Eternity - Extrák

Sziasztok!

Hát, akkor itt a meglepitek egyik része, reméljük, hogy tetszeni fog! Nem véletlenül szavaztattunk meg Benneteket, hogy melyik jelenetet olvasnátok és kinek a szemszögéből...

Nem időrendben, keletkezésük sorrendjében kapjátok meg őket, először két pasi szemszögét... :D

Pusz

Pupi & Szylu

Extra részek

1. Extra

(Charlie szemszöge)

– Majdnem elfelejtettem gratulálni – nyammogta Mark ebéd közben.

– Miért is kellene gratulálnod? – kérdeztem kíváncsian és megtöröltem a szalvétával a számat.

– Hát, a lányod miatt. Megfogta az Isten lábát a Cullen fiúval – felelte és a szájához emelve a poharát belekortyolt a vízbe.

– Te meg miről beszélsz?

– Ne mondd, hogy te nem tudtál róla! – képedt el Mark. – Akkor vedd úgy, hogy nem mondtam semmit! – emelte fel a kezeit.

– Ki vele, miről beszélsz! – csattantam fel.

– Hát a lányodról és Dr. Cullen fiáról, Edwardról – bökte ki hosszas hallgatás után.

– Hol hallottad te ezt? – pattantam fel a székről és kezeimmel megtámaszkodtam az asztallapon.

– Newtonék boltjában hallottam először ma, mikor Mrs. Newton és Mrs. Stanley beszélgettek erről. De a lottózóban és a kisboltban is erről pletykáltak az embereket.

– Szóval az egész város a lányomról pusmog? – háborodtam fel.

– Nyugalom, Charlie. Jó értelemben beszélnek róla, semmi otromba dolgot nem hallottam Isabelláról – próbált megnyugtatni.

– Halljam, mit beszéltek Bellsről! – követeltem.

– Csak azt, hogy szerencsés, amiért egy olyan illemtudó, okos és jóravaló fiú, mint Edward Cullen csapja neki a szelet. Meg azt, hogy milyen nagyszerű hír, hogy a doktor fia, meg a rendőrfőnök lánya találkozgatnak egymással.

– Biztos csak ilyeneket mondtak?

– Biztos, nyugodj meg Charlie – bólintott.

– Kis időre el kell mennem, de sietek vissza – hadartam, majd felkaptam a kabátomat és kiviharzottam az őrsről.

Bellsnek barátja van – ez most már nyilvánvaló tény.

Nem értem, hogy miért nem mondta el nekem a dolgot, és miért kellett mástól és nem magától a saját lányomtól megtudnom ezt a fontos dolgot. Mert egy barát az ő korában nagyon is fontos dolognak számít. Tehát akkor ezért lebzselt annyit Cullenéknél! És amikor ott aludt? Lehet, hogy nem is a vendégszobában, hanem Edwarddal aludt és ők… Nem, ebbe még belegondolni is rossz… az én kicsi lányom együtt egy fiúval. Nem, ez felfoghatatlan. Hiszen még szinte tegnap volt, mikor megszületett és a kezemben tarthattam őt. Olyan apró volt és olyan törékeny, és most meg… be kell vallanom, hogy többé már nem az én kislányom. Ő már egy érett nő, akinek testi kapcsolata van. Bár az igaz, hogy Edward a legudvariasabb a doktor fogadott fiai közül, de akkor is egy fiú, aki elvette a lányom ártatlanságát. Állj le, Charlie! Lehet, hogy még nem is… á, az kizárt, hogy ne lett volna már együtt Edwarddal, hiszen a mai fiatalok nem olyanok, mint az én koromban voltak, hogy vártak az ilyen dologgal. A mai fiatalság mindent elkapkod, bár az is tény, hogy én sem a megfelelő példa vagyok, hiszen Bells is olyan hamar megszületett, Reneé-vel mi is még nagyon fiatalok voltunk.

A fejem szabályosanmegfájdult, ahogyan az eshetőségekre gondoltam. Mi van akkor, ha nem védekeztek és… az szörnyű lenne. Vagyis egy nap szeretnék nagypapa lenni, de nem ilyen korán, hisz Bellsem olyan fiatal, a tizennyolcadik életévét sem töltötte még be. A cirkálóval leparkoltam a felhajtón, és mivel az Audi ugyanúgy állt, mint kora reggel, biztos voltam benne, hogy ma Edward vitte iskolába a lányomat. A kabátom levétele után egyből a nappaliba sétáltam, majd leültem a szokásos fotelembe és várakozni kezdtem, hogy Bells hazaérjen és beszélhessek vele. Tudtam, hogy a felvilágosítással már elkéstem – de nem tagadom, hogy reméltem, talán mégsem és Bells még mindig az én ártatlan kislányom. Mély lélegzeteket vettem, miközben kitaláltam, hogyan is kezdjek majd neki a nagy beszélgetésnek. Egyáltalán nem fűlött a fogam ahhoz, hogy valami idióta felvilágosító szöveget kezdjek el hebegni, például a méhecske rászáll a virágra történetet, ha kiderülne, hogy Bella és Edward még nem…

A gondolataim itt abba is maradtak, ugyanis meghallottam egy autó motorjának a zúgását. Azonnal az ablakhoz léptem, hogy megnézzem ki az, és láttam, hogy a Cullen fiú ezüst színű autója parkol a felhajtón.

