Eternity - 37. fejezet

Sziasztok!

Meghoztuk a frisset, tessék, vegyétek és egyétek! :D

Közben pedig lenne egy közérdekű közleményünk, mely szerint számítsatok arra, hogy a következő fejezetekben a sütigyárosok egy kicsit visszavonulnak és... Jajjj, nem lőjük le a poént! A lényeg annyi, hogy kicsit visszaveszünk, mert ahogyan a mondás is tartja: "Az élet nem csak a Volvóról szól."

Nyugi, lesz süti, de... Majd meglátjátok!

Pusz

Pupi & Szylu

U.i.: Az idézetet pedig nem lehetett kihagyni! ;)

37. fejezet

Vízcseppek

„Baby take off your coat
Real slow
Take off your shoes
I'll take off your shoes
Baby take off your dress
Yes, yes, yes”

(Joe Cocker: You can leave your hat on)

(Bella szemszöge)

Éreztem, hogy fülig pirulok, pedig nem lett volna okom rá. Semmi olyasmire nem készültem – jobban mondva készültünk –, amit már ne tettünk volna meg ezelőtt jó párszor. Most mégis valami izgalommal vegyes feszült várakozás futott végig a gerincemen, ahogyan közelebb léptem Edwardhoz, és nekipréseltem az ajtónak. Egyik kezemmel átnyúltam a csípője mellett, és ráfordítottam a kulcsot, míg a másikkal a mellkasán és a hasán köröztem. Immár szabaddá váló kezemmel lecsúsztattam vállairól az ingét és lábujjhegyre ágaskodva kívánatos ajkaira vetettem magamat.

Éreztem, hogy belemosolygott a csókba, de készségesen tett a kedvemre, miközben a pulcsim és a pólóm alja után keresgélt hosszú ujjaival. Amint megtalálta, egyszerre szabadított meg tőle és cirógató mozdulatokkal próbálta lecsábítani rólam a melltartóm vállpántját is. Kissé megemeltem a vállaimat, és utána karjaimat a nyakára kulcsoltam, hogy megnehezítsem a dolgát, amit természetesen szóvá is tett:

– Ma nagyon kéreted magadat? – susogta bele a nyakamba és hűvös nyelvével a torkomat térképezte fel.

– Mint ahogyan te is az átváltoztatásomat illetően – válaszoltam neki egy nagy sóhaj után és ujjaimmal a tarkóját kaparásztam.

– Nem tehetem meg és ezt te is nagyon jól tudod. – Egyik keze finoman húzta magához közelebb testemet, míg másikkal végigsimította a gerincemen.

– Rendben – motyogtam és erősnek kellett lennem, ha véghez akartam vinni a tervemet.

Elhúzódtam Edwardtól, és mélyen a szemébe néztem.

– Rendben? – kérdezett vissza és láttam kiülni az arcára az értetlenséget. – Azt hittem, hogy majd rendíthetetlen leszel, és térden állva kell könyörögnöm azért, hogy térj észhez!

– Mint már mondtam, egy Swan soha nem veszít – mosolyodtam el, és elhátrálva tőle felvettem a padlóra ejtett ruhadarabjaimat.

Felkaptam egy nagyobb méretű törölközőt a közeli fogasról és a döbbent Edward kezébe nyomtam. Annyira le volt sokkolódva, hogy könnyedén és minden hátráltatás nélkül ki tudtam nyitni a zárat és kicsit félre is toltam, hogy kiférjek.

– Azt ajánlom, hogy vegyél egy hideg zuhanyt, hogy tisztán tudj gondolkodni, utána pedig beszélgethetünk! – mondtam neki nyájasan, majd magára hagytam a fürdőben.

