Eternity - 20. fejezet

     20. fejezet

Meglepetés meglepetés hátán…

      

"I gotta feeling that tonight’s gonna be a good night

that tonight’s gonna be a good night

that tonight’s gonna be a good good night"

(Black Eyed Peas: I gotta feeling)

(Edward szemszöge)

A csengő éppen akkor szólalt meg, mikor beléptem az épületbe, de mivel a tanároknak valami megbeszélés volt, melyen természetesen Mr. Masonnak is meg kellett jelennie, nem állt fent annak a veszélye, hogy elkésem angol óráról. Mikor benyitottam a terembe, Bella már a helyén ült és érkezésemre felkapta a fejét. Huncut mosolyt villantott fel egy pillanatra, majd egyből kiskutya tekintetre „váltott” és ártatlan bárányként fúrta tekintetét az enyémbe. Minden lépésemmel egyre gyorsabb iramot diktált szívének ritmusa és az önbizalmamat legyezgette a tény, hogy ezt én váltottam ki belőle. Leültem a helyemre, de fogalmam sem volt, hogy mit is kellene mondanom vagy tennem. Végül egy dicsérettel kezdtem, hogy megszakítsam a beálló csendet.

– Meg kell hagyni, hogy remek színésznő vagy.

Bella felém fordult és finoman elmosolyodott, ami engem is mosolygásra késztetett.

– Köszönöm, bár sosem gondoltam volna, hogy a színjátszó szakkörnek, amire Phoenixben jártam, egyszer még hasznát veszem. Szeretném, ha tudnád, hogy nem akartalak becsapni, csak…

– …ki akartad szedni belőlem az infót, hogy mit titkol édesapád – fejeztem be helyette a mondatot, mire Bella bólintott. – De csak, hogy tudd, ezek után még úgysem árulom el neked – vigyorogtam rá, majd mikor durcásan karba fonta a kezeit és, mint egy kismacska fújtatni kezdett, fel is nevettem.

– Ez nem ér!

Közelebb hajoltam hozzá – bár sajnos mégsem annyira közel, mint eredetileg szerettem volna – és úgy suttogtam neki, hogy a hallgatózó csoporttársaink ne hallják.

– Az nem ér, hogy játszottál az érzéseimmel.

Egy pillanatra még a lélegzete is elakadt, majd csak úgy kapkodta a számára nélkülözhetetlen levegőt Bella.

– Milyen… érzéseiddel? – kérdezte kíváncsian és csokoládészín szemei csak úgy csillogtak.

Mielőtt azonban felelhettem volna neki sajnos Mr. Mason belépett a terembe. Így már nem volt alkalmam elmondani Bellának, hogy arról van szó, hogy majd’ megőrjített a kacérkodásával, és hogy kiborított mikor sírni láttam. Ezt én igen is az érzéseimmel való játéknak nevezem, mert az egész csak ámítás volt! Bár ha jobban belegondolok, jobb így, mintha tényleg sírt volna, mert a könnyeitől – amik még ha csak műk is voltak – a szívem majd’ meghasadt. Bella színjátékáról eszembe jutva a képzeletbeli listámra felírtam egy „Alice kifaggatása” nevezetű fontos teendőt mára. Tudnom kell, hogy mit mondott kobold húgom rólam és Tanyáról Bellának!

Be kell vallanom, hogy halvány egy ég adta fogalmam sincs, hogy miről volt szó az órán, ugyanis én végig Bellára koncentráltam és őt néztem. Néhány alkalommal – pontosabban tizennégyszer – ez neki is feltűnt, olyankor pedig elpirulva fordult el tőlem és koncentrált tovább az óra témájára.

Láttam, ahogyan mindenki felemelkedett a székéről és a cuccaikat pakolják a táskájukba, de fogalmam sem volt róla, hogy miért teszik ezt.

– Nem jössz? – kérdezte Bella mosolyogva.

– Hová? – értetlenkedtem.

Bella felkuncogott.

– Azt hiszem teljesen el vagy varázsolódva.

– Én is azt hiszem – motyogtam. – Miattad – mondtam volna szívem szerint, végül mégsem tettem.

– Kicsengettek és órára kell mennünk. Mármint nem együtt, mert nekem tornaóra lesz, neked meg állampolgári ismeretek.

– Te honnan tudod, hogy nekem milyen órám lesz? – lépődtem meg és megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy újra a régi vagyok.

Nem kevés viccre adtam volna okot Emmettnek, ha a nap további részében is totális Bella kábulatban vagyok.

