Eternity - 27. fejezet

Sziasztok!

Először is: Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk Minden Olvasónknak!

Másodszor pedig: fogadjátok szeretettel az ajándékotokat. Úgy hisszük, hogy nem lesz rá panasz :P

Ja és még valami: a fejezet 16-os korhatárral rendelkezik egy verekedés miatt.

27. fejezet

Ez a miénk

„Olvadni kezd most a Hold

Az arcod a párnán

Csak egy furcsa-furcsa folt

Ócska kis közhely

Gyönyörű törvény

Hogy a szerelem örvény.”

(Ákos: Örvény)

(Bella szemszöge)

Mosolyogva vártam, hogy Alex odaérjen hozzánk, de ez a mosoly le is fagyott az arcomról, mikor felfogtam, hogy tulajdonképpen nem felénk, hanem az iskola bejáratához közelít. Egy másodpercre ránk pillantott, és aprót biccentett, de ezen a gesztuson kívül nem úgy tűnt, mintha észlelné a jelenlétünket. Nem tudtam, hogy mi baja lehet, de azzal, hogy annak idején mesélt a vámpírokról, ezzel pedig elérte, hogy megértsek egy s mást Cullenékkel kapcsolatban, egyfajta különleges kapocs alakult ki közöttünk. Természetesen ez a kapocs közel sem volt olyan szoros, mint amely Edwardhoz fűz engem, ez „csak” annyit tett, hogy egy nagyon jó barát vált Alexből számomra. Éppen ezért éreztem magam rosszul, amiért láttam, hogy nincs minden rendben vele.

– Ne haragudjatok, de beszélnem kell vele – mentegetőztem.

– Minek? – csattant fel Edward.

– Kérlek, ne kezdjünk most csatározásba – néztem szerelmemre fohászkodóan. – Később találkozunk – álltam lábujjhegyre, majd egy futó csókot nyomtam hideg és kemény, de ettől függetlenül kívánatos ajkaira. Egy „sziasztok” elmotyogása után, amit a többiekhez intéztem, nagy léptekkel indultam meg a bejárat felé, és határozott szándékomban állt bárhonnan, de előkeríteni Alexet. A folyosón lézengő diákhadtól esélyem sem volt, hogy felfedezzem őt a tömegben, így két választásom maradt: vagy abban a teremben keresem, ahol az első órája szokott lenni, vagy pedig a szekrényénél. A teremben nem volt, így sietős léptekkel mentem a szekrényéhez. Éppen a táskáját tuszkolta be, mikor odaértem, és mielőtt még köszönhettem volna neki, már észre is vett.

– Szia – motyogtam.

– Helló – üdvözölt közömbösen.

– Alex ne csináld már. Ki vele, mi bajod van velem? – követeltem.

– Nincs bajom veled – rántotta meg a vállát. – Úgy tűnik, a barátod nem bízik bennem… vagy talán inkább benned – intett a fejével a hátam mögé.

Edward nagy léptekkel közelített felénk, én meg dühösen meredtem rá, amiért nem hagyja, hogy beszéljek Alexszel. Néhány méterre tőlünk szerelmem lassítani kezdett, én meg már lehordtam volna, mikor feltűnt, hogy Emmett néhány méterre mögötte kullog, és Edward azért torpant meg egy kicsit, hogy a bátyja utolérje.

Mikor odaértek hozzánk Edward ismét megtorpant, és nyájasan szólt oda Alexnek:

– Csak, hogy tudd, bízom Bellában. De ebben az épületben van a spanyolórám, és más folyosó nem vezet a teremig. Szíves örömest átadom neked a lehetőséget, hogy saját kútfőből rakd össze a dolgokat, miért is lófrálok erre.

– Ne aggódj, nem eszem meg a barátnődet, szóval akár mehetsz is a drága spanyolórádra – szólt Alex ugyanolyan nyájas hangnemben, mint amilyenben Edward beszélt hozzá.

– Ajánlom is, hogy ne essen bántódása, különben millió darabra téplek – fenyegetőzött Edward.

– Elég legyen! – csattantam fel. – Nem beszélhettek így egymással, világos?

Összeszűkült szemekkel és összeszorított öklökkel vizslatták egymást néhány pillanatig, végül aztán elsőként Edward kezei ernyedtek el.

– Gyerünk, öcskös, megyünk órára – rángatta el Emmett az öccsét a karjánál fogva, de Edward a tekintetével végig Alexet pásztázta, míg el nem tűntek a folyosón.

– Én is megyek órára – csapta be Alex a szekrénye ajtaját, mire összerezzentem. – Viszlát, Bella.

– Alex, várj! Kérlek, ne csináld ezt! – kaptam el a karját. – Mondd el, hogy miért haragszol rám! – kértem őt.

– Nem haragszom rád – rántotta ki a kezét a „szorításomból”, majd elindult az egyik terem felé.

