Eternity - 26. fejezet

Sziasztok!

Ne feledjétek, hogy éjfélkor véget ér a játék. Aki nem küldött még szavazatot, de szívesen olvasná valamelyik jelenetet egy másik szereplő szemszögéből, az izzítsa a billentyűzetét, és a Közvélemény-kutatás bejegyzéshez pötyögje be.

Nos, nem szaporítjuk tovább a szavakat, csak jó szórakozást kívánunk nektek a fejihez.

Puszil Titeket a két boszorka: Szylu és Pupi

U.i.: Szaszika, kérünk, hogy pontosítsd a szavazatodat, ugyanis nem értjük, hogy mire akartál célozni.

Eternity 26. fejezet

„Hang nélkül mozdultunk

A sötétbe együtt indultunk

Arcodhoz arcom ért

És szerettük egymást a hajnalért”

(Ákos: Kicsi szív)

A fogadás tétje…

(Bella szemszöge)

Nem tehettem róla, de az arcomra kiült egy önelégült vigyor, amit annak tudtam be, hogy úgyis én fogok nyerni, ugyanis kizárt, hogy Edward huszonhat perc alatt odaérjen az étteremhez. Igaz, hogy hátborzongatóan jól vezet, de az idővel még neki is vannak problémái. Vagy hát nagyon remélem, mert már kezdett egy nagyon jó kis terv körvonalazódni a fejemben.

– Szóval, visszatérve a megkezdett beszélgetésünkre… – szakította meg a beállt csendet kedvesem, de rendületlenül nyomta a gázpedált.

– Hé, most tényleg erről szeretnél beszélgetni? – vontam fel a szemöldököm, és megpróbáltam nem elvörösödni attól, hogy milyen témát is érintenénk, ha belemennénk ebbe a társalgásba.

Edward rám villantotta aranybarna szemeit, majd megdobott egy féloldalas mosollyal, és inkább áttértünk egy sokkal kellemesebb dologra, ami abból állt, hogy egymás kezét fogtuk, és én kifelé bámultam az ablakon. A percek csendben teltek el, és arra eszméltem fel, hogy már Port Angeles utcáin söprünk végig, ami annyit jelentett a számomra, hogy el fogom veszíteni a fogadást.

Morcosan néztem Viv kijelzőjére, ami tudtomra hozta, hogy még van tíz kerek percünk, hogy odaérjünk az étterembe, és az sajnos kivitelezhető ilyen eszeveszett tempó mellett. Edward is észrevette, hogy az órát mustrálom, és gyorsan odahajolva egy csókot nyomott a hajamba.

– Azt hiszem, el kell kezdenem gondolkozni a fogadásunk tétjén, vagyis hogy mit is akarok majd – súgta és lágy leheletétől kirázott a hideg.

– Én még nem innék előre a medve bőrére – morogtam neki vissza, és kimutattam a szélvédőn.

Legnagyobb örömömre a port angelesi főút egy szakaszán úttorlasz volt köszönhetően annak, hogy utcai mulatságot rendeztek tokkal vonóval, kirakodóvásárral és felvonuló táncosokkal együtt. Edward elmorgott egy halk káromkodást a fogai között, és kénytelen volt lassítani, ha nem akart valakit kivasalni. Kerülő úton sem mehettünk, mivel az asztalfoglalásunk a főút végén lévő elegáns étterembe szólt, és hogy odajussunk, csak ez az egyetlen lehetőség volt.

Lassan haladtunk előre, és én közben kibámészkodtam magamat. Az óramutató pedig vészesen közeledett a 21:00-hoz, amit nem tudtam szó nélkül hagyni.

– Tik-tak, tik-tak – incselkedtem Edwarddal, aki bosszúsan fújt egyet és hirtelen leállította a kocsit a járda mellett.

Kipattant az autóból és megkerülve azt kinyitotta nekem az ajtót. Méltatlankodva néztem fel rá, és összefontam a karomat a mellkasom előtt.

– Csak nem gondolod, hogy ilyen ruhában és cipőben majd gyalogolni fogok? – háborodtam fel megjátszottan.