Bella elvigyorodott, majd lehajolva a fülembe suttogott:

– Nekem nincs szükségem a gondolatolvasásra ahhoz, hogy megtudjak egy-két információt.

– Csak nem megfigyelés alá vont Ms. Swan? – néztem rá megjátszott komolysággal, miután visszaegyenesedett és a tolltartóját a táskájába dobta.

– Nem, csak jók a kapcsolataim – magyarázta rám sem pillantva.

– Hadd tippeljek, egy kicsi és mérhetetlenül bosszantó személyről beszélsz, aki Jasperen kívül legjobban a vásárlást szereti, és nem mellesleg Alice-nek hívják?

– Nem. Egy nagy mackóról, aki imádja a fogadásokat meg a poénokat, ráadásul jó alkukat lehet vele kötni és nem mellesleg Emmettnek hívják – javított ki és behúzta a táskáján a cipzárt.

A teremben már csak mi voltunk, így egy pillanat alatt – a vámpírsebességnek hála – pakoltam el a cuccomat és indulásra készen vártam Bellát.

– Bárcsak én is ilyen gyors lennék – sóhajtott. – Van fogalmad arról, hogy mennyivel többet alhatnék reggelente, ha pillanatok alatt elkészülnék?

– Van fogalmad arról, hogy reggelente mennyivel kiegyensúlyozottabb lennék idegileg, ha a testvéreim pillanatok alatt elkészülnének, és nem kellene tízszer szólnom nekik, mire végre elindulunk suliba? – vetettem fel.

Bella felnevetett és elindult az ajtó felé.

– Mellesleg – pillantott rám Bella az udvar közepén – a megfigyelésről és a turbós sebességedről jut eszembe. Mikor nálatok aludtam, történt valami roppant érdekes dolog.

– Még pedig? – torpantam meg, mire Bella is megállt.

– Éjszaka felébredtem és mintha láttam volna valakit a szobában. Akkor azt hittem, hogy hallucinálok, de így hogy tisztában vagyok eggyel, s mással, már nem is olyan biztos, hogy képzelődtem.

– Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz – tettem az ártatlant és elnéztem az autók irányába.

Elvégre mégsem vallhatom be neki, hogy „mellékállásban” alkalomadtán őt nézem alvás közben. Ki tudja, mit szólna hozzá!

– Csak, hogy tudd, bővültek a jelzők, amiket rád aggasztottam. Most már a kukkoló is rajta van a listán. De talán elfelejthetem ezt a dolgot, ha…

Biztos voltam benne, hogy már tudta, néztem alvás közben, csak arra várt, hogy alkalma legyen eljátszani a jó szamaritánust és a bocsánatáért cserébe adjak valamit. Alice még megfizet a fecsegéséért, az biztos! Csak még ki kell találnom, hogy miként vegyek revansot.

– Egy árva szót sem húzol ki belőlem – vigyorogtam rá. – És különben is, aki kíváncsi, az hamar megöregszik.

– Ezt furcsa pont tőled hallani – motyogta.

– Meglehet – hagytam rá. – Ha már itt tartunk, lenne egy kérdésem.

– Halljuk – intett és tovább indult a tornaterem felé.

Könnyedén lépést tartottam vele, és néhány pillanatig azon morfondíroztam, hogy tényleg feltegyem-e a kérdést. Tartottam Bella válaszától, de inkább, mint hogy tudatlanságban legyek.

– Nem zavar téged, hogy… hát szóval, hogy… idősebb vagyok nálad?

Ügyes vagy, Edward! Ezt a mondatot remekül összehoztad. Az egy dolog, hogy történtek köztünk Bellával bizonyos dolgok, de ettől még hivatalosan csak barátok – ha egyáltalán azok – vagyunk, ilyen kérdést pedig azok tesznek fel, akik már jócskán benne vannak az ismerkedésben.

– Ezt csak úgy általánosságban kérdezed, vagy arra vagy kíváncsi, hogy sikító frászt kapok-e attól, hogy egy – hajolt közel hozzám és úgy suttogta – majd’ száztíz éves sráccal csókolóztam… khm… többször is?

– Inkább az utóbbira gondoltam – bólintottam.

– Edward! – torpant meg Bella és szembe fordult velem, majd lábujjhegyre állt és a fülembe suttogta: – Ha tudtam volna, hogy vámpír vagy és már túl a tízedik x-en, akkor is megcsókoltalak volna.