Mikor körbepillantottam láttam, hogy minden szempár rám szegeződik, és ettől dühbe gurultam. Foglalkozzon mindenki a saját dolgával!

Csalódottan – amiért Alex nem szólt hozzám egy normális szót sem –, és dühösen – amiért mindenki a kialakult jelenetet bámulta – indultam el a másik épületbe az első órámra. Egész órán azon gondolkodtam, hogy Alexnek vajon mi baja lehet velem, de nem találtam ésszerű magyarázatot a dologra. Edward már a folyosón várt, mikor kivánszorogtam a teremből.

– Ne haragudj! – kezdte bűnbánóan. – Sajnálom a viselkedésemet.

– Nem haragszom – léptem oda hozzá, és a nyaka köré fontam a karjaimat. – Ha szépen megkérlek rá, akkor elárulsz nekem valamit?

– Bármit – motyogta és közben a számat bámulta.

– Miért haragszik rám Alex?

Edward tekintete azon nyomban a számról a szemeimre siklott és úgy felelte:

– Nem tudom, most sem hallottam a gondolatait – tátogta az utolsó szót, nehogy meghallja valaki.

– Te voltál az utolsó reményem – szóltam szomorúan.

– Ne szomorkodj, szerelmem. Minden rendben lesz. Lehet, hogy csak bal lábbal kelt fel Alex – rántotta meg a vállát.

– Ezt te sem gondolod komolyan! – ellenkeztem.

– Nem, valóban nem – húzta el a száját.

Egymás kezét fogva, szótlanul sétáltunk a következő órámra. Edward egy gyors csókot nyomott a számra az ajtóban, de mikor méltatlankodni akartam és egy hosszabb csókot követelni, ő már méterekre járt tőlem.

Alexszel a reggeli esetet kivéve nem találkoztam, és már-már azt hittem, hogy lelépett suliból, amikor a tornaterem felé menet megpillantottam a motorát. Egész órán azt terveztem, hogyan fogom beszédre kényszeríteni – és az sem érdekelt, hogy az én kis emberi erőm eltörpül az övé mellett –, de a tervem kudarcba fulladt, mikor a negyedik órám után sem láttam az udvaron. Megfordult a fejemben a gondolat, de aztán el is vetettem, hogy felkutatom az egész iskolát utána, ugyanis ha úgy akarja, akkor esélyem sincs találkozni vele. Ráadásul ki tudja hány órára járnám be az összes termet. Az is biztos volt, hogy még mindig az iskolában van, ugyanis a motorja ugyanott állt, ahol egy órával korábban. A Harley-ja nélkül pedig egy tapodtat sem mozdulna. Az udvaron összefutottam Edwardékkal, és együtt mentünk be a menzára. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre sorra kerültünk és vehettem végre valami kaját, ugyanis a gyomrom már korgott az éhségtől. Emmett hangosan felröhögött, amikor a gyomrom megmordult, de attól az öklöstől, amit Edward a karjára mért, rögtön elhallgatott.

– Bocs, csajszi – nézett rám Emmett bűnbánóan.

– Semmi gond – feleltem, mire a jókedve visszatért. – De ez még nem jelenti azt, hogy nem fogok revansot venni – vigyorogtam rá, mire a mosoly ismét lefagyott az arcáról.

Edward a lányokra bízott, akik elrángattak a sorból és a szokásos asztalunk felé húztak. Először nem értettem, hogy erre miért volt szükség, de mikor szerelmem egy alaposan teletömött tálcát rakott le elém, minden világossá vált számomra.

– Edward! – szóltam rá.

– Nem fogadok el ellenvetést. Addig ki nem megyünk innen, míg mindent meg nem eszel – szólt határozottan, miközben helyet foglalt mellettem.

– Most már biztos vagyok benne, hogy fel akarsz hizlalni. Eddig bizonygattam magamnak, hogy nincs bajod az alakommal, de most már biztos, hogy gondod van vele.

Edward tekintete ellágyult, és a fülemhez hajolt.

– Esküszöm, hogy nincs semmi bajom az alakoddal, sőt… Ennél kívánatosabb testet még életemben nem láttam – suttogta és hűs lehelete a nyakamat cirógatta.

– Köszönöm – motyogtam.

– Na, nézd csak, hogy elpirult a mi Belluskánk – vihogott Emmett. – És apropó, honnan is tudod öcskös, hogy mennyire kívánatos a szívszerelmed teste?

– A suttogásból mertem remélni, hogy azt szűröd le, fogd be a füleidet és ne hallgatózz. De, hogy ne legyél durcás, mint egy öt éves kisfiú, válaszolok a kérdésedre. Tudom és kész, a részletek téged ne érdekeljenek – vigyorgott Edward Emmettre, aki csalódottan karba fonta a kezeit.

