Eternity - 35. fejezet

Megjöttek a boszik!

Itt a heti adagotok, ráadásul jó hosszú. Felelősséget nem vállalunk érte :P Vessétek rá magatokat, aztán komizzatok is, mert mostanában elég kevéske véleményt kapunk. Puszi: Szylu és Pupi

35. fejezet

Baby now

(Bella szemszöge)

 – Bella? – szállt felém az ismerős hang, amitől a gyomrom ösztönösen görcsbe rándult. – Bella, jól vagy?

Edward becsapta a Volvo ajtaját – de előtte volt olyan kedves és lekapcsolta a világítást, amitől kis híján megvakultam – és már ott is állt mellettem, jobban mondva a kocsim mellett, hogy aggódó tekintetét egy percre se vegye le rólam.

 – Persze – vontam vállat, és visszafeküdtem Salvatore motorháztetejére, a fejemet megtámasztva a szélvédőn. – Már kihívtam az autómentőket, és azt mondták, hogy fél órán belül itt lesznek. Nyugodtan hazamehetsz, megoldom egyedül is.

Még mindig haragudtam rá, amiért a délután folyamán úgy beszélt velem, mintha a tulajdona lennék és nem akart elengedni sehova, főleg nem Alexhez.

 – Alex sem harapta át a torkomat és nem próbálkozott be nálam, szóval megnyugodhatsz – vágtam még hozzá a fejéhez, csak hogy jól érezze magát.

 – Mégis miért nem hívtál? – csattant fel, és idegesen beletúrt immár átázott hajába. – Alice mondta, hogy ez fog történni, de azt hittem, majd hívsz, hogy jöjjek érted.

 – Nagylány vagyok, meg tudom oldani a problémáimat – mondtam és elszakítottam róla a tekintetemet.

 – Szállj be a kocsiba, hazaviszlek – fogta meg a karomat, mire kiszakítottam magamat a tenyeréből és dühösen köptem oda neki azt az egy szót, amit mérgemben nagy nehezen ki tudtam magamból préselni.

 – Nem!

Lecsúsztam a motorháztetőről és az anyósülés felé vettem az irányt, hogy beüljek a kocsiba és ezzel is demonstráljam, miszerint befejezettnek tekintem ezt a beszélgetést. Még ki sem nyitottam az ajtót, amikor két kar megpördített, és egyenesen nekipréselődtem az ajtónak.

Edward állt előttem, arca alig centikre az enyémtől és a szeme villámokat szórt az elfojtott dühtől. Amint látta, hogy megpróbálok meglógni, két kezét az autó tetejére helyezte, közvetlenül a fejem mellett, így csapdába estem.

Nem tehettem mást, mint karba fontam a kezemet és belekezdtem a „ki néz dühösebben a párjára?” játékba, amit nagyon úgy látszott, hogy én nyertem meg, mert két perccel később Edward merev testtartása felengedett, de nem vett fel más testhelyzetet.

A tekintete szomorúságot tükrözött és tökéletes vonásait a fájdalom torzította el, ahogyan végigfolyt arcán az esővíz.

 – Sajnálom – suttogta halkan, de azért eléggé hangosan ahhoz, hogy az én gyenge emberi füleim is meghallhassák. – Nem akartam zsarnokoskodni, vagy semmi ilyesmi, csak egyszerűen… – Nagy levegőt vett és a szemembe nézve folytatta. – Egyszerűen bepöccenek, ha nem vagy mellettem. És megőrjít az a tudat, hogy ebben a ruhában parádéztál végig Port Angelesen és mindenki azt hitte, hogy Alexhez tartozol…

Nem értettem, hogy mi gond volt a ruhámmal. Egy egyszerű térdig érő szoknyát, hozzá fehér blúzt és egy szintén térdig érő csizmát vettem fel, na meg persze egy hosszabb kabátot. Természetesen nem azt, amit a múltkor Edward volt olyan kedves, és tönkretett. De semmi extra.

Viszont nem tudtam elfojtani az apró mosolyt, ami megjelent a szám sarkában.

 – Szóval féltékeny vagy. – Nem kérdeztem, megállapítottam, mire csak bólintott egyet. – Pedig semmi okod nincs rá – mondtam és egyik kezemmel végigkövettem a vízcseppek útját az arcán.

 – Tudom, de… – Hatalmasat nyelt, amikor ujjaimmal körberajzoltam az ajkát. – Ha megengeded, hazaviszlek, mielőtt megfázol.

Az utolsó mondata már nem jutott el a tudatomig, mert a fantáziám meglódult, és felidéztem azokat a képeket, amiket nem sokkal Edward megérkezése előtt is. Őrültségnek tűnt, hiszen egyszer már majdnem lebuktunk, és most nem is volt sötétített üvegű kocsink – bár nem belülről szerettem volna megszemlélni az autót… –, de annyira vágytam már rá. Az utóbbi egy hétben szinte nem is ért hozzám, ami érthető is volt, de mégis…

Közelebb hajoltam hozzá, és gyengéden megérintettem ajkaimmal az övét, amit beleegyezésnek tekinthetett, mert elvette a kezeit a kocsitetőről és már nyúlt a zsebébe, hogy előhalássza a kulcsait, amik a következő pillanatban – vámpírság ide vagy oda – kiestek a kezéből, ahogyan belemarkolva az inge elejébe szorosan magamhoz húztam őt és játékosan megharaptam az alsó ajkát.

Felmordult, és ha lehetséges, még jobban nekipréselt a kocsi oldalának, hogy olyan szenvedéllyel csókoljon, amitől a csontjaim folyékony halmazállapotot vettek fel. Türelmetlenül bújtattam ki az inge gombjait a helyükről, és széttárva a vizes ruhadarabot végigsimítottam izmos mellkasán le, egészen a hasáig.

Elhúzódott tőlem és fekete szeme megcsillant a holdfényben.

 – Bella, ne kísérts, könyörgöm! – súgta és próbált elhúzódni, de nem engedtem.

Kezeimet a nyakára kulcsoltam és nyájasan közöltem vele.

 – Ha most itt mersz hagyni ilyen állapotban, a következő egy hétben hozzám sem érhetsz – fenyegettem meg, és valamilyen érthetetlen okból kifolyólag elvigyorodott.

 – Úgysem bírnád ki, és az első este könyörögnél nekem – felelte önelégülten.

Lábujjhegyre álltam, és úgy suttogtam bele a fülébe.

 – Hidd el, nem kuncsorognék utánad. Megoldanám a dolgot – mondtam neki, és kegyelemdöfést utoljára hagytam. – Akár egyedül is.

Edward felnyögött és az egész teste megfeszült, de azt már nem tudtam eldönteni, hogy a szavaim tudatosultak benne, vagy az volt rá ilyen hatással, hogy egyik kezemmel a tarkójába túrva húztam le magamhoz egy csókra.

 – A múltkor nem buktunk le, de most még nagyobb a kockázat – motyogta bele a számba, és már zihált. – Nem lenne jobb akkor már a kocsiban…

 – Itt akarlak és most – vettem szaggatottan a levegőt és még jobban hozzábújtam. – Eleget vártam már, nem bírom tovább.

Edward gyorsan elővarázsolt egy telefont a zsebéből és már tárcsázott is.

 – Igen, Alice – szólt bele, majd sürgős hadarás a túloldalról és egy halk kuncogás után megszakadt a vonal.

Szerelmem a motorháztetőre tette a mobilt és arcomat a kezei közé fogva megcsókolt. Ajkaim szinte lángoltak, és úgy vágytam az érintésére, mint még semmi másra. Tenyere lecsúszott a nyakamra, majd levette rólam a kabátomat és azt is a motorháztetőre dobta, hogy ráérősen gombolja ki a blúzomat.

 – Alice azt mondta, hogy csak huszonöt perc múlva ér ide az autómentő és még húsz percig egy lélek sem lesz a közelben – morogta a nyakamba és megéreztem hideg nyelvét végigsiklani a bőrömön, amitől kirázott a hideg.

Azt hittem, hogy ez a remegés csak ideiglenes, de apró hullámokban futott végig rajtam, és nem úgy tűnt, hogy el fog múlni.

 – Te vacogsz – mondta Edward és aggódva nézett le rám. – Mekkora egy marha vagyok, hogy ezt…

 – Kérlek! – nyögtem és lágyan cirógattam a mellkasát. – Ne tedd tönkre a pillanatot!

 – De, meg fogsz… – tiltakozott volna, de nem engedtem.

 – Spontán öngyulladást kapok, ha még egy kicsit szórakozol velem – pirítottam rá.

Felsóhajtott, megcsóválta a fejét, majd az egyik kezével lenyúlt, és a jobb térdemnél fogva felhúzta a lábamat behajlítva a csípője mellé, aminek következtében a szoknyám felcsúszott a combom közepéig és kivillant a fekete combfixem csipke szegélye.

Kedvesem lágyan simított végig a csipkén, majd áttért fedetlen combom belső felére, miközben a számba suttogta a szavakat.

 – Ezt még soha nem láttam rajtad.

 – Igen, mert kifejezetten esőben való szeretkezésre tettem félre – nyögdécseltem és kinyújtott kézzel megkapaszkodtam Salvatore tetejének szélében.

Edward ujjai egyre feljebb siklottak a lábamon, míg végül elérte a bugyim szélét. Másik kezével megtalálta az elől kapcsolható melltartóm kapcsát, és ügyesen kipattintotta. Ajkaival végigjárta egy vízcsepp útját a nyakam tövétől a mellemig, ahol elidőzött egy kicsit. Hátrahajtottam a fejemet, és gátlástalanul nyöszörögtem az édes kínzástól. Szerelem másik keze továbbvándorolt az oldalamon, majd még feljebb tornázta rajtam a szoknyámat, hogy kényelmesen hozzáférhessen a fehérneműmhöz.

 – Le kell tenned a lábadat, hogy le tudjam rólad húzni – lehelte a mellemre a szavakat és felnézett rám, de én csak nemlegesen ráztam a fejemet. – Reméltem, hogy ezt fogod mondani.

Hosszú ujjai a finom selyem két oldalához siklottak és egy rántással megadta magát az aprócska anyag. Elvettem a kezemet a tetőről, hogy én is megszabadítsam a feltétlenül megszabadítandó ruhadaraboktól, de ő egy határozott mozdulattal visszanyomta a karomat, és összekulcsolta az ujjainkat.

Kinyitottam a szememet – nem is emlékeztem, hogy mikor csuktam be – és zavartan néztem rá, mire megdobott egy szívdöglesztő féloldalas mosollyal. Lehajolt hozzám, aminek következtében fedetlen mellkasunk összeért, és az államat harapdálva mormolta.

 – A hétfői kis magánakciódról még el kell majd beszélgetnünk.

