Eternity - 18. fejezet

Sziasztok!

Megjött a szép hosszú 18. fejezet. Reméljük tetszeni fog. Jó szórakozást hozzá!

Puszi: Szylu és Pupi

18. fejezet

Call me when you're sober

„Never was and never will be
Have you no shame? Don't you see me?
You know you've got everybody fooled”

(Evanescence: Everybody’s fool)

(Bella szemszöge)

Egyszerűen képtelen voltam koncentrálni. Nem egészen tizenkét órával ezelőtt azt mondtam, jobban mondva írtam Edwardnak, hogy soha többé nem akarom látni, most meg...

Itt állok, hűvös karjai a derekamra fonódnak, és arca alig néhány centire van csak az enyémtől. És még cukkol is. Ez bosszúért kiált!

Lassan, iszonyatosan lassan közelített felém, hogy ismét megcsókoljon, és a saját igazát bizonyítsa, mely szerint nem volt téves reakció az, hogy visszacsókoltam őt. Na, abból te nem eszel, az biztos!

Hűvös lélegzetét az ajkaimon éreztem, amitől borzongás futott végig egész testemen. A tudatom egy apró szeglete még derekasan küzdött, hogy ellenálljon, de aztán megadtam magamat és csak vártam. Vártam, hogy végre ismét hatalmába kerítsen az az erő, aminek nem tudtam parancsolni, és egyre csak űzött Edward felé.

Ajkai néhány milliméterre voltak csak az enyéimtől, amikor az ajtóból hirtelen morgás szállt felénk, és ez megtörte az idilli pillanatot. Révetegen pillantottam a hang irányába és megláttam azt, akinek a legszívesebben most kitekertem volna a nyakát.

Drága gyermekem, gyermekünk, Jackson kukkantott be a résnyire nyitva felejtett ajtón, és az ő mellkasából tört fel a morgás. Szúrós szemekkel méregetett bennünket, főleg a papáját. Apró kuncogás csúszott ki a számon, amikor Edward szorosabban fonta körém karjait, és azt a cseppnyi kis távolságot is eltüntette kettőnk között, ami még volt. Nem tudtam, hogy ösztönös vagy tudatos cselekedet volt-e ez tőle, de nem is nagyon érdekelt. Az számított csak, hogy ezzel kimutatta, valamennyire számítok neki, és fontos vagyok a számára.

Jackson szeme megvillant és még jobban morgott. Edward egy pillanatra összeszorította az ajkait, amik penge vékonnyá formálódtak, majd eddigi viselkedését sutba vágva visszamordult a fiára. Jacksonnak szó szerint torkán akard a szó, és pupillái tágra nyíltak.

 – Eredj, és keress meg bennünket a földszinten! – suttogta Edward és visszafordult hozzám.

Egyik kezével gyengéden végigsimított járomcsontomon és a fülem mögé tűrte a hajamat, hogy ujjai akadálytalanul folytathassák megkezdett útjukat a nyakamon. Forróság töltötte el egész testemet és jólesett hűvös bőre, mellyel minimálisan ugyan, de csillapította lázamat.

Elképedve láttam, hogy vadászgörényem behúzott nyakkal kullog el, mintha érette volna Edward minden egyes szavát. Aztán kapcsoltam, és mérgesen löktem el magamtól éjszakai látogatómat.

 – Nem beszélhetsz így vele! – sziszegtem a fogaimon keresztül, és dühösen csípőre vágtam a kezeimet.

Edward értetlenül meredt rám, és nem érthette gyors hangulatváltozásaimat. Ez volt az a perc, amikor valami elpattant bennem, és csak úgy áradt ki belőlem.

 – És nem jöhetsz ide csak úgy, az éjszaka közepén, amikor neked kedved szottyan arra, hogy megcsókolj! Mert szerinted az teljesen rendben van, hogy te megcsókolsz, de amikor én folytatnék veled aktív nyálcserét, akkor inadba száll a bátorság és lelécelsz! – Nem szoktam ilyen felületesen fogalmazni, de fáradt voltam, ingerült és piszkosul dühös. – Majd kiderül, hogy nagyon is jól szórakoztál Alaszkában, már ha tulajdonképpen ott voltál, és nem Las Vegasba léptél le valami nőcskével!

Sajnos levegőt kellett vennem, ő pedig ki tudta használni átmeneti szótlanságomat.

 – Csak nem vagy már megint féltékeny? – kérdezte és az állam a padlón koppant, amikor megpillantottam kaján vigyorát.

 – Álmodban – vágtam a fejéhez és folytattam tovább szónoklatomat. – Nagyon elegem van már abból, hogy csak úgy játszadozol velem, mint macska az egérrel, és fittyet hánysz az érzéseimre...

 – Az érzéseidre? – vonta fel a szemöldökét kíváncsian.

 – Képzeld, érző lény vagyok, ha még ezt nem vetted volna észre! – Szinte már üvöltöttem, de vissza kellett fognom magamat a szomszéd szobában alvó Charlie miatt. – Képes vagyok szeretni, kedvelni, gyűlölni. Jelen pillanatban a legszívesebben képen törölnélek, de félek, hogy az én kezem bánná, mert amilyen kőkemény fejed van, még a végén eltörne.

Edward nagyon komolyan figyelt rám, de a szája szegletében bujkáló mosolyát ő sem tudta leplezni, akármennyire nagy játékos volt. Ez meg tovább borzolta a kedélyemet.

 – Nálad kiszámíthatatlanabb, forró fejűbb és erkölcstelenebb vámpírral még nem találkoztam! – sipítottam szinte már fejhangon, és nem tudtam, hogy mit mondhattam, de megtette a hatását, mert Edward arca elkomorult.

 – Aha, szóval ezzel azt akarod mondani, hogy Alex maga a megtestesült jóság, türelmesség és erkölcsösség? – Szavai hideg tőrként szelték át a levegőt és rátelepedtek az egész szobára. – Nem láthatsz be a fejébe, így nem tudhatod, hogy mit akar tőled!

