódóan kezdett pletykálni mindenki.
– Nézze, Charlie – kezdte Edward tiszteletteljes hangon. – Ma este szerettem volna eljönni, beleegyezését kérni, hogy a lányának udvarolhassak.
Beleegyezést kér, mikor ki tudja már meddig el nem jutottak Bellával? Ezt mégis, hogy képzelte?!
– Ezt örömmel hallom – hazudtam.
Már a ma este is késő az engedélykéréshez, mikor már tudok a dologról, ráadásul nem tőlük, és ehhez még az is hozzá tartozik, hogy az ő kapcsolatuk kész tény. Minek akarja akkor a beleegyezésem?
– Sajnálom, hogy mástól kellett megtudnia, hogy érdeklődöm Bella iránt, de szeretném, ha tudná, hogy nem tiszteletlenségből mulasztottam el ezt a beszélgetést, hanem még csak ma kértem meg Bellát, hogy legyen a kedvesem, így nem volt alkalmam arra, hogy áldását kérjem.

Mindig is tudtam, hogy a városban gyorsan terjednek a hírek, de az, hogy még csak ma jöttek össze – ahogyan a mai fiatalság mondaná – és nem sokkal később már mindenki tudott róla – rajtam kívül – ez még engem is meglep.
– Elhiszem, Edward – bólintottam. – Hozok valami frissítőt, aztán rátérünk a tárgyra – gyorsan felkeltem a fotelből, és a konyhába iszkoltam, hogy felkészüljek a beszélgetés kényes részére. Mert bár hivatalosan csak mától vannak együtt, de ez még nem jelenti azt, hogy eddig nem csinálták azt.
Azt viszont meg kell hagyni – morfondíroztam, miközben az innivalókat töltöttem ki a poharakba –, hogy ez az Edward fiú tényleg a legtiszteletreméltóbb kölyök, akivel valaha találkoztam. Dr. Cullen jó munkát végzett és sikerült egy kivételes ifjút nevelni belőle. Nem hallottam még a környezetemben olyanról, hogy ehhez hasonló alkalommal egy fiú ilyen lehengerlő modorban beszélt volna a kiszemelt lány édesapjával.
Vajon az ágyban is ilyen tiszteletteljes az én Bellsemmel? Vagy olyankor egy másik énje jön elő, és perverz dolgokat kíván Bellától? Elég, Charlie! Ilyenre még csak ne is gondolj, ha nem akarsz agygörccsel a kórházban kikötni.
– Itt is vagyok – szóltam két lépéssel azelőtt, hogy a helyiségbe beléptem volna.
Hallottam, hogy pusmognak valamiről, és a legkevésbé sem szerettem volna megtudni, hogy miről, így kénytelen voltam felhívni a figyelmüket a közeledésemre.
A tálcát az asztalra tettem, majd visszaültem a fotelbe és a frissítők felé intettem, hogy szolgálják ki magukat.

– Köszönöm szépen, de én nem kérek – szólt Edward, Bells viszont leemelt egy poharat, majd a tartalmának a felét egy húzásra kiitta.
Vajon, mitől tikkadt ki ennyire? – gondolkodtam el egy pillanatra, de aztán elhessegettem a lehetséges opciókat, amelyek megfordultak a fejemben és inkább rátértem a lényegre, hogy minél hamarabb túlessünk ezen a kínos beszélgetésen.
– Szóval… öhm… nem tudom, hogy meddig jutottatok már…
– Apu még egy napja sem vagyunk együtt, mégis meddig jutottunk volna?
Hallottam, hogy Bells megint közbevágott, de mivel a mondandóm folytatásán gondolkodtam, képtelen voltam arra, hogy felfogjam azt, amit mondott.
– Más idők járnak, mint mikor még én voltam fiatal… – ismét megtorpantam, míg keresgéltem a megfelelő szavakat. –… és tudom, hogy a párok nem várnak olyan sokat a sz… az együttléttel…
Teljesen biztos vagyok benne, hogy náluk jobban csak számomra kínos ez a beszélgetés. Gyerünk, Charlie, tarts ki!
–… de biztos akarok lenni benne, hogy ti… hogy ti tudjátok… tesztek óvintézkedéseket az ellen, hogy ilyen korán nagypapát csináljatok belőlem – fejeztem be végül, és magamban örömtáncot jártam, amiért nagy nehezen csak sikerült kiböknöm azt, amit mondani szerettem volna.
– Charlie, nincs ok aggodalomra, ugyanis Bellával még nem történt köztünk semmi olyan, és jó ideig nem is fog. – Valamiért nagyon az volt az érzésem, hogy csak el akarja ültetni a gyanúmat, hogy ne figyeljem őket árgus szemekkel és ő bizonyos dolgokat művelhessen majd a lányommal.Éppen ezért úgy döntöttem, hogy próbatétel elé állítom.
– Tehát, ha beleegyezem abba, hogy itt aludj nálunk, akkor a lányom másnap is ugyanolyan ártatlan lesz, mint előtte volt? – érdeklődtem kíváncsian.
– Te honnan veszed, hogy még nem…? – hallgatott el jelentőségteljesen Bella és döbbenten nézett rám.
– Talán igen? – csúszott fel a szemöldököm a homlokom közepére, és az sem kerülte el a figyelmem, hogy Edward is érdeklődve pillant Bellsre.
Úgy, tehát, ha a kislányomnak volt is már testi kapcsolata, arról nem számolt be Edwardnak. Ez most azt jelenti, hogy lehet, bajba kevertem Bellst?
– Nem – vallotta be végül.
Megkönnyebbültem és nem csak azért, mert ő még mindig az én ártatlan lányom, hanem amiatt is, mert így nem áll fenn a veszélye, hogy az én kíváncsiságom miatt veszekedés alakuljon ki közöttük. Legalábbis nem a szex miatt.

– Várom a válaszod, Edward! – kanyarodtam vissza az eredeti témához és kíváncsian néztem Edwardra.
– Természetesen, Charlie. Nem fog változni semmi.
– Ez azt jelenti, hogy Edward itt aludhat? – kérdezte Bella boldog mosollyal az arcán.
– Szó sem lehet róla! – tiltakoztam rögtön, mire Bella mosolya megfakult, sőt mi több, le is hervadt az arcáról.
Még csak az kellene, hogy Edward itt aludjon. Bízom a szavában, hogy jó ideig nem fogja lefektetni Bells, de azért jobb nem kísérteni a sorsot. Biztos, ami biztos!
– Csak azt akartam kideríteni, hogy kettesbe merhetlek-e hagyni titeket. És most, hogy ezt tisztáztuk, én vissza is megyek az őrsre.
Rájuk mosolyogtam, majd felpattanva a fotelből az előszobába siettem, ahol felvettem a kabátomat, majd kisétáltam a házból. Már a főúton hajtottam az őrs felé, mikor elemeztem a történteket és két biztos dolgot le tudtam szűrni: az egyik, hogy egyre jobban kedvelem ezt a Cullen fiút, főleg mióta biztosított arról, hogy még nem feküdt le a lányommal, a másik pedig az, hogy Bells tényleg megfogta az Isten lábát ezzel az Edwarddal.

2. Extra

(Alex szemszöge)

Hihetetlen, hogy egyes emberek mit meg nem tesznek azért, hogy láthassák a kedvenc színészüket, vagy adott esetben zenészüket! – morfondíroztam magamban, amíg áttörtem a félig már extázisba esett rajongók táborán, akik a klub előtt várakoztak, és pár másodperccel később már bent is voltam a helyiségben.
Hát, igen, többek között erre is jó, ha az ember vámpír… vagy a vámpír ember? – fejtegettem gondolatban a hamletinek számító kérdést és kerestem egy békésebbnek tűnő helyet, ahol nyugodtan végighallgathatom a koncertet, anélkül, hogy valaki a nyakamba ordítana. Na, azt nagyon nem szeretem, és régebben haraptam is érte.
Hűha, Alex, ma aztán igazán poénos hangulatodban vagy! Szinte már remekelsz! – ironizáltam önmagammal és a pult egyik félreeső sarkában húzódtam meg, ahol nem szúrtam szemet… annyira.
A látszat kedvéért kértem egy üveg sört, és szórakozottan köröztem mutatóujjammal a nyakán, amikor nem messze tőlem két vihogó lányra lettem figyelmes. Na, ők azok, akik tuti, hogy csak a pasik miatt jöttek el, és egy cseppet sem érdekli őket a rockzene. Az egyik – magas, rendellenesen szőke és még a félhomályban is jól látszott, hogy egy rakat alapozó van rajta – felém mutogatott, mire a másik felnevetett és megindult felém. A barátnője időközben lelépett, amit először nem tudtam mire vélni.
Némi érdeklődést mutattam iránta, mert érdekes arca volt, amolyan egzotikus szépségnek lehetett volna leírni, de az a kevéske lelkesedésem is elmúlt, ahogyan kinyitotta a száját.