 – Azt ne mondd, hogy nem élvezted? – mosolyodtam el és csípőmet az övének nyomtam, kicsalva belőle egy morgást.

 – Nagyon is élveztem, de akkor is megtorlásért kiált – csókolta végig a nyakamat.

Az agyamnak szüksége volt egy kis időre, míg felfogta a szavai értelmét, mert olyan szintű köd lepte be, hogy alig bírtam gondolkozni. Utána pedig azzal voltam elfoglalva, hogy lélegezzek, ugyanis amikor Edward ujjai a legérzékenyebb pontomra siklottak nemes egyszerűséggel elfelejtettem levegőt venni, és olyan erősen szorítottam meg az ujjaimra kulcsolódó ujjait, hogy egy ember már réges rég a sürgősségin kötött volna ki törött kézzel.

Riadtan kapta rám a tekintetét, és végre nagy levegőt vettem, hogy megnyugodjon.

 – Ezt többet ne csináld! – szidott meg, bár az adott helyzetben nem tudtam komolyan venni őt.

 – Akkor te se csináld! – nyöszörögtem és hangom eléggé halkan, de elégedetten csengett.

 – Mit? – kérdezte és megcsókolt. – Ezt?

Ujjai először bizonytalanul, majd egyre merészebben érintették nőiességemet, míg ajkaival a melleimet kényeztette. Ismét hátrahajtottam a fejemet, és lehunytam a szememet. Testemen apró remegéshullámok futottak végig, ahogyan elkezdtem megérezni a gyönyör első jeleit. Még soha nem csinált velem ilyet, és az újdonság varázsa is tovább növelte bennem az éhséget. A levegő sípolva áramlott be a tüdőmbe és a karom libabőrös lett, ahogy a mozdulatai egyre érzékibbé váltak.

Edward pedig éppen ezt a pillanatot választotta arra, hogy büntessen. Elhúzta a kezét a combomra és olyan önelégült fejet vágott, amit csakis Emmettől tanulhatott.

 – Imádom a megtorlást – közölte és látszott rajta, hogy roppant büszke magára.

Kellett pár másodperc, mire magamhoz tértem, mert egyszerűen elvesztettem az eszem, ha hozzámért. Jelen helyzetben meg nagyon is tudta, hogy mit tesz velem és gátlástalanul játszott.

Ha viszont ő játszik, én is játszom.

 – Úgy láttam, hogy nem vetted elég komolyan az „egyedül is megoldom” megjegyzésemet – mondtam reszelős hangon és olyan dologra készültem, ami egyáltalán nem vallott rám.

De azt akartam, hogy ő adjon meg nekem mindent, ezért rá kellett vezetnem a dologra. Szabad kezemmel, amit eddig a mellkasán nyugtattam, végigsimítottam a melleim közötti völgyön, majd le a hasamon és az egyik csípőcsontomon át a combomra jutottam el. Szerelmem szemmel követte a kezem mozgását és megfagyott, ahogyan rájött, mire is készülök.

 – Nem fogod megtenni – nyögte és a keze mellett köröző kezemet figyelte.

 – Dehogynem – mondtam kéjes hangon. – És közben azt fogom képzelni, hogy veled szeretkezem.

Itt jöhetett rá arra, hogy nem blöffölök – még magam sem tudtam eldönteni, hogy megtenném-e avagy sem –, mert egy gyors mozdulattal félretolta a kezemet és ujjai ismét édes gyötrésbe kezdtek.

Elvigyorodtam és megszorítottam összekulcsolt kezét.

 – Boszorkány – morogta egyenesen a számba, és csókolni kezdett, de nem hagyta abba a megtorlást.

Pár pillanattal később az egyik mozdulata olyan érzést váltott ki belőlem, amitől belenyögtem a csókba, és a csípőm önkéntelenül is felvette az ujjai által diktált tempót. Gyönyörtelien kíméletlen volt velem, és akkor sem könyörült meg rajtam, amikor a sóhajaimat nem éppen csendes nyögések váltották fel és megfeszítettem a testemet.

Szabad kezével beletúrt a hajamba és magához vonta a fejemet, hogy arcunk csak alig néhány centire legyen egymástól, de nem csókolt meg.

 – Látni akarom az arcodat – suttogta és vágytól csillogó fekete szeme nem eresztette a pillantásomat.

Végig egymás szemébe néztünk, ami még elsöprőbbé tette az érzést.

Ahogyan egyre inkább űzött a beteljesülés felé, úgy kezdett el akadozni a lélegzetem. Remegtem, de nem a hideg miatt. Tudtam, hogy ez belülről jött, és csak ő tudta megszüntetni.

Az egyik pillanatban még gátlástalanul vonaglottam a karja között, a másikban már az egész testem megfeszült. A gyönyör olyan erővel és gyorsan ragadott magával, hogy a levegő bennrekedt a tüdőmben és a szemeim tágra nyíltak.

Mindent olyan tisztán érzékeltem. Az esőt, ami teljesen eláztatott minket és ilyen őrült dolgokra sarkallt, Edward testét, ami az enyém után vágyakozott és gyönyörű arcát, amire egyetlen egy kérdés ült ki.

 – Szeretlek – mondtam ki, és finoman elmosolyodott.

 – Én is téged – csókolt meg és a combomon végigsimítva mindkét kezével az oldalamat cirógatta. – Most viszont tényleg ideje mennünk.

Rápillantottam az órámra, ami szerint még volt tíz percünk.

 – Nem, mert még nem végeztünk – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően, és kicsatoltam az övét.

 – Nem vagy egy kicsit mohó? – kérdezte somolyogva, de nem akadályozott meg abban, hogy kigomboljam a nadrágját és lehúzzam a cipzárját.

 – Szeretek repetázni – haraptam bele az ajkamba. – És még csak félig kaptam meg, amire vágytam.

 – Hmmm – hümmögött, de vágytól izzó szeme nem tudott becsapni. – És mire vágysz most?

 – Rád – nyögtem ki nagy nehezen, mert már tudtam, hogy megkapom, amit szeretnék. – És arra, hogy tönkretegyél valamit.

Edwardnak sem kellett több. Fél pillanattal később ismét nekinyomott az ajtónak és boxerének köszönhetően könnyedén illesztette össze a testünket. Felnyögtem, amikor megéreztem őt, ő pedig halkan, de izgatóan felmordult. A gerincemen végigfutó remegések megszűntek, mintha egy drogos kapta volna meg a hőn áhított adagját.

Lassan kezdett el mozogni, két kezével a kocsi tetejébe markolt, míg én mindkét kezemmel a hátát simogattam szétnyitott inge alatt, és hagytam, hogy ő irányítson. A nyakamat hintette be csókokkal és néha-néha a fogai közé csippentette a bőrömet, amivel csak még inkább megőrjített.

Együtt mozogtam vele, és minden mozdulatát egy-egy nyögéssel jutalmaztam, míg az ő kéjes sóhajai közé időnként keveredett egy-egy reszelősebb morranás is.

Azt hittem, hogy majd gyorsít a tempón, de nem tette meg, ami kínzó volt, de ha lehet, még édesebbé tette a szeretkezésünket és még elsöprőbbé a gyönyört.

Hallottam, hogy a fejem felett valami összeroppant, és azt is, hogy Edward mélyről jövő morgással átéli mindazt, amit én már percekkel ezelőtt, de arra már nem tudtam koncentrálni, hogy rájöjjek, vajon Salvatore ezt hogyan díjazta, mert az élvezettől felsikítottam és végigszántottam szerelmem hátán.

Fejét a vállamra hajtotta, és szaporán vette a levegőt velem együtt, de nem hagytam neki pihenőidőt. Az órámra pillantva láttam, hogy még öt perc.

 – Éppen elég – motyogtam.

 – Mi éppen elég? – kérdezte mély, rekedtes hangon kedvesem és imádtam, amikor ilyen volt a hangszíne.

Nem válaszoltam, csak a vállánál fogva eltoltam magamtól – meglepettség, majd fájdalom suhant át az arcán, ahogyan szétvált a testünk. Szólásra nyitotta a száját, de megnémult, amikor nekilöktem a motorháztető szélének és szorosan hozzábújtam.

 – Csússz fel! – adtam ki az utasítást és reméltem, hogy annyira meg van döbbenve, hogy nem kérdezősködik, csak csinálja, amit mondtam.

Így is lett. Egy másodperccel később már szemből az ölében ültem, és vágyakozó testünk újra egymásra talált.

 – Bella! – nyögte elfúló hangon, ahogyan megmozdítottam a csípőmet.

 – Én már repetáztam, most te jössz – magyaráztam és gyorsabb tempót vettem fel, mint amit ő diktált az előbb. Amire viszont nem számítottam, hogy én is legalább annyira élvezni fogom ezt a szeretkezést is, mint szerelmem.

– Ha jól sejtem, akkor ezt hívják békülős szexnek. – Edward fülig érő vigyorral bámult rám, miközben a nadrágja cipzárját húzta fel.

– Igen, azt hiszem, ez az volt – bólintottam, miközben összepattintottam a melltartóm kapcsát.

– Hú, de még milyen – dünnyögte Edward az orra alatt, de szerencsére meghallottam.

– Vettem észre, hogy tetszett a dolog – vigyorogtam rá pimaszul és a blúzom gombjait vettem célba, hogy visszabújtassam őket a helyükre.

– Neked is tetszett egy s más – kacsintott rám, majd elkapta a derekamat és odahúzott magához. – Imádom a megtorlást, de a repetát is – kuncogott, majd csókot nyomott a számra.

Karjaim automatikusan fontam a nyaka köré, és simultam hozzá annyira, amennyire csak tudtam, Edward azonban alig pár másodperc után eltolt magától. – Letelt a húsz percünk – sóhajtott csalódottan.

Az eső már majdnem teljesen elállt, így még az én gyenge emberi füleim is hallhatták a közeledő autó hangját.

A lehető legilledelmesebb állapotba hoztuk magunkat – Edward bekapcsolta az övét, én meg lesimítottam a szoknyámat –, pedig a kocsi csak elhajtott mellettünk. De azért jobb az elővigyázatosság, nehogy valami ismerős legyen, aki holnap elpletykálja Charlie-nak, hogy az egy szem lánya az út szélén csimpaszkodott valami pasira rendezetlen öltözetben.

A kabátomat lehúztam a kocsi tetejéről, és felvont szemöldökkel pillantottam Edwardra, mikor megláttam az oldalán lévő szakadást.

– Már két kabáttal lógok neked – motyogta és lesütötte a szemeit.

Odahajoltam a füléhez, és érzéki hangon kezdtem suttogni: – Ilyen pillanatokért, az egész ruhatáramat feláldoznám.

– Ezt örömmel hallom.

– Magadnak meg lógsz egy mobillal – intettem a kocsi teteje felé, ahol egy összeroppantott telefon árválkodott.