 – Mert te aztán ismered minden gondolatát! – toporzékoltam és alattomosan egy könnycsepp is kihullott a szememből.

Edward állkapcsa megfeszült, és még a kintről gyéren beáramló lámpafényben is láttam, hogy a szokásosnál is sápadtabb lett. Csak a másodperc töredékéig tartott, amíg a képkockák a helyükre kerültek, és tiszta lett néhány dolog.

 – Ne már! – suttogtam elhaló hangon. – Azt akarod mondani, hogy neked is van olyan különleges képességed, mint néhány vámpírnak?

Reflexszerűen kapta rám a tekintetét, és egy lépéssel közelebb jött.

 – Honnan tudsz te erről? – szegezte nekem a kérdést tömören, kikerülve a válaszadást.

 – Alex mesélt róla – kotyogtam ki, mert egyszerűen képtelen voltam nem válaszolni. – Neki is van és...

 – Neki is van? – nyíltak tágra Edward szemei, de már nem engem nézett, hanem a mögöttem lévő fal egy pontját tüntette ki osztatlan figyelmével. – Hát persze!

Szuper, ez most tényleg nagyon jót tett amúgy is darabokban heverő önbizalmamnak. Köszi, Edward, jövök neked eggyel! Sajnos annyira ki voltam merülve, hogy már dühöngeni sem volt energiám.

 – Tudod mit? – tettem fel a költői kérdést, de még erre sem reagált. – Érezd otthon magadat – morogtam az orrom alatt, de tudtam, hogy vámpír kiléte miatt úgyis meghallotta... Már ha egyáltalán eljutott a tudatáig.

Felkaptam a laptopomat az íróasztalról és lebattyogtam a nappaliba. A heverőn ott feküdt Jackson, aki érkezésemre felemelte a fejét, majd amikor látta, hogy le szeretnék ülni, felkelt, és megvárta, míg lehuppanok. Utána telepedett csak mellém, kicsi fejét a combomon nyugtatva. A laptopomat az ölembe tettem és kinyitottam. A gép egy gombnyomásra életre kelt, és egy perc múlva már be is pötyöghettem a keresett weboldal címét.

Ha túl fáradt voltam, akkor nagyon nehezen tudtam elaludni, és ez most sem volt másképp, így kénytelen voltam álomba ringató eszközhöz folyamodni. Nézzünk filmet a neten! A címlistát böngésztem, és közben szórakozottan simiztem Jack fejét.

 – Tudod, az apukád egy seggfej! – mormoltam elcsüggedten, majd magamban hozzátettem: viszont a legszexisebb seggfej, akibe totálisan bele vagyok habarodva!

Persze Alex is nagyon dögös volt, meg minden, de ő nem mozgatott meg bennem semmi olyat, amit Edward egyetlen pillantással megtett. Nem titkolhattam, hogy vonzódtam hozzá, mint pasihoz, de nem ismertem igazán.

Az Istenért, Bella! – csattant fel a belső hang bennem. – Mert Edwardot olyan jól ismered?

Nem, de...

Kettőjük közül melyik volt az, aki elmondta, hogy tulajdonképpen mik is ők? – rivallt rám ismét az a fránya hang és nem hagyott békén.

Igen, de...

Edward csak játszik veled! Ott van Alex, aki tökéletes, és nagy a valószínűsége, hogy nem visszakozna, ha arra kerülne a sor! – csatlakozott a bennem bujkáló kisördög is a beszélgetéshez.

Tudom, de...

Edward egy seggfej, mint ahogyan te is mondtad! – kiáltott rám az ördögöm. – Teperd le Alexet, és felejtsd el végre Edwardot!

 – Sajnálom – rántott ki kissé már skizofrénnek ható merengésemből egy lágy hang.

Felpillantva – furcsa mód észre sem vettem, hogy a padlót bámultam – megláttam Edwardot, aki az ajtófélfának dőlt és perzselő tekintetét le nem vette rólam.

 – Hagyjuk – dünnyögtem és találomra ráböktem az egyik filmcímre, majd roppantul lefoglalt az, hogy néztem, hogyan tölti be a filmet a gépem.

Domino. Ez volt a film címe és a szereplőgárda, valamint a rövid ismertető alapján elég jónak tűnt. Keira Knightley játszotta a főhősnőt, Domino Harveyt, aki a történelem egyik, ha nem a legnagyobb női fejvadásza volt és az ő élettörténetét dolgozta fel ez a majdnem két órás kis szösszenet.

Ez kell nekem ma estére, helyesbítve éjszakára, ugyanis jóval elmúlt már éjfél is. Sok akció, sok vér, sok hulla és zéró szerelem. Ezt a filmet nekem találták ki.

 – Meg kell értened, hogy miért nem akartalak belerángatni ebbe az egészbe – szónokolt tovább Edward, és nem nagyon zavarta, hogy próbáltam ignorálni őt. – Ez egy olyan világ, ami nem való neked. Tele van veszéllyel és ez nem olyasmi, mint amiket a tévében szoktál nézni. Itt nincsenek jó fiúk, Bella, akik szépen domborítanak félmeztelenül, kikelve az ágyból!

Felhorkantam, de nem néztem rá.

 – Most még sértegetsz is! – sziszegtem a fogaim között. – A pofám leszakad tőled, ugye tudod?

 – Ne legyél gyerekes, Bella! – csattant fel, de olyan hangosan, hogy azt hittem, Charlie majd kipattan az ágyából, és leszalad, hogy mégis mi a fészkes fene folyik itt.

Feszülten várta apám rohamára, és füleltem, de nem történt semmi. Edward földöntúli nyugalommal vizslatott, és amikor visszafordultam a gép felé, felsóhajtott.

 – Mélyen alszik – közölte.

 – Te benéztél az apámhoz? – pillantottam rá futólag.

 – Nem, de az álma zavartalan, így nem fog felkelni minimum reggel hétig – vonta meg a vállát. – És Alice sem riasztott még, hogy valami rendelleneset látott volna.

