Eternity - 42. fejezet (Part 1.)

Sziasztok!

Sajnálatos módon csak fél fejezettel tudunk szolgálni, de a folytatás jön kedden. Addig is élvezzétek ezt. Puszi: Szylu és Pupi

42. fejezet Part 1.

A lélegzet bársonya

(Edward szemszöge)

Az út hátralevő részét csendben tettük meg, ami annak volt köszönhető, hogy Bella édesen szuszogott mellettem. Így természetesen volt időm elmélázni azon, hogy vajon komolyan gondolta-e azt, amit nemrég mondott, vagy csak az alkohol beszélt belőle, és ha történetesen egy másik srác viszi haza, neki is ugyanezt mondta volna. A kormány halkan reccsent meg az ujjaim alatt, és ez a kis hang elég volt ahhoz, hogy Bella kinyissa álomittas szemeit és révetegen nézzen körül.

A tekintete megcsillant, ahogyan meglátott valamit átbámulva előttem az út bal oldalán, és halkan, de határozottan megszólalt.

 – Tettél már valami akkora őrültséget, hogy másnap felkelve legszívesebben visszaszívtad volna az egészet, vagy nem szerettél volna emlékezni rá?

Akaratlanul is felnevettem, bár a helyzetünk nem volt mulatságos és megcsóváltam a fejemet.

 – Bella, ha elfelejtetted volna, hát közlöm, hogy vámpír vagyok, így nálam egyik megoldás sem jöhet számításba – fordultam felé, de nem nézett rám, mert még mindig a messzeséget kémlelte.

 – Akkor jó, mert legalább az egyikőnk majd felemlegetheti a történteket – válaszolta rejtélyesen, majd tekintete végre megállapodott rajtam és csábos mosoly kíséretében súgta oda nekem. – És most légy szíves, állj meg!

Nem tehettem róla, ilyenkor a védelmező és óvó funkcióim azonnal bekapcsoltak, így az út szélére húzódva azonnal a fékbe tapostam. Rémülten fordultam Bella felé, és azt vártam, hogy majd megismétli a bulin történt nem túl szívderítő látványt, de ehelyett csak egy ajtócsapódás fogadott és már táncolt is keresztül az úttesten, egyenesen a… Jó, a tánc nem fedi le a valóságot, de ez jelen helyzetben részletkérdés volt.

 – Bella, állj meg! – kiabáltam utána és kipattantam a kocsiból, hogy utánaeredjek.

Bella kacagva fordult hátra és úgy folytatta az útját, miközben a karjaival intett, hogy kövessem. Mintha tudtam volna mást csinálni, ha nem akartam, hogy a nyakát szegje!

 – Bella, ez nem vicces! – trappoltam utána, de nem gyorsítottam fel vámpírtempóra, mert azzal csak megijesztettem volna, és még a végén valami meggondolatlanságot cselekszik. – Gyere vissza, és szállj be a kocsiba!

 – Nem, amíg meg nem valósítom egyik régi álmomat!

 – És mégis mi lenne az? – vágtam hozzá a kérdést indulatosan, és végre elértem őt.

Megálltam tőle egy karnyújtásnyira és elmélyülten néztem bele a holdfénytől és az alkoholtól egyaránt csillogó szemébe. – Talán halálra akarod fagyasztani magad?

 – Nem – rázta meg a fejét, és a tincsei lágy táncot jártak meztelen karján és vállán. – Gondolkozz egy kicsit!

 – Bella, kérlek! – sóhajtottam fáradtan. – Csak annyit szeretnék, hogy végre otthon legyél a saját ágyadban és kialudhasd a részegségedet.

 – Szóval már nem is akarsz ágyba vinni? – vonta fel a szemöldökét és durcásan karba fonta a kezeit.