– Alice majd elintézi – rántotta meg Edward a vállát, és átkarolta a derekamat. – Már nagyon hiányoztál – simított végig a fenekemen.

– Á, szóval hiányzott a testem – löktem el magamtól Edwardot és megjátszott dühösséggel csaptam a kezem a csípőmre. – Csak a szex miatt vagy velem? – kérdeztem felháborodva.

– Nem, erről szó sincs – kezdett mentegetőzni, és a hajába túrt. –  Ebből már nem jövök ki jól, ugye? – szusszantott és zavartan bámult rám.

– Nem – ráztam a fejem –, de azért megpróbálhatsz kimászni a slamasztikából. Hátha ki tudod magyarázni a dolgot, és még meg is békítesz – vezettem egyik ujjamat a mellkasára, és apró köröket írtam le a vizes ingére.

– Békíteni? – vonta fel a szemöldökét Edward és pimasz mosolyra húzta csókolnivaló száját. – Csak nem arra célzol, hogy újabb repetára fáj a fogad – villantak meg a szemei.

– De – leheltem.

– Édesem, a szexuális étvágyad határtalan – állapította meg.

– Talán baj? A vámpírok bírják szuflával a dolgot, akkor meg mi a gond? Nem olyan barátnőt akartál, aki nem fárad el egy menet után és lépést tud tartani veled? Mert ha gond, hogy nem csak heti egyszer vagyunk együtt, akkor…

– Pszt. Nem akarom, hogy butaságokat mondj, szerelmem – csúsztatta a kezét a számra. – Imádom, hogy ennyire tüzes, és hogy olyan odaadó vagy. De nem akarom, hogy csak azért legyél velem többször, mint szeretnéd, mert mi vámpírok fáradhatatlanok vagyunk. Azt akarom, hogy önmagad légy mellettem, és ne pedig a tökéletes barátnő. Szeretlek téged, jobban, minthogy azt el tudnád képzelni, vagy el lehetne mondani szavakkal, és boldoggá akarlak tenni. Ha viszont kényszerből vagy velem… annyiszor, akkor közel sem vagy boldog.

– Pedig azt hittem, hogy én vagyok a tökéletes barátnő – vigyorogtam rá, de az arckifejezése láttán lekapartam a vigyort az arcomról. – Azért vagyok veled, mert kívánlak – vallottam be neki szemlesütve. – Elég, ha hozzám érsz, és máris lángra lobbanok.

Hogy bizonyítást nyerjenek a szavaim Edward gyengéden a fenekembe markolt, mire felsóhajtottam, és akaratlanul megremegtem kissé.

– Igen, úgy tűnik, hogy valóban elég hozzád érnem, és máris izgalomba jössz – pillantott rám önelégülten. – Jön az autómentő – fűzte még hozzá, majd sajnálatomra elvette a kezét a fenekemről, hogy eltüntethesse a mobilja maradványait.

– Jó estét, uram – szállt ki a kocsiból egy ötvenes férfi. – Kisasszony – bólintott felém. – Isabella Swan, ugye?

– Igen – helyeseltem, majd vázoltam, hogy miért is hívtam őket. Egy reflektoros lámpával bekukkantott a motorháztetőbe, majd kis ideig buherált ott valamit. A figyelmemet Salvatore helyett Edward kötötte le, aki valamiért lehajolt a földre, amit aztán a zsebébe csúsztatott.

– Sajnálom, Miss Swan, de el kell szállítani az autóját, ugyanis egy alkatrészt ki kell cserélni benne. Holnap délután nézzen be a műhelybe, addigra nagy valószínűség szerint meg tudom javítani.

– Rendben – egyeztem bele, majd miután kiszedtem a dolgaimat a kocsiból, szegény Salvatorét elvontatta a férfi.

– Ne aggódj, szerelmem – próbált vigasztalni Edward, mikor beültünk a Volvóba. – Holnapra kutya baja sem lesz a kocsidnak. És örülnék, ha kényelmesen elhelyezkednél az ülésben – pillantott rám.

– De akkor még jobban össze fogom vizezni az ülést – méltatlankodtam, és igyekeztem még kisebbre összehúzni magam.

– Nem érdekel!

– Oké, te akartad, de aztán ne dühöngj, amiért csöpög majd a víz az ülésből – rántottam meg a vállam, és kényelmesen hátradőltem az anyósülésen. Edward a kezemért nyúlt, és összekulcsolta az ujjainkat, majd beindította a kocsit.

Összezavarodva pillantottam Edwardra, mikor észrevettem, hogy nem Forks felé indult el.

– Szerintem Charlie nem díjazná, ha csurom vizesen érnél haza. Alice készített ki neked ruhát.

Egy ideig néma csendben maradtunk, de aztán hatalmas mosoly terítette be az arcomat, ahogyan rájöttem: bár egy kis késéssel, de sikerült megvalósítanom a fantáziám szülte képkockákat.

Edward természetesen észrevette kitörő jókedvemet, és rá is kérdezett. Olyan szépen nézett rám, hogy képtelen voltam neki ellenállni és töredelmesen bevallottam neki, min is járt az agyam, amikor először találkoztunk az esőben.

Gyönyörű arcára minden egyes szavamra egyre nagyobb ördögi vigyor ült ki, és a végén kuncogva megszólalt:

 – Hmmm, tehát már akkor azt tervezted, hogy az ágyadba csábítasz, és piszkosabbnál piszkosabb dolgokat művelsz velem – kacsintott felém.

 – Drágám, szerintem nem ellenkeztél volna, ha ott helyben rád mozdulok – dobtam vissza neki a labdát. – És nem csábítottalak az ágyamba, hiszen ha jól emlékszem, még soha nem szeretkeztünk ágyban.

 – Nem, mert a döbbenettől lemerevedtem volna – védekezett, majd azért hozzátette. – De, tény, hogy megnéztem volna, mit kezdesz az adott helyzettel. Az ágy pedig olyan kezdőknek való, mint Emmett, aki nagyon is fantáziátlan!

Erre mindkettőnkből kitört a nevetés, és percekig meg sem bírtunk szólalni.

Miután a földúton lévő sártengeren átvergődött Edward a Volvóval, leparkolt a házuk előtt, és egyetlen szempillantás alatt ugrott ki a kocsiból, hogy aztán kinyissa az én oldalam felőli ajtót, és a karjaiban vigyen be a Cullen házba.

Karjaimmal a nyakába kapaszkodtam, míg emberi tempóban, de azért gyorsan szedve a lábait, értünk el az üvegbetétes bejárati ajtóig, ami aztán kinyílt előttünk.

– Megérkezett a gerlepár – jelentette ki Jasper valakinek, mikor hátrapillantott, pedig mindenki tisztában volt vele – már csak a kiváló hallásunknak köszönhetően is –, hogy mi érkeztünk meg.

– Mi történt a kedvenc hugicámmal, hogy az öledben kellett behoznod? – vonta fel a szemöldökét Emmett, mikor beléptünk a házba.

Távirányítóval a kezében fordult felénk egy sötétkék melegítő felsőben, aminek az elején egy medvefej volt.

– Semmi – felelte Edward. – Egyszerűen csak ehhez volt kedvem. – Edward a következő pillanatban a talpamra állított, majd egyik kezével átkarolta a derekamat.

– Oké, akkor térjünk át a következő kérdésre. Miért néztek ki úgy, mint az ázott macskák? – mért végig minket.

– Ha nem tudnád, kint esett az eső. És az eső azzal jár, hogy… – kezdtem bele, de Emmett kitágult szemei láttán elhallgattam.

– Neked félre van gombolva a blúzod! – intett vigyorogva Emmett a mutatóujjával felém. – Na, lássuk csak, csurom vizesek vagytok, a blúzod félre van gombolva, hugi, és mindketten úgy vigyorogtok, mintha a világ legjobb poénját hallottátok volna az imént – dörmögte Emmett, majd tátott szájjal bámult ránk. – Ti szexeltetek az esőben! – terült el a képén egy kaján vigyor, majd felröhögött.

– Hohó, és nem is akárhogyan – termett előttünk Jasper, majd Edward zsebéhez nyúlt, ahonnan egy kilógó valamit rántott elő. – Gondolom, ez Belláé – nevetett, miközben felmutatta a fehér bugyimat.

A szobát betöltötte Emmett és Jasper röhögése, mire Alice és Rose lelibegtek a lépcsőn.

Alice a férjéhez suhant, majd egy ugrást követően kitépte a kezéből a bugyimat és a kezembe nyomta.

– Szégyelld magad Jasper Withlock Hale Cullen! – tette csípőre a kezét Edward kobold húga, és roppant csúnyán nézett a férjére. – Nem gondoltam volna, hogy Emmett ennyire rossz hatással van rád.

– Jaj, ne csináld már, Törpilla! – kezdett méltatlankodni Emmett. – Valld be, hogy szerinted is poénos a szitu.

Alice igyekezett fegyelmezni magát, de aztán ő is kuncogni kezdett.

– Gyerünk, Rose – pillantott Edward a nővérére –, te se fogd vissza magad! – intett lemondóan.

– Bocsi skacok, de ez hihetetlen. A mindig illemtudó, tökéletes Edward a szabad ég alatt, egy út mentén szeretkezik a barátnőjével. Ez… – nevetett Rosalie –, ha nem Alice meséli a dolgot, akkor el sem hiszem.

– Íme, az én drága családom – intett Edward a testvérei felé, akik mind rajtunk nevettek. – Most már le lehet szállni a magánéletünkről – morogta, majd kézen ragadott engem és a szobája felé húzott.

– Ne legyél már ilyen morci! – simítottam a kezem Edward arcára, miután átöltöztem és egy törölközőben kicsit meg is dörgöltem a hajam, hogy ne csöpögjön belőle a víz. Edward az arcát még jobban a kezemhez nyomta, majd újra fújtatni kezdett. – Valld be, hogy ez azért valahol mulatságos.

– Mi olyan vicces ezen? – vonta fel a szemöldökét.

– Hallottam ám rólad történeteket – kacsintottam rá –, és az akkori meg a mostani Edward ég és föld. Sosem gondoltam volna, hogy a testvéreid által mesélt történetek főhőse majd egy kocsi tetején fog szeretkezni.

– Ti a kocsin csináltátok? – dugta be a fejét Emmett az ajtón és kitágult szemekkel bámult ránk.

– Téged nem tanítottak meg arra, hogy ne hallgatózz? – hajítottam a törölközőt az ajtó felé, de Emmett gyorsabb volt, és becsukta az ajtót, mielőtt a vizes anyag fejen találta volna.

– Nos, valóban – mondta némi gondolkodás után Edward. – Az akkori Edwardnak eszébe sem jutott volna ilyen. De aztán jöttél te, és elvetted az eszemet – búgta.