Nagyon, de nagyon küzdöttem magammal, de végül a kíváncsiságom maga alá gyűrt és kibukott belőlem a kérdés:

 – Mi az, hogy az álma zavartalan és Alice sem látott semmit? – vontam fel a szemöldököm.

Mélyen a szemembe nézett, és mérlegelte, hogy elmondja-e nekem vagy inkább maradjon az a rejtélyes alak, aki eddig is volt. Szusszantott egyet, és kibökte:

 – Ha már az az őrült kitálalt, nincs mit szépítenem. – Nem akadtam fent azon, hogy őrültnek titulálta Alexet, mert most sokkal jobban érdekelt az ő magyarázata. – Mint már a lovagod – ennél a szónál elfintorodott, de nem tudtam, hogy miért is – is megemlítette, vannak különleges képességgel rendelkező egyének közöttünk. Jasper érzi a körülötte lévő személyek érzéseit és manipulálni is tudja őket. Rejtélyes képesség, és a maga nemében páratlan is, akárcsak Alice-é.

Hatásszünetet tartott, hogy meg tudjam emészteni a dolgot, de nem volt szükségem időre és ezt vele is közöltem.

 – Könnyebben beveszi a gyomrom, mint hinnéd, szóval folytathatod is.

 – Hihetetlen, hogy ennyire lazán veszed ezeket a dolgokat – hitetlenkedett és megcsóválta a fejét. – Ki sem akadtál azon, hogy mi vagyok.

Vállat vontam, mert most nem volt kedvem belemenni beszélgetésünk ezen részébe. Edward is látta rajtam, hogy nem szed ki belőlem semmit, így mesélt tovább.

 – Alice képes látni a jövőt – zárta rövidre testvére képességének ecsetelését.

 – Na, ne! – képedtem el. – Most ugye csak szívatsz?

 – Nem szokásom – felelte komoran és mintha kétértelműség lappangott volna ezen szavak mögött.

 – Előre látja a jövőt? – tudakoltam és öntudatlanul tettem le az ölemből a laptopot, majd csúsztam a kanapé szélére, hogy minél közelebb legyek Edwardhoz.

 – Igen, így is fogalmazhatunk – válaszolta, és látva izgatottságomat kissé elmosolyodott.

 – Akkor ezt a beszélgetést is látta már és elmondta neked, hogy mi fog történni? – tettem fel a legkézenfekvőbb kérdést.

 – Többé-kevésbé – somolygott. – De tudod, ahogyan az emberek változtatják a döntéseiket, úgy változik a jövő is. És van olyan eset, amikor Alice nem óhajtja megosztani velem azokat az információkat, amiket tud, hiába kutakodom a fejében – sóhajtotta nyúzottan.

 – Kutakodsz a fejében? – kérdeztem vissza és valamiért rossz előérzetem támadt.

Edward fogva tartotta a pillantásomat, és alaposan fürkészte arcom minden egyes rezdülését, amíg kimondta a következő szavakat:

 – Gondolatolvasó vagyok.

Elakadt a lélegzetem, a szemeim tágra nyíltak és a szívverésem a háromszorosára, ha nem a négyszeresére kapcsolt, amit persze ő is hallott. A szám elé kaptam a kezemet éa rátapasztottam, hogy ne törjön fel torkomból egy ijedt sikoly, ami biztos, hogy felkeltené apámat. Egy apró és kétségbeesett nyögés még így is kiszaladt a számon, és éreztem, hogy elsápadok, a szoba pedig forogni kezdett velem.

A torkom kiszáradt, és vízért kiáltott, így kénytelen voltam felkelni, és gépies mozdulatokkal átvonszoltam magamat a konyhába. Csak a létfenntartó reakcióim működtek, minden más totálisan leblokkolt, de olyannyira, hogy amikor a pohár vizet megittam és az üveget a mosogatóba tettem, a lábaim felmondták a szolgálatot. A konyhaszekrény előtt csuklottam össze, és a hideg padlón ültem, hátamat a mosogató aljának támasztva. Edward nem jött utánam, de hogy nem mentem vissza, jónak látta, ha a keresésemre indul.

Meglátva egyből odalépett hozzám – olyan kecsesen, hogy azt tanítani kéne – és leguggolt mellém.

 – Bella, meg fogsz fázni. – Hangjában egy jó nagy adag aggodalmat tudtam felfedezni, de lehet, hogy csak képzelődtem, ami nem volt kizárt. – Gyere, kelj fel!

Hűvös karjait a derekam mögé és a térdeim alá fonta és könnyedén felvett a földről. Megindult velem vissza a nappaliba, hogy letegyen a kanapéra.

 – Hagyj békén! – nyöszörögtem és legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. – Nagyobb görény vagy, mint Jackson!

Edward mellkasából dallamos kuncogás tört fel, és az említett személy is felemelte fejét a nevére.

 – Na, ilyen bókot sem minden nap kap az ember, jobban mondva a vámpír – rötyögött.

Itt telt be az a bizonyos pohár.

 – Tegyél le! – sipítottam és rúgkapáltam. – MOST, AZONNAL!

Edward sóhajtva tett eleget a kérésemnek, ami inkább hangzott parancsnak, és eleresztett. Elléptem tőle pár lépésnyire, és tudtam, hogy őrültség, amit csinálok, mert száz, ha nem ezer százalék, hogy ez nekem fog fájni, de megbolondultam volna, ha nem teszem meg. Minden erőmet összeszedtem, és jobb kézzel lekevertem neki egy pofont. Éreztem, hogy a gyűrűsujjamnál valami kiugrott a helyéről, és egy apró roppanás is hallatszott, majd jött az iszonyú fájdalom.

 – Oh, hogy az a... – fojtottam el egy káromkodást és fájós kezemet kezdtem el tapogatni.

 – Bella! – kapott utánam Edward, de én lendületesen hárítottam közeledését, aminek ez lett a vége, hogy megbotlottam a saját lábamban, és kapaszkodó után nyúlva magammal rántottam őt is, egyenesen le a földre.

Kecsesen landoltam, ő meg rajtam kötött ki, így nem volt esélyem a menekülésre.