– Szia! Nem akarsz meghívni egy italra? – Apám, hogy a kapa nem esik ki a szádból!
– Bocsi, de várok valakire – küldtem el melegebb éghajlatra finoman, és a válla felett nézelődtem hátra, mintha tényleg keresnék valakit a tömegben, ami persze totálisan nagy hazugság volt.
– Aham, értem – villantott rám egy ezer wattos mosolyt, de nem úgy tűnt, mint aki felfogta a szavaim értelmét. – Addig viszont leülhetek melléd?
És meg sem várta, hogy válaszoljak, már kényelembe is helyezte magát a mellettem lévő – legnagyobb szerencsétlenségemre – üres széken. Oh, Istenem, mondd, miért büntetsz engem? Már megint mit vétettem ellened?
Közel tíz éve nem csúszott le egy korty embervér sem a torkomon, így nem is száradt emberélet a lelkemen – na, hogy van-e lelkem, arról is hosszasan elvitatkoznék magammal… –, de most iszonyat nagy a kísértés, hogy egy könnyed mozdulattal hallgattassam el a mellettem csacsogó lányt.
Nagy megkönnyebbülésemre – szégyen, nem szégyen, de még egy hangos sóhaj is elhagyta a számat – végre megérkeztek az LP-s srácok, így megfordultam a bárszéken, és teljes figyelmemet a zenének szenteltem. A csajszi még ezt sem vette célzásnak, mert rendületlenül beszélt hozzám arról, hogy ő tulajdonképpen mennyire szereti ezt a fajta zenét, és hogy milyen sűrűn jár rock koncertekre. Nem akartam tőle megkérdezni, hogy akkor miért nem ütemre rázza a fejét?

Már lenyomhatták a srácok a műsor háromnegyedét, amikor nem bírtam tovább – erre persze kéretlen vendégem egyik kérdése is rátett egy lapáttal, mely szerint: „A rock zenében mióta beszélnek, és nem pedig énekelnek?” – és felpattantam a helyemről.
– Most meg hova mész? – kapott utánam a lány, és kénytelen voltam visszafordulni.
– Oda, ahová a király is gyalog jár – válaszoltam a fogamat összeszorítva, de azért érthetően, mert nem nagyon szerettem, ha csak úgy, vadidegenek megérintettek.
Eléggé értetlen képet vághatott, de most nem foglalkoztam vele, hanem a minél gyorsabb felszívódást tűztem ki célul. Csak lassan tudtam araszolni a tomboló tömeg miatt, amitől egy kissé ideges lettem. Közben a vállam felett még hátra is sandítottam, hogy nem követ-e véletlenül, mert kinéztem belőle, így történhetett meg, hogy kis híján elgázoltam valakit.
Már éppen ráordítottam volna, hogy mégis mit képzelt, miért nem tud a lába elé nézni – jó, persze tudtam, hogy én is hibás voltam, de amikor ingerült vagyok, akkor bunkó vagyok, ez van, lehet sajnálni! – amikor emberi fül számára nem hallhatóan elmotyogott egy „Bocsi”-t.
Odakaptam a fejemet, és egy csillogó, tágra nyílt csokoládébarna szempár nézett vissza rám a gyönyörűséges arcból.

péntek, december 24, 2010

Eternity - 27. fejezet

Sziasztok!
Először is: Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk Minden Olvasónknak!
Másodszor pedig: fogadjátok szeretettel az ajándékotokat. Úgy hisszük, hogy nem lesz rá panasz :P
Ja és még valami: a fejezet 16-os korhatárral rendelkezik egy verekedés miatt.


27. fejezet

Ez a miénk

„Olvadni kezd most a Hold
Az arcod a párnán
Csak egy furcsa-furcsa folt
Ócska kis közhely
Gyönyörű törvény
Hogy a szerelem örvény.”
(Ákos: Örvény)

(Bella szemszöge)

Mosolyogva vártam, hogy Alex odaérjen hozzánk, de ez a mosoly le is fagyott az arcomról, mikor felfogtam, hogy tulajdonképpen nem felénk, hanem az iskola bejáratához közelít. Egy másodpercre ránk pillantott, és aprót biccentett, de ezen a gesztuson kívül nem úgy tűnt, mintha észlelné a jelenlétünket. Nem tudtam, hogy mi baja lehet, de azzal, hogy annak idején mesélt a vámpírokról, ezzel pedig elérte, hogy megértsek egy s mást Cullenékkel kapcsolatban, egyfajta különleges kapocs alakult ki közöttünk. Természetesen ez a kapocs közel sem volt olyan szoros, mint amely Edwardhoz fűz engem, ez „csak” annyit tett, hogy egy nagyon jó barát vált Alexből számomra. Éppen ezért éreztem magam rosszul, amiért láttam, hogy nincs minden rendben vele.
– Ne haragudjatok, de beszélnem kell vele – mentegetőztem.
– Minek? – csattant fel Edward.
– Kérlek, ne kezdjünk most csatározásba – néztem szerelmemre fohászkodóan. – Később találkozunk – álltam lábujjhegyre, majd egy futó csókot nyomtam hideg és kemény, de ettől függetlenül kívánatos ajkaira. Egy „sziasztok” elmotyogása után, amit a többiekhez intéztem, nagy léptekkel indultam meg a bejárat felé, és határozott szándékomban állt bárhonnan, de előkeríteni Alexet. A folyosón lézengő diákhadtól esélyem sem volt, hogy felfedezzem őt a tömegben, így két választásom maradt: vagy abban a teremben keresem, ahol az első órája szokott lenni, vagy pedig a szekrényénél. A teremben nem volt, így sietős léptekkel mentem a szekrényéhez. Éppen a táskáját tuszkolta be, mikor odaértem, és mielőtt még köszönhettem volna neki, már észre is vett.
– Szia – motyogtam.
– Helló – üdvözölt közömbösen.
– Alex ne csináld már. Ki vele, mi bajod van velem? – követeltem.
– Nincs bajom veled – rántotta meg a vállát. – Úgy tűnik, a barátod nem bízik bennem… vagy talán inkább benned – intett a fejével a hátam mögé.
Edward nagy léptekkel közelített felénk, én meg dühösen meredtem rá, amiért nem hagyja, hogy beszéljek Alexszel. Néhány méterre tőlünk szerelmem lassítani kezdett, én meg már lehordtam volna, mikor feltűnt, hogy Emmett néhány méterre mögötte kullog, és Edward azért torpant meg egy kicsit, hogy a bátyja utolérje.

Mikor odaértek hozzánk Edward ismét megtorpant, és nyájasan szólt oda Alexnek:
– Csak, hogy tudd, bízom Bellában. De ebben az épületben van a spanyolórám, és más folyosó nem vezet a teremig. Szíves örömest átadom neked a lehetőséget, hogy saját kútfőből rakd össze a dolgokat, miért is lófrálok erre.
– Ne aggódj, nem eszem meg a barátnődet, szóval akár mehetsz is a drága spanyolórádra – szólt Alex ugyanolyan nyájas hangnemben, mint amilyenben Edward beszélt hozzá.
– Ajánlom is, hogy ne essen bántódása, különben millió darabra téplek – fenyegetőzött Edward.
– Elég legyen! – csattantam fel. – Nem beszélhettek így egymással, világos?
Összeszűkült szemekkel és összeszorított öklökkel vizslatták egymást néhány pillanatig, végül aztán elsőként Edward kezei ernyedtek el.
– Gyerünk, öcskös, megyünk órára – rángatta el Emmett az öccsét a karjánál fogva, de Edward a tekintetével végig Alexet pásztázta, míg el nem tűntek a folyosón.
– Én is megyek órára – csapta be Alex a szekrénye ajtaját, mire összerezzentem. – Viszlát, Bella.
– Alex, várj! Kérlek, ne csináld ezt! – kaptam el a karját. – Mondd el, hogy miért haragszol rám! – kértem őt.
– Nem haragszom rád – rántotta ki a kezét a „szorításomból”, majd elindult az egyik terem felé.
Mikor körbepillantottam láttam, hogy minden szempár rám szegeződik, és ettől dühbe gurultam. Foglalkozzon mindenki a saját dolgával!
Csalódottan – amiért Alex nem szólt hozzám egy normális szót sem –, és dühösen – amiért mindenki a kialakult jelenetet bámulta – indultam el a másik épületbe az első órámra. Egész órán azon gondolkodtam, hogy Alexnek vajon mi baja lehet velem, de nem találtam ésszerű magyarázatot a dologra. Edward már a folyosón várt, mikor kivánszorogtam a teremből.
– Ne haragudj! – kezdte bűnbánóan. – Sajnálom a viselkedésemet.
– Nem haragszom – léptem oda hozzá, és a nyaka köré fontam a karjaimat. – Ha szépen megkérlek rá, akkor elárulsz nekem valamit?
– Bármit – motyogta és közben a számat bámulta.
– Miért haragszik rám Alex?
Edward tekintete azon nyomban a számról a szemeimre siklott és úgy felelte:
– Nem tudom, most sem hallottam a gondolatait – tátogta az utolsó szót, nehogy meghallja valaki.
– Te voltál az utolsó reményem – szóltam szomorúan.
– Ne szomorkodj, szerelmem. Minden rendben lesz. Lehet, hogy csak bal lábbal kelt fel Alex – rántotta meg a vállát.
– Ezt te sem gondolod komolyan! – ellenkeztem.
– Nem, valóban nem – húzta el a száját.
Egymás kezét fogva, szótlanul sétáltunk a következő órámra. Edward egy gyors csókot nyomott a számra az ajtóban, de mikor méltatlankodni akartam és egy hosszabb csókot követelni, ő már méterekre járt tőlem.