A megkönnyebbülés elemi erővel tört rám, sajnos azonban további beszélgetésre már nem futotta kettesben Bellával, mert valaki – szokás szerint! – megzavart minket.

– Mi ez a nagy pusmogás? – táncolt oda hozzánk Alice a nagyszabású terveiről szóló gondolataival együtt.

– Semmi – feleltem.

„Hallottam, hogy miről beszélgettetek, szóval engem nem tudsz átverni” – üzente gondolatban pöttöm húgom és rám villantott egy mindentudó mosolyt.

– Akkor miért kérdezted? – vontam fel a szemöldököm.

– Lemaradtam valamiről? – ráncolta a homlokát Bella és értetlenül nézett felváltva rám és Alice-re.

– Semmiről – mosolygott Alice. – Nekünk most mennünk kell, Edward. Ja, majd’ elfelejtettem – csapott a homlokára. – Tettem egy listát a kocsid anyósülésére.

– Milyen listát? – döbbentem meg.

– Suli után mész Port Angelesbe vásárolni – felelte egyszerűen.

– És te ezt mégis honnan vetted?

„Vedd úgy, hogy ez a büntetésed, amiért nem szóltál rögtön arról, hogy Bella apja mit tervez” – húzta fel az orrát sértődötten.

– Alice, mit titkolsz? – szűkítettem össze a szemeimet.

– Annyira idegesítő, amit műveltek. Ez a furcsa társalgási módszeretek az őrületbe kerget – dobbantott Bella a lábával, majd megigazította a vállán a táskájának pántját.

– Majd találkozunk, bátyus – integetett Alice, majd Bellát a tornaterem felé kezdte vonszolni.

Állampolgári ismeretek órát azzal töltöttem, hogy a kobold elméjében turkáltam valami információ után, de mintha sejtette volna a szándékaimat, makacs módon sosem gondolt olyanra, ami számomra hasznos lenne. És ott volt még az a másik tény is, hogy egy lista vár az autómban. Miféle lista? És miért pont én vagyok az, akit büntetni kell? Ott van neki a saját, Jasper nevezetű ölebe, aki csüng a kívánságain, és ha húgom arra vágyna, hogy legyen egy saját csillaga, Jazz lehozna neki egyet. Vagy ott van Emmett, akit a folytonos perverz poénjai miatt móresre kellene tanítani, de nem, á dehogy, engem kell szívatni. Ha nem hoznám vele kellemetlen helyzetbe magam, simán elkezdenék toporzékolni a terem közepén, de férfi létemre nem tehetem meg, és azt hiszem, Mr. Jefferson sem díjazná az akciómat.

Az állampolgári ismeretek órám fénypontja az volt, mikor Alice terve, miszerint titkolózik előttem, fuccsba ment. Tudtam én, hogy olyan sokáig nem bírja ki, hogy ne tervezgessen.

Kitáguló szemekkel konstatáltam, hogy miért is volt Alice a szokásosnál is jobban túlpörögve: Bella bulija – amit Charlie már egy ideje szervezget – nálunk lesz megtartva!

Ez pedig csak egy valamit jelent: Alice egy kiképzőtisztet megszégyenítő magatartást produkál majd délután, hogy minden klappoljon ma este.

Bár meg kell hagyni, a meghívottak listájából kihagynék pár – pontosabban három – embert, de az este nem rólam, hanem Belláról szól és azért, hogy ő jól érezze magát, a legnagyobb örömmel hajtom igába a fejem és viselem el azt a három jómadarat.

Óra után a parkolóba siettem, hogy találkozhassak Bellával és felajánljam neki, hogy hazaviszem.

Mielőtt azonban ő feltűnhetett volna megjelent Em, Rose és Jasper, és utóbbi képén furcsa kifejezés ült.

– Minden oké, Jazz? – kérdeztem, mikor odaért hozzám.

– Nem igazán. Alice érdekesen viselkedik ebédszünet óta… vagyis rég nem láttam ennyire túlpörögve. Próbáltam lenyugtatni, de nem használt nála. Nem tudod, hogy mi történt?

– De, éppenséggel tudom. Ma este buli lesz nálunk.

– Miféle buli? – vonta fel a szemöldökét Emmett.

– Egy afféle „Isten hozott Forksban, Bella!” buli. Alice nem tudta visszafogni magát és láttam, hogy Charlie beszélt Carlisle-lal, hogy lehetne-e, hogy nálunk tartsuk.

– Ajjaj – fancsalodott el Em. – Akkor be leszünk fogva mi is a melóba. Alice tábornok miatt újabb őszhajszálaim lesznek.