 – Remek – morogtam, mert a fájdalom még nagyobb intenzitással nyilallt bele a kezembe.

 – Hadd nézzem! – parancsolt rám, és gyengéd erőszakkal kibontotta a kezemet a másik kezem szorításából.

Óvatosan forgatta, és hűvös ujjai enyhítették egy kicsit az égő érzést.

 – Csak kiugrott a helyéről egyik ujjad, amit vissza tudnék én is tenni, de jobban örülnék, ha látná egy orvos – magyarázta. – Más nem fáj?

 – Azt leszámítva, hogy behúztam egyet egy vámpírnak és tuti, hogy agyvérzést is kaptam, kutya bajom sincs – sziszegtem. – Azt viszont megköszönném, ha leszállnál rólam. Már az is eléggé gáz, hogy a fejemben turkálsz, nem kell most még az intimszférámba is betolakodnod.

 – Azt hiszem, maradok még egy kicsit, ugyanis van rá három indokom is.

 – Tényleg, és mi lenne az? – kérdeztem flegmán, hogy a fájdalmamról eltereljem a figyelmemet.

 – Egy: ha elengedlek, nem fogsz meghallgatni – kezdte a sort.

 – Jogos – nyugtáztam.

 – Kettő: így könnyebben tudlak majd rávenni arra, hogy velem gyere és láthasson Carlisle.

 – Mi mindenre jó, ha van egy orvos vámpír a családban – ironizáltam. – Amilyen gyakran összetöritek magatokat, elkél, hogy legyen, aki összefércel néhanapján.

 – Roppant poénos vagy ma – vigyorgott.

 – Te meg roppant szemét – vágtam vissza.

 – Mint te is mondtad, erkölcstelen vagyok – vont vállat és annyira közel hajolt, hogy ismét éreztem a leheletét az orromba kúszni.

 – És mi a harmadik indok? – kérdeztem nehezen forgó nyelvvel.

Edward a fülemhez hajolt és lágyan suttogta bele:

 – Őrülten kényelmes így.

Szavaira gerincem mentén szikrák cikáztak végig és éreztem, hogy folyékony halmazállapotot veszek fel, ha így folytatja.

 – Nem engedted végigmondani az egyik mondatomat – súgta, és hajam egy tincse meglibbent, ahogyan eltűrte a nyakamról, és hosszú ujjaival végigsimított a megfeszülő inak egyikén.

 – Melyiket? – nyögtem elcsukló hangon.

 – Azt, amelyikben kifejtettem volna, hogy mindenki gondolatait hallom, kivéve a tiédet és ma reggel Alex elméje is rejtve maradt számomra.

 – Hogy mi? – szállt el agyamról a révület.

Edward nem számíthatott a reakciómra, mert könnyedén fordítottam meg testhelyzetünket egy kézzel, és nyomtam le őt a földre és azt a testhelyzetet vettük fel ismét, amit már fent egyszer begyakoroltunk.

 – Jól hallottad – sóhajtotta, és nem nagyon erőltette meg magát, hogy kiszabaduljon. – Az első perctől fogva nem hallom a gondolataidat és ez iszonyatosan frusztráló.

 – Nem, gyerekek! Az a frusztráló, hogy ti ilyen félreérthetetlen testhelyzetben vagytok, Bellán minimálruha kombináció van és nálam nincs se mobil, se fényképezőgép – szólalt meg egy öblös hang a szoba sötétebbik végéből, én pedig odakaptam a fejemet.

Emmett lépett ki az árnyékból, arcán ördögi vigyorral. Úgy látszik, hogy ez az éjszaka a meglepetések és nagy állkoppanások éjszakája. Edwardot egy cseppet sem lepte meg bátyja felbukkanása, engem annál is inkább.

 – Te mégis hogy kerülsz ide? – kérdeztem álmélkodva. – És mióta vagy itt? Hogy jutottál be?

 – Látom, örültök nekem – vigyorgott, mint a vadalma. – Alice keresett valakit, aki közli veletek, hogy Carlisle előbb ért haza, így meg tudja nézni a te kezedet – nézett a mondat végén rám. – A mióta vagyok itt kérdésre a válasz: cseles volt az a testhelyzet-átfordítós akciód. Ösztönös vagy tanultad? Mert ha ösztönös, akkor az öcsém megfogta az Isten lábát!

Edward nagyon, de nagyon csúnyán nézett Emre, aki gyors egymásutánban felhúzta, majd visszaengedte a szemöldökét. Annyira le voltam blokkolva, hogy egy vámpírparty kellős közepére csöppentem a saját házamban, amíg a mit sem sejtő apám békésen aludt odafent, hogy nem fogtam fel Emmett szavainak értelmét, csak elraktároztam őket a későbbi időkre.

 – A hogy jutottál be kérdésre pedig az a helyes megoldás, hogy ablak – poénkodott. – Amúgy Jasper odakint vár, őt is behívom.

 – NE! – reagáltunk mindketten Edwarddal egyszerre.

 – Már késő – szállt lépcső felől egy másik hang felénk és pillanatokon belül megjelent Jazz is.

 Megtorpant a küszöbön és meredten bámult ránk.

 – Hűha! – Csak ennyit tudott kinyögni. – És ismét hűha!

 – Ez most olyan kisbetűs és megszokott hűha volt, vagy nagybetűs és az a hűha, amit akkor használunk, ha olyat látunk, amire még egy fabatkát sem tennénk fel? – kérdezte Emmett, miközben megsimogatta Jackson fejét.

 – Ez HŰŰŰŰŰHAAAA volt a javából! – nyomta meg a szót Jasper.

 – Zsiráf! – vigyorgott Em most már istenigazából. – Amúgy megkérdezhetem, hogy mégis mi a jó fenét műveltél a kezeddel, hogy Carlisle-nak látnia kell?

 – Felképeltem az öcsédet – válaszoltam nemes egyszerűséggel és még vállat is sikerült vonnom.