Alexszel a reggeli esetet kivéve nem találkoztam, és már-már azt hittem, hogy lelépett suliból, amikor a tornaterem felé menet megpillantottam a motorát. Egész órán azt terveztem, hogyan fogom beszédre kényszeríteni – és az sem érdekelt, hogy az én kis emberi erőm eltörpül az övé mellett –, de a tervem kudarcba fulladt, mikor a negyedik órám után sem láttam az udvaron. Megfordult a fejemben a gondolat, de aztán el is vetettem, hogy felkutatom az egész iskolát utána, ugyanis ha úgy akarja, akkor esélyem sincs találkozni vele. Ráadásul ki tudja hány órára járnám be az összes termet. Az is biztos volt, hogy még mindig az iskolában van, ugyanis a motorja ugyanott állt, ahol egy órával korábban. A Harley-ja nélkül pedig egy tapodtat sem mozdulna. Az udvaron összefutottam Edwardékkal, és együtt mentünk be a menzára. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre sorra kerültünk és vehettem végre valami kaját, ugyanis a gyomrom már korgott az éhségtől. Emmett hangosan felröhögött, amikor a gyomrom megmordult, de attól az öklöstől, amit Edward a karjára mért, rögtön elhallgatott.
– Bocs, csajszi – nézett rám Emmett bűnbánóan.
– Semmi gond – feleltem, mire a jókedve visszatért. – De ez még nem jelenti azt, hogy nem fogok revansot venni – vigyorogtam rá, mire a mosoly ismét lefagyott az arcáról.
Edward a lányokra bízott, akik elrángattak a sorból és a szokásos asztalunk felé húztak. Először nem értettem, hogy erre miért volt szükség, de mikor szerelmem egy alaposan teletömött tálcát rakott le elém, minden világossá vált számomra.
– Edward! – szóltam rá.
– Nem fogadok el ellenvetést. Addig ki nem megyünk innen, míg mindent meg nem eszel – szólt határozottan, miközben helyet foglalt mellettem.
– Most már biztos vagyok benne, hogy fel akarsz hizlalni. Eddig bizonygattam magamnak, hogy nincs bajod az alakommal, de most már biztos, hogy gondod van vele.
Edward tekintete ellágyult, és a fülemhez hajolt.
– Esküszöm, hogy nincs semmi bajom az alakoddal, sőt… Ennél kívánatosabb testet még életemben nem láttam – suttogta és hűs lehelete a nyakamat cirógatta.
– Köszönöm – motyogtam.
– Na, nézd csak, hogy elpirult a mi Belluskánk – vihogott Emmett. – És apropó, honnan is tudod öcskös, hogy mennyire kívánatos a szívszerelmed teste?
– A suttogásból mertem remélni, hogy azt szűröd le, fogd be a füleidet és ne hallgatózz. De, hogy ne legyél durcás, mint egy öt éves kisfiú, válaszolok a kérdésedre. Tudom és kész, a részletek téged ne érdekeljenek – vigyorgott Edward Emmettre, aki csalódottan karba fonta a kezeit.

A pizza szelet után már teljesen tele éreztem magam kajával, de volt még a desszert, amit szintén el kellett fogyasztanom. A harmadik falat után letettem a pudingot és „ha kényszerítenének sem menne le több falat” mondat után megkönnyebbülten dőltem hátra, hogy végre nem kell többet ennem. Éppen az ásványvizes üvegből kortyoltam nagyot, amikor az ablakon kipillantva megláttam a motorja felé igyekvő Alexet. Az üveget az asztalra tettem, majd egy „mindjárt jövök”-kel később kiszaladtam a menzáról. Alex a menza melletti épületből jött ki, így szerencsére hamar utolértem őt.
– Alex, várj! – ragadtam meg a karját.
– Bella, mit akarsz? – kérdezte unottan.
– Követelem, hogy mondd el, mi a fene bajod van velem! – csattantam fel.
– Nincs bajom, nem érted? Pontosan ez a gond, hogy semmi bajom nincs veled – dörrent rám.
– Ezt hogy érted? – néztem rá értetlenül.
– Tetszel – bökte ki. – És mivel neked van barátod, úgy gondolom, hogy az a legjobb, ha megtartjuk a kellő távolságot.
– Én… én… nem gondoltam, hogy így… érzel… irántam – hebegtem. – Miért nem szóltál korábban erről?
– Mert el akartam kerülni ezt a jelenetet.
– Sajnálom, nem akartam neked fájdalmat okozni – szóltam lehajtott fejjel.
– Nem okoztál fájdalmat, csak kissé… kellemetlen Cullennel látnom téged.
– Megértem – bólintottam és felnéztem rá. – De nem akarlak elveszíteni, Alex.
– Nem is fogsz – mosolygott halványan –, csak adj egy kis időt. Bár azt hiszem, hogy a jobbik esettel megúsztam, mert ha nem csak tetszenél, hanem szerelmes is lennék beléd, na, az lenne a nagy szívás.
– Nekem meg már mindenféle eszembe jutott, hogy miért kerülsz – szóltam megkönnyebbülten. – Ugye, barátok maradunk?
– Persze – mosolygott. – Gyere, te makacs nőszemély, hadd öleljelek meg! – rántott magához és átölelt. – Tudhattam volna, hogy nem hagyod annyiban a dolgokat.
– Naná, hogy nem – nevettem, de ez a nevetés abba is maradt, amikor egy ordítást hallottam.
– Ez már felháborító! – kiáltotta valaki.

Mikor elléptem Alextől, megláttam a felénk közeledő Jessicát. Még csak a menza ajtóban állt, de azt már rögtön kiszúrtam, hogy a feje vörös a dühtől.
– Amikor észrevettem, hogyan kerülgeted Edwardot, elintéztem annyival, hogy ő mindenkinek tetszik, és ez alól te sem vagy kivétel. Mikor behálóztad, már sejtettem, hogy milyen ember vagy te. De ez a jelenet? Neked semmi és senki nem elég? Egy szégyentelen lotyó vagy, akit az sem érdekel, hogy a pasija az ablakból őt nézi, amint egy másik pasival ölelkezik. Benned nincs szégyenérzet? – ordította már közvetlenül a képembe.
A pumpa egy pillanat alatt ment fel bennem és bármennyire is szerettem volna türtőztetni magam, nem sikerült.
– Nem tűröm, hogy így beszélj velem! – sziszegtem és a következő pillanatban a tenyerem Jessica arcával találkozott egy hatalmas csattanás kíséretében.
Jessica feje vörösből lilává változott és a következő pillanatban az ökle szájon talált, majd a hajamba markolt. Nem törődtem az fájdalommal, és én is támadásba lendültem, markoltam és téptem a haját. Próbált hátrálni, de egy óvatlan pillanatában elveszítette az egyensúlyát, és a földre zuhant, de mivel én az ő, ő pedig az én hajamat markolta, utána estem. Egy kísértetiesen hasonló jelenet alakult ki, mint a szappanoperákban szokott, amikor két nő egymásnak esik. Egymás haját tépve hemperegtünk a hideg betonon, és néhány pofon is becsúszott mindkettőnk részéről.
A kialakuló jelenetnek Edward és Emmett vetettek véget, amikor letéptek Jessicáról. Emmett Jessicát, Edward pedig engem fogott le. Emmett aztán kitágult szemekkel nézett rám, amihez aztán csatlakoztak szerelmem kidülledt szemei is, ahogyan a számat pásztázták. A meleg érzés és Edward bámulása miatt odakaptam a kezem és döbbenten vettem tudomásul, hogy vérzik a szám.

– Elviszem Bellát, mielőtt… – hallgatott el. – Emmett, szólj Alice-nek, hogy intézzen el mindent!
Alex még mindig döbbenten bámult oda, ahol néhány pillanattal azelőtt még Jessicával „harcoltunk”. Edward a Volvo felé húzott, majd belökött az anyós ülésre.
Próbáltam eltakarni a sebet a kezemmel, nem mintha ez sokat segített volna, hiszen Edward kifinomult szaglásával azonnal megérezné a vérem szagát, ha venne levegőt. Amit viszont nem tett meg. A szája vékony vonallá préselődött, miközben a sebességmutató egyre fentebb csúszott.
– Hozzátok menjünk vagy inkább hozzánk? – pillantott rám az utca végén és a válaszomra várt.
– Inkább hozzátok – feleltem, mire Edward indexelt és kikanyarodott a főútra.
Egy pillanattal később rájöttem, hogy a válaszom nagyon nem volt jó, hiszen vérző szájjal bemenni egy vámpírok lakta házba elég hülye ötlet, de már nem akartam megváltoztatni a döntésemet. Edward aztán visszább vett a sebességből, és mondhatni normális tempóban hajtott a házuk felé. A Volvóval leparkolt a ház előtt, majd kipattant és a következő pillanatban már nekem nyitotta ki az ajtót. A nappaliban senkit sem láttam, sőt egyetlen zajt sem hallottam a házban, síri csend volt.
Edward az ölébe kapott, és a konyháig meg sem állt velem. Felültetett a pultra, majd kisöpört egy, az arcomba hulló hajtincset.
– Esme? – tudakoltam tőle.
– Az árvaházban tölti a napot – felelte. – Meg kell hagyni, elég harcias kis vadmacska vagy – váltott témát hirtelen.
– Sajnálom, hogy szégyenbe hoztalak mindenki előtt. Most biztos azt hiszik, hogy egy őrült nőszemély a barátnőd – szóltam lehajtott fejjel.
– Nem hoztál szégyenbe – ellenkezett és a kezét az állam alá téve emelte fel a fejem –, és senki sem gondol őrültnek – folytatta.
Láttam, ahogyan mondani akart még valamit, de úgy tűnt, mintha elfogyott volna a levegője.
Most vagy soha! – gondoltam, amikor Edward mellkasa megemelkedett, és végre levegőt vett.
– Nagyon fáj? – kérdezte és a tekintete vérző számra tévedt.
– Nem, de valami hideg dolog azért jó lenne rá – feleltem.
Edward egy pillanatra nagyon elgondolkozott, majd miközben a szemembe nézett apránként közelebb hajolt.
– Jégkocka sajnos nincs itthon, így be kell érned velem – súgta.
Kezével gyengéden megtámasztotta egyik oldalt a fejemet, míg másik oldalon odanyomta hűvös arcát vérző számhoz. Félnem kellett volna, a józan ész azt diktálta, hogy rohanjak el, hiszen az a vámpír tartott a karjai között, akinek a vérem a lehető legnagyobb csábítást okozta, és a következő pillanatban túl sok lehet neki ez az egész. Dönthet úgy is, hogy kitöri a nyakamat és lakmározik belőlem, de agyamat az a tudat töltötte ki teljesen, hogy talán még soha nem voltam hozzá ilyen közel. Természetesen voltunk már eléggé kompromittáló testhelyzetben, de ez most abszolút más volt.