Dühösen szusszantottam egyet és összeszorítottam a fogaimat, hogy ne mondjak erre semmi olyat, amit később megbánnék, vagy esetleg ne tegyek semmi olyat, ami… Lehunytam a szemeimet és elkezdtem masszírozni az orrnyergemet, hogy visszanyerjem a hidegvéremet – ez szerintem nagyon tetszene Emmettnek; egy vámpír, aki a hidegvérét próbálja visszanyerni! –, amikor meghallottam a semmivel össze nem téveszthető hangot. Anyag súrlódott a bőrön.

A szemhéjam azonnal felpattant és megpillantottam a földön a kék ruhát és a cipőket, amiknek Bellán kellett volna lenniük.

Kedvesem testét csak egy apró csipke franciabugyi választotta el a teljes meztelenségtől és könnyedén lépdelt az enyhén lejtő, kavicsos parton a lassan hömpölygő folyó felé. Közvetlenül a víz előtt megállt, felemelte az egyik lábát és beledugta a lágy hullámok közé, mint aki tényleg csak a víz hőmérsékletét ellenőrzi le.

Szerencsémre csak a fejét fordította hátra, és bársonyos hangon kijelentette:

 – Nekem egy kicsit hideg, de szerintem te meg fogsz birkózni vele. Jössz?

Megfogattam a szemeimet és csüggedten megráztam a fejemet.

 – Bella, gyere ide! – kértem és kinyújtott kézzel elindultam felé.

 – Tudod, te lehet, hogy örökké élsz, de mi, földi halandók egyszer meghalunk – mondta a lehető legtermészetesebb hangon, pedig tudta nagyon jól, hogy ezzel milyen sebeket szakít fel bennem. – És én is csak egy egyszerű, földi halandó vagyok, aki szeretne némi őrültséget csinálni, hogy…

Rántott egyet a vállán, majd kecsesen besétált a folyóba, egészen mellkasig. A víz sodrása nem volt erős, így emiatt nem kellett aggódnom. Jobban érdekelt az, hogy a hideg miatt libabőrös lett az egész háta – ezt akkor láttam, amikor elmerült a vízben – és felém fordulva már a lila színben játszó ajkait is megpillanthattam.

Egy pillanatig sem haboztam. Úgy, ahogyan voltam, ruhástól, mobiltelefonostól, mindenestől besétáltam hozzá és egyenesen megálltam előtte. Szúrós szemekkel meredtem rá, és próbáltam ignorálni a látványt, amit a kristálytiszta víz nyújtotta előnyökből nyerhettem volna.

De abban a pillanatban olyan dühös voltam – nem Bellára, hanem magamra, amiért nem állítottam meg –, hogy eszembe sem jutott semmi más azon kívül, hogy kivigyem őt a hideg folyóvízből, betuszkoljam az autóba és imádkozzam, hogy ne fázzon meg.

Bella viszont rám villantott egy ezer wattos mosolyt és olyan közel lépett hozzám, hogy a mellkasa az enyémhez préselődött. Felemelte a karjait és átfonta velük a nyakamat, míg egyik keze szórakozottan játszadozott a tarkómnál a hajammal. Minden érintésével mintha csak az önuralmamat cirógatta volna, hogy áttörje a gátat. Lejjebb húzott magához és az ajkaimhoz hajolva suttogta.

 – Túl sok rajtad a ruha – és már csókolt is volna meg, ha egy gyors mozdulattal el nem kapom a lábait és az ölembe nem emelem.

Így viszont csak egy halk sikkantásra futotta tőle, ahogyan belesimult a karjaimba, miközben megindultam vele kifelé.

 – Te pedig túl részeg vagy – jelentettem ki és a partra kecmeregve felkaptam a ruháját, meg a cipőit is – a hátát tartó kezemet el kellett vennem a művelethez, de annyira kapaszkodott a nyakamba, hogy nem pottyant le –, és úgy tettem bele az ölébe, hogy takarja azokat a testrészeit, amiket takarnia kell.

 – Te pedig túl prűd – vágott vissza és összeszorította a száját.

 – Drágám, ha még emlékszel a kis autóavatós jelenetekre, akkor nem vádolhatsz ilyennel – jelent meg egy félmosoly az ajkaimon.