 – Atom brutál! – lelkendezett Em. – Eddy fiú, mesélned kell, hogy mégis mit csináltál, amitől így bepöccent a kis csaj!

– Em, most sem időm sem kedvem nincs ahhoz, hogy kiselőadást tartsak neked – mordult bátyjára Edward. – Minél hamarabb meg kell néznie Carlisle-nak Bella ujját.

Egy pillanatra elmosolyodtam Edward kezem iránt való aggódása miatt, de aztán ismét a rideg ábrázatot öltöttem magamra. Be kell vallanom, hogy bármennyire is tetszett az a testhelyzet, amelyben voltunk Edwarddal egy aprócska ok miatt mégis lekecmeregtem róla, és felpattantam a földről: már így is nagyon valószínű, hogy Emmett idióta poénjainak áldozatává válok, nem akarom, hogy az Edwardon töltött plusz másodpercek még több viccre adjanak Emnek indokot.

– Nem megmondtam, hogy ne búcsúzkodj addig Alice-től? – fordult Emmett Jasper felé morcosan. – Sokkal hamarabb ideértünk volna, és nem kellene arra várnom, hogy az öcskös beszámolót tartson. Első sorból nézhettük volna, ahogy összecuppannak, mint két pióca.

– Mert te aztán nem voltál a drága nejedre tapadva, mi? – vágott vissza Jasper, nekem meg az állam képletesen a padlót súrolta, ahonnan egyébként Edward is végre feltápászkodott.

– A nejed? Úgy érted, hogy te… te meg Rosalie…

– Később minden kérdésedre választ kapsz – szólalt meg Edward. – De most jobb lenne, ha átöltöznél.

– Amiben, ha jól sejtem, szívesen Bella segítségére lennél – kuncogott fel Jasper amihez, aztán Emmett nevetése is csatlakozott.

Edward egy apró morgást követően – amit bizonyára a testvéreinek címzett – az emelet felé indult maga előtt tolva engem. Felvont szemöldökkel konstatáltam a tényt, hogy a szobámba is utánam jött és kecsesen lehuppant a szoba sarkában lévő hintaszékbe.

– Öhm, remélem, nem gondolod, hogy előtted fogok átöltözni? – szóltam gúnyosan.

Hallottam amint felsóhajt, majd a gyér fényben láttam, hogy lehunyja a szemeit.

– Így megfelel?

– Nehogy kukkolni merészelj! – figyelmeztettem, majd a szekrényből előszedtem egy farmert és egy hosszú ujjú felsőt.

– Meleg ruhát vegyél fel, mert kint hideg van – motyogta.

– Gondoltam, hogy nem egy szál bikiniben indulok el hozzátok a tél kellős közepén, ráadásul éjszaka – mordultam rá, majd egy vastag garbót is kirángattam a szekrényből.

– Kár! – mondta egy nagy sóhaj után.

Elnyomtam a késztetés, hogy hozzávágjam a kezemben lévő pulóvert, és inkább öltözni kezdtem. Pár felszisszenéssel – amit az okozott, hogy a fájós ujjam mindig útban volt – és jó néhány perccel később indulásra készen álltam.

– Viselkedj jól, hamarosan jövök – simogattam meg Jack fejét, majd a bejárati ajtó felé indultunk Edwarddal, Jasperrel és Emmettel. Edward felsegítette rám a kabátomat, és miután felhúzta rajta a cipzárt követtük a két fiút és kiléptünk a házból. Halkan bezártam az ajtót, majd megfordulva láttam, hogy Edward lehunyt szemekkel áll; úgy tűnt, mintha koncentrálna.

– Jól vagy? – kérdeztem rögtön.

– Mindenki alszik – intézte szavait a bátyjaihoz, akik a következő pillanatban már nem voltak sehol.

– Na, gyere – lépett közelebb hozzám.

– Mégis hová? – értetlenkedtem.

– Valahogy csak el kell jutni hozzánk – magyarázta.

– Még mindig nem értem.

– Amint látod, nem kocsival jöttem, ahogy Emmették sem. Szóval futni fogunk a házunkig… vagyis csak én fogok futni – világosított fel.

Emlékeztem Alex szavaira, miszerint a vámpírok gyorsak, de mivel még sosem láttam őket teljes sebességre kapcsolni, nem tudtam, hogy ez a turbó üzemmód mit is jelent pontosan. Edward óvatosan a karjaiba vett, mintha valami törékeny porcelán lennék, amire mindennél jobban vigyázni kell, nehogy eltörjön – istenem, milyen édes! –, majd a fülemhez hajolt és suttogni kezdett:

– Hunyd be a szemeidet!

Megtettem, amit kért, és a következő pillanatban hideg fuvallat borzongatott meg. Igaza volt Edwardnak: hideg van, sőt Phoenixhez képest fogvacogtató hideg. Amennyire tudtam még inkább Edwardhoz bújtam, hogy megvédjem magam a jeges levegőtől, bár az ő teste sem volt éppen valami kandallóban lobogó tűz hőmérsékletű.

Küzdöttem az ellen, hogy kinyissam a szemeimet és megbizonyosodjak arról, hogy Edward milyen gyors lehet, de végül a kíváncsi énem győzedelmeskedett és óvatosan kilestem a szempilláim alól.

Az élmény gyomorforgató volt. Bár a hold fénye nem nyújtott számomra elegendő világosságot, ennek ellenére is nagy nehezen ki tudtam venni a dolgokat, amik mellett elsüvítettünk: fa, fa és még több fa.

– Mondtam, hogy csukd be a szemeidet – szólalt meg Edward dallamos hangján, melybe vegyült némi dorgálás is.

Mint egy csínyen ért gyerek, úgy pillantottam fel rá szégyenlősen – valamint bizonyára elpirultan – és láttam, hogy engem néz.

– Az utat nézd és ne engem! Még a végén nekimegyünk egy fának, és bár neked egy hajad szála sem görbülne, engem valószínűleg tízmillió darabból kellene összefoltozni.