– Hmm. Ez cirógatja az önbizalmam – vigyorogtam rá.

– Majd megmondom én neked, hogy mid lesz cirógatva, ha nem indulunk el most! – kapta el a derekam és magához rántott.

Automatikusan simultam a testéhez, és nyomtam a csípőm az övéhez, miközben a karjaim a nyaka köré fontam. A szempilláim rebegtetve pillantottam Edwardra, és a fantáziám meglódult a szavai hallatán.

– Mi lenne, ha még maradnánk egy kicsit, hogy kiderüljön, mimet fogod cirógatni? – leheltem a szavakat, miközben ajkaim az övéhez értek beszéd közben.

– Khm – köszörülte meg a torkát Edward és ellépett tőlem. – Sajnos nem lehet. Mert ha egyszer belekezdek, akkor nem engedlek el, és egész éjjel ébren foglak tartani – suttogta a fülembe. – Azt hiszem, hogy ismét lángra lobbantál – kuncogott, majd csókot nyomott a számra.

– Az hogy lehet, hogy észre sem vettem, hogy elszakítottad a kabátomat? Egyáltalán, mikor történt? – pillantottam a hátsó ülésen lévő megrongált ruhadarabra, útban hazafelé.

– A repetáztatásom eredménye – felelte Edward egy pillanatra rám nézve.

– És a mobilod? – kíváncsiskodtam tovább.

– Az a te repetádnál történt.

– Azt hittem, hogy a kocsim tetejét tépted le – kuncogtam és beletúrtam a hajamba.

– Nagyon nem örültél volna neki, úgyhogy inkább a telefonomat áldoztam fel.

– Nem haragudtam volna rád… főleg mert olyan kellemes megtorlásban volt részem – vigyorogtam és Edward combjára simítottam a kezem.

A Volvo felgyorsult, ahogyan az érintésem hatására Edward megremegett és – valószínűleg – véletlenül tövig a gázra taposott.

– Non stop kísértésben tartasz, ez most már holtbiztos – nyelt nagyot, majd lefejtette magáról a kezem – ami időközben már simogatni kezdte a combját – és az én lábamra helyezte.

Charlie-nak hosszasan el kellett mesélnem, hogy mi történt a kocsimmal, miért vizes a hajam és hogyan sietett a „megmentésemre” Edward, de a történetből persze a pikáns, tizennyolcas korhatárú jeleneteket kihagytam. Egy pohár vízzel vonultam fel a szobámba, ahol már ott várt Edward – míg Charlie-val beszélgettem, ő hazafuvarozta a kocsiját, aztán visszalopózott hozzám! –, és egy gyors csók után bevonultam a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Egy szál törölközőben libegtem vissza szerelmemhez percekkel később, majd Edward örömére előtte törölköztem meg, majd vettem magamra pizsamát. Néhány hosszú és eléggé szenvedélyes csókon kívül semmi sem történt köztünk, és miután Edward hátulról átölelt álomba szenderültem.

Reggel kipihenten keltem ki az ágyból, és mosolyogva nyomtam csókot a hintaszékben ülő Edwardnak. Miután rendbe szedtem magam és megreggeliztem, szerelmem elfuvarozott a kórházba. Elbúcsúztunk egymástól, és megállapodtunk abban, hogy a munkaidőm végén – pontosan délután négykor – értem jön, hogy elmehessünk megnézni, kész van-e a kocsim.

Csigalassúsággal telt a nap, és borzasztóan unatkoztam. Carlisle néhányszor, mikor arra járt, elsütött nekem egy-egy vámpíros viccet – amiket, mint kiderült, Emmettől hallott –, hogy legalább arra a néhány másodpercre jobb kedvem legyen. Hiányzott Edward és ettől a hangulatom a béka hátsója alá süllyedt. Négy óra kettő perckor szinte ugrándozva hagytam el a kórházat és vetettem magam Edward karjaiba, aki a Volvója oldalának dőlve várt rám.  Miután elmentünk a műhelybe és kifizettem a kocsi javítási költségét, Salvatoréval hazafelé vettem az irányt, míg Edward mögöttem haladt a Volvóval. Miután bekaptam pár falatot, és átöltöztem, átmentünk Edwardékhoz.

Emmett és Jasper mind a tíz célzásán, ami a tegnapi út menti „kalandunkra” utalt Edwarddal, csak a szemeimet forgattam, de azért néha én sem állhattam meg és valami csípős megjegyzéssel feleltem nekik. Szerelmem megelégelve a testvérei élcelődését a szobájába húzott, ahol szó szerint lelökött a fekete, bőrkanapéjára, majd rám vetette magát.

– Teljesen megőrjítesz, mikor beszólsz a bátyáimnak! Imádom a csípős nyelvedet – motyogta a nyakamba, majd az államat kezdte csókolgatni. – Alig vártam, hogy kettesben lehessek veled.

– Á, igen? – vontam fel a szemöldököm és lábaimat Edward dereka köré fontam. – Miért is?

– Azért, hogy úgy és ott csókolhassalak meg, ahogy és ahol akarlak – motyogta a számnak, amit aztán körberajzolt a nyelvével. – Folyton a tegnapi dolog jár a fejemben – suttogta a fülembe.

– Melyik is pontosan? – kíváncsiskodtam, majd csókra nyújtottam a számat, amit Edward meg is adott, bár csak egy pillanatra érintette száját az enyémhez.

– Az, amikor… – harapta el a mondatot, és a lábaimat lefejtette a derekáról, hogy aztán kettőnk közé vezethesse egyik kezét, és ruhán keresztül simíthassa ujjait legérzékenyebb pontomhoz. Nem volt szükség arra, hogy befejezze az elkezdett mondatot, mert tudtam, hogy arra az alkalomra céloz, mikor megtorolta a hétfői kényeztetését. Összeszorítottam az ajkaimat, hogy ne hagyhassa el a számat egyetlen árulkodó nyögés sem, mikor Edward körkörösen mozgatni kezdte az ujjait.

– El sem tudod képzelni, hogy milyen érzés volt, mikor érintettelek, aztán láttam az arcodat, amikor… – beszélt kissé rejtélyesen. Kellett néhány másodperc, mire rájöttem, hogy miért tesz így – a gondolkodásomat nagyban nehezítette az a tény, hogy az ujjai továbbra is gyötörtek –, bizonyára hallgatózik valaki. Száz dollárban mertem volna fogadni, hogy Emmett az, aki igyekszik a lehető legtöbb információt elcsípni tőlünk, hogy aztán az orrunk alá dörgölhesse a dolgot. Mivel Edward még nem tépte fel az ajtót, hogy nyakon csípje mackós bátyját, így biztosra vettem, hogy az említett személy nem rejtőzik az ajtó túloldalán – vagy csak Edward nem akarta befejezni a tevékenységét.

Egyre kevésbé bírtam hang nélkül hagyni, amit Edward művelt, így bár kelletlenül és képletesen fájó szívvel, de kénytelen voltam elhúzni a kezét.

– Nem volt jó? – rémült meg Edward és a szemei szomorúan csillogtak.

– Ellenkezőleg – suttogtam. – De még néhány pillanat és nem bírtam volna magammal, ami nagy valószínűség szerint egy ingyen pornóba torkollott volna drága Emmett nevezetű testvéred legnagyobb örömére.

Edward megdobott egy imádnivaló féloldalas mosollyal, majd a következő pillanatban már a szőnyegen találtam magam, hogy egy nem éppen visszafogott játékba kezdjünk. Hemperegtünk a szőnyegen, és egyik pillanatról a másikra kerültem én fölé, vagy éppen Edward fölém. A szám nem sokkal később már bizsergett Edward csókjaitól és az olyasféle akcióitól, mikor szívogatni kezdte hol a felső, hol az alsó ajkamat. Azért engem sem kellett félteni, én is alaposan részt vettem a játékban. Volt, mikor Edward nyakát szívogattam, vagy éppen harapdáltam, más alkalmakkor, mikor felülre kerültem, szerelmem érzékeny pontjához ültem, és mocorogni kezdtem rajta, mire elhalóan felnyögött.

Ismét én kerültem fölé, és megint kínozni kezdtem. Ruhán keresztül végigsimítottam férfiasságán, és élvezettel állapítottam meg, hogy a nadrágjában a hely már nem is lehetne szűkösebb – a játékunk eleje óta ilyen eleven a testi reakciója! –, majd a csípőjére ülve kínzó mozgásba kezdtem. Edward kezei a melleimre siklottak, amiket gyengéden markolni kezdett, mire az alsó ajkamba haraptam. A blúzom már majdnem a legelejétől ki volt gombolva Edward legnagyobb örömére – az ő kérése volt, hogy ismét gombos felsőben jöjjek, én meg hülye lettem volna megtagadni a kérését –, így már csak a csipke melltartóm tartotta őt vissza attól, hogy akadály nélkül bámulhasson, bár volt egy olyan érzésem, hogy hamarosan egyetlen rántás fog véget vetni a pályafutásának. Edward következő halk, ám még az én füleim számára is hallható nyögése után, kopogást hallottunk az ajtó felől, majd valaki be is rontott a szobába, mielőtt annyit mondhatott volna Edward, hogy szabad, vagy, hogy menjen a pokolba.

– Szép jó napot, remélem, hogy zavarok! – hallottam meg egy hangot a hátam mögül. – Ha jól gondolom, a lány, aki a derekadon ül, Bella – folytatta magas hangján. – Bíztam benne, hogy hamarosan megismerhetem őt, ha már az ágyamban az ő nevét mondtad.

A blúzomat összefogva és fülig vörösödve, amiért valaki ránk nyitott, készültem leszállni Edwardról, aki azonban a derekamra csúsztatta a kezét, így késztetve megállásra, majd kelletlenül köszönt az ajtóban álló személynek.

– Szia, Tanya!

Eternity - 34. fejezet

Sziasztok!

Megjött a friss, amint látjátok :) Jó szórakozást kívánunk hozzá.

Puszi: Szylu és Pupi

34. fejezet

Vihar előtt

„I’m here without you baby

but your still on my lonely mind

I think about you baby

and I dream about you all the time

I’m here without you baby

but your still with me in my dreams

And tonight it’s only you and me”

(3 Doors Down: Here Without  You)

(Emmett szemszöge)

Ha nem lett volna lehetetlen, akkor azt állítanám, hogy az elmúlt öt napban, amíg Bellának női bajai voltak, az öcsém is vele együtt esett át az ilyenkor szokásos dolgokon. A hétfő este után, amikor is viharos gyorsasággal távozott itthonról és másnap reggel bukkant csak fel kedvenc emberhugicámmal a suliban, már nem slisszolt ki éjszakánként a házból a következő pár napban. A hangulata pedig még pocsékabb lett, és már Jazz is csak nagy nehezen tudta elviselni őt. Íme, mit eredményez, ha az embernek – vámpírnak – elvonási tünetei vannak egy bizonyos tevékenységtől.