Egy pillanatig figyeltem őket, láttam, ahogyan Edward kiszállt a kocsiból, majd kisegíti Bells is, és az ajtó felé indultak. Nem akartam, hogy a fiú lelépjen, hiszen neki is itt kell lennie a beszélgetésen, elvégre rá is tartozik a dolog, így az ajtóhoz siettem és kinyitottam.

– Jó, hogy itt vagy, Edward! Szeretnék beszélni mindkettőtökkel – tártam ki az ajtót előttük, hogy bejöhessenek.

A nappaliba indultam és hallottam, hogy mindketten követnek. Bella leült a kanapéra, majd lehúzta maga mellé Edwardot is. Velük szemben foglaltam helyet, a fotelbe, és „itt a megfelelő pillanat” alapon akartam kezdeni beszélni. Végül mielőtt még szólásra nyithattam volna a számatrájöttem, hogy ötletem sincs, hogyan kezdjek neki, így időt nyerve megköszörültem többször is a torkomat, hátha eszembe jut valami.

– Apu, jól vagy? – kérdezte Bells, és kihallottam a hangjából az aggodalmat.

Elengedtem a fülem mellett a kérdését, és beszélni kezdtem.

– Elterjedt a hír, hogy ti ketten… hogy is mondják a fiatalok… ja, igen, együtt jártok – kezdtem, de Bella közbevágott.

– A pletykafészkek – morogta.

– Szóval igaz – sóhajtottam.

Pedig, ha egy tűhegynyire is, de még élt bennem a remény, hogy csak valami félreértésből adódóan kezdett pletykálni mindenki.

– Nézze, Charlie – kezdte Edward tiszteletteljes hangon. – Ma este szerettem volna eljönni, beleegyezését kérni, hogy a lányának udvarolhassak.

Beleegyezést kér, mikor ki tudja már meddig el nem jutottak Bellával? Ezt mégis, hogy képzelte?!

– Ezt örömmel hallom – hazudtam.

Már a ma este is késő az engedélykéréshez, mikor már tudok a dologról, ráadásul nem tőlük, és ehhez még az is hozzá tartozik, hogy az ő kapcsolatuk kész tény. Minek akarja akkor a beleegyezésem?

– Sajnálom, hogy mástól kellett megtudnia, hogy érdeklődöm Bella iránt, de szeretném, ha tudná, hogy nem tiszteletlenségből mulasztottam el ezt a beszélgetést, hanem még csak ma kértem meg Bellát, hogy legyen a kedvesem, így nem volt alkalmam arra, hogy áldását kérjem.

Mindig is tudtam, hogy a városban gyorsan terjednek a hírek, de az, hogy még csak ma jöttek össze – ahogyan a mai fiatalság mondaná – és nem sokkal később már mindenki tudott róla – rajtam kívül – ez még engem is meglep.

– Elhiszem, Edward – bólintottam. – Hozok valami frissítőt, aztán rátérünk a tárgyra – gyorsan felkeltem a fotelből, és a konyhába iszkoltam, hogy felkészüljek a beszélgetés kényes részére. Mert bár hivatalosan csak mától vannak együtt, de ez még nem jelenti azt, hogy eddig nem csinálták azt.

Azt viszont meg kell hagyni – morfondíroztam, miközben az innivalókat töltöttem ki a poharakba –, hogy ez az Edward fiú tényleg a legtiszteletreméltóbb kölyök, akivel valaha találkoztam. Dr. Cullen jó munkát végzett és sikerült egy kivételes ifjút nevelni belőle. Nem hallottam még a környezetemben olyanról, hogy ehhez hasonló alkalommal egy fiú ilyen lehengerlő modorban beszélt volna a kiszemelt lány édesapjával.

Vajon az ágyban is ilyen tiszteletteljes az én Bellsemmel? Vagy olyankor egy másik énje jön elő, és perverz dolgokat kíván Bellától? Elég, Charlie! Ilyenre még csak ne is gondolj, ha nem akarsz agygörccsel a kórházban kikötni.

– Itt is vagyok – szóltam két lépéssel azelőtt, hogy a helyiségbe beléptem volna.

Hallottam, hogy pusmognak valamiről, és a legkevésbé sem szerettem volna megtudni, hogy miről, így kénytelen voltam felhívni a figyelmüket a közeledésemre.