– Khm… a feleségemről beszélsz – háborodott fel Jazz.

– Te is tudod, hogy a feleséged egy diktátor ilyen alkalmakkor.

– Én megmenekültem a munka alól – csaptam össze a tenyereimet, és már nem is bántam annyira, hogy Alice vásárolni küld.

– Csak nem Júliával mulatod addig az időt? – terült el Em képén egy perverz vigyor.

– Nem éppen – javítottam ki. – Alice vásárolni küld – halásztam ki a Volvo anyósüléséről a listát.

– Úgy látom, hogy rengeteg vásárolni való lesz, és azt hiszem, hogy egyedül nem fog menni, öcskös. Jobb lesz, ha én is veled tartok.

– És én is – ajánlkozott fel Emmett után Jasper is.

– És akkor ki fog segíteni Alice-nek meg nekem? – háborodott fel Rose.

Bátyáimmal együtt gondolkodóba estem, de sajnos egy személyt sem tudtunk, aki elviselte volna Rose és Alice parancsolgatásait.

– Édesem, meg fogjátok oldani ti ketten – hízelgett Em a feleségének. – Nem kell idegeskednetek, hogy semmit sem teszünk jó helyre és mindent elrontunk. Minden olyan lesz, mint ahogy ti szeretnétek.

Rose egy ideig elemezgette Em szavait, és végül arra jutott, hogy a férjének tökéletesen igaza van.

Végre Alice és Bella is előkerültek, húgom éppen a telefonált valakivel. Olyan gyorsan hadart a vonal túlsó végén lévő valakinek, hogy még én is elvesztettem a fonalat. Egyetlen szót értettem csak meg és ez a szabadnap volt.

„Hála” Jazznek – aki Alice-nek köszönhetően pörgött – ránk is ragadt kobold húgom jó kedvéből.

„Bella előtt csend legyen a buliról, ugyanis ő semmiről sem tud” – üzente Alice, én meg szóltam a testvéreimnek, hogy ők is hallgassanak a dologról.

– Sziasztok – köszönt Bella mosolyogva.

Hajából kivette a gumit, majd mahagóni tincseit megrázta. A levegő felkavarodott és az orromat megcsapta kábító illata. Egy pillanatra hátrahőköltem a levendula-frézia kettősénél intenzitásától, ami hála az égnek elkerülte Bella figyelmét.

Többször is megköszörültem a torkom, ami miatt testvéreim furcsán néztem rám, majd Bellához fordultam.

– Hazavihetlek? – kérdeztem lágyan, tekintetem csokoládé íriszébe fúrva.

Elmerültem a tekintetében és egy végtelennek tűnő pillanatig csak egymást néztük. A meghitt pillanatnak azonban Alice vetett véget.

– Nem. Bellát majd mi Rose-zal hazavisszük. Mellesleg, ha jól emlékszem, és márpedig jól emlékszem, neked halaszthatatlan dolgod van Port Angelesben – vigyorgott rám.

– Édesem, erről jut eszembe… – kezdte Jasper lágyan, majd miután néhány méterre elvonszolta tőlünk Alice-t, hogy Bella még csak ne is sejtse, hogy miről van szó egy hasonló jelenetet „adtak elő”, mint nem sokkal korábban Rose és Em arra vonatkozóan, hogy akkor a lányoknak ki fog segíteni átrendezni a földszintet.

Tíz perccel később Port Angeles felé haladva Emmett dzsipjének anyósülésén puffogtam, hogy mennyire igazságtalan ez az egész. Alice lenyúlta a Volvo kulcsait, hogy majd ő hazaviszi Bellát, Rose a saját kocsijával hajtott haza, én meg bátyáimmal útban voltam a nagy bevásárlásba. Nem kis feltűnést keltettünk Port Angeles utcáin a nem éppen hétköznapi használatra készült dzsippel. Gyorsan átfutottam a kezemben lévő több oldalas listát, majd háromfelé vettem: egyiket Jazz kezébe nyomtam, a másik Emhez került, az utolsó pedig nálam maradt. Em beparkolt a bevásárlóközpont parkolójába – két helyet elfoglalva – majd miután kiszálltunk a monstrumból szétváltunk.

Jó másfél órával és két tucat Port angelesi üzlettel később Forks felé igyekeztünk. Szegény Jazz ki sem látszott a csomagok közül, annyi mindent vásároltatott velünk az „Őrmester asszony”, más néven Alice. Néhány dolgot kénytelenek voltunk másikkal helyettesíteni, mert ez egy kisváros és a kínálat vetekedni sem tudna Los Angeles vagy Seattle üzleteivel. Így lett például a frézia mintás szalvéta helyett tulipános.