A pizza szelet után már teljesen tele éreztem magam kajával, de volt még a desszert, amit szintén el kellett fogyasztanom. A harmadik falat után letettem a pudingot és „ha kényszerítenének sem menne le több falat” mondat után megkönnyebbülten dőltem hátra, hogy végre nem kell többet ennem. Éppen az ásványvizes üvegből kortyoltam nagyot, amikor az ablakon kipillantva megláttam a motorja felé igyekvő Alexet. Az üveget az asztalra tettem, majd egy „mindjárt jövök”-kel később kiszaladtam a menzáról. Alex a menza melletti épületből jött ki, így szerencsére hamar utolértem őt.

– Alex, várj! – ragadtam meg a karját.

– Bella, mit akarsz? – kérdezte unottan.

– Követelem, hogy mondd el, mi a fene bajod van velem! – csattantam fel.

– Nincs bajom, nem érted? Pontosan ez a gond, hogy semmi bajom nincs veled – dörrent rám.

– Ezt hogy érted? – néztem rá értetlenül.

– Tetszel – bökte ki. – És mivel neked van barátod, úgy gondolom, hogy az a legjobb, ha megtartjuk a kellő távolságot.

– Én… én… nem gondoltam, hogy így… érzel… irántam – hebegtem. – Miért nem szóltál korábban erről?

– Mert el akartam kerülni ezt a jelenetet.

– Sajnálom, nem akartam neked fájdalmat okozni – szóltam lehajtott fejjel.

– Nem okoztál fájdalmat, csak kissé… kellemetlen Cullennel látnom téged.

– Megértem – bólintottam és felnéztem rá. – De nem akarlak elveszíteni, Alex.

– Nem is fogsz – mosolygott halványan –, csak adj egy kis időt. Bár azt hiszem, hogy a jobbik esettel megúsztam, mert ha nem csak tetszenél, hanem szerelmes is lennék beléd, na, az lenne a nagy szívás.

– Nekem meg már mindenféle eszembe jutott, hogy miért kerülsz – szóltam megkönnyebbülten. – Ugye, barátok maradunk?

– Persze – mosolygott. – Gyere, te makacs nőszemély, hadd öleljelek meg! – rántott magához és átölelt. – Tudhattam volna, hogy nem hagyod annyiban a dolgokat.

– Naná, hogy nem – nevettem, de ez a nevetés abba is maradt, amikor egy ordítást hallottam.

– Ez már felháborító! – kiáltotta valaki.

Mikor elléptem Alextől, megláttam a felénk közeledő Jessicát. Még csak a menza ajtóban állt, de azt már rögtön kiszúrtam, hogy a feje vörös a dühtől.

– Amikor észrevettem, hogyan kerülgeted Edwardot, elintéztem annyival, hogy ő mindenkinek tetszik, és ez alól te sem vagy kivétel. Mikor behálóztad, már sejtettem, hogy milyen ember vagy te. De ez a jelenet? Neked semmi és senki nem elég? Egy szégyentelen lotyó vagy, akit az sem érdekel, hogy a pasija az ablakból őt nézi, amint egy másik pasival ölelkezik. Benned nincs szégyenérzet? – ordította már közvetlenül a képembe.

A pumpa egy pillanat alatt ment fel bennem és bármennyire is szerettem volna türtőztetni magam, nem sikerült.

– Nem tűröm, hogy így beszélj velem! – sziszegtem és a következő pillanatban a tenyerem Jessica arcával találkozott egy hatalmas csattanás kíséretében.

Jessica feje vörösből lilává változott és a következő pillanatban az ökle szájon talált, majd a hajamba markolt. Nem törődtem az fájdalommal, és én is támadásba lendültem, markoltam és téptem a haját. Próbált hátrálni, de egy óvatlan pillanatában elveszítette az egyensúlyát, és a földre zuhant, de mivel én az ő, ő pedig az én hajamat markolta, utána estem. Egy kísértetiesen hasonló jelenet alakult ki, mint a szappanoperákban szokott, amikor két nő egymásnak esik. Egymás haját tépve hemperegtünk a hideg betonon, és néhány pofon is becsúszott mindkettőnk részéről.

A kialakuló jelenetnek Edward és Emmett vetettek véget, amikor letéptek Jessicáról. Emmett Jessicát, Edward pedig engem fogott le. Emmett aztán kitágult szemekkel nézett rám, amihez aztán csatlakoztak szerelmem kidülledt szemei is, ahogyan a számat pásztázták. A meleg érzés és Edward bámulása miatt odakaptam a kezem és döbbenten vettem tudomásul, hogy vérzik a szám.

– Elviszem Bellát, mielőtt… – hallgatott el. – Emmett, szólj Alice-nek, hogy intézzen el mindent!

Alex még mindig döbbenten bámult oda, ahol néhány pillanattal azelőtt még Jessicával „harcoltunk”. Edward a Volvo felé húzott, majd belökött az anyós ülésre.