Lassan mozdította meg a fejét és húzta végig ajkait az arcomon, majd megállt a szám szélénél. Tudtam, hogy ez egy döntő pillanat lesz, és bárhogyan fog alakulni a dolog, én semmit nem bántam meg. Csukott szemhéjaimat egyre nehezebbnek éreztem, de amikor Edward hűvös nyelve megindult az állam vonalától a szám széléig, a leszivárgó vér útját bejárva, megremegtem és minden érzékem kiélesedett. Most vagy soha!
Zihálva lélegzett és ajkai alig lehettek pár centire a bőrömtől, mert érezem hideg, de őrjítő leheletét. Nem tudtam, hogy mi játszódhatott le benne abban a pillanatban, csak sejtettem, hogy két éne őrült csatát vív egymással. Én pedig nem tehettem mást, csak az egyiknek nyújthattam némi segítséget.
Közelebb csúsztam hozzá a pulton és lábaimat a dereka köré fontam, míg mindkét kezemmel a tarkóját simogattam, vagy a hajába túrtam. Minden félelem nélkül nyitottam fel a szemeimet, hogy elkínzott arcával találjam szemközt magamat.
Ajkai megremegtek, de még mindig nem reagált, csak a szám egy bizonyos pontját tüntette ki figyelmével.
Ha már meg kell halnom, legalább szép halálom legyen – gondoltam és végigsimítva hátán megtaláltam az utat a pólója alá. Ujjaimmal kirajzoltam minden kis izmot – tökéletes, fájdalmasan tökéletes – és ez a mozdulatsor volt a megmentőm.
Érintésem nyomán Edwardon borzongás futott végig és halk sóhaj hagyta el félig kinyílt ajkait. Nyelt egy nagyot – még én is hallottam gyenge emberi fülemmel –, majd szája az enyémre csúszott.
Kezdetben még gyengéden és óvatosan csókolt, de aztán olyan vehemenciával vette birtokba ajkaimat, amitől megrészegültem. Zihált sóhajok törtek fel a mellkasomból és ez észhez térítette őt. El akart húzódni tőlem, de a derekára kulcsolódó lábaim és a pólója alatt a vállaiba kapaszkodó kezeim miatt én is vele együtt „mozogtam”.

– Bella – súgta, mire felnyitottam a szemeimet, és egy éjfekete szempárral néztem farkasszemet. – Nem… – akart volna tiltakozni, de nem engedtem.
Kihúztam egyik kezemet a pólója alól – kicsit lejjebb csúsztam a derekán, de elkapott a fenekem alá nyúlva és megtartott –, majd megsimogattam az arcát és hüvelykujjammal végigsimítottam alsó ajkán is.
– Nem félsz tőlem? – kérdezte elfúló hangon.
– Nem – sóhajtottam és homlokomat az övének támasztottam. – És soha, egy percig sem féltem.
– Abba kéne hagynunk, amíg… – rázta meg a fejét, hogy visszanyerje önuralmát. – Meg is ölhetlek…
– Fél perccel ezelőtt még megtetted volna, de már döntöttél. – Elkaptam a fejét az állánál fogva és belenéztem vágytól csillogó szemeibe. – Bízom benned!
Pár pillanatig egymást tanulmányoztuk elmélyülten, majd lassan közelített az ajkaim felé és megcsókolt azzal a minden érzéket elbódító, és a külvilágot félresöprő csókkal. Egyik keze a fenekemről először a combomra, majd a pólóm alá vándorolt. Ujjait most még hűvösebbnek érzékeltem forró bőrömön ugyanúgy, ahogyan kőkemény testét is, és megremegtem, de nem a hideg miatt. Tüdőm levegőért kiáltott, ezért felsóhajtottam, Edward ajkai pedig a nyakamra csúsztak.
Felnyögtem, amikor gyengéden beleharapott a bőrömbe és ösztönösen húztam őt közelebb magamhoz. Szabad kezemmel a hajába túrtam, a másikon ujjaim belevájtak a vállába. Éreztem, hogy visszaültetett a pultra és mindkét kezével a pólóm szegélyét ragadta meg, majd görgetni kezdte felfelé. Csak annyi időre hagyott fel nyakam kényeztetésével, ameddig levette rólam a felsőmet, de utána ajkaimat vette birtokba. Egyik kezével kirajzolta gerincem ívét, a másik a combomon nyugodott.
Merészen tört nyelvem utat a szájába és torkából mély morgás szakadt fel, ahogyan nyelvével kitapintotta a piercingemet. Belemosolyogtam a csókba, és csípőjénél fogva még közelebb húztam magamhoz. Nem volt nehéz észrevennem, hogy ő is annyira akart engem, mint én őt. Gondoltam, ha már úgyis ott a kezem, megszabadítom őt az egyik zavaró ruhadarabtól. Minden akadály nélkül húztam le róla a pólót, de utána nem az ajkaimmal, hanem a kulcscsontommal lett nagyon elfoglalva. A kulcscsontomat követte a nyakam tövében lévő gödröcske, amit a nyelvével is körbejárt, majd lejjebb haladt.
Testem megfeszült, ahogyan végigcsókolta a dekoltázsomat és félhangosan mormolta bele a bőrömbe:

– A nyelvpiercingről tudtam… Lássuk, hogy Alice állítása tényleg igaz-e?
Ahogyan halad lefelé a hasamon, úgy hajoltam egyre hátrébb és végül a konyhapulton fekve kötöttem ki. Edward leért a csípőmig és ott megállt a tetoválásomnál.
– Hmmm… – morogta és hűs lélegzete lángra lobbantotta a vérem. – Egy oroszlán.
Meg kellett kapaszkodnom a pult szélében a fejem felett, mert félő volt, hogy szétesem. Mindezt csak tetézte, hogy Edward ujjai végigjárták a nadrágom szélét és az övcsatnál megálltak. Halk kattanás, majd súrlódás és az övem a padlón kötött ki a pólóink társaságát élvezve.
Visszafelé is ugyanazt az utat járta be, mint lefelé, csak most azzal a különbséggel, hogy nyelvét is bevetette. Teljesen rám dőlt, ujjaimat lefejtette a pultról és átfogva a csuklómat felhúzott magához. Szenvedélyesen megcsókolt és a következő pillanatban már egy ajtónak nyomott neki.
Hogy kerültünk a szobájába? Oh, kit érdekel?!
Edward lebogozta magáról a lábaimat – vámpír létére nem kis erőfeszítésébe került, mert azt hittem, hogy be akarja fejezni a tevékenységünket és a lehető legerősebben öleltem át, ő meg csak mosolygott, de sikerült neki – és letett a földre. Már éppen méltatlankodtam volna, hogy mégis mit képzel, de elakadt a szavam, amikor kigombolta a nadrágomat és a kezdő lökést megadva neki lecsúsztatta a combom aljáig. Onnan viszont az anyag, mint aki tudja a dolgát, könnyedén hullott le a padlóra.
Hátrafeszítette a fejemet és nyakamat térképezte fel, így kénytelen voltam látatlanban kitapogatni a nadrágját. Amikor megtaláltam a szélét – közben elidőztem a mellkasánál és a hasánál is – óvatosan kigomboltam és lehúztam a cipzárját, ezzel a farmer is lekerült róla.
Kezeit a csípőmre helyezte és végigzongorázva az oldalamon – akarva, akaratlanul is kuncogni kezdtem, mire éreztem, hogy belemosolygott a nyakamra adott csókba – elérte a melltartóm szélét. Onnan hátranyúlt – a cél érdekében megemelte a mellkasomat, ami hozzápréselődött az övéhez – és halk kattanással kicsatolta a kapcsot. Ujjai lepkeszárny könnyedén pihentek meg a vállaimon, valamiféle engedélyre várva.
Kezeimet az övéire helyeztem, ujjainkat összefontam és finoman nógatva, de együtt csúsztattuk le a pántokat a vállaimról. A többit már megoldotta ő – erre abból következtettem, hogy az említett ruhadarab átrepült a szobán és az ablakról hullott le – és mindketten tudtuk, hogy nincs megállás.