A következő pillanatban Edward megállt, még mindig rajtam tartva szemeit, és mivel nem néztem oda, fogalmam sem volt, hogy honnan jön az az erős fény, de láttam, hogy Edward tekintete ellágyult.

– Bella! – mondta gyengéden. – Egy valamit sose felejts el: sohasem engedném, hogy valami baj érjen téged. Így nem kellett volna azért aggódnod, hogy nekimegyek egy fának – mosolyodott el. – Különben is…

– Most nehogy azzal gyere, hogy a futás a második természeted, és hogy a reflexeidnek köszönhetően simán ki tudod kerülni a fákat, mert akkor közlöm veled: ezt már tudom.

– Úgy tűnik, ez a nyálgolyó mindent elmesélt neked! – mondta mérgesen.

Kellett egy pillanat, amíg rádöbbentem, hogy Alexet nyálgolyónak nevezte, de a közelségének – amitől az eszem majd’ elvesztem – a számlájára írva nem tettem ezt szóvá neki. Az arca alig néhány centire volt az enyémtől, testem az övéhez préselődött, így éreztem, ahogyan levegővétel közben mellkasa fel s le mozog, napfény illata az orromba kúszott, tekintetével az ajkaimat vizslatta, és arra vágytam – talán mindennél jobban –, hogy megcsókoljon.

De még mielőtt bármi történhetett volna, egy öblös hang hasított az éjszaka csendjébe.

– Bejöttök végre a házba, vagy Carlisle az udvaron vizsgálja meg Bellát?

A hang irányába fordultunk mindketten Edwarddal, és meglepődve vettem tudomásul, hogy a Cullen ház előtt állunk, a fényforrás pedig a ház helyiségeiben lévő felkapcsolt lámpákból „szállt” felénk.

Edward fújtatott egyet – az agyam szerette volna azt hinni, hogy azért mert a bátyja megzavart minket –, majd öles léptekkel megindult a lépcsők felé. A bejárati ajtó előtt talpra állított, majd besétáltunk a nappaliba.

A helyiségben ott volt az egész család, ki a kanapén, ki pedig a fotelben ülve.

– Szia, Bella – köszöntek kórusban.

Mielőtt azonban én is köszönhettem volna nekik, két elmosódott csíkot láttam és a következő pillanatban már Rosalie és Alice álltak előttem.

Kissé hátratántorodtam a meglepődéstől és nekiütköztem Edwardnak.

– Jól vagy? – hangzott a kérdés a hátam mögül.

– Persze, csak nem vagyok hozzá szokva a puskából kilőtt golyó sebességetekhez.

– Bocsi – szabadkozott egyszerre a két lány, majd széles mosoly terült el az arcukon.

– Nem is tudod, mennyire örülünk, hogy tudod az igazat rólunk – ölelt meg Alice.

– Erre ráérünk később is Alice – szabadított ki Edward Alice öleléséből.

– Olyan egy ünneprontó tuskó tudsz lenni néha – mondta Alice a bátyjának sértődötten, majd visszasétált a kanapéhoz, és Jasper ölébe kuporodott.

– Ha most nem haragszotok, akkor megvizsgálnám Bella ujját – pattant fel Carlisle a fotelből és odasétált hozzám. – Fent a dolgozószobámban visszatesszük az ujjad – vizsgálgatta fájós ujjam, és a lépcsők felé intett. Levettem a kabátomat, amit Edward el is vett tőlem, és az emelet felé indultunk.

– Vigyázz Bellára! – kérte még Edward az apját, mielőtt eltűntünk volna a dolgozószobához vezető folyosón.

– Tudod, még egy ember sem vállalkozott arra, hogy felképelje Edwardot – mosolygott Carlisle alaposan tanulmányozva az ujjamat.

– Meg is tudom érteni, hogy miéééééééééért – sikítottam fel, mikor se szó, se beszéd, Carlisle visszatette az ujjam.

A következő pillanatban kivágódott a dolgozószoba ajtaja és Edward rontott be rajta rémült arckifejezéssel.

– Minden rendben van, fiam – pillantott Carlisle Edwardra.

Edward bólintott, de ahelyett, hogy kiment volna a szobából, beljebb sétált és leült a mellettem lévő másik fotelbe.

– Hamarosan jobb lesz, mint új korában – mosolygott Carlisle, majd bekötötte a kezem.

Miután végzett, visszasétáltunk a nappaliba és mind leültünk egy-egy helyre, majd mély hallgatásba burkolóztunk.

– Szóval, vámpírok vagytok – mondtam ki a tényt, több percnyi hallgatás után.

Mindannyian bólintottak, majd ismét beállt egy rövid csend.

– Tudom, hogy nem illik ilyet kérdezni, de hány évesek vagytok? – kérdeztem.

A következő pillanatban mindenki elmosolyodott, de a legnagyobb hatással Edward mosolya volt rám.

– Változó – felelte Emmett. – Carlisle már rég túl van a háromszázadikon, én meg még száz sem vagyok. De mivel téged úgyis Eddy fiú érdekel a legjobban, képzeld ő már…

– Emmett! – förmedt Edward a bátyjára.

– Most mi van? – értetlenkedett a nagy medve. – Valami rosszat mondtam?

– Azt, hogy mikor születtem, szeretném én elmondani Bellának – felelte Edward.

– Felőlem – rántotta meg a vállát Emmett.

– Nyugodtan kérdezhetsz Bella, ha valamire kíváncsi vagy – vette át a szót Carlisle.

– Oké – kaptam az alkalmon. – Nem nehéz neked? Mármint orvosként, mert hát ott a vér és… – hallgattam el hirtelen és kíváncsian vártam Carlisle válaszát.

– Sok évtizednyi gyakorlás áll a hátam mögött. Már alig érzékelem a vér illatát. Szóval nem, nem nehéz – felelte halványan elmosolyodva.

Egy ideig elemezgettem Carlisle válaszát, majd a képzeletbeli listámon átugrottam a következő dologra.

– Nem sokkal ezelőtt még nálunk mondtál valamit Emmettnek – pillantottam Jasperre.