Próbáltam eltakarni a sebet a kezemmel, nem mintha ez sokat segített volna, hiszen Edward kifinomult szaglásával azonnal megérezné a vérem szagát, ha venne levegőt. Amit viszont nem tett meg. A szája vékony vonallá préselődött, miközben a sebességmutató egyre fentebb csúszott.

– Hozzátok menjünk vagy inkább hozzánk? – pillantott rám az utca végén és a válaszomra várt.

– Inkább hozzátok – feleltem, mire Edward indexelt és kikanyarodott a főútra.

Egy pillanattal később rájöttem, hogy a válaszom nagyon nem volt jó, hiszen vérző szájjal bemenni egy vámpírok lakta házba elég hülye ötlet, de már nem akartam megváltoztatni a döntésemet. Edward aztán visszább vett a sebességből, és mondhatni normális tempóban hajtott a házuk felé. A Volvóval leparkolt a ház előtt, majd kipattant és a következő pillanatban már nekem nyitotta ki az ajtót. A nappaliban senkit sem láttam, sőt egyetlen zajt sem hallottam a házban, síri csend volt.

Edward az ölébe kapott, és a konyháig meg sem állt velem. Felültetett a pultra, majd kisöpört egy, az arcomba hulló hajtincset.

– Esme? – tudakoltam tőle.

– Az árvaházban tölti a napot – felelte. – Meg kell hagyni, elég harcias kis vadmacska vagy – váltott témát hirtelen.

– Sajnálom, hogy szégyenbe hoztalak mindenki előtt. Most biztos azt hiszik, hogy egy őrült nőszemély a barátnőd – szóltam lehajtott fejjel.

– Nem hoztál szégyenbe – ellenkezett és a kezét az állam alá téve emelte fel a fejem –, és senki sem gondol őrültnek – folytatta.

Láttam, ahogyan mondani akart még valamit, de úgy tűnt, mintha elfogyott volna a levegője.

Most vagy soha! – gondoltam, amikor Edward mellkasa megemelkedett, és végre levegőt vett.

– Nagyon fáj? – kérdezte és a tekintete vérző számra tévedt.

– Nem, de valami hideg dolog azért jó lenne rá – feleltem.

Edward egy pillanatra nagyon elgondolkozott, majd miközben a szemembe nézett apránként közelebb hajolt.

– Jégkocka sajnos nincs itthon, így be kell érned velem – súgta.

Kezével gyengéden megtámasztotta egyik oldalt a fejemet, míg másik oldalon odanyomta hűvös arcát vérző számhoz. Félnem kellett volna, a józan ész azt diktálta, hogy rohanjak el, hiszen az a vámpír tartott a karjai között, akinek a vérem a lehető legnagyobb csábítást okozta, és a következő pillanatban túl sok lehet neki ez az egész. Dönthet úgy is, hogy kitöri a nyakamat és lakmározik belőlem, de agyamat az a tudat töltötte ki teljesen, hogy talán még soha nem voltam hozzá ilyen közel. Természetesen voltunk már eléggé kompromittáló testhelyzetben, de ez most abszolút más volt.

Lassan mozdította meg a fejét és húzta végig ajkait az arcomon, majd megállt a szám szélénél. Tudtam, hogy ez egy döntő pillanat lesz, és bárhogyan fog alakulni a dolog, én semmit nem bántam meg. Csukott szemhéjaimat egyre nehezebbnek éreztem, de amikor Edward hűvös nyelve megindult az állam vonalától a szám széléig, a leszivárgó vér útját bejárva, megremegtem és minden érzékem kiélesedett. Most vagy soha!

Zihálva lélegzett és ajkai alig lehettek pár centire a bőrömtől, mert érezem hideg, de őrjítő leheletét. Nem tudtam, hogy mi játszódhatott le benne abban a pillanatban, csak sejtettem, hogy két éne őrült csatát vív egymással. Én pedig nem tehettem mást, csak az egyiknek nyújthattam némi segítséget.

Közelebb csúsztam hozzá a pulton és lábaimat a dereka köré fontam, míg mindkét kezemmel a tarkóját simogattam, vagy a hajába túrtam. Minden félelem nélkül nyitottam fel a szemeimet, hogy elkínzott arcával találjam szemközt magamat.

Ajkai megremegtek, de még mindig nem reagált, csak a szám egy bizonyos pontját tüntette ki figyelmével.

Ha már meg kell halnom, legalább szép halálom legyen – gondoltam és végigsimítva hátán megtaláltam az utat a pólója alá. Ujjaimmal kirajzoltam minden kis izmot – tökéletes, fájdalmasan tökéletes – és ez a mozdulatsor volt a megmentőm.