Becsörtettem a szobámba és jó hangosan bevágtam az ajtót. Levetettem magamat az ágyra, és mélyeket lélegeztem, hogy lenyugodjak. Nem bírtam elhinni, hogy ennyire makacs! Egyszerűen csak annyit kellene tennie, hogy megharap és az örökkévalóság hátralevő részét vele tölthetem, de nem képes rá. Nagyon úgy nézett ki a helyzet, hogy ami az én irányomból nem diákszerelem, az nála igenis az.

Beleharaptam az alsó ajkamba, hogy fel ne zokogjak erre a gondolatra, és még éppen időben töröltem le szememről az árulkodó könnycseppeket, mert pár pillanattal később hallottam, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja. Arra számítottam, hogy majd ezt az én szobám ajtaja követi, de tévedtem.

Edward halkan elsétált az ajtóm előtt és pár szívverésnyi idő elteltével már a bejárati ajtót tette be maga mögött. Felkeltem, és a folyosó végére vonszoltam magamat, ahonnan ráláthattam az immár lámpafényben úszó utcára.

Még éppen elcsíptem, ahogyan Edward beült a Volvójába, majd egy pillantást sem vetve az ablak felé – kizárt, hogy ne tudta volna, ott vagyok – kisöpört az utcából.

Már nem kellett visszafognom magamat, így a könnyek először apránként, majd folyamatosan árasztották el az arcomat. Visszabattyogtam a szobámba, és úgy, ahogyan voltam, ruhástól, cipőstől, mindenestől ültem be a hintaszékbe.

Felhúzott térdeimen nyugtattam a fejemet, és előre-hátra ringattam magamat. Próbáltam nem gondolkozni, csak lenni a világban. Csak létezni és nem töprengeni azon, hogy vajon most akkor szakított velem vagy csak le akar nyugodni. Hogy vajon meggondolja magát, és beadja a derekát vagy holnap az első adandó alkalommal kiadja az utamat, gondolván, hogy Tanyával sokkal jobban jár.

Erre a gondolatra még inkább elbőgtem magamat, de a kimerültség ellen így sem tudtam küzdeni, így ott nyomott el az álom, ahol voltam.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy az egyik karom lelóg az ágyról és… Várjunk csak! Hogy kerültem én az ágyra?! Mi a fene? Csak nem lettem alvajáró?

A következő felismerés az volt, hogy egy izmos test simult a hátamhoz és két kar ölelt magához szorosan, de azért nem annyira, hogy ne tudtam volna megfordulni kezei között, amit meg is tettem.

Edward bánatosan csillogó aranybarna szemébe néztem és elgyötört vonásai csak még gyönyörűbbé tették őt. Mint egy angyal, aki a világ összes fájdalmát magára vállalta. Nem bírtam ki, hogy ne simítsak végig tökéletes arcélén és ajkain, amik érintésemre elnyíltak, így megéreztem hűs leheletét az ujjbegyeimen.

Egyik kezét lefejtette a derekamról és elkapva a csuklómat belecsókolt a tenyerembe. A szívem még erre a legapróbb gesztusra is azonnal reagált, és ezerszeres erővel kezdett el dübörögni. Annyira meghitt volt a pillanat, hogy akár halandó életem végéig így maradtam volna, de nem tehettem meg, mert tartoztam szerelmemnek egy vallomással.

– Mennyire voltam kibírhatatlan tegnap este? – kérdeztem félve, és csak pilláim mögül mertem rá felnézni.

– Hát… – vonta meg a vállát és szórakozottan játszani kezdett az ujjaimmal.

– Edward! – nyomtam meg egy kicsit a nevét, mire apró mosoly suhant át az arcán.

– Jó tudni, hogy ez legalább emberi benned – válaszolt rejtélyesen.

– Ezt nem értem – ráncoltam össze a homlokomat, aminek következtében kedvesem egy apró puszit nyomott rá.

– Ha már a halál közeli élményektől – mutatott magára – való természetes félelmed valami genetikai oknál fogva nincs beléd kódolva, legalább a párkapcsolati dolgokban úgy reagálsz, mint egy normális, emberi nő.