Minden nap suli után kitette Bellát a házuknál és jött is haza, hogy az agyunkra menjen. És sikerült neki, olyannyira, hogy még nálam is idegesítőbb volt, pedig azt aztán nehéz felülmúlni.

Párszor próbáltam vele beszélni, de váltig állította, hogy minden rendben van vele. Mint például most is. Csak ült velem szemben, és úgy csinált, mintha a tévét nézné, de közben pusztán bámult ki a fejéből. Ilyen esetekben csak egyvalami jöhetett szóba, mégpedig…

 – Oké, ebből elég! – csattantam fel, mire Jazz felém kapta a fejét, de Edward csak a szeme sarkából pislantott rám. – Elmegyünk vadászni! Most! – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

Drága kistestvérem csak megrántotta a vállát, és átváltott egy másik csatornára. Jasper felvonta a szemöldökét és értetlenül megrázta a fejét.

 – Ide azzal a nyavalyás távirányítóval! – keltem fel és odaléptem Edwardhoz.

 – Nem! – mondta és úgy szorította magához azt a francos távkapcsolót, mintha az élete múlna tőle. – Tévét akarok nézni.

 – A nagy büdös fenéket akarsz te tévét nézni, csak sasolsz ki a bucidból, és bár nem vagyok gondolatolvasó, de a dzsipemet merem feltenni rá, hogy már vagy háromszor műveltél gondolatban olyan dolgokat Bellával, amiket holnaptól már élőben is kivitelezhetsz! – pirítottam rá.

 – Nem mindenki olyan orientált, mint te, Emmett! – sziszegte a fogai között és elhajolva ismét átkapcsolt az MTV-re.

 – Rendben, vagy kikapcsolod a tévét, és végre kitolod a seggedet a nappaliból és eljössz velünk vadászni, vagy… – haraptam el a mondatot.

 – Vagy? – nézett végre rám és gúnyosan elmosolyodott.

 – Ajjajj! – jegyezte meg halkan Jazz, és gyorsan a szoba másik végébe telepítette át a székhelyét… fotelestül, mindenestül.

 – Te akartad – vigyorodtam el, és bár a szívem szakadt meg, de kénytelen voltam megtenni.

(Jasper szemszöge)

Döbbenten álltunk a házunk előtti tisztáson, és a tekintetünk ide-oda cikázott a ház és a fű között. Végül én voltam az, aki legelőször megszólalt.

 – Nem tudom elhinni! – suttogtam és felnéztem Emmettre, aki a kitört ablakkeretben ácsorgott. – Kivágtad az ablakon? Te képes voltál kivágni az ablakon?!

 – Nem adott más választási lehetőséget – vigyorgott az öcsém, és ismét beállt a döbbent csend.

Ekkor hallottuk meg a ház felé közeledő kocsi hangját, ami percekkel később le is parkolt, nem messze tőlünk. Bella szállt ki az Audiból és értetlen arccal közeledett felénk.

 – Sziasztok! – állt meg mellettünk, és gyors csókot adott Edward arcára. – Az ott egy tévé?

 – Helyesbítek: a mi tévénk – motyogtam fejvakarva. – És a múlt idő sokkal helytállóbb jelen kontextusban.

 – És mégis mit vétett ellenetek? – kérdezte Bella és felvonta az orrát.

 – Legyen annyi elég, hogy a barátod örülhet, hogy nem őt segítettem ki az ablakon! – hajolt meg szertartásosan Emmett. – Amúgy minek köszönhetjük a váratlan felbukkanásodat?

 – Próbáltalak hívni benneteket, de ki van kapcsolva a mobilotok, így kénytelen voltam beugrani, mielőtt… – A mondatot nem tudta befejezni, mert Edward végre magához tért.

 – Beugrani? – vonta fel a szemöldökét, és alaposan végignézett Bellán. – Mégis hova mész, hogy így kiöltöztél?

 – Mint ahogyan ma már mondtam az ebédnél, hatkor találkozom Alexszel Port Angelesben és… – nézett egyenesen Edward szemébe, aki egy határozott mozdulattal tolni kezdte őt befelé.

 – Semmi ilyesmit nem mondtál – nyomta bele őt a másik fotelbe. – És szó sem lehet róla, hogy így menj be Port Angelesbe találkozni Alexszel!

 – De, igenis mondtam! – csattant fel sértődötten Bella és Emmettre, majd rám pillantott. – Srácok, ugye, hogy mondtam?

Fivérem is felénk tekintett, és olyan szemekkel méregetett, ami nem sok jót ígért, mármint ha az igazságot mondjuk. Viszont tartoztunk annyival Bellának, hogy kiálltunk mellette.

 – Bocsi, Ed, de tényleg mondta, és még meg is kérdezte tőled, hogy nem lenne-e baj! – vakarta zavartan a fejét Emmett, én meg helyeslően bólogattam. – És a válaszod az volt, hogy idézem: „Nem, persze, érezd jól magadat!”

 – Később még számolunk! – hadarta el gyorsan Edward, és már Bella kötötte le a figyelmét. – Meggondoltam magamat! Ilyen állapotban nem mész sehová, főleg nem találkozni egy vámpírral!

Bella felkelt, megigazította a kabátját magán, és összeszűkült szemekkel meredt rá testvéremre.

 – Közlöm veled, hogy erről nem nyitok vitát! Az állapotomat tekintve pedig tökéletesen vagyok, de erre már rájöhettél volna a suliban is, ha egy kicsit jobban odafigyelsz! – mondta, és a mellkasánál fogva félretolta a döbbent Edwardot.

 – De azt mondtad, hogy öt nap… – zavarodott össze Ed.

 – Tulajdonképpen négy és fél, mert az utolsó nap délutánján már semmi bajom nincs – lépett ki az ajtón Bella. – Egyéb probléma azzal kapcsolatban, hogy Alexszel találkozom? – nézett vissza a tornácról.

Edward csak megrázta a fejét, mire Bella elköszönt tőlünk és visszaszállva a kocsijába már ott sem volt.

(Rosalie szemszöge)

– Azt hiszem, hogy ilyen vásárlásokat legalább heti három alkalommal be kellene iktatnunk – intéztem a szavakat az anyósülésen ülő Alice-nek, és a visszapillantóból a hátsó ülésen lévő szatyrok tucatjait néztem. – Szerintem valahogy Bellát is rá tudnánk venni, hogy jöjjön velünk, hogy még jobban szórakozhassunk.

– Azt hiszem, hogy meg tudnám győzni, hogy legközelebb tartson velünk. Amúgy is azt mondta, hogy pár szexi fehérneművel bővítenie kellene a ruhatárát – csicseregte Alice.

– Edward legnagyobb örömére – somolyogtam.

Sosem gondoltam volna, hogy egy ember fogja boldoggá tenni évtizedek óta mélabús bátyámat. Először egyáltalán nem kedveltem Bellát, de aztán rá kellett jönnöm, hogy egy vicces és aranyos csajszi. Azt hiszem, annak, hogy megkedveltem, köze van ahhoz is, hogy él-hal a kocsikért, úgy, mint én.

A műszerfalon megnyomtam egy gombot, hogy a BMW-m teteje visszacsukódjon, ugyanis a menetszél már teljesen összeborzolta a hajamat. Hogy mennyi idő lesz, mire újra régi fényében tündököl majd a hajam, azt csak a jó isten tudja megmondani. De persze a szépségért meg kell szenvedni. Bár én már szép vagyok, szóval csak a helyzetet kell továbbra is feltartani, és sürgősen rendbe kell magam szedni, hogy a macikám ugyanúgy csurgassa értem a „nyálát”, mint ahogyan az elmúlt évtizedek minden egyes napján.

Azon kívül, hogy sosem lehet saját gyermekem, van még valami, amit gyűlölök a vámpírlétben: a tökéletes memóriánkat. Persze ennek is van előnye, nem kell újra és újra megtanulni bizonyos dolgokat, de ott van a hatalmas hátránya is, mégpedig, hogy amit szeretnénk, pont azt nem tudjuk kitörölni a fejünkből. Azt mondják, hogy idővel az emberi emlékek elhalványulnak, de nem az én esetemben. Azt a rochesteri éjszakát, halandó életem utolsó éjjelét, amíg létezem, nem fogom tudni kiverni a fejemből. A borzalmon és megrázkódtatáson sosem tudom majd magam túltenni, de hála az égnek, itt van nekem Emmett, aki mindennél jobban szeret. Csak neki köszönhetem azt, hogy már nem undorom magamtól, akárhányszor tükörbe nézek, arra gondolva, hogy mocskos gazemberek érintették meg a bőrömet. Emmettre volt szükségem ahhoz, hogy meg tudjak feledkezni arról, a testemet részeg disznók használták ki kényük-kedvük szerint. Rettegtem attól, hogy Em undorodni fog tőlem – ugyanúgy, mint én saját magamtól –, mikor elmeséltem neki a történetemet, féltem, hogy nem akar majd egy olyan nővel lenni, akit már öt férfi szó szerint meggyalázott, de őt nem foglalkoztatta, hogy más érintett már előtte. Bárki, aki ismeri őt, képtelenség lenne, hogy elképzelje, milyen gyengéd is tud ő lenni, hogy perverz mackó létére úgy bánik velem minden egyes együttlétünk alkalmával, mint a világ legtörékenyebb porcelánjával.

– Rose, jól vagy? – szakított ki az elmélkedésemből Alice.

– Persze – erőltettem egy mosolyt az arcomra. – Csak arra gondoltam, hogy vajon Emmettnek tetszeni fog-e az a fekete babydoll – hazudtam.

Nem akartam elmesélni neki, hogy valójában mi jár a fejemben, mert nem szerettem volna, ha napokig megfigyelés alá kerülnék, és minden egyes pillanatban, mikor nem mosolyognék, azt hinné, hogy Royce-ra és a mocskos barátaira gondolok.

– Tudod jól, hogy tetszeni fog neki – villantotta rám a hófehér fogsorát Alice.

Nem sokkal később elértük a házunkhoz vezető földutat, azonban mikor leparkoltam az autóval, döbbenten konstatáltuk Alice-szel, hogy a házon egy lyuk tátong, pontosabban az ablak tűnt el a helyéről.

– Itt meg mi történt? – pattant ki Alice a BMW-ből, és felsietett a lépcsőkön.

A csomagokat a helyükön hagytam és követtem testvéremet. A három fiú a nappaliban volt. Edward nagyon rondán nézett a fivéreire.

– Hát… csak – dadogott Emmett, mikor megálltam előtte csípőre tett kézzel. Biztos voltam benne, hogy ő a ludas a dologban.