Érintésem nyomán Edwardon borzongás futott végig és halk sóhaj hagyta el félig kinyílt ajkait. Nyelt egy nagyot – még én is hallottam gyenge emberi fülemmel –, majd szája az enyémre csúszott.

Kezdetben még gyengéden és óvatosan csókolt, de aztán olyan vehemenciával vette birtokba ajkaimat, amitől megrészegültem. Zihált sóhajok törtek fel a mellkasomból és ez észhez térítette őt. El akart húzódni tőlem, de a derekára kulcsolódó lábaim és a pólója alatt a vállaiba kapaszkodó kezeim miatt én is vele együtt „mozogtam”.

– Bella – súgta, mire felnyitottam a szemeimet, és egy éjfekete szempárral néztem farkasszemet. – Nem… – akart volna tiltakozni, de nem engedtem.

Kihúztam egyik kezemet a pólója alól – kicsit lejjebb csúsztam a derekán, de elkapott a fenekem alá nyúlva és megtartott –, majd megsimogattam az arcát és hüvelykujjammal végigsimítottam alsó ajkán is.

– Nem félsz tőlem? – kérdezte elfúló hangon.

– Nem – sóhajtottam és homlokomat az övének támasztottam. – És soha, egy percig sem féltem.

– Abba kéne hagynunk, amíg… – rázta meg a fejét, hogy visszanyerje önuralmát. – Meg is ölhetlek…

– Fél perccel ezelőtt még megtetted volna, de már döntöttél. – Elkaptam a fejét az állánál fogva és belenéztem vágytól csillogó szemeibe. – Bízom benned!

Pár pillanatig egymást tanulmányoztuk elmélyülten, majd lassan közelített az ajkaim felé és megcsókolt azzal a minden érzéket elbódító, és a külvilágot félresöprő csókkal. Egyik keze a fenekemről először a combomra, majd a pólóm alá vándorolt. Ujjait most még hűvösebbnek érzékeltem forró bőrömön ugyanúgy, ahogyan kőkemény testét is, és megremegtem, de nem a hideg miatt. Tüdőm levegőért kiáltott, ezért felsóhajtottam, Edward ajkai pedig a nyakamra csúsztak.

Felnyögtem, amikor gyengéden beleharapott a bőrömbe és ösztönösen húztam őt közelebb magamhoz. Szabad kezemmel a hajába túrtam, a másikon ujjaim belevájtak a vállába. Éreztem, hogy visszaültetett a pultra és mindkét kezével a pólóm szegélyét ragadta meg, majd görgetni kezdte felfelé. Csak annyi időre hagyott fel nyakam kényeztetésével, ameddig levette rólam a felsőmet, de utána ajkaimat vette birtokba. Egyik kezével kirajzolta gerincem ívét, a másik a combomon nyugodott.

Merészen tört nyelvem utat a szájába és torkából mély morgás szakadt fel, ahogyan nyelvével kitapintotta a piercingemet. Belemosolyogtam a csókba, és csípőjénél fogva még közelebb húztam magamhoz. Nem volt nehéz észrevennem, hogy ő is annyira akart engem, mint én őt. Gondoltam, ha már úgyis ott a kezem, megszabadítom őt az egyik zavaró ruhadarabtól. Minden akadály nélkül húztam le róla a pólót, de utána nem az ajkaimmal, hanem a kulcscsontommal lett nagyon elfoglalva. A kulcscsontomat követte a nyakam tövében lévő gödröcske, amit a nyelvével is körbejárt, majd lejjebb haladt.

Testem megfeszült, ahogyan végigcsókolta a dekoltázsomat és félhangosan mormolta bele a bőrömbe:

– A nyelvpiercingről tudtam… Lássuk, hogy Alice állítása tényleg igaz-e?

Ahogyan halad lefelé a hasamon, úgy hajoltam egyre hátrébb és végül a konyhapulton fekve kötöttem ki. Edward leért a csípőmig és ott megállt a tetoválásomnál.

– Hmmm… – morogta és hűs lélegzete lángra lobbantotta a vérem. – Egy oroszlán.

Meg kellett kapaszkodnom a pult szélében a fejem felett, mert félő volt, hogy szétesem. Mindezt csak tetézte, hogy Edward ujjai végigjárták a nadrágom szélét és az övcsatnál megálltak. Halk kattanás, majd súrlódás és az övem a padlón kötött ki a pólóink társaságát élvezve.

Visszafelé is ugyanazt az utat járta be, mint lefelé, csak most azzal a különbséggel, hogy nyelvét is bevetette. Teljesen rám dőlt, ujjaimat lefejtette a pultról és átfogva a csuklómat felhúzott magához. Szenvedélyesen megcsókolt és a következő pillanatban már egy ajtónak nyomott neki.

Hogy kerültünk a szobájába? Oh, kit érdekel?!

