Eternity - 48. fejezet Part 2.

Sziasztok!

Nyúlfarknyi rész, és azért nem 49. fejezet a megnevezése, mert ez a 48-hoz tartozik. Választ kaptok a részből arra, hogy mi történt tulajdonképpen Alex és Bella között. A közvélemény-kutatás eredményét holnap közöljük.

48. fejezet Part 2.

– Nem inkább vámpírt akartál mondani? – vontam fel a szemöldököm.

– De – bólintott Edward. – Látod, mit művelsz velem? Miattad még arról is megfeledkezem, hogy vámpír vagyok. Nagyon megijedtem, mikor megpördült az autód – ölelt magához, és az arcát a hajamba fúrta. – Tudod, hogy nem bírnám ki, ha valami bajod esne.

A számat eltátottam, és ledöbbenve meredtem az előttem lévő fákra. Most komolyan megölelt? Nem, ez csak valami álom lehet. Edward nem ölelgethet azután, hogy azt mondtam neki, hogy lefeküdtem Alexszel. Ez biztos csak egy álom – egy nagyon szép álom. Lehet, hogy karamboloztam a kocsival, és éppen ájultan vagyok ráborulva a kormányra, és ezt képzelem? Vagy talán elaludtam vezetés közben, és az agyam ilyen jeleneteket vetít a szemeim elé?

– Edward, te felfogtad egyáltalán, hogy mit mondtam neked még Miamiban? Felfogtad, hogy lefeküdtem Alexszel? Az ég szerelmére, megcsaltalak, te meg itt ölelgetsz. Elment az eszed? Vagy ennyire nem érdekel ez az egész? – löktem el magamtól és az arcát a tenyereim közé fogtam néztem őt, a téboly jelei után kutatva a tekintetében.

Azonban semmi szokatlant nem láttam rajta, úgy nézett vissza rám, mint bármikor máskor. A tekintetében tükröződött a szerelme irántam, az a mély szerelem, amelyet korábban sohasem tudtam volna elképzelni. Teljesen más volt átélni, és megtapasztalni, mint amilyennek a könyvekben és a filmekben tűnt, ha szerelmespárokat láttam vagy róluk olvastam. Sosem gondoltam volna, hogy életem során szeret majd úgy valaki, ahogyan Edward, és nem hittem volna, hogy én is tudok majd annyira szeretni. És aztán mit tettem? Összetörtem a szívét, elhagytam, és most meg a fejéhez vágtam, hogy egy másik pasié voltam.

– Igen, felfogtam, hogy mit mondtál nekem – simított végig az alsó ajkamon. – És nem, nem ment el az eszem, szellemi képességem teljes tudatában vagyok – vigyorgott pimaszul, a sokk egy újabb fázisába taszítva engem. Miért vigyorog? Ez nem olyan téma, ami mosolygásra adna okot. Még hogy épelméjű. – De tudom, hogy nem mondtál igazat.

– De igazat mondtam – erősködtem, és végre értelmet nyert a fene jó kedve. Azt hitte, hogy csak vicceltem vele. – Lefeküdtem Alexszel.

– Nem feküdtél le vele – ellenkezett velem határozottan.

– Akarod, hogy elmondjam, mit és hogyan csináltunk? Szeretnéd, hogy részletezzem neked? – kiabáltam dühösen. – Akkor talán hinnél nekem, és elmennél végre a fenébe – sziszegtem.

– Ezért hazudtál, ugye? Mert azt akarod, hogy visszamenjek Forksba. Kérlek, szerelmem, mondd el, hogy mik azok a foltok rajtad! Bármiről is legyen szó, tudod, hogy nekem elmondhatod.

– Miért nem hiszed el, hogy lefeküdtem valaki mással? – kérdeztem lemondóan, beletörődve abba, hogy nem hisz nekem.

– Mert te nem vagy olyan, szerelmem – hajtotta le a fejét, és hosszan megcsókolt. – Szeretsz engem, úgy ahogyan én szeretlek téged, és emiatt nem lennél képes arra, hogy mással legyél. Persze be kell vallanom, hogy elgondolkodtattál egy kicsit, és hosszú percekig álltam döbbenten a parton, de aztán beugrott az, amit mondott Alex.

Újra megcsókolt, és képtelen voltam arra, hogy ne viszonozzam ajkai játékát, egyszerűen belehaltam volna, ha nem csókolhatok vissza.

– Mit mondott Alex? – érdeklődtem aztán a csóktól teljesen kifulladva.

Gondolatban alaposan megróttam magam, amiért ilyen idiótán viselkedek. Az én szellemi képességeimet kellett volna megkérdőjelezni, nem az Edwardét. Én állítottam váltig, hogy megcsaltam őt, aztán éhes vadként vetettem magam a szájára.

– Azt, hogy alakulgat valami közte és Kate között. Így nem feküdt volna le veled. Aztán meg a foltok a szeretkezés után jelentek meg rajtad, ha megcsaltál volna az elejétől fogva ott lettek volna rajtad. Szóval ideje bevallanod, Bella.

– Mégis mit? – Affene, az apró részletekről elfeledkeztem. De hát nem igazán volt időm átgondolni a dolgokat, kapva kapnom kellett az alkalmon, mikor a megcsalásra gondolt lehetséges okként a foltjaimra.