Átkarolta a derekamat, megcsókolt és közben húzni kezdett a kanapéja felé. Azt hittem, hogy majd magára ránt, de egy ügyes mozdulattal fordított a testhelyzetünkön és gyengéden nyomott le a fekete bőrre. Ő is velem együtt mozgott, de még mielőtt megcsókolt volna, térdelve végignézett rajtam.
Tekintete éhesen járt fel és alá a testemen, de most nem a véremre vágyott. Normális esetben fülig pirultam volna és szégyenkezve takarom el magamat, ez viszont más volt. Vagy elfogad ilyennek, vagy…
– Gyönyörű vagy – suttogta vágytól rekedt hangon, míg mélyen a szemembe nézett.
Felsóhajtottam, amikor megcsókolt a csípőmnél és egyre feljebb haladt. Hűvös leheletétől libabőrös lettem, és az sem sokat segített a helyzetemen, hogy orrával könnyedén végigsimított a mellemen és a kulcscsontom kapott kitüntetett szerepet. Beletúrva bronzbarna hajába vontam őt még közelebb magamhoz, majd egy nyögés hagyta el ajkaimat, amikor a keze a francianadrágomhoz tévedt.
Testhelyzetünk nem tette lehetővé, hogy ettől a ruhadarabtól is olyan könnyedén megszabadítson, mint a farmeremtől. Nem tudtam kihagyni, hogy ne cukkoljam egy kicsit:
– Na, ezt hogyan oldod meg? – suttogtam mosolyogva, és ő megtámaszkodva felettem lenézett rám.
– Ezt figyeld! – válaszolta.
Egy apró reccsenés, és az anyag már a padlón landolt.
– Uha, pedig az egyik kedvencem volt! – mormogtam és a nyakához hajolva ajkaimat a bőrére tapasztottam. – De azt meg kell hagyni, hogy ügyes volt!
– Pedig most csináltam először! – morogta és elkapva az államat szenvedélyesen megcsókolt.
Nem bírtam magammal, egyszerűen megőrjített. Tolni kezdtem őt oldalra, hogy fölé kerekedjek, de a kanapé ezt nagyon nem díjazta. Edward egy tompa puffanással érkezett meg a szőnyegre, én meg rajta landoltam, de karjaival felfogta az ütközésem.
– Jól vagy? – kérdeztem riadtan.
– Tökéletesen – mondta vigyorogva, majd hozzátette: – De mi is volt a terved tulajdonképpen?
– Hát… – simultam hozzá. – Gondoltam, hogy megszabadítalak attól a zavaró ruhadarabtól – utaltam arra, hogy boxere még mindig rajta volt.
– De türelmetlenek vagyunk – vigyorgott pimaszul, és elkapta a hasán lefelé vándorló kezemet.
Uh, ha ez kell neked, Edward Cullen, hát megkapod!
Elhúzódtam tőle, és már feltérdeltem volna, de ő villámgyorsan átgurított a szőnyeg közepére, miközben boxeralsója reccsenve szakadt le róla. Fölém hajolt és kisimított egy tincset az arcomból.
– Na, ki a türelmetlen? – kérdeztem viccelődve, ám minden játékosságom elszállt, amikor megláttam az arcát.

Éjfekete szemeiben a vágy mellett félelem is csillogott. Félt, hogy bántani fog, hogy fájdalmat okoz, de én tudtam, hogy nem így lesz. Ha eddig nem történt semmi baj, miért most történne?
Felhúztam a térdeimet, és közrefogva csípőjét szorítottam össze őket, míg megsimogattam az arcát, és ujjaimat végigfuttattam az ajkain.
– Nem lesz semmi baj – mondtam neki, de ennél többre volt szüksége.
Odahajoltam a füléhez, és halkan belesuttogtam:
– Akarlak. Mindennél jobban.
Egyik kezével bejárta felsőtestem minden négyzetcentijét, míg én hangosan nyöszörögtem, végül megállt a csípőmnél, és hüvelykujjával apró köröket rajzolt a bőrömbe.
Felszisszentem, amikor Edward megemelte a csípőmet és testünk eggyé vált. Rémülten tanulmányozta arcomat, a fájdalom jelei után kutatva, de én csak elragadtatottan mosolyogtam és ösztönzőleg hozzásimultam, hogy folytassa.
Egyik kezével a fejem mellett támaszkodott, hogy ne teljes testsúlyával nehezedjen rám, a másikkal végigsimított a csípőmön, az oldalamon és az arcomon megállapodva megcsókolt, miközben lassan, kínzóan és már szinte büntetendően lassan, ám szenvedélyesen mozogni kezdett.
A hajába túrtam és próbáltam nem furcsán lélegezni.
Soha nem szeretkeztem még senkivel – hát még vámpírral! –, de tudtam, hogy nincs mitől tartanom. Edward elfogadott olyannak, amilyen vagyok, és vigyázott rám.
Testem minden sejtjében éreztem őt és ez olyan földöntúli boldogsággal töltött el, amit eddig soha nem tapasztaltam.
Hangos sóhaj hagyta el ajkaimat, amikor érezni kezdtem a mindent elsöprő melegség kezdetét. Edward a nyakamat csókolta, hogy ne akadályozzon a levegővételben, ami már így is zihálva áradt be a tüdőmbe. Minden apró mozdulatával tovább növelte szenvedélyemet és egyre űzött a beteljesülés felé. Kis nyögéseimet fél perc múlva nyöszörgés váltotta fel és meg kellett kapaszkodnom a hátában.
A gerincem ívben feszült meg, ujjaimmal beleszántottam márványkemény hátába és gátlástalan sikoly röppent fel ajkaimról, amikor a gyönyör a lábujjamtól a fejem tetejéig szétáradt a testemben.

Vártam, hogy engem majd ő is követ, de nem ez történt.
Edward megállt és mindkét kezével felettem támaszkodott. Kinyitottam a szememet és felnéztem gyönyörű arcára, ami most kiismerhetetlen volt. Megemeltem a csípőmet, amire csak megrázta a fejét.
– Mi a baj? – kérdeztem és hangom elfúlt a következő gondolatra. – Mit csináltam rosszul?
Felhorkant, és megsimogatta az arcomat.
– Te nem csináltál semmit rosszul, Bella, de nem tehetem… – suttogta. – Nem tudom, hogyan reagálnék… én… sajnálom!
Le akart szállni rólam, de ez volt az, amit nem hagyhattam. A mellkasánál fogva tolni kezdtem felfelé, de lábaimmal nem engedtem el. Ösztönösen karolta át a derekamat és húzott fel, amikor látta, hogy fel akarok kelni, de arra nem számított, hogy nem azért, amiért ő gondolta. Feltérdeltem az ölében, így testünk egy pillanatra sem vált el. A füléhez hajoltam, és halkan súgtam neki:
– Adni is akarok neked, nem csak kapni! Azt akarom, hogy legalább azt érezd, amit én, ha nem többet!
Tiltakozását egy csókkal fojtottam belé, és reménykedtem, hogy mindent jól fogok csinálni, mert még soha nem „támadtam le” senkit sem, és főleg nem így, majd megmozdultam. Lassabban ringattam a csípőmet, mint ő, de jól csinálhattam, mert egy mélyről jövő sóhaj szakadt fel a torkából. Ajkaimmal körbejártam álla vonalát, majd a nyakát vettem birtokba.
Márványkemény bőrét most puhának és selymesnek érzékeltem és beszívtam napfény illatát. Nem bírtam ki, egyszerűen túl nagy volt a kísértés, és nem küzdhettem ellene, ezért megnyaltam egy, a nyaka oldalán lévő pontot és játékosan beleharaptam. Edward felmordult és a csípőmnél fogva rántott magához közelebb, hogy sürgesse a tempómat, de én csak elmosolyodtam, és ha lehetséges, még jobban lassítottam, ezzel is tovább nyújtva a percet.
Felnyögött, amikor rájött, hogy hasztalan volt a próbálkozása és kezei a combomra siklottak, majd lágyan simogatni kezdte őket. Átkaroltam a hátát és a nyakába fúrtam az arcomat, míg ő zihálva kapkodott a számára nélkülözhető levegő után. Minden idegszálammal érzékeltem, hogy közel jár a beteljesüléshez, és ettől a tudattól csak még jobban és még többet akartam neki adni.