Bella fülig pirult és valami olyat motyogott az orra alatt, hogy „ha szeretné, sem tudná elfelejteni azokat a jeleneteket”, majd a csillagos eget kezdte bámulni, csak hogy ne velem kelljen foglalkoznia.

Óvatosan letettem a kocsi hátsó ajtajánál, és kinyitottam ki, hogy be tudjon szállni, de ő megmakacsolta magát és csak nézett fel rám, magához szorítva a ruhát és a cipőket.

 – Valami baj van? – vontam fel a szemöldököm értetlenül.

 – Tényleg nem fogod kihasználni a helyzetet? – kérdezett vissza válasz helyett.

Kinyújtottam a kezemet, és megcirógattam az arcát, mintha csak ez lenne a legalapvetőbb dolog a világon.

 – Tényleg nem fogom kihasználni a helyzetet – mondtam és láttam a csalódottságot az arcán átsuhanni, aminek semmi értelme nem volt azok után, hogy ő szakított velem. – Majd ha kialudtad magadat és még mindig akarsz… – hagytam lógva a mondatot és megrántottam a vállamat, mintha csak egy semmiségről beszéltünk volna.

Bella pár pillanatig még nézett rám – nem tudtam biztosan, hogy felfogta-e azt, amit mondtam –, majd lemondóan sóhajtott egyet mielőtt bemászott a kocsiba, még felrángtatta magára a ruhát, ami második bőreként tapadt rá. Ez volt az a másodperc, amikor megingott az elhatározásom, de nyeltem egyet, és becsuktam az ajtót, hogy hazafuvarozzam szerelmemet.

Dühösen vágtam be a bejárati ajtót – az üvegek táncolva remegtek meg a keretekben – és nem nézve a nappaliban összegyűlt családtagjaimra egyenesen a lépcső felé tartottam.

 – Vajon tudni akarom, hogy miért vagy tetőtől talpig vizes, vagy tudni akarom, hogy miért vagy tetőtől talpig vizes? – kérdezte Emmett vigyorogva.

Megálltam, felé fordultam, és nem tudom, hogy mit olvashatott le az arcomról, de határozottan jobbnak látta visszavonulót fújni.

 – Az autódat majd én elviszem holnap kitisztíttatni, az új mobilod meg ott van a kanapédon! – mondta Alice, mire csak hálásan biccentettem neki egyet, és felrohantam az emeletre.

Ledobáltam a vizes ruháimat és tisztákat vettem fel helyettük, majd felkaptam az új mobilomat és már ott sem voltam. Alice lent odadobta nekem az Aston martinom kulcsát és gondolatban ezt üzente:

„Megfázott és a láza is fel fog menni!” – A mondat végére elmosolyodott. – „Jah, és mivel már aludt, így amikor felkel, egy kissé másnapos lesz, de azért beszámítható! Jobb, ha vigyázol vele! Swan rendőrfőnököt pedig elhívták a szomszédos megyébe egy eltűnt kislány ügyében, akiről majd kiderül, hogy egész végig otthon volt, szóval látomásaim szerint reggel kilencig ne is nagyon várjunk a felbukkanására” – kacsintott rám.

 – Köszi – válaszoltam, és a többiek felé fordultam. – Később jövök, ne várjatok meg a vadászattal!

Meg sem vártam a reakciójukat, már suhantam is a garázsba és bevágódtam a sportkocsimba. A fák közötti kavicsos úton nem használhattam ki az autó adta lehetőségeket, de amint kiértem a főútra, ráléptem a gázra. Annak az esélye, hogy elkapnak gyorshajtásért egyenlő volt a nullával, hiszen éjfélkor egy rendőr sem császkált az utcákon. Swan rendőrfőnök pedig az el nem tűnt kislányt kutatta egy megyével arrébb.

Amíg kíméletlenül gyilkoltam a kocsit elmerengtem rajta, hogy miért viselkedett így Bella? Soha nem láttam még részege, ez egyáltalán nem vallott rá. Jó, persze tudtam, hogy nem éppen az a szende és ártatlan kislány, de még ennyire messzire soha nem ment, mióta ismertük egymást! Mi vitte rá arra, hogy igyon és hogy így viselkedjen? És hogy jutott volna haza?