– Hogy mi ezért még mit fogunk kapni? – sóhajtott fel Emmett drámaian, mikor befordult a házunkhoz vezető földútra.

– Olyat hoztunk, amilyen volt. Annak is örülnünk kellene, hogy mindent meg tudtunk venni, még ha nem is teljesen olyan mintájúak vagy formájúak, mint amilyet Alice szeretett volna.

– Te fogsz minket kihúzni a bajból, ha Alice kiakad – hallatszott egy mély hang két táska közül a hátsó ülésről.

Em leparkolt a ház előtt, majd gyorsan kiszedegettük a hátsó ülésen lévő dolgokat, mielőtt Jazz, ha képletesen is, de meg nem fullad tőlük.

Sürgő-forgó Alice-re és Rose-ra számítottam, amikor belépünk a házba, ehelyett fotelt cipelő Esmébe és Carlisle-ba botlottunk. A gondolataikat sem hallottam, ezért utánuk érdeklődtem, mikor is anya közölte, hogy utánunk nem sokkal elindultak Seattle-be.

– Minek? – dörmögte Emmett, majd ott a nappali közepén a lábai elé dobta a kezeiben lévő két szatyrot – hála az égnek nem azokat, amikben a törékeny holmik voltak.

– Azt nem kötötték az orromra – felelte Esme. – Viszont jó hogy jöttök fiúk, ugyanis el kellene a segítség a konyhában – vigyorodott el.

A csomagokat behordtuk a nappali kellős közepére, mondván, majd a lányok elpakolják és a konyhába vonultunk segíteni Esmének.

Próbáltuk nem hátráltatni a munkát, de zéró konyhai tudással nem hiszem, hogy nagy segítség voltunk.

Jaspernél röhejesebben – aki könyékig maszatos volt liszt és tojás keverékétől – csak Emmett festett poénosabban egy kukta sapkával a fején.

Akkora zűrzavarnak a közepébe toppantak be a lányok, mikor is a házban egy tiszta edény nem volt fellelhető, ugyanis mind piszkosan tornyozódott a mosogatóban.

Alice és Rose bár be akartak fogni minket egy „segíteni, hogy minden okés legyen” címszavú rabszolgamelóra, de Esme kimentett minket azzal, hogy szüksége van ránk a konyhában.

Sértődötten vonultak ki egy-egy szatyorral a kezükben – amik tartalmát nem akartál elárulni – és fogtak neki ők a díszítésnek. Mire a főzéssel és sütéssel kész lettünk és lesétáltunk a nappaliban, rá se lehetett ismerni a helyiségre.

– Azt hiszem, Charlie nem ilyen nagyszabású bulira gondolt – motyogta Carlisle a lépcső alján állva.

– Beszéltem vele, és meggyőztem, hogy az én elképzelésemmel Bella még jobban fogja magát érezni. És mielőtt még a pénz miatt aggódott volna, ahogyan azt előre láttam, azt is elintéztem.

– Azt biztos, hogy Charlie-nak legalább egy havi fizetése erre ment volna el, ha hagyod, hogy kifizesse.

– Ha szóba kerülne, Edward, akkor közlöm veled, hogy Charlie úgy tudja, te finanszíroztad a bulit – kacsintottam rám Alice, majd nekilátott egy újabb léggömböt felfújni.

Mire rendbe szedtem magam és a zuhany alatt kioperáltam a hajamba ragad kajadarabokat – amikről fogalmam sincs, hogyan kerültek oda – autók motorjainak zúgását hallottam és izgatott gondolatokat.

A ház előtt hamarosan leparkolt két taxi, valamint néhány pillanattal később egy saját tákolású autó is. Rose és Alice kimentek a vendégek elé és üdvözölték őket, míg mi bent maradtunk.