Edward ujjai lecsúsztak a combomról a háta mögé, teste megfeszült a karjaim között és a furcsa, reccsenő hangot elnyomta a torkából feltörő morgással keveredő kiáltás, amiben a nevemet véltem felfedezni, amikor egy utolsó mozdulattal megadtam neki mindent, amit csak adhattam magamból.
Óvatosan felnéztem az arcára, mert nem tudtam, hogy mire számítsak, de csak azt az eufóriát és gyönyört láttam rajta, amit percekkel – vagy talán órákkal? – ezelőtt én is átéltem. Tágra nyílt éjfekete szemeiben a vágy csillogott, félig elnyílt ajkai között hűs levegő áramlott ki.
Lehajtotta fejét a vállamra, mellkasa fürgén emelkedett fel s süllyedt le, míg átölelt és szorosan magához húzott. Egyik kezemmel a vállába, másikkal a tarkójába kapaszkodtam és ismét a nyakába temettem az arcomat.
Ez volt az a pillanat, mikor megállítottam volna az idő kerekét és nem mozdultam volna. Örökké a karjai között, testünk összefonódva és a színtiszta érzés mámorában. Ki kellett mondanom ahhoz, hogy igazzá váljon.
– Szeretlek! – suttogtam, de tudtam, hogy tökéletes hallásának köszönhetően úgyis értette.
Felemelte a fejét és az állam alá nyúlva az enyémmel is ugyanígy tett.
– Én is szeretlek! – mondta rekedtes, mély hangon, majd megcsókolt.
Karjai levándoroltak a csípőmre és már megemelt volna, hogy lesegítsen magáról, de én szorosan odasimultam hozzá, és belemorogtam a csókba:
– Ha most meg mersz mozdulni, nem tudom még hogyan, de én megöllek!
Kuncogott lágy, dallamos hangján, de felhagyott a tervével, helyette a combom belsejét kezdte el bejárni hosszú ujjaival.
– Aludnod kéne! – súgta. – Fáradt lehetsz!
Egyik keze megindult felfelé és lassan csúszott végig a csípőcsontomon, a hasamon és a mellemen. A szívem őrült tempóra kapcsolt, a vérem dübörgött, kirázott a hideg és a testemnek más ötletei voltak. Edward lehajolt és hűvös nyelvét a nyakamon táncoló artériára tapasztotta, amitől ismét bizsergés futott végig rajtam és jólesően felsóhajtottam.

Mozdítottam egyet a csípőmön, hogy tudassam vele, mi is a tervem alvás helyett, de a második mozdulatsort már nem várta meg, mert lefogta a derekamat és belemorogta a bőrömbe:
– Aludnod kell!
– Te nem akarod? – kérdeztem egy kissé csalódottan, bár a nyakam kényeztetéséből fakadó bizsergés jobban lefoglalt annál, hogy csalódottságot vigyek a hangomba.
– Oh, szerintem még nálad is jobban akarom – kuncogta –, de azt olvastam, hogy kipihenten sokkal jobban teljesít az ember.
– És nem tudlak meggyőzni ennek az ellenkezőjéről valahogyan? – tudakoltam reménykedve.
– Nem hinném – mormolta és finoman a fogai közé csippentette a bőrömet, mire végigszántottam ujjaimmal a hátán. – Aludj! – mondta és gyors csókot nyomott a nyakamra.
– Oké! – sóhajtottam fel, de ez a kis akciója még bosszúért kiáltott.
Egy mozdulattal a lehető legközelebb csúsztam hozzá az ölében és vállára hajtottam a fejem. Örömmel konstatáltam, hogy teste megfeszült és felnyögött. Nem kellett látnom az arcát ahhoz, hogy tudjam, két énje szállt vitába egymással. A józanabbik azért kardoskodott, hogy már bizony nekem aludnom kell – chhh! –, a másik pedig egyéb elfoglaltságok mellett érvelt. Nagyon szerettem volna, ha a másik nyer és vártam, hátha sikerrel jártam, de csak a fülemhez hajolt és úgy suttogta, miközben teste visszanyerte normális állapotát:
– Ez gonosz volt, és még visszakapod!
– Az volt a célom – motyogtam. – És már alig várom!
Tényleg álmos lehettem, mert a következő pillanatban szemeim elnehezültek, testem ellazult és Edwardon aludtam el, míg óvó karjaival körülölelt.

Így néz ki Bella tetoválása: ITT

vasárnap, december 19, 2010

Eternity - 26. fejezet

Sziasztok!
Ne feledjétek, hogy éjfélkor véget ér a játék. Aki nem küldött még szavazatot, de szívesen olvasná valamelyik jelenetet egy másik szereplő szemszögéből, az izzítsa a billentyűzetét, és a Közvélemény-kutatás bejegyzéshez pötyögje be.
Nos, nem szaporítjuk tovább a szavakat, csak jó szórakozást kívánunk nektek a fejihez.
Puszil Titeket a két boszorka: Szylu és Pupi

U.i.: Szaszika, kérünk, hogy pontosítsd a szavazatodat, ugyanis nem értjük, hogy mire akartál célozni.


Eternity 26. fejezet

„Hang nélkül mozdultunk
A sötétbe együtt indultunk
Arcodhoz arcom ért
És szerettük egymást a hajnalért”
(Ákos: Kicsi szív)

A fogadás tétje…

(Bella szemszöge)

Nem tehettem róla, de az arcomra kiült egy önelégült vigyor, amit annak tudtam be, hogy úgyis én fogok nyerni, ugyanis kizárt, hogy Edward huszonhat perc alatt odaérjen az étteremhez. Igaz, hogy hátborzongatóan jól vezet, de az idővel még neki is vannak problémái. Vagy hát nagyon remélem, mert már kezdett egy nagyon jó kis terv körvonalazódni a fejemben.
– Szóval, visszatérve a megkezdett beszélgetésünkre… – szakította meg a beállt csendet kedvesem, de rendületlenül nyomta a gázpedált.
– Hé, most tényleg erről szeretnél beszélgetni? – vontam fel a szemöldököm, és megpróbáltam nem elvörösödni attól, hogy milyen témát is érintenénk, ha belemennénk ebbe a társalgásba.
Edward rám villantotta aranybarna szemeit, majd megdobott egy féloldalas mosollyal, és inkább áttértünk egy sokkal kellemesebb dologra, ami abból állt, hogy egymás kezét fogtuk, és én kifelé bámultam az ablakon. A percek csendben teltek el, és arra eszméltem fel, hogy már Port Angeles utcáin söprünk végig, ami annyit jelentett a számomra, hogy el fogom veszíteni a fogadást.
Morcosan néztem Viv kijelzőjére, ami tudtomra hozta, hogy még van tíz kerek percünk, hogy odaérjünk az étterembe, és az sajnos kivitelezhető ilyen eszeveszett tempó mellett. Edward is észrevette, hogy az órát mustrálom, és gyorsan odahajolva egy csókot nyomott a hajamba.
– Azt hiszem, el kell kezdenem gondolkozni a fogadásunk tétjén, vagyis hogy mit is akarok majd – súgta és lágy leheletétől kirázott a hideg.
– Én még nem innék előre a medve bőrére – morogtam neki vissza, és kimutattam a szélvédőn.
Legnagyobb örömömre a port angelesi főút egy szakaszán úttorlasz volt köszönhetően annak, hogy utcai mulatságot rendeztek tokkal vonóval, kirakodóvásárral és felvonuló táncosokkal együtt. Edward elmorgott egy halk káromkodást a fogai között, és kénytelen volt lassítani, ha nem akart valakit kivasalni. Kerülő úton sem mehettünk, mivel az asztalfoglalásunk a főút végén lévő elegáns étterembe szólt, és hogy odajussunk, csak ez az egyetlen lehetőség volt.
Lassan haladtunk előre, és én közben kibámészkodtam magamat. Az óramutató pedig vészesen közeledett a 21:00-hoz, amit nem tudtam szó nélkül hagyni.
– Tik-tak, tik-tak – incselkedtem Edwarddal, aki bosszúsan fújt egyet és hirtelen leállította a kocsit a járda mellett.
Kipattant az autóból és megkerülve azt kinyitotta nekem az ajtót. Méltatlankodva néztem fel rá, és összefontam a karomat a mellkasom előtt.
– Csak nem gondolod, hogy ilyen ruhában és cipőben majd gyalogolni fogok? – háborodtam fel megjátszottan.
– Nem – mondta és egy laza mozdulattal kiemelt a kocsiból, majd a lábával becsukta az ajtót és még hallottam, hogy beriasztja Vivet, de már megindult a karjaiban velem a tömegen keresztül.