– Hogy nem voltál senkivel sem együtt. Vagy még ezek után is váltig állítod, hogy nem csak az enyém voltál? – vonta fel a szemöldökét, és megint idiótán vigyorogni kezdett.

Én nem voltam képes a mosolygásra, iszonyatosan szégyelltem magam, amiért átvertem Edwardot, de egyszerűen nem láttam más megoldást. Neki el kell mennie Jacksonville-ből, és soha többé vissza sem térni. El kell engem felejtenie, és bár a vámpírok egy társat választanak maguknak, neki akkor is valaki más után kell kutatnia, mert én...

– Bevallom, hogy hazudtam. Csak azért találtam ki, hogy megbántsalak.

Egyik pillanatról a másikra sírva fakadtam, és Edward mellkasához szorítottam a fejem. Istenem, mennyire fog hiányozni az illata, és a csókjai. Edward kezei a hátamat simogatták, így próbálva engem megnyugtatni, azonban a cselekedetével csak még inkább elszomorított. Akárhányszor mondtam neki, hogy állításával ellentétben ő nem szörnyeteg, sosem hitt nekem. Egy ilyen férfi, aki ennyire tud szeretni, hogy lehetne szörnyeteg? 

– El kell menned, érted? Haza kell menned Forksba! – szipogtam kétségbeesetten.

– Nem! – morogta kissé dühösen. – Választ fogok kapni arra, hogy mi a fene folyik körülötted. Ha az lesz az utolsó cselekedetem is, de akkor is meg fogom tudni. És ha te nem mondod el, akkor megteszi helyetted más.

– Mire készülsz? – kérdeztem gyanakvóan, nagyon is rosszat sejtve, és a kézfejemmel letöröltem a könnyeimet.

A következő pillanatban Edward eltűnt, és mikor körbepillantottam, hogy merre lehet, már félig a csomagtartóban volt. Alig egy szempillantással később, a kezeimet összekötözte.

– Mit művelsz? – rémültem meg.

– Megakadályozom, hogy megakadályozz abban, hogy beszéljek Alexszel. – Aztán már a hátsó ülésen találtam magam. A biztonsági övet a helyére kattintotta, majd bemászott a volán mögé.

Hiába könyörögtem neki a következő órákban, hasztalan volt. Könyörögtem, követelőztem, mindkettő célja az volt, hogy elengedje a kezeimet, de semmire sem mentem vele. Sírva is fakadtam, és bár ez meghatotta őt, de még úgysem távolította el az átkozott köteleket rólam. A kimerültségtől és az elkeseredettségtől végül elnyomott az álom, és arra ébredtem, hogy Edward kiemel a kocsiból.

Anyuék háza előtt voltunk, amelynek ajtajában ott állt Alex.

– Nézd, Edward, tudom, hogy dühös vagy, de engedd el Bellát. Beszéljük meg higgadtan a dolgokat.

– Ne féltsd a nyakad – morogta Edward –, mert nem fogom letépni. Tudom, hogy nem feküdtél le Bellával.

– Honnan?

– Nem vagyok hülye. De ez még nem jelenti azt, hogy nem csinálnék szívesen belőled tábortüzet – kuncogott Edward, mire felháborodottan néztem rá.

– Te kihallgattad a telefonbeszélgetésünket? – sipítottam.

– Tudod, hogy kíváncsi vagyok – mosolygott rám. – Azt hiszem, hogy eljött az ideje, hogy megtudjam, mi van Bellával – nézett aztán Alexre, és elkomorult.

Nagyot nyeltem, és próbáltam valami megoldás után kutatni, de egy sem jutott eszembe. Bármit megtettem volna, hogy Edward ne tudja meg, de úgy tűnt, hogy eljött az igazság pillanata.

– Ezt Bellától kell megkérdezned, nekem nincsen jogom elmondani – visszakozott Alex.

– De ő nem akarja elmondani. Alex, szeretem őt, mindennél jobban a világon. Tudnom kell, hogy mi folyik itt – kérlelte őt kétségbeesetten, miközben leszedte a kezeimről a kötelet.

– Sajnálom, Bella – nézett rám Alex. – Talán ő rá tudna beszélni arra, hogy segítséget kérj. A szüleid hiába bizakodnak, én tudom, hogy hasztalan lesz, ha idehozzák az orvost.

– Micsoda? Anyuék azért mentek el, hogy...

Nem, az nem lehet. Megmondtam, hogy nem akarok egyetlen orvost sem látni. Mondtam, hogy nem akarok segítséget. Miért nem tudják elfogadni, hogy nem akarok küzdeni? Hogy nem tudok küzdeni?

– Valaki elmagyarázná végre, hogy miről van szó – ordította Edward és a kezei a hajába martak dühében.

– Az igazság az, hogy Bellának... – kezdte Alex, de leintettem őt. Tartoztam annyival Edwardnak, hogyha már ki kell derülnie az igazságnak, tőlem tudja meg. Egyszerűen nekem kellett elmondanom.

– Beteg vagyok – kezdtem lassan, és láttam Edwardon, hogy tudja, ez nem valami aprócska dolog.

– De az nem lehet, te nem lehetsz beteg. Mi a baj? – dadogta.

– Sosem akartam, hogy megtudd – fogtam a kezeim közé az arcát, és a könnyeim ismét potyogni kezdtek.

– Bella, mondd már, hogy mi a baj veled! – követelte gyengéden.

– Csontvelőrákom van.