Edward lebogozta magáról a lábaimat – vámpír létére nem kis erőfeszítésébe került, mert azt hittem, hogy be akarja fejezni a tevékenységünket és a lehető legerősebben öleltem át, ő meg csak mosolygott, de sikerült neki – és letett a földre. Már éppen méltatlankodtam volna, hogy mégis mit képzel, de elakadt a szavam, amikor kigombolta a nadrágomat és a kezdő lökést megadva neki lecsúsztatta a combom aljáig. Onnan viszont az anyag, mint aki tudja a dolgát, könnyedén hullott le a padlóra.

Hátrafeszítette a fejemet és nyakamat térképezte fel, így kénytelen voltam látatlanban kitapogatni a nadrágját. Amikor megtaláltam a szélét – közben elidőztem a mellkasánál és a hasánál is – óvatosan kigomboltam és lehúztam a cipzárját, ezzel a farmer is lekerült róla.

Kezeit a csípőmre helyezte és végigzongorázva az oldalamon – akarva, akaratlanul is kuncogni kezdtem, mire éreztem, hogy belemosolygott a nyakamra adott csókba – elérte a melltartóm szélét. Onnan hátranyúlt – a cél érdekében megemelte a mellkasomat, ami hozzápréselődött az övéhez – és halk kattanással kicsatolta a kapcsot. Ujjai lepkeszárny könnyedén pihentek meg a vállaimon, valamiféle engedélyre várva.

Kezeimet az övéire helyeztem, ujjainkat összefontam és finoman nógatva, de együtt csúsztattuk le a pántokat a vállaimról. A többit már megoldotta ő – erre abból következtettem, hogy az említett ruhadarab átrepült a szobán és az ablakról hullott le – és mindketten tudtuk, hogy nincs megállás.

Átkarolta a derekamat, megcsókolt és közben húzni kezdett a kanapéja felé. Azt hittem, hogy majd magára ránt, de egy ügyes mozdulattal fordított a testhelyzetünkön és gyengéden nyomott le a fekete bőrre. Ő is velem együtt mozgott, de még mielőtt megcsókolt volna, térdelve végignézett rajtam.

Tekintete éhesen járt fel és alá a testemen, de most nem a véremre vágyott. Normális esetben fülig pirultam volna és szégyenkezve takarom el magamat, ez viszont más volt. Vagy elfogad ilyennek, vagy…

– Gyönyörű vagy – suttogta vágytól rekedt hangon, míg mélyen a szemembe nézett.

Felsóhajtottam, amikor megcsókolt a csípőmnél és egyre feljebb haladt. Hűvös leheletétől libabőrös lettem, és az sem sokat segített a helyzetemen, hogy orrával könnyedén végigsimított a mellemen és a kulcscsontom kapott kitüntetett szerepet. Beletúrva bronzbarna hajába vontam őt még közelebb magamhoz, majd egy nyögés hagyta el ajkaimat, amikor a keze a francianadrágomhoz tévedt.

Testhelyzetünk nem tette lehetővé, hogy ettől a ruhadarabtól is olyan könnyedén megszabadítson, mint a farmeremtől. Nem tudtam kihagyni, hogy ne cukkoljam egy kicsit:

– Na, ezt hogyan oldod meg? – suttogtam mosolyogva, és ő megtámaszkodva felettem lenézett rám.

– Ezt figyeld! – válaszolta.

Egy apró reccsenés, és az anyag már a padlón landolt.

– Uha, pedig az egyik kedvencem volt! – mormogtam és a nyakához hajolva ajkaimat a bőrére tapasztottam. – De azt meg kell hagyni, hogy ügyes volt!

– Pedig most csináltam először! – morogta és elkapva az államat szenvedélyesen megcsókolt.

Nem bírtam magammal, egyszerűen megőrjített. Tolni kezdtem őt oldalra, hogy fölé kerekedjek, de a kanapé ezt nagyon nem díjazta. Edward egy tompa puffanással érkezett meg a szőnyegre, én meg rajta landoltam, de karjaival felfogta az ütközésem.

– Jól vagy? – kérdeztem riadtan.

– Tökéletesen – mondta vigyorogva, majd hozzátette: – De mi is volt a terved tulajdonképpen?

– Hát… – simultam hozzá. – Gondoltam, hogy megszabadítalak attól a zavaró ruhadarabtól – utaltam arra, hogy boxere még mindig rajta volt.

– De türelmetlenek vagyunk – vigyorgott pimaszul, és elkapta a hasán lefelé vándorló kezemet.

Uh, ha ez kell neked, Edward Cullen, hát megkapod!

Elhúzódtam tőle, és már feltérdeltem volna, de ő villámgyorsan átgurított a szőnyeg közepére, miközben boxeralsója reccsenve szakadt le róla. Fölém hajolt és kisimított egy tincset az arcomból.

– Na, ki a türelmetlen? – kérdeztem viccelődve, ám minden játékosságom elszállt, amikor megláttam az arcát.