– Látom, nem felejtetted el – vigyorgott Jasper, majd átadta a szót Emmettnek.

– Rose bébivel valóban házasok vagyunk – húzta ki magát és egyik kezét Rosalie derekára csúsztatta.

– Ahogyan mi is Jasperrel – szólalt meg hosszú idő óta először Alice.

– Hűha – motyogtam meglepődve.

– Erre nem számítottál, mi, csajszi? – röhögött Emmett.

– Nem… vagyis de… mármint… olyan fiatalok vagytok…

– Csak fiatalnak látszunk – pontosított Jasper.

– … és bár gondolhattam volna erre, de valahogy nem jutott eszembe.

– Szerintem most ne sokkoljuk Bellát több információval – szólalt meg Esme, akinek eddig a köszönésen kívül a hangját sem hallottam.

– Nem – visszakoztam rögtön. – Szeretnék több mindent tudni rólatok, de a szemeim mindjárt leragadnak – nyomtam el egy ásítást.

– Hazaviszlek – jelentette ki Edward és egy pillanat alatt kapott a karjaiba. – Búcsúzzatok el szépen Bellától! – szólt a családjára, miközben magamra kaptam a kabátomat.

Miután mindenki elköszönt tőlem és én is kiböktem egy sziasztokot, Edward elindult velem haza.

Más magyarázat nincs a történtekre, csak az, hogy elaludtam útközben, mert a következő, amire emlékszem, hogy Edward letesz az ágyamra.

Résnyire nyitottam a szemeimet és láttam, hogy az ablakot tolja fel.

– Ne menj el – motyogtam álmosan.

Megtorpant, visszazárta az ablakot és felém fordult.

– Maradj – kérleltem két ásítás között. – Gyere ide – paskoltam meg a helyet magam mellett, miután az ágy szélére csúsztam.

Úgy tűnt, hogy egyáltalán nincs ellenére a maradás, legalábbis a tényből, hogy két tompa puffanás után már mellettem is termett az ágyban, ezt szűrtem le.

Küzdöttem a fáradság ellen, ugyanis volt néhány kérdésem, amiket fel szerettem volna neki tenni, és teóriákkal is elő tudtam állni egy-egy történésre, mióta ismerjük egymást.

Egy hatalmas ásítás után, ami alatt azt hittem, hogy az állkapcsom is ki fog akadni és indulhatunk megint Edwardékhoz, hogy Carlisle visszategye a helyére, feltettem az első kérdést.

– Hány éves vagy?

– 17.

– Tudod, hogy értettem.

– Jóval idősebb vagyok, mint te – tért ki a válasz elől.

– Kérlek, mondd el! – fúrtam tekintetem az övébe és közelebb másztam hozzá.

– Már elmúltam száz – felelte végül.

– Pontosabban! – másztam még közelebb.

– Nyáron töltöm be a százkilencet.

Tehát Edward a dédapám is lehetne! Még jó, hogy nem az, elvégre furcsán venné ki magát, ha a dédapám száját bámulnám és vitatkoznék magammal, hogy megcsókoljam-e vagy sem. Kissé megráztam a fejem, hogy elűzzem azon gondolatokat, hogy vajon visszacsókolna-e Edward, ha rávetném magam, és inkább feltettem egy újabb kérdést.

– Alex mesélt egy lányról, akinek a vére mindenkinél jobban csábította őt. Hogy is nevezte a lányt? – gondolkodtam félhangosan.

– Énekes – vágta rá Edward.

– Igen, az. Mondd te már…

– Én mi?

– Te már találkoztál az énekeseddel?

Nem tudtam, hogy miért, de szerettem volna, ha még nem találkozott volna vele. Elvégre az egy különleges titulus vagy legalábbis valami olyasmi, amikor tudod, hogy van valaki, aki mindennél jobban csábít téged, akinek a vére énekel neked, akihez a legcsodásabb aroma tartozik.

Edward egy pillanatig gondolkozott, bizonyára azt fontolgatta, hogy elmondja-e nekem, de végül felelt a kérdésemre.

– Igen.

Igyekeztem pókerarcot vágni, de úgy tűnik, hogy pocsék színésznő vagyok, mert észrevette, hogy megviselt a válasza.

– Tudod, neki vannak a legszebb szemei, és a legkívánatosabb ajkai a világon.

Remek! Még tetszik is neki az a valaki. És mi van akkor, ha egy férfiról beszél? Nem, az nem lehet, ő nem meleg. Edward nem vonzódhat a férfiakhoz. Teljesen kizárt! Vagy mégsem? Elvégre az magyarázatot adna arra, hogy miért nem hozták még hírbe egy lánnyal sem a gimiből. Viszont ő maga mondta, hogy még egy embert sem engedtek magukhoz közel, így nem is lett volna kivel összeboronálni őt. De attól még nem kizárt, hogy…

– Kérlek, mondd, hogy az énekesed lány!

Edward felnevetett dallamos hangján, és mikor még fél perc múlva is kacagott, azt hittem, hogy sosem fogja már abbahagyni. És még a végén Charlie is megjelenik…

– Te azt hitted, hogy…?

– Ne nevess már! – böktem mellkason.

– Sajnálom, csak olyan vicces képet vágtál. Nincs bajom a melegekkel, de biztosíthatlak, hogy teljes mértékben a lányokhoz vonzódom, vagyis csak egyhez.

– Az énekesedhez – állapítottam meg.

– Igen – bólintott.

Olyan volt, mintha a másik orcámat is pofonra nyújtottam volna. Nem elég, hogy van énekese, de ő az egyetlen lány, aki érdekli őt, mint nő.

– Ha nem bánod, akkor mesélnék róla, mert úgy tűnik, hogy még nem jöttél rá, ki is ő tulajdonképpen.

Tehát még ismerem is! Hát ez aztán baromi jó. És mesélni akar róla. Erre mit mondhatnék? Hogy ne beszéljen róla, mert nem akarom hallgatni, ahogyan áradozik valakiről? Ezt azért mégsem mondhatom, mert akkor beismerném, hogy fülig bele vagyok habarodva.