– Nem ez volt benne a fogadásunkban – zsörtölődtem, de hülye lettem volna, ha nem élvezem ki a helyzetet, és nem bújok oda márványkemény mellkasához.
– Tudtommal nem kötöttük ki, hogy hogyan kell odaérnünk az étterembe – somolygott az orra alatt, amíg átvágott a tömegen.
– Rendben, te akartad – sóhajtottam, és minden gátlástalanságomat latba vetve, na meg persze a gátlásosságom levetkőzve odahajoltam a nyakához, és finoman csókolni kezdtem.
Megtorpant egy pillanatra, aztán folytatta az útját, de ha lehet, még sietősebben.
Oh, szóval ez nem vált be! Taktikaváltás!
Feljebb tornáztam magamat a karjaiban, és most már az álla vonalát tüntettem ki gyengéd csókjaimmal. Éreztem, hogy gyorsabban veszi a levegőt, ami elégedettséggel töltött el.
– Bella, mégis mit csinálsz? – kérdezte elfúló hangon.
– Az sem volt benne a megállapodásunkban, hogy nem hátráltathatlak – vontam vállat nemes egyszerűséggel, és most már a karjaimat is a nyaka köré tekertem.
Elmormogott valamit az orra alatt, ami az „őrjítő nőszemély” kifejezésre hasonlított a leginkább, de nem lehettem benne biztos, mert olyan gyorsan mondta, hogy szinte lehetetlenség volt megérteni. Helyette viszont beletúrtam a hajába és feltérképeztem az arca elérhető részeit, gondosan kerülve az ajkait.
– Bella, mindenki minket néz – rótt meg gyengéden.
– Nem érdekel – suttogtam, de azért gyorsan körülnéztem.
Egy árva lélek sem bagózott ránk, egyedül egy öt év körüli kislány állt csodálkozva és a vattacukrát csócsálva, de kiderült, hogy ő sem minket, hanem a mögöttünk lévő süteményes standot tüntette ki a figyelmével.
– Hazudós – súgtam Edwardnak, mire felnevetett, de még jobban megszaporázta a lépteit.
Már felsejlettek az étterem fényei is, és a karórámra pillantva láttam, hogy egy perc múlva lesz kilenc, tehát oda fogunk érni! Azt viszont tényleg nem engedhettem, az az elveimmel ütközne! Egy Swan soha nem veszít!
Edward átsuhant az utolsó adag embertömegen is, és már ott is voltunk a vendéglő előtt.
– Nyertem! – jelentette ki magabiztosan miközben talpra állított, és éppen kinyitotta volna nekem az ajtót, hogy előreengedjen, amikor megcselekedtem életem talán legmerészebb lépését.
Elkaptam a karját, és rántva rajta egyet megpördítettem, majd magamhoz húzva megcsókoltam őt. Először nem tudta mire vélni a hevességemet, de nem sokat gondolkozott rajta, hanem viszonozta a csókomat.
Olyan intenzitással faltuk egymás ajkait, hogy félő volt, tényleg szétszedjük a másikat. A tempónk hol lassult, és csak becézgettük egymás száját, hol eszeveszett iramot diktált és jó egy percbe telt, mire levegőért kaptam. Edward is zihálva szívta magába a számára nélkülözhető oxigént, és nagy nehezen megszólalt:
– Ezt miért kaptam?
Pimaszul elvigyorodtam, és a füléhez hajolva súgtam neki:
– Azért, hogy még egy picivel kevesebb időre legyen szükséged – közöltem és elléptem tőle, mert féltem, hogy ismét rá fogom vetni magam, ha megérzem bódító illatát. – Azon kívül pedig – ránéztem a karórámra, ami kilenc óra egy percet mutatott – azt hiszem, hogy megnyertem a fogadásunkat. Te nem így gondolod?
– Hogy az a… – nyomott el egy káromkodást, de az ajkai szegletében mosoly bujkált. – Ezért még kapsz!
Felnevettem és megvártam, míg ismét kinyitotta előttem az ajtót.

Amint beléptünk az étterembe egy körülbelül huszonöt éves fiú termett előttünk.
– Üdvözlöm Önöket a Diamond étteremben. Én Benjamin vagyok – köszöntött minket udvariasan.
– Jó estét – mosolyogtam rá halványan, mire Edward odalépve mellém a derekamra fonta az egyik kezét.
– Cullen névre van asztalfoglalásunk – mondta Edward kimérten.
– Hogyne – nézett bele a fiú a kezében lévő mappába. – Az asztalukhoz kísérem Önöket, kérem, jöjjenek utánam.
– Valami baj van? – suttogtam oda Edwardnak.
– Tetszel neki – bökött dühösen az előttünk haladó pincér felé.
– Csak nem féltékeny vagy? – kuncogtam, jót derülve a dolgon. Nem is kicsit legyezte az önbizalmamat a tény, hogy Edward féltékeny valakire.
– Erről szó sincs! – vágta rá morcosan.
Aha, na persze. Majd én megmutatom neked, hogy mégis az vagy.
Az orrom alatt somolyogva lépkedtem tovább az asztalunk felé, míg Edward keze egyre birtoklóbban ölelte a derekamat. Benjamin kihúzta a széket, hogy segítsen nekem leülni, de Edward torok köszörülve lépett oda hozzá, és kimondatlanul is a melegebb éghajlatra küldte a pincért, aki nagyon úgy tűnt, hogy vette a célzást, legalábbis abból, hogy ellépett a széktől Edwardnak átnyújtva a lehetőséget, ezt szűrtem le. Diadalittasan vigyorogtam Edwardra, és készséggel hagytam, hogy alám tolja a széket. Benjamin két étlapot helyezett elénk, majd elővett egy kis noteszt és udvariasan megkérdezte, hogy mit óhajtunk inni.
– Narancslevet kérek – feleltem és a lehető legszebben mosolyogtam Benjaminra.
Edward morgott egyet, amit kevés sikerrel próbált aztán köhögésnek álcázni.
– Önnek Uram, mit hozhatok? – fordult Edward felé Benjamin.
– Ásványvizet kérek – szűrte szerelmem a fogai között. – Direkt csinálod, ugye? – nézett rám elkínzottan, miután a pincér már távozott.
– Halvány fogalmam sincs, hogy miről beszélsz – tettem az ártatlant, miközben az étlapot lapozgattam.
– Az őrületbe akarsz kergetni, azt akarod, hogy… elveszítsem a józan eszem – túrt a hajába feszülten.
– Mondok én neked valamit, Edward Cullen – szóltam, majd felemelkedve a székről áthajoltam az asztalon és a fülébe suttogtam: – A józan eszedet, azt akarom, hogy egy ágyban veszítsd el… velem.
Még emberi fül számára is hangosan nyelt egyet szerelmem, amit én fülig érő vigyorral konstatáltam.
– Amúgy meg… – ültem vissza a székemre – …nem tudom, mi a gondod, hisz te mondtad, hogy nem vagy féltékeny – kacsintottam rá, majd tovább tanulmányoztam az étlapot.

Benjamin néhány pillanattal később egy tálcával tért vissza, amin két pohár volt. Az egyikben a narancslevem volt, amit lerakott elém, majd Edward elé is az ásványvizet.
– Sikerült választaniuk? – kérdezte illedelmesen, majd újra elővette a noteszét.
– Én gombás raviolit kérek – pillantottam Benjaminra kacéran, hogy Edwardot bosszantsam.
– Én pedig rozmaringos báránysültet – morogta Edward, miközben összehúzott szemekkel bámulta a pincért.
– Rendben, akkor gombás ravioli a kisasszonynak, és rozmaringos báránysült az úrnak – egyeztette újra a kajákat, majd engedelmet kérve elvonult a pincér.
– Egészen megleptél azzal, hogy te is rendeltél, azt hittem, hogy utálod az ételt – suttogtam, de tudtam, hogy Edward így is meghallja.
– Öt perce vagyunk itt, de te már az őrületbe kergettél – szólt elfúló hangon. – Valahol muszáj levezetnem a feszültséget, és mivel beléd nem haraphatok, így marad az egyik rokonod. A bárány comb különben is remek étel, legalábbis sokan így gondolják – mosolygott rám azzal a lehengerlő mosolyával.
– És mi van akkor, ha azt szeretném, hogy inkább az én combomba harapj? – kérdeztem vigyorogva.
– Bella! – nézett rám cseppet sem szépen.
– Nyugi már, nem igazi harapásra gondoltam, vámpírméreggel meg hasonlók – hűtöttem le a kedélyeket.
– Ha jól emlékszem, és már pedig jól emlékszem, akkor a kocsiban nem akartál egy bizonyos témáról beszélgetni, de mióta itt vagyunk, már másodjára célozgatsz a… szexre – nézett rám vigyorogva. – Mert ha nem az átváltoztatásra – suttogta a szót – gondoltál, akkor csak amolyan előjátékféle lehet a harapdálás. Jól sejtem?
Edwardnak tökéletesen igaza volt. A kocsiban kézzel-lábbal küzdöttem volna, ha kell, hogy ne beszéljünk az együttlétről, most meg… azt hiszem ettől a játéktól, hogy bebizonyítsam neki, őrülten féltékeny, a gátlásosságom úgy elillant, mintha soha nem is létezett volna.
Aprót bólintottam, hogy tényleg jól sejti, mire a tekintete egy pillanatra elsötétült, és tudtam, hogy nem éppen a düh miatt.
A terveimmel ellentétben végül nem kínoztam tovább Edwardot azzal, hogy féltékennyé teszem és ennek egy nagyon egyszerű oka volt: ha be akarom hajtani a nyereményemet, amiért kilenc óra után értünk ide, nem ajánlatos magamra haragítani szerelmemet. Még a végén magamra hagyna az éjjel és akkor búcsút inthetek a jutalmamnak.
Így ját nem volt több kacér pillantás Benjaminnak, sem célozgatás Edwardnak. A vacsora ennek ellenére jó hangulatban telt, és erről Edward gondoskodott. Fintorogva rágta minden egyes falatját a báránysültnek, és még elkínzottabb arckifejezéssel nyelte le őket, amin bár tudtam, hogy gonoszság vele szemben, de jót kuncogtam néha.