Éjfekete szemeiben a vágy mellett félelem is csillogott. Félt, hogy bántani fog, hogy fájdalmat okoz, de én tudtam, hogy nem így lesz. Ha eddig nem történt semmi baj, miért most történne?

Felhúztam a térdeimet, és közrefogva csípőjét szorítottam össze őket, míg megsimogattam az arcát, és ujjaimat végigfuttattam az ajkain.

– Nem lesz semmi baj – mondtam neki, de ennél többre volt szüksége.

Odahajoltam a füléhez, és halkan belesuttogtam:

– Akarlak. Mindennél jobban.

Egyik kezével bejárta felsőtestem minden négyzetcentijét, míg én hangosan nyöszörögtem, végül megállt a csípőmnél, és hüvelykujjával apró köröket rajzolt a bőrömbe.

Felszisszentem, amikor Edward megemelte a csípőmet és testünk eggyé vált. Rémülten tanulmányozta arcomat, a fájdalom jelei után kutatva, de én csak elragadtatottan mosolyogtam és ösztönzőleg hozzásimultam, hogy folytassa.

Egyik kezével a fejem mellett támaszkodott, hogy ne teljes testsúlyával nehezedjen rám, a másikkal végigsimított a csípőmön, az oldalamon és az arcomon megállapodva megcsókolt, miközben lassan, kínzóan és már szinte büntetendően lassan, ám szenvedélyesen mozogni kezdett.

A hajába túrtam és próbáltam nem furcsán lélegezni.

Soha nem szeretkeztem még senkivel – hát még vámpírral! –, de tudtam, hogy nincs mitől tartanom. Edward elfogadott olyannak, amilyen vagyok, és vigyázott rám.

Testem minden sejtjében éreztem őt és ez olyan földöntúli boldogsággal töltött el, amit eddig soha nem tapasztaltam.

Hangos sóhaj hagyta el ajkaimat, amikor érezni kezdtem a mindent elsöprő melegség kezdetét. Edward a nyakamat csókolta, hogy ne akadályozzon a levegővételben, ami már így is zihálva áradt be a tüdőmbe. Minden apró mozdulatával tovább növelte szenvedélyemet és egyre űzött a beteljesülés felé. Kis nyögéseimet fél perc múlva nyöszörgés váltotta fel és meg kellett kapaszkodnom a hátában.

A gerincem ívben feszült meg, ujjaimmal beleszántottam márványkemény hátába és gátlástalan sikoly röppent fel ajkaimról, amikor a gyönyör a lábujjamtól a fejem tetejéig szétáradt a testemben.

Vártam, hogy engem majd ő is követ, de nem ez történt.

Edward megállt és mindkét kezével felettem támaszkodott. Kinyitottam a szememet és felnéztem gyönyörű arcára, ami most kiismerhetetlen volt. Megemeltem a csípőmet, amire csak megrázta a fejét.

– Mi a baj? – kérdeztem és hangom elfúlt a következő gondolatra. – Mit csináltam rosszul?

Felhorkant, és megsimogatta az arcomat.

– Te nem csináltál semmit rosszul, Bella, de nem tehetem… – suttogta. – Nem tudom, hogyan reagálnék… én… sajnálom!

Le akart szállni rólam, de ez volt az, amit nem hagyhattam. A mellkasánál fogva tolni kezdtem felfelé, de lábaimmal nem engedtem el. Ösztönösen karolta át a derekamat és húzott fel, amikor látta, hogy fel akarok kelni, de arra nem számított, hogy nem azért, amiért ő gondolta. Feltérdeltem az ölében, így testünk egy pillanatra sem vált el. A füléhez hajoltam, és halkan súgtam neki:

– Adni is akarok neked, nem csak kapni! Azt akarom, hogy legalább azt érezd, amit én, ha nem többet!

Tiltakozását egy csókkal fojtottam belé, és reménykedtem, hogy mindent jól fogok csinálni, mert még soha nem „támadtam le” senkit sem, és főleg nem így, majd megmozdultam. Lassabban ringattam a csípőmet, mint ő, de jól csinálhattam, mert egy mélyről jövő sóhaj szakadt fel a torkából. Ajkaimmal körbejártam álla vonalát, majd a nyakát vettem birtokba.

Márványkemény bőrét most puhának és selymesnek érzékeltem és beszívtam napfény illatát. Nem bírtam ki, egyszerűen túl nagy volt a kísértés, és nem küzdhettem ellene, ezért megnyaltam egy, a nyaka oldalán lévő pontot és játékosan beleharaptam. Edward felmordult és a csípőmnél fogva rántott magához közelebb, hogy sürgesse a tempómat, de én csak elmosolyodtam, és ha lehetséges, még jobban lassítottam, ezzel is tovább nyújtva a percet.