A tálcát az asztalra tettem, majd visszaültem a fotelbe és a frissítők felé intettem, hogy szolgálják ki magukat.

– Köszönöm szépen, de én nem kérek – szólt Edward, Bells viszont leemelt egy poharat, majd a tartalmának a felét egy húzásra kiitta.

Vajon, mitől tikkadt ki ennyire? – gondolkodtam el egy pillanatra, de aztán elhessegettem a lehetséges opciókat, amelyek megfordultak a fejemben és inkább rátértem a lényegre, hogy minél hamarabb túlessünk ezen a kínos beszélgetésen.

– Szóval… öhm… nem tudom, hogy meddig jutottatok már…

– Apu még egy napja sem vagyunk együtt, mégis meddig jutottunk volna?

Hallottam, hogy Bells megint közbevágott, de mivel a mondandóm folytatásán gondolkodtam, képtelen voltam arra, hogy felfogjam azt, amit mondott.

– Más idők járnak, mint mikor még én voltam fiatal… – ismét megtorpantam, míg keresgéltem a megfelelő szavakat. –… és tudom, hogy a párok nem várnak olyan sokat a sz… az együttléttel…

Teljesen biztos vagyok benne, hogy náluk jobban csak számomra kínos ez a beszélgetés. Gyerünk, Charlie, tarts ki!

–… de biztos akarok lenni benne, hogy ti… hogy ti tudjátok… tesztek óvintézkedéseket az ellen, hogy ilyen korán nagypapát csináljatok belőlem – fejeztem be végül, és magamban örömtáncot jártam, amiért nagy nehezen csak sikerült kiböknöm azt, amit mondani szerettem volna.

– Charlie, nincs ok aggodalomra, ugyanis Bellával még nem történt köztünk semmi olyan, és jó ideig nem is fog. – Valamiért nagyon az volt az érzésem, hogy csak el akarja ültetni a gyanúmat, hogy ne figyeljem őket árgus szemekkel és ő bizonyos dolgokat művelhessen majd a lányommal.Éppen ezért úgy döntöttem, hogy próbatétel elé állítom.

– Tehát, ha beleegyezem abba, hogy itt aludj nálunk, akkor a lányom másnap is ugyanolyan ártatlan lesz, mint előtte volt? – érdeklődtem kíváncsian.

– Te honnan veszed, hogy még nem…? – hallgatott el jelentőségteljesen Bella és döbbenten nézett rám.

– Talán igen? – csúszott fel a szemöldököm a homlokom közepére, és az sem kerülte el a figyelmem, hogy Edward is érdeklődve pillant Bellsre.

Úgy, tehát, ha a kislányomnak volt is már testi kapcsolata, arról nem számolt be Edwardnak. Ez most azt jelenti, hogy lehet, bajba kevertem Bellst?

– Nem – vallotta be végül.

Megkönnyebbültem és nem csak azért, mert ő még mindig az én ártatlan lányom, hanem amiatt is, mert így nem áll fenn a veszélye, hogy az én kíváncsiságom miatt veszekedés alakuljon ki közöttük. Legalábbis nem a szex miatt.

– Várom a válaszod, Edward! – kanyarodtam vissza az eredeti témához és kíváncsian néztem Edwardra.

– Természetesen, Charlie. Nem fog változni semmi.

– Ez azt jelenti, hogy Edward itt aludhat? – kérdezte Bella boldog mosollyal az arcán.

– Szó sem lehet róla! – tiltakoztam rögtön, mire Bella mosolya megfakult, sőt mi több, le is hervadt az arcáról.

Még csak az kellene, hogy Edward itt aludjon. Bízom a szavában, hogy jó ideig nem fogja lefektetni Bells, de azért jobb nem kísérteni a sorsot. Biztos, ami biztos!

– Csak azt akartam kideríteni, hogy kettesbe merhetlek-e hagyni titeket. És most, hogy ezt tisztáztuk, én vissza is megyek az őrsre.

Rájuk mosolyogtam, majd felpattanva a fotelből az előszobába siettem, ahol felvettem a kabátomat, majd kisétáltam a házból. Már a főúton hajtottam az őrs felé, mikor elemeztem a történteket és két biztos dolgot le tudtam szűrni: az egyik, hogy egyre jobban kedvelem ezt a Cullen fiút, főleg mióta biztosított arról, hogy még nem feküdt le a lányommal, a másik pedig az, hogy Bells tényleg megfogta az Isten lábát ezzel az Edwarddal.

2. Extra

(Alex szemszöge)

Hihetetlen, hogy egyes emberek mit meg nem tesznek azért, hogy láthassák a kedvenc színészüket, vagy adott esetben zenészüket! – morfondíroztam magamban, amíg áttörtem a félig már extázisba esett rajongók táborán, akik a klub előtt várakoztak, és pár másodperccel később már bent is voltam a helyiségben.