Húgom látomásából felismertem Bella egyik barátnőjét, Lorit, aki szexisen búgó hangú idegennek nevezett még annak idején. A másik ismerős arcot Bella fotóalbumában láttam először és mostanáig utoljára, aki nem más volt, mint Will. Hogy jött volna rá a hasmenés Phoenixben, ami miatt vissza kellett volna mondania a részvételét. A többi lány, vagyis néhányukra inkább a cicababa megnevezés illene jobban, nem tűnt ismerősnek. A valamivel később érkező autóból viszont olyan szállt ki, akinek nagyon nem kellett volna itt lennie, mégpedig: Jacob Black. Bár már magában véve is ellenszenves nekem ez a fiú, de a mostani labilis állapotában a legkevésbé sem kellene itt lennie. Legalább húsz centit nőtt mióta Belláéknál láttam, a rövid ujjú póló, ami rajta volt, csak úgy feszült a bicepszein – remélem, Bella nem szereti az ilyen kigyúrt fickókat, mert akkor nekem végem! –, haja pedig alig volt hosszabb öt-hét centinél.

– Az ott Jacob Black – mutattam fivéreimnek és apámnak.

– Hát öcsisajt, a helyedben gyúrnék egy kicsit, mert még a végén elhappolja előled Bellát a csávó.

– Edward – fordult felém apám hirtelen. – Ugye nem az van, amire gondolok?

– De. Jacob Black vérfarkas lett nem régen.

– Akkor neki nagyon nem kellene itt lennie – szólt közbe Jazz.

 – Frankón nem kéne itt lennie – kontrázott Emmett is.

– Hát nem – erősítettem meg. – Csak az hiányzik, hogy átváltozzon a nappali kellős közepén, mert akkor aztán nekünk végünk van.

– Jobb lesz, ha beszélek vele – indult el Carlisle Jacobhoz, és esélyünk sem volt megállítani őt.

A vendégek Rose és Alice „vezényletével” befáradtak a házba, és miközben üdvözöltük őket én végig Carlisle és Jacob beszélgetésére koncentráltam. Nem sokkal később ők is bejöttek a házban, és míg Bella és Charlie meg nem érkeztek, apám egyfolytában kérdésekkel bombázta Jacobot. Kíváncsi volt mindenre, hogyan és mikor zajlott az első farkassá változás, és hasonlók. Nem úgy tűnt, mintha Jacobnak ínyére lenne válaszolgatni, mégis kielégítette apám kíváncsiságát.

– Csak hunyd be a szemed, Bells – kérlelte Charlie harmadjára a lányát.

– Nem értem hova ez a nagy felhajtás. És elárulnád végre, hogy mit keresünk itt? – faggatózott Bella.

– Ha végre hajlandó lennél behunyni a szemed és bemehetnénk a házba, választ kapnál a kérdésedre – felelt Charlie.

– Oké – morgolódott Bella és engedelmes lehunyta szemeit.

Charlie kisegítette az autóból és a ház felé vezette óvatosan, nehogy megbotoljon valamiben. A házban halálos csend volt, még a lélegzetüket is próbálták visszafogni a vendégek – csak tudnám, hogy minek, mikor Bellának nincs vámpírhallása, hogy lefülelje őket –, míg Bella be nem ért a házba.

Alice akkor aztán elkezdett mutogatni.

Egy.

Kettő.

Három.

– Meglepetés! – kiabálta mindenki egyszerre, mire Bella szemei kipattantak.

Egy másodpercig szerintem fel sem fogta, hogy jól látja azt, amit lát, de a következő pillanatban felsikoltott és a barátaihoz szaladt. A négy lány – beleértve Bellát is – összeölelkezett, majd Bella egyenként is megszorongatta őket.

A mosolya aztán lejjebb hervadt, mikor látta, hogy Will is itt van, de azért jól nevelten őt is üdvözölte. Aztán Jacob részesült egy ölelésben valamint egy „Jesszus, Jake, ráálltál az izomtömegnövelőre?” kérdéssel is „megdobta” Bella.

Míg Bella Charlie-nak hálálkodott, aki kitalálta, és Alice-nek valamint Rose-nak is a nyakába ugrott, amiért megszervezték a bulit, Jacob terepfelderítést végzett, hogy kikkel is barátkozott Bella Phoenix-ben.

Emmett gondolatban éppen korántsem visszafogott módon hívta fel a figyelmem Bella csinosságára, mikor furcsa dologra lettem figyelmes. Kénytelen voltam elszakítani a tekintetem Bella formás lábairól és tökéletes fenekéről, hogy Jacob felé forduljak és megbizonyosodjak arról, hogy amit hallottam, valóban igaz.

A gondolatai Bella barátnője körül forogtak, hirtelen ő lett számára az univerzum közepe, ami nem mást jelentett, mint hogy Jacob Black bevésődött Loriba. Leesett állal konstatáltam a felfedezésemet, mert bár voltak erről teóriák és mendemondák, sosem láttam még élő egyenesben az első sorból.