Nem tudtam nem észrevenni, hogy a nő szónál a tekintete végigsiklott rajtam és ádámcsutkája megugrott. Nem értettem a reakcióját, így én is követtem a tekintete útját, és valamiért nem lepődtem meg rajta, hogy csak egy francia bugyi és egy nem éppen nagy méterű trikó volt a teljes ruházatom. De azért rendes kislány módjára megtudakoltam tőle, hogyan is került rám mindez – azaz hogyan is került le rólam a székemen lógó maradék ruha – és az ágy miért van alattam.

– Amikor visszajöttem, megláttam, hogy azon a széken kuporogsz és gondoltam, hogy nem szeretnél reggel fájós nyakkal ébredni, így kiszedtelek belőle, és befektettelek az ágyba. – Úgy nézett szegény hintaszékem felé, mintha ő lenne a bűnös, amiért beleültem, és már vártam, hogy mikor hullik darabjaira. – A ruhát pedig levettem rólad – közölte nemes egyszerűséggel.

– Azt hittem, hogy nem fogsz visszajönni – suttogtam halkan, és köröket rajzoltam a gallérja alól felbukkanó hófehér bőrre. – Hogy tegnap este mindent elrontottam és látni sem akarsz többet.

Edward az állam alá nyúlt és felemelte a fejemet, hogy egyenesen a szemembe nézhessen.

– Ne beszélj butaságokat, kérlek! – lehelte és rövid, de annál édesebb csókkal pecsételte meg a szavait. – Hányszor kell még elmondanom, hogy mit jelentesz nekem?

Tudtam, hogy csak költői kérdésnek szánta, ezért nem is feleltem rá. Ő viszont folytatta.

– Bella, akármeddig élek is, nem fogok többé mást szeretni, csak téged. – Arany szeme lágyan csillogott és elveszem benne. – Ezt kérlek, tartsd észben.

– Megpróbálom – motyogtam, és ha lehet, még közelebb bújtam hozzá.

Annyira jó volt a karjaiban lenni, és csak szeretni őt és tudni, hogy ő is szeret. Pár perccel később azonban eltolt magától és égő tekintetét rám szegezte.

– Csak annyit kérek tőled, hogy adj egy kis gondolkodási időt! – kérlelt gyengéden, és megértettem, hogy mire gondolt. – Egy olyan döntést akarsz meghozatni velem, ami nem egy percre, egy órára, de még csak nem is egy életre szól. Egy egész örökkévalóság és a lelked az, amit áruba bocsátasz.

– Tudom, és én már döntöttem – mondtam határozottan és felszegtem a fejemet.

Nem szóltunk egy szót sem, a másik arcáról és tekintetéből akartuk kiolvasni a válaszokat. Végül Edward adta fel előbb és egy apró szusszantás után megdobott azzal az imádnivaló féloldalas mosolyával, amitől a legszívesebben azon nyomban letepertem volna. Ha már tegnap este nem tettem meg.

– Nem is érdemes megkérdeznem, hogyan döntöttél, mert ebben az egy esetben belelátok a kobakodba – kocogtatta meg finoman a homlokomat. – Bárcsak minden másban ilyen kiszámítható lennél!

– Hé, azt hittem, hogy a kiszámíthatatlanságomat szereted bennem – színleltem felháborodást és összecsattintottam a fogaimat nemtetszésem jeléül.

– Pontosan, azt is szeretem benned, de azért tegnap este jó lett volna tudni, hogy mit is szerettél volna a fürdőben csinálni… velem – vigyorgott pimaszul.

– Hát, azt lesheted, hogy megtudod! – nevettem fel, és már ki is ugrottam az ágyból, de mielőtt a lábam a padlót érinthette volna elkapott és visszarántott magához.

Edward egy szempillantás alatt tepert a párnák közé, és a következő pillanatban már a combjaim között feküdt, amely testrészeket aztán a dereka köré kulcsolt, ezt követően pedig a számra vetette magát.