– Csak ne rég találkoztam vele először. Egyből kiderült, hogy pimasz és már az első este rá kellett döbbennem, hogy nem az a hallgatag lány, akinek hiszik őt. Alaposan felvágták a nyelvét, és a borzalmas zenei ízlésétől eltekintve hibátlan. A fél iskola, ha nem az egész, róla fantáziál…

– Ahogy te is – kotyogtam közbe, mire bólintott.

– … és olyan könnyen el tudja érni, hogy agyvérzések garmadát zsebeljem be, mint senki más. A vámpírfanatikusságával a frászt hozza rám és a „melyik szexi színészről vagy zenészről nevezzem el a kocsimat” akciójától a fülem füstölt a méregtől. A nap huszonnégy órájában ő jár a fejemben, ami miatt egy szép és kedves lány önbecsülését a földbe tiportam, amikor bepróbálkozott nálam és én az énekesem nevét mondtam az övé helyett. És mióta visszajöttem Alaszkából majd’ megőrülök, mert egy idióta nyálgolyó rá van tapadva – fejezte be végül és tekintetét az enyémbe fúrta.

– Te… te rólam… beszéltél – dadogtam.

– Igen – helyeselt és egy hajtincset tűrt a fülem mögé.

– Én vagyok az énekesed.

– Igen.

Az utolsó mondatai is eljutottak az agyamig és féltékenységem felszínre tört.

– Ki próbálkozott be nálad?

– Tanya – felelte.

– Remélem jól kiszórakoztad vele magad, és az ő vére is csábít téged – húzódtam tőle távolabb.

– Tanya vámpír.

– Az meg még jobb. Így nem áll közétek semmi sem. Se az ő törékeny csontja, sem az önmegtartóztatás, hogy nehogy átharapd a torkát.

– Te féltékeny vagy! – világosodott meg.

– Igen, az vagyok. És?

– Bella, teljesen félreérted az egészet. Nem történt semmi.

– Az én nevemet mondtad az övé helyett. Nem hinném, hogy egy szimpla beszélgetésben botlott meg a nyelved. Te magad mondtad, hogy bepróbálkozott nálad.

– Csak rád gondoltam… – kezdte, miközben a karomnál fogva húzott magához.

– Miközben lefeküdtél vele? – kérdeztem felháborodva.

– Dehogy. Nem feküdtem le vele – csattant fel. – Nem történt semmi.

– Hát, ezt nehéz elhinni – hitetlenkedtem.

– Nyilvánvalóan le akart velem feküdni, de megmondtam, hogy én nem akarom, és aztán a te nevedet mondtam…

– Tudod mit, nem hiszek neked. Mert valami csak történt, ha az én nevemet mondtad az övé helyett. Bár nem számít az egész. Akkor számítana, ha lenne köztünk valami, de mivel nincs, így nem tartozik rám, hogy kivel mit vagy mit nem csinálsz. Most pedig ha nem haragszol, szeretnék aludni, mert reggel suli.

Oldalra fordultam, szigorúan háttal neki. Hallottam, ahogyan elmotyog egy jó éjszakátot, majd az ablakom megnyikordult néhány pillanattal később újra, és mikor felnéztem Edward már sehol sem volt.

Mindenféle pózban feküdtem, mindent elkövettem, hogy elnyeljen az álmok tengere, de hasztalan volt a próbálkozásom. Bárányokat számoltam, hátha elálmosodom tőle, fekvőtámaszok tucatját csináltam a padlón, hátha elfáradok és könnyebben elalszom, de semmi sem használt. Egész éjjel nyitott szemekkel feküdtem az ágyba, mintha a szemhéjaimat hurkapálcával támasztották volna, nehogy elaludjak. Hallottam, ahogyan öt óra után nem sokkal Charlie készülődni kezd, majd miután lelépett, kimentem a szobából. Reggeliztem és ittam egy bögre kávét, majd játszottam egy kicsit Jacksonnal, aztán a fürdőbe mentem készülődni. Farmert és kék pólót húztam magamra, hasonló árnyalatú pulóverrel, majd bepakoltam a táskámba és csizmát húztam a lábaimra. Elbúcsúztam Jacksontól, majd felvettem a kabátomat és miután a táskát a vállamra dobtam, kiléptem a házból. A kocsi kulcsommal játszadoztam, miközben az Audihoz sétáltam, azonban mielőtt a kulcsot az ajtóba csúsztathattam volna, a csendbe két zúgás hasított bele. A hang irányába kaptam a fejem és láttam, amint egy fekete motor és egy ezüstszínű autó versenyeznek az utcában. Kellett vagy három pillanat, mire összeállt a kép és rájöttem, hogy a két nagy tudású, aki rögtönzött játszmát rendezett kora reggel, az Edward és Alex. Egyszerre léptek a fékre a ház előtt és álltak meg csikorogva a Volvo és Harley kerekei. Edward ki-, Alex meg lepattant a járműről, amivel érkezett és hozzám siettek.

– Elviszlek iskolába – jelentették ki mindketten egyszerre, mintha csak összebeszéltek volna.

– Én viszem el! – jelentette ki Alex.

– Nem! Én fogom! – mordult rá Edward Alexre.

– Fejezzétek be – szóltam rájuk, de ők rám se bagóztak.

Egy rövid vita alakult ki arról, hogy törékeny ember mivoltomat figyelembe véve melyik járművel lenne biztonságosabb eljutni az iskolába. Mondanom sem kell, hogy mindketten azt támogatták, amivel értem jöttek.

– Elég! – ordítottam rájuk. – Engem meg sem kérdeztetek, hogy mivel vagy kivel akarok menni, pedig úgy gondolom, hogy ez az én döntésem.

– Bocsáss meg, Bella, igazad van. Ugye velem akarsz jönni? – nézett rám izgatottan Edward.

– Ugye velem akarsz jönni? – kérdezte aztán Alex.

Elgondolkodtam egy pillanatig a lehetőségeken, majd mikor már tudtam, hogy mit szeretnék, közöltem velük is.