Charlie után – aki még gyorsan elköszönt Bellstől és tőlünk, mondván, nem akarja elrontani a fiatalok szórakozását, és inkább hazamegy – Carlisle és Esme is elsunnyogott, így csak mi fiatalok maradtunk a házban, bár mi hatan, beleértve Alexet is, aki úgy tűnt megtalálta a közös hangot Willel, csak fiatalnak nézünk ki.

A következő másfél órában esélyem sem volt akár csak egy szót is váltani Bellával, ugyanis a phoenixi csajok teljesen lefoglalták. Lori jó néhányszor a bátyáimmal csevegő Jacobot tüntette ki figyelmével. Miután Bellának hagytak két szusszanásnyi időt, sorra vette a családom tagjait, és nekik is megköszönte a partit. Jasper után Bella Emmettet kereste meg, aki éppen a medencénél élvezte a friss levegőt és próbálta nem kirókázni azt a pezsgőt és süteményt, amit kénytelen volt elfogyasztani.

– Mondta Alice, hogy ti, fiúk vásároltatok be a bulira. Köszönöm – kezdte Bella, mikor odaért Emmetthez.

– Érted bármit, Csajszi – kacsintott rá Em Bellára, majd mindketten elnevették magukat.

– Most megkeresem Edwardot is, ha nem gond – indult volna el vissza Bella, de Emmett nem hagyta.

– Tudod, azon gondolkodtam mielőtt kijöttél, hogy tényleg igaz-e, hogy fogadásból beugrottál egy medencébe.

– Már miért ne lenne igaz? – kérdezte Bella meglepődve.

– Nem tudom. Csak nem tűnsz olyan bevállalós csajnak – simogatta Emmett az állát, töprengően pillantva Bellára.

Szegény Bella, ha tudta volna, hogy egy Em-féle csapdába sétál, tuti a medence közelébe se ment volna.

– És ha bebizonyítom, hogy igenis bevállalós vagyok, akkor elhiszed, hogy az a fogadós-medencés dolog igaz?

– Bizonyíts! – vigyorgott Em és képzeletben vállon veregette magát, amiért behúzta Bellát a csőbe.

Alice is figyelemmel kísérte Bella és Emmett beszélgetését, és széles mosollyal az arcán táncolt oda Bellához és cibálta fel az emeletre.

Fentről pillanatokon belül egy panaszos Alice hallatszott le, és heves tiltakozások. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire elveszítem majd a fejem, ha Bella felveszi azt a fürdőruhát, amit Alice adott neki.

Az egyik indok kiderült, hogy miért ment Alice Seattle-be Rose-zal. Fürdőruhát vettek Bellának. Csak azt nem értem, hogy közelebb nem volt egy bolt sem, ahol lehetett volna bikinit kapni?

Bella nem sokkal később köntösben libegett le az emeletről Alice-szel együtt, majd megálltak a nappali közepén.

– Bella, nem muszáj belemenned Emmett játékába – kezdte Rose, de Bella leintette.

– Bella Swanra senki se mondja, hogy nem bevállalós – szegte fel az állát, majd meglazította a köntöst magán.

Felkészültem egy nagyon csinos Bellára, de óriásit kellett tévednem. Nem egyszerűen csinos volt, hanem gyönyörű és kimondhatatlanul kívánatos, abban a merész, kék színű fürdőruhában. A háta egy vékony pánttól eltekintve fedetlen volt, elől pedig…

Felvont szemöldökkel fordultam Alice felé, aki csúfondárosan bámult rám.

„Csak nem gondoltad, hogy ilyen egyszerűen megtudod, hogy milyen tetoválása van Bellának?” – üzente gondolatban, majd összepacsizott Rose-zal.

A tekintetem visszafordítottam Bella felé, és tetőtől talpig végigcsodáltam. Nem éppen visszafogott gondolataim támadtak Bella kívánatos testének látványától és éreztem, ahogyan a vágy testem egy bizonyos pontján összpontosult.

Jasper kitágult szemekkel nézett rám és bár ritkán folyamodom ilyen eszközökhöz, de most kénytelen voltam megfenyegetni bátyámat.

– Ha ezt bárkinek is elmondod, beárullak Alice-nek.

– Miről beszélsz? – lepődött meg.

– Bevetetted a képességed, hogy lehűtsd Alice-t és tovább olvashasd azt a könyvet.

– Nem mondhatod el neki! – rémült meg.