Hát, igen, többek között erre is jó, ha az ember vámpír… vagy a vámpír ember? – fejtegettem gondolatban a hamletinek számító kérdést és kerestem egy békésebbnek tűnő helyet, ahol nyugodtan végighallgathatom a koncertet, anélkül, hogy valaki a nyakamba ordítana. Na, azt nagyon nem szeretem, és régebben haraptam is érte.

Hűha, Alex, ma aztán igazán poénos hangulatodban vagy! Szinte már remekelsz! – ironizáltam önmagammal és a pult egyik félreeső sarkában húzódtam meg, ahol nem szúrtam szemet… annyira.

A látszat kedvéért kértem egy üveg sört, és szórakozottan köröztem mutatóujjammal a nyakán, amikor nem messze tőlem két vihogó lányra lettem figyelmes. Na, ők azok, akik tuti, hogy csak a pasik miatt jöttek el, és egy cseppet sem érdekli őket a rockzene. Az egyik – magas, rendellenesen szőke és még a félhomályban is jól látszott, hogy egy rakat alapozó van rajta – felém mutogatott, mire a másik felnevetett és megindult felém. A barátnője időközben lelépett, amit először nem tudtam mire vélni.

Némi érdeklődést mutattam iránta, mert érdekes arca volt, amolyan egzotikus szépségnek lehetett volna leírni, de az a kevéske lelkesedésem is elmúlt, ahogyan kinyitotta a száját.

– Szia! Nem akarsz meghívni egy italra? – Apám, hogy a kapa nem esik ki a szádból!

– Bocsi, de várok valakire – küldtem el melegebb éghajlatra finoman, és a válla felett nézelődtem hátra, mintha tényleg keresnék valakit a tömegben, ami persze totálisan nagy hazugság volt.

– Aham, értem – villantott rám egy ezer wattos mosolyt, de nem úgy tűnt, mint aki felfogta a szavaim értelmét. – Addig viszont leülhetek melléd?

És meg sem várta, hogy válaszoljak, már kényelembe is helyezte magát a mellettem lévő – legnagyobb szerencsétlenségemre – üres széken. Oh, Istenem, mondd, miért büntetsz engem? Már megint mit vétettem ellened?

Közel tíz éve nem csúszott le egy korty embervér sem a torkomon, így nem is száradt emberélet a lelkemen – na, hogy van-e lelkem, arról is hosszasan elvitatkoznék magammal… –, de most iszonyat nagy a kísértés, hogy egy könnyed mozdulattal hallgattassam el a mellettem csacsogó lányt.

Nagy megkönnyebbülésemre – szégyen, nem szégyen, de még egy hangos sóhaj is elhagyta a számat – végre megérkeztek az LP-s srácok, így megfordultam a bárszéken, és teljes figyelmemet a zenének szenteltem. A csajszi még ezt sem vette célzásnak, mert rendületlenül beszélt hozzám arról, hogy ő tulajdonképpen mennyire szereti ezt a fajta zenét, és hogy milyen sűrűn jár rock koncertekre. Nem akartam tőle megkérdezni, hogy akkor miért nem ütemre rázza a fejét?

Már lenyomhatták a srácok a műsor háromnegyedét, amikor nem bírtam tovább – erre persze kéretlen vendégem egyik kérdése is rátett egy lapáttal, mely szerint: „A rock zenében mióta beszélnek, és nem pedig énekelnek?” – és felpattantam a helyemről.

– Most meg hova mész? – kapott utánam a lány, és kénytelen voltam visszafordulni.

– Oda, ahová a király is gyalog jár – válaszoltam a fogamat összeszorítva, de azért érthetően, mert nem nagyon szerettem, ha csak úgy, vadidegenek megérintettek.

Eléggé értetlen képet vághatott, de most nem foglalkoztam vele, hanem a minél gyorsabb felszívódást tűztem ki célul. Csak lassan tudtam araszolni a tomboló tömeg miatt, amitől egy kissé ideges lettem. Közben a vállam felett még hátra is sandítottam, hogy nem követ-e véletlenül, mert kinéztem belőle, így történhetett meg, hogy kis híján elgázoltam valakit.

Már éppen ráordítottam volna, hogy mégis mit képzelt, miért nem tud a lába elé nézni – jó, persze tudtam, hogy én is hibás voltam, de amikor ingerült vagyok, akkor bunkó vagyok, ez van, lehet sajnálni! – amikor emberi fül számára nem hallhatóan elmotyogott egy „Bocsi”-t.

Odakaptam a fejemet, és egy csillogó, tágra nyílt csokoládébarna szempár nézett vissza rám a gyönyörűséges arcból.