Lefékeztem a házuk előtt, beálltam az apja cirkálójának a helyére – reggel kilencig valahogyan kámforrá válok – és kiugrottam a kocsiból. Átvágtam a füvön és egy lendülettel felkapaszkodtam Bella ablakába. Óvatosan másztam be a szobába és csuktam be magam mögött az üveget, nehogy jobban megfázzon.

Szerelmem összegömbölyödve feküdt az ágyán, és homlokán verejtékcseppek csillogtak. Lázas, ahogyan Alice is mondta. Nem akartam felkelteni, de a lázát le kellett vinni, mert még a végén csak súlyosbodik az állapota.

 – Bella – simítottam végig az arcán. – Kicsim, ébredj fel!

Szemhéjai megremegtek és hunyorogva nézett fel rám.

 – Ah – nyögött fel és szorosan összezárta a szemét.

Nem volt vicces a helyzet, mert a másnaposság tünetei jelentkeztek már rajta, de mégis kicsúszott egy apró kuncogás a számon.

 – Kedvesem, lázas vagy, és le kell vinnünk, mielőtt nagyobb bajod lesz!

Óvatosan lehúztam róla a takarót – próbáltam nem arra koncentrálni, hogy a trikó és a francianadrág mennyit láttatott kecses testéből – és a lába, valamint a háta alá nyúlva megemeltem őt. Bőre tűzforró volt és szinte lángolt. Megremegett, amikor hozzáértem, de ezzel most nem foglalkoztam. Amíg becipelem a fürdőbe legalább megszokja, és nem fogja váratlanul érni a jeges zuhany.

 – Hova viszel? – kérdezte suttogva.

 – A fürdőbe – válaszoltam és én is lehalkítottam a hangomat, hogy ne okozzak neki fájdalmat. – Beleváglak egy kád hideg vízbe, hogy nehogy meggyulladj nekem!

 – Tőled általában mindig spontán öngyulladást szoktam kapni. Tudtad ezt? – kotyogta ki, majd meg sem várva a reakciómat folytatta: – Nem akarok fürdeni – jelentette ki, és valami hatodik érzéktől vezérelve kinyújtotta a kezét és megragadta a fürdőszoba ajtófélfáját.

 – Pedig muszáj lesz! – vetettem ellen, és ráfontam ujjaimat az övéire, hogy lefejtsem őket.

 – Te is elég hideg vagy, nem kell még az a nyamvadt fürdő is! – csattant fel, de a szeme még mindig csukva volt.

Ezt természetesen ő átvitt értelemben gondolta, én viszont nem.

Oh, én barom! – csaptam gondolatban a homlokomra és hátraarcot csinálva visszavittem a szobájába. Letettem az ágyára – jólesően felsóhajtott és átkarolta a párnáját –, majd felkaptam a földről a takaróját és betakartam. Óvatosan nyitotta fel a szemeit a puha anyag érintésére, aztán a pupillái kitágultak, amikor meglátta, hogy kigombolom az ingemet, és a padlóra ejtem.

 – Te mit csinálsz? – kérdezte rekedten. – Nem azért, mert tényleg nagyon jó a kilátás, és megmozgatja az ember fantáziáját, de azért kíváncsi vagyok!

Elvigyorodtam elakadó lélegzete hallatán, amit az váltott ki belőle, hogy levettem a farmeromat, és a cipőmet, sőt a zoknimat is.

 – Azt mondtad az előbb, hogy én is elég hideg vagyok – vigyorogtam még mindig. – Nos, akkor választhatsz: vagy a hideg fürdő vagy én!

 – Uh, fogós kérdés! – nyögte. – Gondolkozhatom egy kicsit rajta?

Megforgattam a szemeimet, majd felemelve a takarót befeküdtem mellé, és törékeny testét szorosan magamhoz húztam.