Néhány másodperc múlva eltoltam magamtól Edwardot, aki csalódottan szusszantott egyet, de azért készségesen vált el az ajkaimtól, azonban a combjaim közül nem volt hajlandó kimászni.

– Mielőtt belelendülnénk egy csókmaratonba, szeretnék kérni néhány percet, hogy rendbe szedjem magam – magyaráztam viselkedésem okát.

– Rendbe szedni? – vonta fel a szemöldökét Edward és értetlenül nézett aranyszín szemeivel.

– Szükségem van zuhanyra, meg egy fogmosásra. – Képzelhettem, milyen üde és friss lehet a leheletem. – Ne nézz így rám!

– Édesem…

– Egy frissen zuhanyozott és fogat mosott Bellát biztos nagyobb élvezet megcsókolni – állapítottam meg, és próbáltam kimászni Edward alól, azonban a dolog veszett ügy volt.

– Egyáltalán nincs semmi baj a mostani Bellával sem – ellenkezett és ismét bele akart merülni a „hogyan csókoljuk ki Bellából az életet is” játékba.

– Képzelem – horkantottam fel, mire Edward ronda pillantást lövellt felém. – Jó, oké, neked nincs bajod jelen állapotommal, nekem viszont kell az a zuhany és a fogmosás is.

– Olyan makacs vagy – duzzogott, miközben kikelt a combjaim közül, és mellém heveredett. – De siess vissza! – kérte, én pedig bólintottam.

Kikeltem az ágyból, majd a neszesszeremet felkapva robogtam a fürdőbe. Elővettem belőle a fogkefémet meg a fogkrémemet és miután a fejem tetejére gumiztam a hajam, megmostam a fogaimat. A dolog végeztével lekapkodtam magamról a ruháimat, majd a tusfürdőmmel a kezemben léptem be a zuhanykabinba, és engedtem meg a vizet. Bevizeztem magam, majd a tusfürdős flakon után tapogatóztam, amit azonban sehol sem találtam.

– Gondolom, ezt keresed! – mormolta egy hang a hátam mögül, mire nagyot ugrottam ijedtemben.

Megpördültem, hogy szembe forduljak emberi teendőim megzavarójával. Edward állt a nyitott zuhanykabin előtt, kezében a tusfürdőmmel.

– Igen. Ideadnád? – nyúltam a flakon felé, de mielőtt elérhettem volna Edward a feje fölé tartotta.

– Öhm… nem – vigyorgott rám. – Tudod, arra gondoltam, hogy talán segíthetnék neked, hogy gyorsabban végezz, aztán pedig megejthetnénk a csókmaratont.

– Hmmm… – gondolkodtam el látványosan, és majdnem elvigyorodtam. – Nem szükséges segítened, magam is jól és gyorsan boldogulok – böktem ki fapofával, és Edward megrökönyödött arcát látva majdnem ismét felnevettem.

– Igazán kár – vágott Edward csalódott képet.

– Majd talán legközelebb – vetettem fel, és Edward bólintott.

Visszaadta a tusfürdőt, majd az ajtó felé indult.

Egy vigyor szétterült az arcomon, majd hümmögtem egy sort.

– Bár… ha jobban belegondolok, tényleg szükségem lenne rá, hogy… beszappanozz – leheltem az utolsó szót érzékien.

Edward megmerevedett, de a következő másodpercben már ismét előttem állt.

– Ne játssz velem, Isabella, különben meg kell, hogy büntesselek! – mondta egy kaján vigyor kíséretében.

– Én… játszani… veled? – tátottam el a számat és színpadiasan böktem magamra. – Ez eszembe se jutott – füllentettem és Edwardra kacsintottam. – De, ugye nem ruhában akarsz segíteni nekem? – néztem végig rajta tetőtől talpig.

– Nem ám – vigyorgott továbbra is, majd lassan vetkőzni kezdett.