– Kitaláltad már, hogy mi legyen a nyereményed? – pillantott rám Edward útban Forks felé körülbelül egy órával később, miután elhagytuk az éttermét, és becserkésztük Edward kocsiját is.
– Igen, úgyhogy készülj fel, mert nálunk töltöd az éjszakát – vigyorogtam.
– Mondd csak, szerinted miért van rossz előérzetem a kívánságoddal kapcsolatban? – vonta fel a szemöldökét, mikor ismét rám pillantott.
– Fogalmam sincs. De hogy megnyugtassalak, ígérem, hogy nem fog fájni a dolog – emeltem esküre a kezem.
– Nem attól tartok én, hogy fájni fog – pontosított. – Hanem attól, hogy mire készülsz vajon.
– Oké, azt is megígérem, hogy semmi olyasmi nem fog történni, amit te ne akarnál.
– Ezt szokták mondani a filmekben is, mielőtt a gaz csábító le nem bűvölné a ruhákat a naiv lányról – nézett rám csúfondárosan.
– Én nem fogom lebűvölni rólad a ruhákat. De ne faggass tovább, mert mást már nem fogok elárulni – húztam képzeletbeli cipzárt a számra, és az út további részében már meg sem szólaltam.
– Öhm, Charlie? – nézett zavartan Edward körbe, amikor leparkolt a házunk előtt.
– Éjszakás – feleltem egyszerűen.
– Akkor azt hiszem, jobb lenne, ha hozzánk mennénk, mert ha a játékod rosszul sül el, legalább lesz valaki a közelben, aki letép rólad – indította be a kocsit.
– Mert ha Charlie itthon lenne, szerinted az ő emberi erejével le tudna rólam tépni? – vontam fel a szemöldököm. – Különben is – folytattam – nem akarom, hogy Emmett hallgatózzon, utána meg rajtunk viccelődjön. Szó se róla, imádom a családod minden tagját, de a kifinomult hallásunknak azért van hátránya is.
– Rendben van – adta be a derekát. – Haza viszem a kocsim, nehogy reggel Charlie vagy valamelyik szomszéd meglássa, és jövök is vissza – hajolt oda hozzám, és csókot nyomott a számra.
– Azt hiszem, hogy egy kicsit nagyobb motivációra van szükséged, hogy minél hamarabb visszaérj hozzám – motyogtam, majd megcsókoltam.
Az ujjaimat a hajába fűzve húztam közelebb a fejét magamhoz és szenvedélyesen csókolni kezdtem őt. A levegőt kapkodva húzódtam el tőle nem sokkal később, és elégedetten vettem tudomásul, hogy Edward is hasonló „tünetet” produkál, mint én.
– Sietek vissza – nyögte.
Kipattantam a kocsiból, majd az ajtóhoz siettem. Hallottam, amint a Volvo elhajt, és ezzel egy időben felrohantam a lépcsőn. Az asztalomhoz léptem, hogy felkapjam a neszesszerem, majd a fürdőbe rohanjak, de kitágult szemekkel vettem észre egy kis dobozkát a tisztálkodó szereket tartalmazó táska alatt. A neszesszert félrelöktem, majd kinyitottam a kis dobozt. A tetején egy papírdarab volt, amit kiemeltem, majd szétnyitottam és elolvastam:

„Ezt vedd fel. Sok sikert a jutalmadhoz, és ne aggódj, profi vagyok a gondolataim elrejtésében. Hallgatok majd, mint a sír, ha Edward hazahozza a kocsiját.
Puszi: Alice”

A ruhadarab megnézését későbbre tartogattam. A levelet elrejtettem a felső fiókba, és miután kinyitottam az ablakot a neszesszeremmel együtt a fürdőbe siettem. Eszeveszett tempóban ugyanakkor óvatosan rángattam le magamról a biztosan méregdrága ruhát, amelyet Alice rám adott, és sietősen megszabadultam a többi ruhadarabomtól is. Még azelőtt végezni akartam az emberi teendőimmel, mielőtt Edward visszaérne. Az ágyban akartam várni, abban a ki tudja milyen ruhadarabban, amelyet Alice varázsolt az asztalomra. Sietősen zuhanyoztam le, majd vizes talppal mentem a szekrényhez és rángattam ki egy törölközőt, amibe aztán belecsavarva magam léptem a mosdóhoz és mostam meg a fogam, valamint húztam át párszor a hajkefét a hajamon. Félve emeltem ki a dobozból a ruhát, mert fogalmam sem volt, hogy Alice milyen hajmeresztő darabbal lepett meg. Viszont pozitívan csalódtam, ugyanis a sötétkék két részes pizsama az első pillanatban megtetszett. Gyorsan felkaptam magamra, majd körbefordultam a tükör előtt, hogy megnézzem, mégis hogy áll rajtam. A dekoltázsomat pontosan annyira hagyta szabadon, ami még az ízléses kategóriába esik, a pizsama alsó részét viszont egy picit kénytelen voltam fentebb húzni, ha nem akartam, hogy Edward meglássa a tetoválásomat. A törölközőmet az erre szolgáló tartóra, a vacsorán viselt ruhadarabokat pedig a szennyes tartóba tettem. Visszasiettem a szobába, hanyatt vágódtam az ágyon és miután felkapcsoltam az ágy melletti éjjeliszekrényes a kis lámpát, igyekeztem valami csábos pózt felvenni. Épp csak néhány másodperc telt el, amikor Edward beugrott az ablakon. Amint rám siklott a tekintete egy pillanatra megmerevedett és ajkai elnyíltak.
– Bella – ejtette ki a nevemet rekedten.
– Nem akarsz közelebb jönni? – kérdeztem és kacéran rámosolyogtam.
– Nem lehet… nekem időre van szükségem, és… elképesztően gyönyörű vagy – siklott rajtam végig a tekintete ismét és nagyot nyelt.
– Tudom, és tiszteletben tartom, hogy szükséged van egy kis időre, de ez még nem jelenti azt, hogy nem kaphatsz ízelítőt abból, ami majd rád vár. És arról se feledkezzünk meg, hogy megnyertem egy fogadást és ideje, hogy megkapjam a díjam.
– Mi lenne az? – kérdezte rekedten.
A mutatóujjammal intettem neki, hogy jöjjön közelebb, miközben térdelve indultam az ágy vége felé.
– Egy órát akarok, amikor azt tehetek veled, amit csak szeretnék – suttogtam a fülébe, mire megremegett.
– Bella, nem tudom, hogy ez jó ötlet-e – mondta kis gondolkodás után.
– Ez igazán remek ötlet, és nem fogadok el ellenvetést – mondtam határozottan, majd az ingének elejét megragadva húztam az ágyra. Sietősen lerúgta a cipőit, majd rám feküdt és mohón csókolni kezdett.
– Még sosem láttam rajtad ezt a pizsamát – motyogta a számnak.
– Vadiúj darab – motyogtam én is. – Alice-től kaptam – tettem még hozzá.
– Csak el ne felejtsem neki megköszönni.
Edward eltávolodott tőlem és ismét végignézett rajtam, majd mutatóujját végigfuttatta a torkomnál lévő gödröcskétől a top anyagának kezdetéig. Aztán egy pillanat alatt változtatott a helyzetünkön és mire feleszméltem már rajta feküdtem. Gyors csókot nyomtam a szájára, majd felültem egyenesen a csípőjére. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy a kabátját és a zakóját otthon levetette – de az is lehet, hogy út közben hagyta el! – így felül csak egyetlen ruhadarab takarta őt előlem.
– Az egy óra most indul – fúrtam tekintetem az övébe, majd lassú mozdulatokkal nekiláttam kigombolni a világosszürke ingét.

(Három héttel később)

– Mennyi időre van még szükséged ahhoz, hogy végre teljesen az enyém legyél? – kérdeztem, kíváncsian tekintve Edwardra.
A konyhánkban voltunk kora reggel, és éppen reggelizni készültem – hogy utána iskolába mehessünk –, mikor elkapott a hév és odalépve szerelmemhez, szemből az ölébe ültem.
– Hála azoknak a hadjáratoknak, amiket az elmúlt három hétben indítottál az önuralmam ellen, egyre kevesebbre és kevesebbre.
– Örömmel hallom – vigyorogtam rá boldogan, majd gyors csókot nyomtam a szájára, és lemásztam az öléből.
– Tudod, reméltem, hogy az ölemben maradsz, és itt reggelizel – szólt kissé csalódottan.
– Abból minden lenne, csak evés nem.
– Ha felfallak a szemeimmel, akkor az evés sem marad ki – villantotta rám az imádott féloldalas mosolyát.
– Ne kísérts! – nyújtottam rá a nyelvem Edwardra, majd tényleg hozzáláttam a reggeli készítésének.

Fél óra múlva már a suli parkolójába hajtott be szerelmem Vivvel. Edward testvérei már ott voltak és minket vártak, mint minden egyes reggel. Már bemelegítettem egy esetlegesen szópárbajra Emmettel, ami az elmúlt hetekben egész gyakorivá vált.
– Na, végre megjött a gerlepár. Már azt hittem, hogy ruhaszaggatást tartottak, mert akkor aztán várhattunk volna, míg megőszülök.
– Drága, mackós barátom – kezdtem vigyorogva és már a nyelvemen volt a csípős válasz, amikor meghallottam, ahogyan Edward felmorog, majd éreztem, hogy a közelebb húz magához.
– Edward, minden rendben? – pillantottam rá rémülten.
– Nem! – szűrte a fogai között.
– Mi a baj? – kérdezte Jasper.
– Alex! – morogta Edward, majd a fejével a parkoló egy távolabbi része felé bökött.
Azonnal az Edward által mutatott irányba kaptam a tekintetem és megláttam a felénk közeledő Alexet.

Bella pizsije, amit Alice-től kapott: ITT