– Hol van a tévé? – emelkedett meg Alice hangja néhány oktávval.

– A garázsban – felelte Edward színtelen hangon.

– És miért van a garázsban? – érdeklődtem, még mindig a férjemet tüntetve ki a figyelmemmel.

– Hát az úgy volt, hogy… – vakargatta az állát Emmett.

– Kidobta az ablakon – intett Edward a falon tátongó lyuk felé.

– Te kihajítottad a tévét? – sipítottam.

– Sajnos nem volt már választásom – mondta Emmett és kihúzta magát. – Az öcskös érdekében volt szükség arra az intézkedésre. Ne nézz így rám, bébi! Olyan már napok óta, mintha kihalt volna az összes hegyi oroszlán, és ezentúl büdös, növényevő szarvasokkal kellene beérnie. Ráadásul még össze is veszett Bellával.

– Olyan vagy, mint egy árulkodó ötéves – morogta Edward.

– Min vesztetek össze? – fordultunk egyszerre Alice-szel Edward felé.

– Alexen – felelte Jasper.

– Szóval féltékeny lettél – állapítottam meg.

– Nem vagyok féltékeny – ordított rám Edward, mire hátrahőköltem.

– Neked meg mi a fene bajod van velem? Napok óta így viselkedsz, akármit mondok neked.

– Neked kellene a legjobban tudnod, hogy mi a bajom. Te, meg a remek ötleteid – gúnyolódott.

– Azt sem tudom, hogy miről beszélsz – emeltem fel a hangom. – Elmagyaráznád végre, hogy mi bajod velem?

– Az, amit Bellának tanácsoltál a női bajok idejére.

Először értetlenül bámultam rá, de aztán megvilágosodtam, és végre rájöttem, hogy mi a problémája.

– Rosszul sült el a dolog? – vontam fel a szemöldököm.

– Nem – vágta rá, én meg elmosolyodtam. – Bella azt mondta, hogy nem te beszélted rá a dologra, de biztos csak nem akarta, hogy megemlítsem neked a dolgot.

– Ő akarta – feleltem. – Csak megkérdezte tőlem, hogy szerintem nem lenne-e korai, tekintve, hogy nem régóta vagytok együtt.

– Hohohó, álljon meg a nászmenet! – dörmögte Emmett. – Nagyon az az érzésem, hogy valamiből kimaradtam. Szóval, ide az infókkal, mire nem kellett rábeszélni Bellát?

– Hallgass, Emmett! – vetette oda neki Edward. – Szóval, tényleg ő akarta, hogy… – hallgatott el jelentőségteljesen.

Válasz helyett csak bólintottam, majd visszajátszottam gondolatban a Bellával való beszélgetésemet, hogy Edward szálljon már le végre rólam.

A biológia teremből léptem ki éppen, mikor megláttam a falnak dőlve Bellát. Mikor észrevett, azonnal odasietett hozzám.

– Szia – köszönt.

– Szia, Edwardot merre hagytad? – pillantottam körbe, de az említett személyt sehol sem láttam.

– Előbb engedtek ki az órámról, és azt hiszem, Edward most kutatja át utánam az iskolát, hogy hová tűnhettem, szóval van körülbelül négy percem, mielőtt megtalálna – hadarta halkan.

– Bella, valami baj van? – pillantottam rá aggódva.

– Beszélhetnénk? – kérdezte félénken.

– Persze. – Bella bólintott, majd arrébb sétáltunk, hogy ne legyünk a folyosón lézengő diákok útjában. – Miről van szó?

– A helyzet az, hogy… nekem éppen… szóval most van a menzeszem.

– Á, értem. Erről akarsz velem beszélni? – vontam fel a szemöldököm és értetlenül néztem Bellára.

– Dehogy. Én csak… arra gondoltam, hogy esetleg… meglepném ma valamivel Edwardot, ha már néhány napig nem lehetek vele – magyarázta akadozva.

– Mivel szeretnéd meglepni?

– Hát… azzal… tudod. Öhm… nem tudom, hogy korai lenne-e, ha megtenném, mert hát nem sok ideje vagyunk együtt, és nincs tapasztalatom – pirult el, és lesütötte a szemeit.

– Várj, nézzük, hogy jól értem-e. Te szeretnéd Edwardot… – torpantam meg, míg a megfelelő szót kerestem arra, amit tervez, ugyanis nem akartam szegény Bellát még jobban zavarba hozni. Bár nem hiszem, hogy ennél még lehetne vörösebb…! – …kényeztetni?

Bella csak bólintott, majd nagy levegőt vett és végre rám pillantott.

– Szerinted…

– A helyzet az, hogy bármennyire is úgy tűnik, annak ellenére, hogy több évtizede élek Edwarddal, nem ismerem olyan jól, mint a tenyeremet. Alice jobban kijön vele és többet tud róla, mint én, lehet, hogy őt kellene inkább megkérdezned. Mert úgy látom, hogy nem csak az érdekel, hogy korai-e, hanem az is, hogy Edward hogyan fogadná a dolgot.

– Én tőled szeretnék választ kapni, Rose. Nagyon kedvelem Alice-t is, de úgy vettem észre, hogy te, meg Emmett szóval… Alice és Jasper sokkal… visszafogottabban viselkednek, mint ti.

– Oké, értem én. Olyan valakinek a véleményére van szükséged, aki sokkal nyíltabban viselkedik mások előtt a párjával.

– Nem akartalak ezzel megbántani, nehogy ezt hidd! – emelte fel a kezeit Bella védekezően. – De tényleg bátrabban kérek tőled most tanácsot, mintha Alice-től kellene.

– Képzelem, akkor milyen vörös lennél – vigyorogtam, mire Bella elfintorodott. – Nézd, Bella, szerintem nem korai az, amit tervezel, és úgy gondolom, hogy Edward az első másodpercekben visszakozni akar majd, de aztán biztos vagyok benne, hogy nyert ügyed lesz – kacsintottam rá.

– Tényleg így gondolod, vagy csak nem akarod megmondani, hogy veszett ügy?

– Biztos vagyok benne, hogy sikerrel fogsz járni – tettem a kezem a vállára. – De van valami, ami fontosabb annál, hogy korai-e vagy sem, illetve, hogy Edward mit szólna hozzá.

– Mi lenne az? – ráncolta a homlokát Bella.

– Készen állsz rá, hogy megtedd? Te akarod, vagy csak úgy gondolod, hogy ez kell tenned?

– Úgy érzem, hogy készen állok rá, és meg akarom tenni. Tudom, hogy nem kényszer – felelte határozottan.

– Ebben az esetben jó mulatást kívánok csak, és ne aggódj, hallgatok majd, mint a sír, és ügyelek a gondolataimra is – mosolyogtam rá.

Az biztos, hogy Edwardnak kellemes estéje lesz, ha Bella valóban nyélbe üti a dolgot. És azt hiszem, felesleges lenne tagadnom, hogy jól esik az, hogy Bella hozzám fordult tanácsért.

– Bella, ugye a dolog technikai részét tudod, vagy abból is tanácsra lenne szükséged?

– Nem, dehogy, abból nincs szükségem segítségre – vágta rá rögtön. – Utána néztem a… dolognak… elég részletesen. Köszönöm a segítséged – pillantott rám hálásan.

– Azt, hogy Rose bébinek milyen segítséget köszönsz, azt nem tudom, viszont az tutkó biztos, hogy a drága Rómeód már felforgatta érted az iskolát – kúszott be a látóterünkbe Emmett hatalmas termete. – Az előbb futottam vele össze a parkolóban és égre-földre téged keres. Szerintem befuccsolt a hiperszuper képessége – suttogta a szót Emmett –, ha már az sem megy neki, hogy gondolatról gondolatra – suttogott ismét, nehogy valaki meghalljon minket – szökkenve megtaláljon téged.

– Megyek, mielőtt még belehal az aggodalomba. Sziasztok – köszönt el tőlünk Bella, majd elsietett a kijárat irányába.

– Helló, asszony! – dörmögte Emmett a fülembe. – Csak, hogy tudd, nagyon kanos vagyok. Mi lenne, ha lelépnénk úgy fél órára a dzsipem hátsó ülésére, hogy a szexi futóműveid közé férkőzzek?

– Hupsz… – motyogtam. – A vége már nem a témához kapcsolódik.

– Vettem észre – vágta rá Edward.

– Már megint kihagytatok valamiből – füstölgött Emmett karba tett kezekkel. – Ez olyan igazságtalan – kezdett hisztizni, és levetette magát a kanapéra, ami nyöszörögni kezdett a hirtelen súly miatt.

– Szerintem Esme teljesen ki fog akadni, ha a meglátja, hogy nem csak a tévét vágtad tönkre, hanem új kanapét is kell venni – próbált kelteni Jasper Emmettben rémületet, de hiába. A sértődéstől most se lát, se hall. Ha véget vetek végre ennek a beszélgetésnek Edwarddal, akkor majd alaposan kiengesztelem az én macikámat, de persze csak azután, hogy divatbemutatót tartottam neki, hogy lássa, milyen döglesztő fehérneműket vettem csak az ő kedvéért.

– Lehetne, hogy cenzúrázd a gondolataidat? – morogta Edward.

– Lehetne, hogy bocsánatot kérj, mert pokróc voltál velem az elmúlt napokban? Amúgy meg nem értem, mi a bajod, te magad mondtad, hogy jól sült el a dolog, akkor meg mit problémázol, hogy én vettem-e rá Bellát, vagy önszántából tette? Ráadásul már másnap megkérdezhettél volna a dologról és nem csak napok múlva. Jó, hogy nem tíz év múlva fakadtál ki – ironizáltam.

– Bocsánat, Rosalie – mondta Edward és hallottam a hangján, hogy őszinte. – És köszönöm, hogy segítettél Bellának. Ellenkező esetben talán nem mert volna belevágni a dologba – suttogta olyan halkan, hogy csak én halljam.

Felnevettem, mire mindenki értetlenül bámult kettősünkre.

– Valamiért az az érzésem, hogy mi sosem tudjuk meg, miről is volt szó pontosan – túrt a hajába Jasper, majd felajánlotta Alice-nek meg nekem, hogy behozza a csomagokat a kocsiból.

(Bella szemszöge)

Dühösen, csalódottan és legfőképpen elázva ücsörögtem az Audi motorháztetején a sötétben, és nézegettem a nem messze lévő Forks határát hirdető táblát. Dühös voltam, mert a kocsim éppen a cél előtt adta meg magát, csalódott, mert sötétben még megvizsgálni sem tudtam, hogy mi lehet a baj és elázott, mert szakadt az eső. A kocsiban viszont nem akartam várakozni, mert attól csak még jobban felhúztam volna magamat, ezért inkább választottam az esőt, amíg az autómentőkre vártam.