– Akkor te is tartsd a szád! – mordultam rá, majd diszkréten leemeltem egy tálcát az asztalról és férfiasságom elé tartottam, nehogy meglássák, mit váltott ki belőlem Bella.

A következő pillanatban Bella megindult és nem sokkal később egy tökéletes fejessel csobbant a medencébe.

– Azt a brummogó hétszázát! – adott hangot Em Bella bátorságának, hogy előttünk is bevállalta az akciót nem éppen sok anyagból álló fürdőruhában.

Alice a köntössel a kezében a medencéhez ment és miután Bella kimászott a vízből rásegítette.

– A szobámban át tudsz öltözni – mondta Bellának, aki egy bólintás után és persze egy széles mosollyal később, amit Emnek intézett, az emelet felé indult.

Bella emeletre való távozásával egy időben a buli visszatért a régi kerékvágásba.

Miután Emmett pontosan egy tucat poénját végighallgattam, a konyhába mentem, hogy a kiürült tálakat újratöltsem rágcsálnivalóval. Mikor indultam volna vissza két lány elállta az utamat.

– Szóval te meg Bells… – kezdte a szőke, akit Amynek hívtak.

– Együtt jártok? – fejezte be a mondatot Hilary.

Elfordultam tőlük és az ablakhoz sétálva kinéztem az erdőre. Néhány pillanatig csak hallgattam, majd miután végiggondoltam, hogy mit is kellene mondanom megszólaltam:

– Bellával csak barátok vagyunk – szóltam igazsághoz hűen és ismét feléjük fordultam.

Kitágult szemekkel konstatáltam, hogy már nem csak hárman vagyunk a helyiségben, hanem a két lány mögött ott állt vizes hajjal, és térdig érő ruhában Bella.

Az arca mindent elárult: a szemei szomorúan csillogtak és ajkain sem ült az az imádnivaló mosolya.

Nem kellett a gondolatolvasás ahhoz, hogy tudjam, megbántottam őt azzal, amit mondtam.

– Bella, én nem úgy gondoltam – túrtam zavartan a hajamba. – Lányok, magunkra hagynátok minket? – pillantottam rájuk.

Bólintottak, majd kisétáltak a konyhából magunkra hagyva minket Bellával.

– Nem kell magyarázkodnod – legyintett Bella.

– Szerintem pedig kell – ellenkeztem. – Nem tudom, hogy mit mondhattam volna nekik, hisz még én sem tudom, hogy mi van kettőnk között – sétáltam oda hozzá.

Bella a falnak dőlt és mindenhová nézett, csak rám nem.

– Bella, mi van kettőnk között? Tudnom kell – suttogtam és a lehető legközelebb mentem hozzá.

– Nem tudom – suttogta ő is.

Eltűrtem egy vizes tincset az arcából, és nem bírtam ki, hogy ne szagoljak bele a hajába.

– Ha tudnád, milyen elképesztően jó illatod van – túrtam bele hajába és közben orromat végighúztam az artériáján.

Bella megremegett, ami még inkább elvette az eszemet.

– Gyönyörű voltál abban a fürdőruhában – mormoltam a nyakán lévő gödröcskébe.

Bella felsóhajtott és karjait a nyakam köré fonta.

– És téged nem zavar, hogy fiatalabb vagyok nálad? – suttogta és közelebb húzott magához.

– Nem – emeltem fel a fejem és az ajkaihoz kezdtem közelíteni.

Bella ajkai elnyíltak és tekintetével a számat vizslatta.

– Mondd, hogy akarod, hogy megcsókoljalak – mondtam néhány milliméterre az ajkaitól.

– Akarom – mondta elfúló hangon.

– Ezt azért kaptad, mert játszottál velem ebédidőben – vigyorogtam rá, és elléptem tőle.

Vagyis csak léptem volna, ha engedte volna. Karjaival kismajomként csüngött rajtam és nem hagyta, hogy akár egy milliméterrel is távolabb kerüljek tőle.

– Akarom azt a csókot – mondta elszántan –, és meg is fogom kapni – motyogta aztán a számnak.

Minden akaratom a porba hullt – nem mintha olyan sok lett volna az elmúlt percekben – és engedtem a kísértésnek.

Hagytam, hogy ajkai az enyémekre csússzanak, és hogy nyelvével végigsimítson az alsó ajkamon. Egy pillanat sem kellett ahhoz, hogy felocsúdjak és minden eddiginél nagyobb hévvel vegyem birtokba kívánatosan duzzadó ajkait…

Megjegyzés: Bella fürdőruhája: ITT.