Reakció egy kommentre

Sziasztok!

Ez a bejegyzés részben Xéni kritikája miatt született meg, ezért vannak olyan részek, ahol ő az érintettebb fél! (A többes számot már automatikusan használjuk, bocsánat érte.) Először is nagyon szépen köszönjük, hogy olvasol, és örülünk, hogy tetszik a történet. Másodszor köszönetet mondok azon több tucat író nevében is, akiket most egy laza mozdulattal beskatulyáztál. Természetesen mi is a magunk szórakoztatására írunk, de ha már megosztjuk másokkal, akkor szerintem elvárhatjuk, hogy reakciókat is kapjunk vissza: jó volt, vagy esetleg pocsék a fejezet. Ezek alapján tudunk elindulni valamerre, és nem fogunk a sötétben tapogatózni. A komihatárról: szerintem ha már egyszer megtisztelsz valakit azzal, hogy elkezded olvasni a történetét, és ez elsők között kommentelsz, tehát veszed a fáradtságot, és bepötyögsz pár szót, akkor úgy gondolom, hogy a továbbiakban is tudod őt támogatni a kommentekkel. Ha pedig az alacsony, húszas kommenthatárt átlépik kereken hússzal, akkor már elgondolkozhatsz azon, hogy 122 rendszeres és több tucat névtelen/ nem regisztrált olvasóval meddig emelheted ezt a határt. Tudjuk, hogy kik azok, akiktől számíthatunk mindig komikra, és ez azért megvan negyven ember. (Halkan megjegyzem, hogy nem azt mondtuk, hogy negyven komiig nem hozzuk a fejit, csak hogy negyven kominál vasárnap, ami nagy különbség!)
Szylu még halkabban megjegyzi, hogy még mindig írja a blogját, és tudomása szerint eddig még nem fordult elő, hogy a komihatár miatt nem hozott új fejezetet. Az lehet, hogy valamiért csúsztatott, ugyanis ő is ember, és nem ülhet a gép előtt non stop, de nem volt szíve kicseszni azokkal, akik vették a fáradtságot és bepötyögtek neki pár szót.

Pupi halkan megsúgja, hogy a komihatár tényleg nem a mi szórakozásunkra van, hanem, hogy tudjuk, mi az ami tetszett a fejezetben, mi az, ami nem, hogy minek örülnétek a folytatásban, vagy mit nem akarnátok. Ezek alatt a komihatárok alatt tudatta velünk az olvasók egy része, hogy a fejezetekben említett Vámpírnaplók sorozatot elkezdte nézni annak köszönhetően, hogy írtunk róla, hogy kíváncsiak a tetkóra, hogy lehetne már csók Edward és Bella között, vagy, hogy nem szeretnék, ha Jacob is képbe kerülne. Itt jönnek most a "talán" és "ha" szavak. Ugyanis, ha nem lett volna a komihatár, akkor talán nem írtak volna annyian hozzászólást, és úgy gondoltuk volna, csak egy-két ember nem akarja, hogy Jake megjelenjen. Így viszont világossá vált számunkra, hogy 40 ember nagy része szeretné, ha nem menne Bella La Pushba. Vagy például a sok komi nélkül még nem csattant volna el az első csók, vagy nem lett volna a játék, amikor Chris Nunez nevét kellett kitalálni, amiért cserébe elárultuk, hogy milyen tetkója van Bellának.

Lényeg a lényeg. Alakulhattak volna másként is a dolgok a történetben, ha nem lenne a komihatár. Így lényegében Ti is írjátok a történetet, ami szerintem baromi jó, mert adtok nekünk támpontokat. És, aki csak azért pártol el tőlünk, mert 40 nyamvadt komit szeretnénk olyan fejezethez, amivel nem keveset dolgozunk, és úgy igazítjuk a programjainkat, hogy végezzünk vele a saját történeteink mellett, akkor arra már nem tudunk mit mondani. Nem kell minket sajnálni, vagy megvádolni, hogy sajnáltatni akarjuk magunkat, mert erről nincs szó. De tegnap azért imádkoztam, hogy Szylunak hétfőtől csütörtökig a főiskola mellett legyen annyi ideje, hogy az ő részét meg tudja írni, ugyanis nekem az órarendem miatt alig - az alig szó napi maximum egy órát jelent – lesz időm, és nem tudtam volna bevállalni, hogy én írjam a fejezetek elejét. És két napja ideges vagyok, hogy hogyan fogom megoldani, hogy három nap alatt produkáljak ebből a történetből egy fél és a saját történetemből egy egész fejezetet. És ezt is mindet azért osztottam meg veletek, hogy lássátok, hogy a kevés időnkből is a lehető legtöbbet áldozzuk a történetre, és csak annyit szeretnénk, hogy elmondjátok, hogy van-e értelme annak, amit csinálunk.

Lehet, hogy tényleg gyerekes, primitív és szánalmas a komihatár, de eddig a mai panaszon kívül még egy sem érkezett, ha jól emlékszünk. (És bizony jól emlékszünk, de ha nem, hát kiabáljatok, hiszen kommunikálunk, és ez a lényeg!)

Bocsánat, ha valakinek ezzel a kis bejegyzéssel esetleg beletiportunk a lelkivilágába, nem állt szándékunkban, de tényleg!

Pusz:

Pupi & Szylu