– Nem – mondta és egy laza mozdulattal kiemelt a kocsiból, majd a lábával becsukta az ajtót és még hallottam, hogy beriasztja Vivet, de már megindult a karjaiban velem a tömegen keresztül.

– Nem ez volt benne a fogadásunkban – zsörtölődtem, de hülye lettem volna, ha nem élvezem ki a helyzetet, és nem bújok oda márványkemény mellkasához.

– Tudtommal nem kötöttük ki, hogy hogyan kell odaérnünk az étterembe – somolygott az orra alatt, amíg átvágott a tömegen.

– Rendben, te akartad – sóhajtottam, és minden gátlástalanságomat latba vetve, na meg persze a gátlásosságom levetkőzve odahajoltam a nyakához, és finoman csókolni kezdtem.

Megtorpant egy pillanatra, aztán folytatta az útját, de ha lehet, még sietősebben.

Oh, szóval ez nem vált be! Taktikaváltás!

Feljebb tornáztam magamat a karjaiban, és most már az álla vonalát tüntettem ki gyengéd csókjaimmal. Éreztem, hogy gyorsabban veszi a levegőt, ami elégedettséggel töltött el.

– Bella, mégis mit csinálsz? – kérdezte elfúló hangon.

– Az sem volt benne a megállapodásunkban, hogy nem hátráltathatlak – vontam vállat nemes egyszerűséggel, és most már a karjaimat is a nyaka köré tekertem.

Elmormogott valamit az orra alatt, ami az „őrjítő nőszemély” kifejezésre hasonlított a leginkább, de nem lehettem benne biztos, mert olyan gyorsan mondta, hogy szinte lehetetlenség volt megérteni. Helyette viszont beletúrtam a hajába és feltérképeztem az arca elérhető részeit, gondosan kerülve az ajkait.

– Bella, mindenki minket néz – rótt meg gyengéden.

– Nem érdekel – suttogtam, de azért gyorsan körülnéztem.

Egy árva lélek sem bagózott ránk, egyedül egy öt év körüli kislány állt csodálkozva és a vattacukrát csócsálva, de kiderült, hogy ő sem minket, hanem a mögöttünk lévő süteményes standot tüntette ki a figyelmével.

– Hazudós – súgtam Edwardnak, mire felnevetett, de még jobban megszaporázta a lépteit.

Már felsejlettek az étterem fényei is, és a karórámra pillantva láttam, hogy egy perc múlva lesz kilenc, tehát oda fogunk érni! Azt viszont tényleg nem engedhettem, az az elveimmel ütközne! Egy Swan soha nem veszít!

Edward átsuhant az utolsó adag embertömegen is, és már ott is voltunk a vendéglő előtt.

– Nyertem! – jelentette ki magabiztosan miközben talpra állított, és éppen kinyitotta volna nekem az ajtót, hogy előreengedjen, amikor megcselekedtem életem talán legmerészebb lépését.

Elkaptam a karját, és rántva rajta egyet megpördítettem, majd magamhoz húzva megcsókoltam őt. Először nem tudta mire vélni a hevességemet, de nem sokat gondolkozott rajta, hanem viszonozta a csókomat.

Olyan intenzitással faltuk egymás ajkait, hogy félő volt, tényleg szétszedjük a másikat. A tempónk hol lassult, és csak becézgettük egymás száját, hol eszeveszett iramot diktált és jó egy percbe telt, mire levegőért kaptam. Edward is zihálva szívta magába a számára nélkülözhető oxigént, és nagy nehezen megszólalt:

– Ezt miért kaptam?

Pimaszul elvigyorodtam, és a füléhez hajolva súgtam neki:

– Azért, hogy még egy picivel kevesebb időre legyen szükséged – közöltem és elléptem tőle, mert féltem, hogy ismét rá fogom vetni magam, ha megérzem bódító illatát. – Azon kívül pedig – ránéztem a karórámra, ami kilenc óra egy percet mutatott – azt hiszem, hogy megnyertem a fogadásunkat. Te nem így gondolod?

– Hogy az a… – nyomott el egy káromkodást, de az ajkai szegletében mosoly bujkált. – Ezért még kapsz!