Felnyögött, amikor rájött, hogy hasztalan volt a próbálkozása és kezei a combomra siklottak, majd lágyan simogatni kezdte őket. Átkaroltam a hátát és a nyakába fúrtam az arcomat, míg ő zihálva kapkodott a számára nélkülözhető levegő után. Minden idegszálammal érzékeltem, hogy közel jár a beteljesüléshez, és ettől a tudattól csak még jobban és még többet akartam neki adni.

Edward ujjai lecsúsztak a combomról a háta mögé, teste megfeszült a karjaim között és a furcsa, reccsenő hangot elnyomta a torkából feltörő morgással keveredő kiáltás, amiben a nevemet véltem felfedezni, amikor egy utolsó mozdulattal megadtam neki mindent, amit csak adhattam magamból.

Óvatosan felnéztem az arcára, mert nem tudtam, hogy mire számítsak, de csak azt az eufóriát és gyönyört láttam rajta, amit percekkel – vagy talán órákkal? – ezelőtt én is átéltem. Tágra nyílt éjfekete szemeiben a vágy csillogott, félig elnyílt ajkai között hűs levegő áramlott ki.

Lehajtotta fejét a vállamra, mellkasa fürgén emelkedett fel s süllyedt le, míg átölelt és szorosan magához húzott. Egyik kezemmel a vállába, másikkal a tarkójába kapaszkodtam és ismét a nyakába temettem az arcomat.

Ez volt az a pillanat, mikor megállítottam volna az idő kerekét és nem mozdultam volna. Örökké a karjai között, testünk összefonódva és a színtiszta érzés mámorában. Ki kellett mondanom ahhoz, hogy igazzá váljon.

– Szeretlek! – suttogtam, de tudtam, hogy tökéletes hallásának köszönhetően úgyis értette.

Felemelte a fejét és az állam alá nyúlva az enyémmel is ugyanígy tett.

– Én is szeretlek! – mondta rekedtes, mély hangon, majd megcsókolt.

Karjai levándoroltak a csípőmre és már megemelt volna, hogy lesegítsen magáról, de én szorosan odasimultam hozzá, és belemorogtam a csókba:

– Ha most meg mersz mozdulni, nem tudom még hogyan, de én megöllek!

Kuncogott lágy, dallamos hangján, de felhagyott a tervével, helyette a combom belsejét kezdte el bejárni hosszú ujjaival.

– Aludnod kéne! – súgta. – Fáradt lehetsz!

Egyik keze megindult felfelé és lassan csúszott végig a csípőcsontomon, a hasamon és a mellemen. A szívem őrült tempóra kapcsolt, a vérem dübörgött, kirázott a hideg és a testemnek más ötletei voltak. Edward lehajolt és hűvös nyelvét a nyakamon táncoló artériára tapasztotta, amitől ismét bizsergés futott végig rajtam és jólesően felsóhajtottam.

Mozdítottam egyet a csípőmön, hogy tudassam vele, mi is a tervem alvás helyett, de a második mozdulatsort már nem várta meg, mert lefogta a derekamat és belemorogta a bőrömbe:

– Aludnod kell!

– Te nem akarod? – kérdeztem egy kissé csalódottan, bár a nyakam kényeztetéséből fakadó bizsergés jobban lefoglalt annál, hogy csalódottságot vigyek a hangomba.

– Oh, szerintem még nálad is jobban akarom – kuncogta –, de azt olvastam, hogy kipihenten sokkal jobban teljesít az ember.

– És nem tudlak meggyőzni ennek az ellenkezőjéről valahogyan? – tudakoltam reménykedve.

– Nem hinném – mormolta és finoman a fogai közé csippentette a bőrömet, mire végigszántottam ujjaimmal a hátán. – Aludj! – mondta és gyors csókot nyomott a nyakamra.

– Oké! – sóhajtottam fel, de ez a kis akciója még bosszúért kiáltott.

Egy mozdulattal a lehető legközelebb csúsztam hozzá az ölében és vállára hajtottam a fejem. Örömmel konstatáltam, hogy teste megfeszült és felnyögött. Nem kellett látnom az arcát ahhoz, hogy tudjam, két énje szállt vitába egymással. A józanabbik azért kardoskodott, hogy már bizony nekem aludnom kell – chhh! –, a másik pedig egyéb elfoglaltságok mellett érvelt. Nagyon szerettem volna, ha a másik nyer és vártam, hátha sikerrel jártam, de csak a fülemhez hajolt és úgy suttogta, miközben teste visszanyerte normális állapotát:

– Ez gonosz volt, és még visszakapod!

– Az volt a célom – motyogtam. – És már alig várom!

Tényleg álmos lehettem, mert a következő pillanatban szemeim elnehezültek, testem ellazult és Edwardon aludtam el, míg óvó karjaival körülölelt.

Így néz ki Bella tetoválása: ITT