Egyetlen pillanat alatt megoldhatta volna a vámpírgyorsaságával, de az én kínzásomra elnyújtott tempóban csinálta.

Végül minden lekerült róla, kivéve az alsónadrágját. A ruhadarab gumírozott derekához nyúlt, majd lassan azt is letolta magáról. Nagyot nyeltem és egy sóhaj szakadt fel belőlem, ahogyan megláttam a férfiasságát. Nem először volt alkalmam megpillantani, de minden alkalommal majd’ elveszítem a fejem, ahogyan belegondolok, milyen érzés, mikor a testünk eggyé olvad össze. A fölött a tény fölött, hogy legérzékenyebb testrésze nagyon is felfelé ágaskodott, bizonyítékot adva rá, hogy nem csak a beszappanozásomban gondolkodik, pedig, ha akartam volna sem tudtam volna elsiklani.

A karjánál fogva rángattam be magamhoz, és Edward behúzta mögöttünk a kabin ajtaját.

– Akkor láss munkához! – motyogtam és a kezébe nyomta a flakont.

Edward egy adag tusfürdőt nyomott a kezébe, majd megfordított és a hátamat kezdte bekenni vele, aztán tovább haladt a csípőmre és azt simogatta hűs kezeivel. Újabb cseppeket nyomott a tenyerébe, majd a karjaimat cirógatta, miközben ajkai a tarkómat csókolgatták. Újabb és újabb cseppek következtek, melyek a hasamra kerültek, majd Edward kezeibe felfelé indultak. A mellkasának dőltem, míg hosszú ujjai, majd aztán tenyerei is a melleimet cirógatták. Folyamatosan sóhajtoztam, ahogyan gyengéden, mégis a vágyamat egyre inkább felkorbácsolóan masszírozni kezdte a melleimet. Ajkai és nyelve közben a nyakamon tevékenykedtek, aztán a fülembe suttogott:

– Kívánlak!

– Még nem vagyok mindenhol habos – nyögtem.

Edward újabb adag tusfürdőt nyomott a tenyerébe, majd az a keze elindult lefelé. Tudtam, hogy mi fog következni, mégis a tüdőmben rekedt levegővel vártam, hogy végre megérintsen lent is. Szerelmem a másik kezével kissé széjjelebb tárta a combjaimat, majd a tusfürdős tenyere a lábaim közé csúszott. Reszelősen felnyögtem, ahogyan hideg keze megérintett.

Fejemet a vállának támasztottam és szemeimet lehunytam, ahogyan ujjai cirógatni kezdtek. Egyik keze legérzékenyebb pontomon, míg másik az egyik mellemen tevékenykedett.

– Ideje, hogy lemossuk rólad a tusfürdőt, hogy aztán… – hagyta befejezetlenül a mondatot, és kezeit kihúzta a combjaim közül.

Mindenhonnan igyekezett lemosni rólam a habot, mely közben a testemet térképezte fel érintéseivel.

– Készen vagy már? – kérdeztem türelmetlenül.

– Nem, még néhol van egy kis tusfürdő rajtad.

Mikor végre megszabadított minden apró habtól, éhes vadként vetettem magam ajkaira. Edward felkuncogott, de azért egyetlen szempillantás alatt csúsztatta nyelvét a számba. Míg csókolóztunk, szerelmem a fenekemet simogatta, én pedig a tarkóját cirógattam.

– Azt hiszem, itt az ideje, hogy megmutasd, mit akartál tegnap este – vigyorgott rám, miután elvált az ajkaimtól.

– Sajnos nem tehetem – ráztam a fejem. – Akkor nem ütöttük nyélbe az ötletemet, úgyhogy megvalósítatlanul marad.

– Kár! Akkor viszont átveszem az irányítást és azt fogok veled tenni, amit csak akarok – szólt rekedt hangon, és vágytól egyre sötétedő szemeit az enyémbe fúrta.