Felnevettem és megvártam, míg ismét kinyitotta előttem az ajtót.

Amint beléptünk az étterembe egy körülbelül huszonöt éves fiú termett előttünk.

– Üdvözlöm Önöket a Diamond étteremben. Én Benjamin vagyok – köszöntött minket udvariasan.

– Jó estét – mosolyogtam rá halványan, mire Edward odalépve mellém a derekamra fonta az egyik kezét.

– Cullen névre van asztalfoglalásunk – mondta Edward kimérten.

– Hogyne – nézett bele a fiú a kezében lévő mappába. – Az asztalukhoz kísérem Önöket, kérem, jöjjenek utánam.

– Valami baj van? – suttogtam oda Edwardnak.

– Tetszel neki – bökött dühösen az előttünk haladó pincér felé.

– Csak nem féltékeny vagy? – kuncogtam, jót derülve a dolgon. Nem is kicsit legyezte az önbizalmamat a tény, hogy Edward féltékeny valakire.

– Erről szó sincs! – vágta rá morcosan.

Aha, na persze. Majd én megmutatom neked, hogy mégis az vagy.

Az orrom alatt somolyogva lépkedtem tovább az asztalunk felé, míg Edward keze egyre birtoklóbban ölelte a derekamat. Benjamin kihúzta a széket, hogy segítsen nekem leülni, de Edward torok köszörülve lépett oda hozzá, és kimondatlanul is a melegebb éghajlatra küldte a pincért, aki nagyon úgy tűnt, hogy vette a célzást, legalábbis abból, hogy ellépett a széktől Edwardnak átnyújtva a lehetőséget, ezt szűrtem le. Diadalittasan vigyorogtam Edwardra, és készséggel hagytam, hogy alám tolja a széket. Benjamin két étlapot helyezett elénk, majd elővett egy kis noteszt és udvariasan megkérdezte, hogy mit óhajtunk inni.

– Narancslevet kérek – feleltem és a lehető legszebben mosolyogtam Benjaminra.

Edward morgott egyet, amit kevés sikerrel próbált aztán köhögésnek álcázni.

– Önnek Uram, mit hozhatok? – fordult Edward felé Benjamin.

– Ásványvizet kérek – szűrte szerelmem a fogai között. – Direkt csinálod, ugye? – nézett rám elkínzottan, miután a pincér már távozott.

– Halvány fogalmam sincs, hogy miről beszélsz – tettem az ártatlant, miközben az étlapot lapozgattam.

– Az őrületbe akarsz kergetni, azt akarod, hogy… elveszítsem a józan eszem – túrt a hajába feszülten.

– Mondok én neked valamit, Edward Cullen – szóltam, majd felemelkedve a székről áthajoltam az asztalon és a fülébe suttogtam: – A józan eszedet, azt akarom, hogy egy ágyban veszítsd el… velem.

Még emberi fül számára is hangosan nyelt egyet szerelmem, amit én fülig érő vigyorral konstatáltam.

– Amúgy meg… – ültem vissza a székemre – …nem tudom, mi a gondod, hisz te mondtad, hogy nem vagy féltékeny – kacsintottam rá, majd tovább tanulmányoztam az étlapot.

Benjamin néhány pillanattal később egy tálcával tért vissza, amin két pohár volt. Az egyikben a narancslevem volt, amit lerakott elém, majd Edward elé is az ásványvizet.

– Sikerült választaniuk? – kérdezte illedelmesen, majd újra elővette a noteszét.

– Én gombás raviolit kérek – pillantottam Benjaminra kacéran, hogy Edwardot bosszantsam.

– Én pedig rozmaringos báránysültet – morogta Edward, miközben összehúzott szemekkel bámulta a pincért.

– Rendben, akkor gombás ravioli a kisasszonynak, és rozmaringos báránysült az úrnak – egyeztette újra a kajákat, majd engedelmet kérve elvonult a pincér.

– Egészen megleptél azzal, hogy te is rendeltél, azt hittem, hogy utálod az ételt – suttogtam, de tudtam, hogy Edward így is meghallja.