Aput már felhívtam, hogy mi történt, és megnyugtattam, hogy nincs semmi baj, nem kell értem jönnie. Nagylány vagyok és megoldom. Az autómentős srác azt mondta, hogy fél órán belül kint lesznek, és ez volt öt perccel ezelőtt. Ami azt jelenti, hogy még huszonöt fantasztikus percet tölthetek el azzal, hogy mustrálom a táblát, és felidézem magamban azt az estét, amikor itt találkoztam a Volvóján fekvő Edwarddal. Ha tudtam volna, hogy így alakulnak a dolgok kettőnk között, talán már akkor rámásztam volna. Erre a gondolatra egy halk kuncogás bukott ki belőlem és agyam elképzelte a képtelen, de annál pikánsabb jelenetet, ahogyan szeretkezem vele a Volvo motorháztetején… esőben.

Kissé elfancsalodtam, mert rájöttem, hogy bár már ma este is alkalmam lenne arra, hogy ismét együtt legyek vele, viszont nagyon sokat ront a helyzetemen az, ahogyan elváltunk egymástól. Többször is veszekedtünk már a kapcsolatunk alatt, de akkor még nem lehettek ilyen következményi a dolognak.

Végigdőltem a motorháztetőn és hagytam, hogy az eső bőrig áztasson. Hál’ Istennek ez az a fajta eső volt, amit Phoenix-ben szerettem: a langyos, csendes eső, így nem zavart különösebben.

Már éppen becsuktam volna a szememet, amikor egy autó reflektora vakított el, és a kocsi lefékezett közvetlenül Salvatore előtt. Hálásan sóhajtottam fel, hogy mégis van csoda, és az autómentők megérkeztek, de nem az a hang szólalt meg, amire ilyenkor számít az ember.

Eternity - 33. fejezet

     Sziasztok!

Megérkezett a friss, amiért felelősséget nem vállalunk :P

18-as korhatár érvényes a fejezetre. Jó olvasást kívánunk nektek, és ne felejtsetek el megdobni minket komival.

Puszi: Szylu és Pupi

33. fejezet

Bajos napok

A világot mutatnám meg Neked,

De csak simogatom a melledet,

Most az is jó, hogy olcsó vagy,

És nem kell kérni, hogy add magad,

Egy méltatlan bérház ablakán

A Pára hűvös bársonyán

Itthagyom neked a rajzomat,

Míg felébredsz, talán megmarad

És indulok, indulok

Mennem kell,

Indulok.

 (Ákos: Minden nap)

(Edward szemszöge)

Dühösen csaptam be magam mögött a bejárati ajtót, mire a szobában ülő Emmett és Jasper felém fordította a fejét a tévéről. Zsebre vágtam a kezeimet, és a lépcső felé trappoltam.

 – Uh, valaki nagyon borsos hangulatban van ma délután – viccelődött Emmett.

 – Em, ne most! – zártam volna rövidre a témát, de nem engedte.

A következő pillanatban már előttem állt és nem tudtam tőle felmenni a lépcsőn.

 – Nők? – kérdezte kíváncsian.

Mérgesen néztem rá, de azért válaszoltam.

 – Ha tudod, minek kérded? – toltam volna arrébb a vállánál fogva, hogy végre felmehessek a szobámba és magamra zárva az ajtót duzzoghassak, de elkapta a karomat, és a következő pillanatban már le is nyomott Jazz mellé a kanapéra.

 – Mert jó dolog a te szádból hallani – dobta le magát mellém és kényelembe helyezkedett.

 – Csak egy nő – sóhajtottam, és elmémet teljesen kitöltötte Bella arca, ahogyan nem sokkal ezelőtt elbúcsúzott tőlem a házuknál. – Egy bizonyos nő.

Jazz és Em felnevettek mellettem és megütögették a vállamat.

 – És hol hagytad azt a bizonyos nőt? – tette fel a következő kérdést Jasper. – Mert nem látom sehol, és eddig nagyon ragaszkodtatok egymáshoz – célzott az elmúlt hétvége eseményeire, amikor is szinte egy pillanatra sem hagytam magára kedvesemet, ezzel is felkészülve erre a gyötrelmes hétre.

 – Otthon van – motyogtam az orrom alatt. – Suli után kitettem a házuknál.

 – Váó, el tudtál tőle szakadni? – rötyögött Emmett.

 – Sajnos kénytelen voltam – mondtam, és utáltam magamat, hogy már most vissza akarok hozzá menni.

 – Hmmm, miért is? – tudakolta alattomosan Jazz, pedig érezhette, hogy min megyek keresztül.

 – Női bajok – pattantam fel, mint akit gombostűvel böktek meg, de mindketten elkapták a kezeimet, is lerántottak maguk közé.

 – Azt hittem, hogy a vére okozta csábításon már túlestél – jegyezte meg Emmett mit sem sejtve.

 – Igen – hagytam ennyiben.

 – Viszont más jobban csábít most már, hogy belekóstoltál, igaz? – vigyorgott Jazz.

 – Oké, nem akarok erről beszélni – csattantam fel, és már a lépcsőnél voltam.

Jasper csak nevetett, Em ellenben nagyon komolyan megjegyezte.

 – Öcsisajt, ez csak pár nap – bólogatott. – Ki fogod bírni, nyugi. És a felgyülemlett feszültséget addig is levezetheted rajtunk, jó kis bunyókkal.

 – Pompás – morogtam az orrom alatt, és felmentem a szobámba.

Leültem a kanapéra, és jó sokszor seggbe rúgtam magamat, amiért nem vagyok képes még arra sem, hogy két percnél tovább ne gondoljak arra, hogyan is szeretkeztem Bellával itt, a szőnyegen. Hogyan adta át nekem magát teljesen az elmúlt napokban és milyen csodálatos volt minden vele töltött pillanat. Gyönyörű teste minden egyes mozdulatomnál megvonaglott, ezzel is tovább űzve a beteljesülés felé. Nyögési és sikolyai a fülemben visszhangoztak, ahogyan átélte a gyönyört.

Csak percekkel később jöttem rá, hogy a mobiltelefonom vadul rezgett és csörgött a zsebemben, így kénytelen voltam előhalászni. A kijelzőn Bella neve állt, aminek hatására akkora lendülettel vettem fel a telefont, hogy szó szerint kicsúszott a kezemből és ha nem kapom el időben, a padlón landol.

 – Szia! – köszöntem a telefonba mosolyogva az előbbi kétbalkezességem miatt.

Egy vámpír, aki egyből mozgássérültnek számít, amint a barátnője valamilyen formában az életébe lép. Ez az, amit a srácok nem tudhatnak meg, soha!

 – Szia! – köszönt ő is. – Mi az oka ennek a jókedvnek?

 – Semmi, csak szerencsétlenkedtem egy sort a telefonnal – somolyogtam még mindig. – Hogy vagy?

 – Egész jól – válaszolta, és ismertem már annyira jól, hogy tudjam, még vállat is vont. – Az első nap nem szokott olyan vészes lenni.

 – Ennek örülök – sóhajtottam, és felidéztem magamban a mai napot.

Tényleg nem érzékeltem olyan intenzíven a vérét, de azért a hatás megvolt. Bár nem akkora, mint a legelső napon.

 – Nem akarsz átjönni? – kérdezte, és semmi félénkség nem volt a hangjában. – Charlie ma éjszakás lesz… – harapta el a mondatot.

 – Ne kísérts, Bella! – nyögtem elfúló hangon. – Így is elég nagy a kísértés minden egyes nap minden egyes pillanatában, de most, hogy nem lehet, most…

 – Nem ígérem, hogy jól fogok viselkedni, de azért egy próbát megér – búgta lágyan, és akár akartam, akár nem, a hatása alá kerültem.

 – Tíz perc múlva ott leszek! – csaptam le a telefont és gyorsan összepakoltam a legszükségesebb dolgokat, amikre holnap szükségem lehet, ha a Swan házból megyek suliba reggel.

Lesuhantam ez emeletről, és odaszóltam testvéreimnek, hogy majd a suliban találkozunk, mire kaptam egy olyan választ valamelyiküktől, hogy „Csak ésszel, és kézifékkel!”, de addigra már a Volvóban ültem, és ráadtam a gyújtást. A tíz percből sajnos tizenöt lett, köszönhetően annak, hogy kénytelen voltam szabályosan közlekedni, ha nem akartam, hogy Swan rendőrfőnök valamelyik kollégája megcsípjen. Ilyenkor bezzeg razziáznak! – mérgelődtem magamban és nyugodtan leparkoltam Charlie helyére a felhajtón.

Bezártam az ajtót, és egyenesen a ház hátsó része felé vettem az irányt, nem is vacakoltam a bejárattal. Bella szobaablaka tárva-nyitva volt – el ne felejtsem neki megemlíteni, hogy jobban is figyelhetne ilyen dolgokra –, de ő nem volt sehol. A fürdőszobából ellenben határozott vízcsobogást hallottam, ami mosolyra késztetett, és ledobva a táskámat az ágyra egyenesen a csábító hang felé lopakodtam.

Az ajtó nem volt bezárva, és egy kis furmányossággal minden hang nélkül nyitottam ki, hogy besurranjak és a lehető leggyönyörűbb látvány táruljon elém, tovább fokozva kínjaimat. Bella csodás testét nem torzította el a zuhanykabin üvegfala, így történetesen végig tudtam követni a nyaka tövéből induló és a hátán lefolyó vízcseppek útját, miközben azt kívántam, bárcsak az ajkaim tehetnék meg ugyanazt az utat. Gyorsan leültem a földre, és bár megfogadtam, hogy nem nézek rá fel még egyszer – nem gyötröm magam tovább –, tekintetem mindig visszavándorolt a kabinra és a benne zuhanyzó szerelmemre.

A helyiségben érezni lehetett az enyhe vér szagát, de elnyomta a levendula és a frézia kettőse, amit még jobban felerősített a víz. És ott volt még Bella samponja is, ami kellemes eperillattal fűszerezte meg ezt az aroma kavalkádot.

Elmerengtem azon, hogy vajon ketten is elférnénk-e majd egy-egy alkalommal a parányinak nem mondható zuhanyfülkében, amikor a vízcsobogás abbamaradt és kinyílt a kabin ajtaja. Villámgyorsan pattantam fel, és a puha törölközőt már rá is csavartam az éppen kilépő kedvesem alakjára, hogy minimalizáljam a kísértés lehetőségét.

Bella hálásan elmosolyodott, és nem úgy nézett ki, mint akit meglep, hogy itt talál. Ezt, amikor szóvá tettem neki, csak ennyit válaszolt:

 – Tíz percet mondtál, addig vártam, de aztán bejöttem fürdeni és sejtettem, hogy nem fogod kihagyni ezt a lehetőséget – karolta át a nyakamat, én pedig kénytelen voltam tartani a törölközőt, hogy le ne essen.