– Mire vársz még, tégy velem bármit! – leheltem.

Edward megdobott a féloldalas mosolyával, majd a zuhanykabin oldalának döntött, és két keze közé fogta az arcomat, hogy lágyan megcsókolhasson. Kezei csókunk közben lecsúsztak a nyakamra, majd a kulcscsontomra, aztán melleim felé vették az irányt. Lepkeszárny finoman érintett mindenütt, ahol csak hozzámért. A köldököm köré apró köröket rajzolt valamelyik ujjával, aztán egyik kezét visszavezette a tarkómra, míg a másik már a hasam aljánál járt. Belenyögtem a csókba, mikor a legérzékenyebb pontomon megéreztem kezét, mely aztán olyan tevékenységbe kezdett, hogy a lábaim megremegtek.

Elmondhatatlanul csodás volt, ahogyan combjaim között tevékenykedett, hogy örömet okozhasson nekem, de abban a pillanatban ennyivel képtelen voltam beérni. Érezni akartam őt, azt akartam, hogy újra az övé lehessek, és a mindent felülmúló gyönyörig egy test és lélek legyünk.

Eltoltam Edward kezét, majd a csókunkat is megszakítottam, aztán azonnali magyarázatba fogtam.

– Akarlak! – nyökögtem ki az egyetlen szót, mely mindent kifejezett.

– Én is téged – mormolta, majd kissé lehajolva kezeit a térdeimhez vezette, és azoknál fogva emelt az ölébe. A nyakába kapaszkodtam, nehogy a végén még valahogyan lepottyanjak, Edward kezei pedig a következő pillanatban már a fenekemnél fogva tartottak.

– Ne várass tovább, mert majd’ megőrülök – szóltam elfúló hangon.

Egy kápráztató mosolyt kaptam, majd Edward kissé lentebb csúsztatott az ölében, hogy végre összeforraszthassa a testünket. Kezeimmel a vállaiba marva sikkantottam fel, kedvesem pedig felmorgott. Néhány pillanatig mozdulatlanok maradtunk, élveztük testünk egyesülését, de aztán mozogni kezdtem. Kínzó lassúsággal emelkedtem fel, majd süllyedtem alá, Edward azonban gyorsított volna.

A füléhez hajoltam, majd érzékien belesuttogtam: – Hová a nagy sietség? Tengernyi időnk van, hogy a mennyekbe repítselek.

Edward felnyögött, de azért készséggel lassított és igyekezett visszafogni magát.

– Be… kell… vallanom… vala… valamit – nyögtem a szavakat nagy nehezen.

– Mi… lenne… az? – morogta Edward, miközben újra ráereszkedtem férfiasságára.

– Ez nagyban… hasonlít a… tegnap esti… terveimhez – vallottam be neki.

– Ennek… nagyon… örülök… – ejtette ki akadozva, aztán felnyögött. – Ó, te jó ég!

Egy idő után már nekem sem volt elég a lassú tempónk, így gyorsítani kezdtem, amit Edward nem hagyott szó nélkül.

– Hová a nagy sietség? – kérdezte kissé gúnyosan, miközben egyik keze lefogta a csípőmet, a másik pedig továbbra is a fenekemnél fogva tartott. – Tengernyi időnk van, hogy a mennyekbe repítselek – intézte hozzám a korábbi szavaimat.

Dühösen felszusszantottam, majd miután gyengéden az állába haraptam, ellentmondást nem tűrően szólaltam meg.

– Mostantól enyém az irányítás. És gyorsabban akarlak szeretni!

Úgy tűnt, hogy ez egyáltalán nem volt Edward ellenére, sőt mi több, a folytonos morgásai, melyek nyögésekkel vegyültek, arról árulkodtak, hogy nagyon is tetszett neki a dolog.