– Öt perce vagyunk itt, de te már az őrületbe kergettél – szólt elfúló hangon. – Valahol muszáj levezetnem a feszültséget, és mivel beléd nem haraphatok, így marad az egyik rokonod. A bárány comb különben is remek étel, legalábbis sokan így gondolják – mosolygott rám azzal a lehengerlő mosolyával.

– És mi van akkor, ha azt szeretném, hogy inkább az én combomba harapj? – kérdeztem vigyorogva.

– Bella! – nézett rám cseppet sem szépen.

– Nyugi már, nem igazi harapásra gondoltam, vámpírméreggel meg hasonlók – hűtöttem le a kedélyeket.

– Ha jól emlékszem, és már pedig jól emlékszem, akkor a kocsiban nem akartál egy bizonyos témáról beszélgetni, de mióta itt vagyunk, már másodjára célozgatsz a… szexre – nézett rám vigyorogva. – Mert ha nem az átváltoztatásra – suttogta a szót – gondoltál, akkor csak amolyan előjátékféle lehet a harapdálás. Jól sejtem?

Edwardnak tökéletesen igaza volt. A kocsiban kézzel-lábbal küzdöttem volna, ha kell, hogy ne beszéljünk az együttlétről, most meg… azt hiszem ettől a játéktól, hogy bebizonyítsam neki, őrülten féltékeny, a gátlásosságom úgy elillant, mintha soha nem is létezett volna.

Aprót bólintottam, hogy tényleg jól sejti, mire a tekintete egy pillanatra elsötétült, és tudtam, hogy nem éppen a düh miatt.

A terveimmel ellentétben végül nem kínoztam tovább Edwardot azzal, hogy féltékennyé teszem és ennek egy nagyon egyszerű oka volt: ha be akarom hajtani a nyereményemet, amiért kilenc óra után értünk ide, nem ajánlatos magamra haragítani szerelmemet. Még a végén magamra hagyna az éjjel és akkor búcsút inthetek a jutalmamnak.

Így ját nem volt több kacér pillantás Benjaminnak, sem célozgatás Edwardnak. A vacsora ennek ellenére jó hangulatban telt, és erről Edward gondoskodott. Fintorogva rágta minden egyes falatját a báránysültnek, és még elkínzottabb arckifejezéssel nyelte le őket, amin bár tudtam, hogy gonoszság vele szemben, de jót kuncogtam néha.

– Kitaláltad már, hogy mi legyen a nyereményed? – pillantott rám Edward útban Forks felé körülbelül egy órával később, miután elhagytuk az éttermét, és becserkésztük Edward kocsiját is.

– Igen, úgyhogy készülj fel, mert nálunk töltöd az éjszakát – vigyorogtam.

– Mondd csak, szerinted miért van rossz előérzetem a kívánságoddal kapcsolatban? – vonta fel a szemöldökét, mikor ismét rám pillantott.

– Fogalmam sincs. De hogy megnyugtassalak, ígérem, hogy nem fog fájni a dolog – emeltem esküre a kezem.

– Nem attól tartok én, hogy fájni fog – pontosított. – Hanem attól, hogy mire készülsz vajon.

– Oké, azt is megígérem, hogy semmi olyasmi nem fog történni, amit te ne akarnál.

– Ezt szokták mondani a filmekben is, mielőtt a gaz csábító le nem bűvölné a ruhákat a naiv lányról – nézett rám csúfondárosan.

– Én nem fogom lebűvölni rólad a ruhákat. De ne faggass tovább, mert mást már nem fogok elárulni – húztam képzeletbeli cipzárt a számra, és az út további részében már meg sem szólaltam.

– Öhm, Charlie? – nézett zavartan Edward körbe, amikor leparkolt a házunk előtt.

– Éjszakás – feleltem egyszerűen.

– Akkor azt hiszem, jobb lenne, ha hozzánk mennénk, mert ha a játékod rosszul sül el, legalább lesz valaki a közelben, aki letép rólad – indította be a kocsit.