Zuhanyvíztől nedves ajkait az enyémekre nyomta, és észnél kellett lennem, ha nem akartam letámadni a fürdő hideg padlóján.

 – Min gondolkoztál? – tette fel a lehető legártatlanabb kérdést, amikor elszakadt tőlem.

 – Ezt most nem kötném az orrodra – érintettem meg mutatóujjammal a szóban forgó testrészét, mert nem akartam elmondani neki, hogy milyen képek peregtek le lelki szemeim előtt.

 – Hmmm – hümmögött, és a vállaimnál fogva szó szerint kitoloncolt a fürdőből, majd az orrom előtt becsukta az ajtót.

 – Most megsértődtél? – kérdeztem az ajtótól, mire kinyílt és Bella egy gyors csókot lopott tőlem.

 – Nem, csak felöltözöm – csapta rám ismét az ajtót.

 – És én miért nem lehetek bent? – értetlenkedtem. – Számtalanszor láttalak már ruha nélkül, és meg kell, hogy mondjam, úgy sokkal jobban tetszel!

 – Hízelgő, de tudod, női bajok – nevetett a túloldalról, mire homlokon csaptam magamat.

Remek! Három perc a társaságában, és már azt sem tudom, hogy ki vagyok és miért kell visszafognom magamat! Mi lesz itt egy egész éjszaka alatt?

Jó, persze nem ez az első alkalom, hogy Bellának női bajai vannak azóta, hogy egy pár vagyunk, de mióta a kapcsolatunk elmélyült, most először kell visszavonhatatlanul megállj parancsolnom magamnak. Mikor még csak gyakoroltunk, hogy minden a lehető legjobban menjen az első éjszakán – amiből aztán délután lett, és a lehető legjobb kifejezés nem tudja leírni azt, amit akkor és ott éreztem, valamint tapasztaltam –, nem álltam ki ilyen, szinte pokoli kínokat. Azóta azonban már belekóstoltam abba a tevékenységbe, melynek évtizedekig voltam fültanúja, hála a három házaspárnak, akikkel együtt élek, és így szinte már elviselhetetlen, hogy nem szeretkezhetem Bellával majdnem egy hétig. Tudom, hogy kissé önző vagyok, amiért nem éppen annyiszor gondolok arra, amennyiszer kellene, hogy szerelmem ember és nem szabadna ennyire mohónak lennem, de mikor a második beteljesülése után is ugyanolyan szenvedéllyel mozgatja a csípőjét, hogy mindent megadjon nekem, amire a bennem lakozó őrülten szerelmes férfi áhítozik, képtelen vagyok ép ésszel gondolkodni, és egyetlen pillanat alatt foszlik szerte a fejemben a „Bella ember, ezért nem képes maratoni szeretkezésre” mondat. Persze az egészért, ha úgy nézzük, ő a „hibás”, mert az együttléttől kipiruló arca, bőrének csodás illata és a hévtől szinte égetően forró teste, mely fénylik a veretéktől, megőrjít, és úgy érzem, hogy sosem tudok betelni a Bellával való együttlétekkel. Folyton többet és többet akarok, de ez az egy hét „jó” lesz arra, hogy megtanuljam, nem akkor, annyiszor és úgy kaphatom meg őt, ahogyan akarom.

Egyetlen egy dolog segíthet csak abban, hogy a női bajok ellenére ne teperjem le Bellát: ha gyorsan elalszik. Bár úgy is lenne rizikó, de valahogy csak lehűteném magam.

Bella mosolyogva lépett ki a fürdőből és egyből a nyakam köré fonta a karjait, majd lábujjhegyre ágaskodva gyengéd csókot nyomott a számra.

– Gyors voltál – motyogtam az ajkainak.

– Siettem hozzád – susogta, miközben elvette a kezeit a nyakamról és az ingembe markolva húzni kezdett a szobája felé. Bella szemei pajkosan csillogtak, ahogyan hátralépésben haladtunk a saját birodalma felé. Ha tett volna ígéretet, hogy jól fog viselkedni, azt most szegte volna meg, ugyanis beharapott alsó ajka, szempillái rebegése elárulta őt, hogy valami olyan járt az agyában, amelytől egyetlen pillanat alatt el fogom veszteni a fejem.

– Jacksont már megetetted? – kérdeztem hirtelen, hátha találok neki egy feladatot, amely eltereli rólam a figyelmét.

– Igen – búgta, majd felkuncogott –, úgyhogy az este további részében csak a tiéd vagyok.

Nagyot nyeltem, de azért hagytam magam, hogy bevonszoljon a szobájába, majd lelökjön az ágyra.

– Lehet, szeretné, hogy játssz vele – próbáltam újra elterelni a figyelmét.

– Jackson már alszik – felelte. – És én most csak egyetlen személlyel szeretnék játszani, az pedig te vagy – vigyorgott rám kajánul Bella és felém mászott.

Pontosan a legérzékenyebb pontomhoz ült, majd kissé előre hajolva bontogatni kezdte az ingem gombjait.

– Mire készülsz? – kérdeztem kíváncsian.

– Majd meglátod – kacsintott rám, majd csípőjével apró kört írt le, mire felnyögtem.

Csípőjének mozgása nem állt meg, nekem meg fél perc után már majdnem elmentek otthonról, de görcsösen szorítottam össze a fogaimat, hogy visszafogjam magam, és ne tegyek valamit vele ebben az állapotában.

Miután Bella kigombolta az ingemet, és széttárta rajtam, kezeivel simogatni kezdte a mellkasomat, miközben annyira előredőlt, hogy meg tudjon csókolni. Ajkait csak egy pillanatig érintette az enyémekhez, aztán nyelvével kezdte körberajzolni a számat, miközben férfiasságomon a csípője további izgató köröket írt le. Eszeveszetten kapkodtam a levegőt, de aztán elállt a lélegzetem, mikor Bella a combjaimra ült, és a nadrágom gombjával kezdett babrálni. A gomb után a cipzár következett, és mikor azt lehúzta, megnyalta a száját.

Nagyot nyeltem, majd rekedten kérdeztem meg:

– Bella, mit csinálsz?

– Az, hogy a ciklusom miatt konkrétan nem szeretkezhetünk, még nem jelenti azt, hogy megvonásban részesülsz.

– Mire… célzol? – ejtettem ki akadozva, amikor Bella elkezdte lerángatni rólam a nadrágot.

– Arra, hogy örömet fogok neked okozni.

A szám eltátottam, majd hosszan kifújtam a levegőt, amely a tüdőmben rekedt a kijelentése miatt.

– Te…

– Megadok neked mindent, amit egy szerelmes nő adhat a szerelmének. Elérem, hogy eszedbe se jusson egyetlen nőre se ránézni, mert én minden vágyadat valóra váltom. – Bella hangja határozottan csengett, és ez biztosított arról, hogy hamarosan nekem lőttek.

A következő másodpercekben próbáltam elképzelni, hogy Bella azt az örömokozást vajon hogyan is képzelte el, és a figyelmetlenségem következtében fogalmam sincs, hogyan sikerült szerelmemnek „leparancsolni” majdnem a térdemig a nadrágomat, de valahogyan sikerült neki. Az észrevett másik változás az volt, hogy Bella már nem a lábaimon, hanem mellettem ült a térdein.

Szerelmem mélyen a szemeimbe fúrta a tekintetét, miközben egyik kezével végigsimított a boxerom elején, újabb nyögést kicsalva belőlem. Apró ujjai aztán az alsóm gumírozott széléhez vándoroltak, majd egyetlen ügyes mozdulattal az anyag alá furakodtak.

– Ó, te jó ég! – szóltam rekedten, amikor ujjait férfiasságom köré fonta.

Érthetetlen dolgok csúsztak ki a számon, miközben Bella „kínzott” engem, aztán elhalt a hangom, mikor a boxer eleje lejjebb csúszott rajtam, és szerelmem megnyalta az ajkait. Mikor láttam, hogy arca közelíteni kezd a legérzékenyebb pontomhoz a szemeim tágra nyíltak. Tisztában voltam vele, hogy mire készül, de muszáj volt az ő szájából hallanom.

– Mit csinálsz?

– Nos, szerintem te magad is tudod – suttogta, de nem nézett a szemeimbe.

– Bella, nem kell ezt csinálnod – tiltakoztam. – Ki fogom bírni ezt az egy hetet – hazudtam mindkettőnk érdekében.

Bella életében először készül arra, hogy ajkaival repítsen valakit a mennyekbe és láttam rajta, hogy hezitál, valamint biztos voltam benne, hogy nem bírnám ki ép ésszel, ha véghezviszi a tervét, ezért próbáltam hatni rá, de persze hiábavaló volt az igyekezetem.

– Nem kell, de én szeretném – pillantott végre a szemeimbe, és orcája pírban „úszott”.

– Hogy… hogy jutott eszedbe… ez az… egész?

Bella nem felelt, ezért újra feltettem a kérdést, de másodjára már legalább nem dadogtam.

– Én… beszéltem Rosalie-val – felelte halkan. – Megkérdeztem tőle, hogy szerinte…

– Ő beszélt rá erre? Hát persze. Szerelmem, bármit is mondott Rose, nem kötelező ezt csinálnod – ültem fel, és gyengéden magam felé fordítottam a fejét.

– Nem beszélt rá semmire – tiltakozott Bella hevesen. – Az én ötletem volt, és mondtam már, hogy szeretném – motyogta aztán már a számnak és miután megcsókolt, visszadöntött az ágyra, majd ismét közelíteni kezdett a férfiasságom felé.

Azt hittem, hogy bele fogok halni abba, amit Bella művelt velem, na persze nem a fájdalom miatt. Az első mozdulatoknál még próbáltam visszafogni magam, hogy ne morogjak folyamatosan, de aztán feladtam a harcot, és csak sodródtam az árral. Újra bebizonyosodott, hogy valami jót csak tettem hosszú létezésem során, ha egy ilyen tökéletes és odaadó tünemény a jutalmam, mint amilyen Bella.

– Szeretlek – ismételgettem újra és újra, és a lepedőbe martam, ami reccsent egyet.

Bella abbahagyta az éppen művelt tevékenységét, és felpillantott rám.

– Veszek neked új lepedőt – ígértem.

– Nem kell – rázta meg a fejét.

Az éjjeli szekrényről lekapott egy hajgumit, és mahagóni tincseit összefogta – így már nem lógott a szemébe a haja –, majd arrébb helyezkedett. Néhány másodperccel később, mikor újra „kínozni” kezdett, megvilágosodtam, hogy miért mászott odébb: hogy lássa az arcomat, miközben ajkai és ujjai a hetedik mennyországba repítenek.