A gyönyör egyik pillanatról a másikra ragadott magával mindkettőnket, melynek momentumában minden addiginál hangosabban sikítottam, Edward pedig rekedt hangon felkiáltott. Egymásba kapaszkodva vártuk, hogy a testünk lecsillapodjon, szerelmem eközben apró csókokat nyomott a számra.

– Szeretlek – nézett mélyen Edward a szemeimbe, majd talpra állított.

– Én is szeretlek – feleltem, és megsimogattam az arcát.

Miközben tusfürdőt nyomtam a kezembe, hogy rendesen lezuhanyozhassak, Edward átkarolta a derekamat és belecsókolt a nyakamba.

– Újabb helyet pipálhatunk ki, amelyet kipróbáltunk – nevetett fel.

Vele együtt nevettem, majd lezuhanyoztam.

Edward törölközőbe csavart, majd az ölébe kapva száguldott velem a szobámba, hogy aztán lefektessen az ágyra. A törölköző csücskével felitatta testemről a vízcseppeket, majd felöltöztetett – na, nem mintha egyedül nem ment volna a folyamat, de sokkal jobb volt, hogy ő csinálta.

Megreggeliztem, amely alatt Edward folyamatosan engem bámult, majd jó szokásunkhoz híven fél óra múlva már a Cullen ház előtti lépcsőkön lépdeltünk felfelé.

Nem volt valami sok kedvem ahhoz, hogy most eljöjjünk hozzájuk – ezt a világért sem vallottam volna be szerelmemnek –, és ennek egyetlen oka Tanya Denali volt. Legszívesebben megtéptem volna azért, amiket mondott, de fékeztem az indulataimat – nem akartam szégyent hozni Edwardra azzal, hogy ahogyan Emmett mondaná, cicabunyót rendezek a nappaliban. Persze nem lett volna szabad figyelmen kívül hagynom, hogy egy vámpír hátsóját szeretném szétrugdosni, aki legalább százszor erősebb nálam, de a düh miatt erről alaposan megfeledkeztem, amikor elterveztem, hogy ellátom a baját.

A Cullen család a nappaliban ült a Denali klánnal egyetemben, és Tanyán kívül mindenki örült annak, hogy lát engem.

Kis ideig beszélgettünk velük, majd Edward arra hivatkozva, hogy szeretné nekem megmutatni a bélyeggyűjteményét – ennek hallatán Emmett térdcsapkodások közepette kezdett röhögni, amihez aztán Jasper nevetése is csatlakozott – az emelet felé indultunk.

A lábam már az első lépcsőfokon volt, mikor egy hang vegyült Emmett röhögésébe.

– Majd’ elfelejtettem mondani, Edward… – kezdte Tanya, mire mindketten felé fordultunk.

– Mit? – vonta fel a szemöldökét Edward.

– Köszönöm a tegnap estét – villantott fel egy harminckét fogas mosolyt és ujjával egy eperszínű tincset csavargatott. – Nagyon jól éreztem magam… veled… az erdőben. – A szemét még egy kacsintást is intézett Edward felé, majd visszafordult a többiek felé.

A düh, ami elárasztott, egyetlen pillanattal később semmivé foszlott bennem, és biztos voltam benne, hogy ezért Jasper képessége a „bűnös”, így egy gyilkos pillantást lövelltem az említett személy felé, aki aztán „leszedte” rólam a nyugi állapotot, hadd tomboljak.

Na, tessék, én tényleg szeretnék jól nevelt lány módjára viselkedni, de mikor így viselkedik az a boszorkány, viszketni kezd a tenyerem.

Fújtatva vonultam fel az emeletre, és nagyban tettem arra, hogy rajtam kívül mindenkinek hiper-szuper hallása van a házban, és akaratlanul is hallani fogják a beszélgetésünket.

Amint Edward szobájának ajtaja becsukódott mögöttünk, szerelmem felé fordultam és – valószínűleg – dühtől vörös fejjel sziszegtem:

– Mi a történt közöttetek Tanyával az erdőben tegnap este?