– Mert ha Charlie itthon lenne, szerinted az ő emberi erejével le tudna rólam tépni? – vontam fel a szemöldököm. – Különben is – folytattam – nem akarom, hogy Emmett hallgatózzon, utána meg rajtunk viccelődjön. Szó se róla, imádom a családod minden tagját, de a kifinomult hallásunknak azért van hátránya is.

– Rendben van – adta be a derekát. – Haza viszem a kocsim, nehogy reggel Charlie vagy valamelyik szomszéd meglássa, és jövök is vissza – hajolt oda hozzám, és csókot nyomott a számra.

– Azt hiszem, hogy egy kicsit nagyobb motivációra van szükséged, hogy minél hamarabb visszaérj hozzám – motyogtam, majd megcsókoltam.

Az ujjaimat a hajába fűzve húztam közelebb a fejét magamhoz és szenvedélyesen csókolni kezdtem őt. A levegőt kapkodva húzódtam el tőle nem sokkal később, és elégedetten vettem tudomásul, hogy Edward is hasonló „tünetet” produkál, mint én.

– Sietek vissza – nyögte.

Kipattantam a kocsiból, majd az ajtóhoz siettem. Hallottam, amint a Volvo elhajt, és ezzel egy időben felrohantam a lépcsőn. Az asztalomhoz léptem, hogy felkapjam a neszesszerem, majd a fürdőbe rohanjak, de kitágult szemekkel vettem észre egy kis dobozkát a tisztálkodó szereket tartalmazó táska alatt. A neszesszert félrelöktem, majd kinyitottam a kis dobozt. A tetején egy papírdarab volt, amit kiemeltem, majd szétnyitottam és elolvastam:

„Ezt vedd fel. Sok sikert a jutalmadhoz, és ne aggódj, profi vagyok a gondolataim elrejtésében. Hallgatok majd, mint a sír, ha Edward hazahozza a kocsiját.

Puszi: Alice”

A ruhadarab megnézését későbbre tartogattam. A levelet elrejtettem a felső fiókba, és miután kinyitottam az ablakot a neszesszeremmel együtt a fürdőbe siettem. Eszeveszett tempóban ugyanakkor óvatosan rángattam le magamról a biztosan méregdrága ruhát, amelyet Alice rám adott, és sietősen megszabadultam a többi ruhadarabomtól is. Még azelőtt végezni akartam az emberi teendőimmel, mielőtt Edward visszaérne. Az ágyban akartam várni, abban a ki tudja milyen ruhadarabban, amelyet Alice varázsolt az asztalomra. Sietősen zuhanyoztam le, majd vizes talppal mentem a szekrényhez és rángattam ki egy törölközőt, amibe aztán belecsavarva magam léptem a mosdóhoz és mostam meg a fogam, valamint húztam át párszor a hajkefét a hajamon. Félve emeltem ki a dobozból a ruhát, mert fogalmam sem volt, hogy Alice milyen hajmeresztő darabbal lepett meg. Viszont pozitívan csalódtam, ugyanis a sötétkék két részes pizsama az első pillanatban megtetszett. Gyorsan felkaptam magamra, majd körbefordultam a tükör előtt, hogy megnézzem, mégis hogy áll rajtam. A dekoltázsomat pontosan annyira hagyta szabadon, ami még az ízléses kategóriába esik, a pizsama alsó részét viszont egy picit kénytelen voltam fentebb húzni, ha nem akartam, hogy Edward meglássa a tetoválásomat. A törölközőmet az erre szolgáló tartóra, a vacsorán viselt ruhadarabokat pedig a szennyes tartóba tettem. Visszasiettem a szobába, hanyatt vágódtam az ágyon és miután felkapcsoltam az ágy melletti éjjeliszekrényes a kis lámpát, igyekeztem valami csábos pózt felvenni. Épp csak néhány másodperc telt el, amikor Edward beugrott az ablakon. Amint rám siklott a tekintete egy pillanatra megmerevedett és ajkai elnyíltak.

– Bella – ejtette ki a nevemet rekedten.

– Nem akarsz közelebb jönni? – kérdeztem és kacéran rámosolyogtam.

– Nem lehet… nekem időre van szükségem, és… elképesztően gyönyörű vagy – siklott rajtam végig a tekintete ismét és nagyot nyelt.

– Tudom, és tiszteletben tartom, hogy szükséged van egy kis időre, de ez még nem jelenti azt, hogy nem kaphatsz ízelítőt abból, ami majd rád vár. És arról se feledkezzünk meg, hogy megnyertem egy fogadást és ideje, hogy megkapjam a díjam.

– Mi lenne az? – kérdezte rekedten.

A mutatóujjammal intettem neki, hogy jöjjön közelebb, miközben térdelve indultam az ágy vége felé.

– Egy órát akarok, amikor azt tehetek veled, amit csak szeretnék – suttogtam a fülébe, mire megremegett.

– Bella, nem tudom, hogy ez jó ötlet-e – mondta kis gondolkodás után.

– Ez igazán remek ötlet, és nem fogadok el ellenvetést – mondtam határozottan, majd az ingének elejét megragadva húztam az ágyra. Sietősen lerúgta a cipőit, majd rám feküdt és mohón csókolni kezdett.

– Még sosem láttam rajtad ezt a pizsamát – motyogta a számnak.

– Vadiúj darab – motyogtam én is. – Alice-től kaptam – tettem még hozzá.

– Csak el ne felejtsem neki megköszönni.

Edward eltávolodott tőlem és ismét végignézett rajtam, majd mutatóujját végigfuttatta a torkomnál lévő gödröcskétől a top anyagának kezdetéig. Aztán egy pillanat alatt változtatott a helyzetünkön és mire feleszméltem már rajta feküdtem. Gyors csókot nyomtam a szájára, majd felültem egyenesen a csípőjére. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy a kabátját és a zakóját otthon levetette – de az is lehet, hogy út közben hagyta el! – így felül csak egyetlen ruhadarab takarta őt előlem.

– Az egy óra most indul – fúrtam tekintetem az övébe, majd lassú mozdulatokkal nekiláttam kigombolni a világosszürke ingét.

(Három héttel később)

– Mennyi időre van még szükséged ahhoz, hogy végre teljesen az enyém legyél? – kérdeztem, kíváncsian tekintve Edwardra.

A konyhánkban voltunk kora reggel, és éppen reggelizni készültem – hogy utána iskolába mehessünk –, mikor elkapott a hév és odalépve szerelmemhez, szemből az ölébe ültem.

– Hála azoknak a hadjáratoknak, amiket az elmúlt három hétben indítottál az önuralmam ellen, egyre kevesebbre és kevesebbre.

– Örömmel hallom – vigyorogtam rá boldogan, majd gyors csókot nyomtam a szájára, és lemásztam az öléből.

– Tudod, reméltem, hogy az ölemben maradsz, és itt reggelizel – szólt kissé csalódottan.

– Abból minden lenne, csak evés nem.

– Ha felfallak a szemeimmel, akkor az evés sem marad ki – villantotta rám az imádott féloldalas mosolyát.

– Ne kísérts! – nyújtottam rá a nyelvem Edwardra, majd tényleg hozzáláttam a reggeli készítésének.

Fél óra múlva már a suli parkolójába hajtott be szerelmem Vivvel. Edward testvérei már ott voltak és minket vártak, mint minden egyes reggel. Már bemelegítettem egy esetlegesen szópárbajra Emmettel, ami az elmúlt hetekben egész gyakorivá vált.

– Na, végre megjött a gerlepár. Már azt hittem, hogy ruhaszaggatást tartottak, mert akkor aztán várhattunk volna, míg megőszülök.

– Drága, mackós barátom – kezdtem vigyorogva és már a nyelvemen volt a csípős válasz, amikor meghallottam, ahogyan Edward felmorog, majd éreztem, hogy a közelebb húz magához.

– Edward, minden rendben? – pillantottam rá rémülten.

– Nem! – szűrte a fogai között.

– Mi a baj? – kérdezte Jasper.

– Alex! – morogta Edward, majd a fejével a parkoló egy távolabbi része felé bökött.

Azonnal az Edward által mutatott irányba kaptam a tekintetem és megláttam a felénk közeledő Alexet.

Bella pizsije, amit Alice-től kapott: ITT