Eternity - 30. fejezet

Sziasztok!

Megjött a friss, kicsit késve, de reméljük, hogy tetszeni fog! Ha valami nem kivitelezhető a valós életben, hát ne kövezzetek meg, mert nem volt meg a megfelelő "helyszín", hogy lecsekkoljuk a dolgot! :D De meg lehet ám venni nekünk!XD A vége meg... MUHAHAHA!XD

Pusz

Pupi & Szylu

30. fejezet

Fekete gyönyörűség

„A szerelmes ágyig

A halálos ágyig is

Elkísérhet,

Ugye akarod még?

Tiéd lehet a Mindenség,

Ugye akarod még?

Maga a szándék is

Gyönyörű játék,

Hát ne félj tőle,

Ugye akarod még?

Tiéd lehet a Mindenség,

Ugye akarod még?”

(Ákos:Akarod még?)

(Bella szemszöge)

Másnap reggel kipihenten és nagyon is jól ébredtem, ami annak volt köszönhető, hogy Edward teste simult oda az enyémhez, és karjaival óvón fonta körül derekamat. Elmosolyodtam, és ha lehet, még jobban odabújtam hozzá, ami egy halk nyögést csikart ki belőle.

– Látom, hogy felébredtél – suttogta és lágy csókot nyomott a fejem búbjára.

– Nem, szerintem még nem ébredtem fel, mert azt álmodom, hogy egy vadidegen, csábító hangú és feltételezésem szerint szívdöglesztő pasi fekszik az ágyamban – súgtam vissza elhaló hangon, ahogyan megéreztem hűvös nyelvét végigsimítani a nyakam oldalán.

– Igen – motyogta és egyik kezével apró köröket rajzolt a csípőcsontomra. – És mit szól ehhez a barátod?

– Szerintem egy kicsit féltékeny – ugrattam, és válaszul ujjai megálltak bőröm kényeztetésében.

– Kicsit? – kérdezett vissza.

– Rendben – nevettem fel halkan. – Ha képes lenne rá, véleményem szerint megölné a féltékenység. De meg kell majd nyugtatnom, nem engedek a csábításnak.

Azzal egy mozdulattal átfordultam, és kényelmesen elnyúltam rajta, fejemet pedig a mellkasának támasztott két kezemmel tartottam meg. Átkarolta a derekamat és mélyen a szemembe nézett.

– Miért is nem? – kérdezte úgy, mintha nem tudná a nyilvánvaló választ.

– Azért, mert szerelmes vagyok – vontam meg a vállamat nemes egyszerűséggel.

Edward egyik kezét a tarkómra csúsztatta és lehúzott magához, hogy először finoman, majd szenvedélyesen megcsókoljon.

– Még ezek után sem? – tudakolta, miután hagyott levegőhöz jutni.

– Nem hiszem – ráztam meg a fejemet kábán. – De lehet, hogy még egy kicsit győzködhetsz.

Rám villantotta azt a féloldalas mosolyát, amitől a szívverésem is elállt, és a következő pillanatban már felettem helyezkedett el, miközben a nyakam tövében lévő kis gödröcskét tüntette ki a figyelmével. Lábaimat ösztönösen kulcsoltam a dereka köré, és elbóduló agyam még egy utolsó kísérletet tett arra, hogy a valóságba visszatérjen.

– Charlie? – nyögtem elfúló hangon, és ujjaimmal belekapaszkodtam szerelmem hátán az ingébe.

– Már elment dolgozni – lehelte a kulcscsontomnak.

Már elment dolgozni… Hmmm, akkor kettesben vagyunk… Már elment dolgozni… MÁR ELMENT DOLGOZNI???

– Basszus – nyögtem fel, és kénytelen-kelletlen lelöktem magamról Edwardot, aki a keskeny ágyamnak köszönhetően a padlón kötött ki.

Felpattantam, és rápillantottam az órámra, ami negyed nyolcat mutatott.

– Atya ég! – fakadtam ki és eszeveszett módon kezdtem el a szobában száguldozni.

Kedvesem csak csendesen kuncogott és kényelmesen visszamászott az ágyba, hogy felvegye a lehető leglazább testtartást. Feje alatt összekulcsolta a kezeit, és érdeklődve szemlélte, ahogyan búgócsiga módjára suhantam fel és alá előtte, hogy összekapkodjam a cuccaim.

– Miért nem ébresztettél fel? – vakkantottam oda Edwardnak egy halom ruha közül.

– Mert az én vezetési stílusommal negyed óra alatt ott vagyunk a suliban – válaszolta egyszerűen.

– De én nőből vagyok, és minimum fél óra kell ahhoz, hogy összeszedjem magamat! – csattantam fel.

– Hmmm – hümmögött és a következő pillanatban már tárcsázott is. – Igen, Alice – mondta a telefonba. – Igen, értettem. Igen, tudom, hogyan néz ki. Rendben, köszi.

Felkelt és egy erélyes mozdulattal félretolta a kezemet.

– Menj, intézd el az emberi teendőidet, ezt pedig bízd rám.

Nem tehettem mást, kénytelen voltam átadni a stafétabotot Edwardnak, de még a fürdőszobába menet odaszóltam neki:

– A fehér blúz, fekete melltartó párosítás csak egyszer jött be.

– De akkor nagyot ütött. – Nem kellett hátranéznem ahhoz, hogy tudjam, arcát egy széles mosoly terítette be. – Most a halványbézs felső, vörös-fekete melltartó kombinációra gondoltam.

– Néha félelmetes az ízlésed! – sóhajtottam elgyötörten és magára hagytam a ruháim között.

Amilyen gyorsan csak tudtam, rendbe szedtem magamat, feldobtam egy lágyabb sminket is, és visszatrappoltam kedvesemhez, hogy megnézzem, nem fulladt-e még meg a ruhakupac alatt. Edward az ablaknál állt, és kifelé bámult, az ágyamon viszont ott várt rám a gondosan összeválogatott ruhakollekcióm. Egy farmer, egy fehér melltartó és a halványbézs blúz, amivel fenyegetőzött.

Egy kissé csalódottan vettem észre, hogy amíg én a fürdőszobában szöszmötöltem, addig ő is átöltözött a tegnap összepakolt cuccaiba, és akármennyire is próbáltam visszafogni magamat, kibukott belőlem egy gyenge vád:

– Átöltöztél.

Visszafordult és megdobott egy mosollyal.

– Gondoltam, hogy megejtem, amíg még nem vagy a szobában, mert még a végén rám veted magadat és tényleg nem jutunk el a suliba. – Mosolya minden egyes szónál egyre szélesebb lett, amit női büszkeségem nem viselt túl jól.

Felkaptam a ruháimat, és bevágtam a szekrénybe, majd előhalásztam egy kötött, fekete egyberuhát, hozzá egy fekete melltartót, egy fekete combfixet, és visszarobogtam a fürdőbe.

– Bella, ne… – kezdett volna bele valamiféle mondókába Edward, de becsaptam az orra előtt az ajtót, és felöltöztem.

Ha ez kell neked, Edward Cullen, akkor tessék, megkaphatod! Nem vagy te annyira jóképű… Uh, ezt a mondatot még magamban sem mertem folytatni, nehogy a végén leszakadjon a fejem fölött a plafon. Kinyitottam az ajtót, elhaladtam az elképedt Edward mellett, összeszedtem a cuccaimat, amit gyorsan bepakoltam egy nőiesebb válltáskába, felvettem a térdig érő csizmámat, és már nyargaltam is lefelé a lépcsőn.

Odalent magamra vettem a kabátomat, és türelmetlenül toporogva kiáltottam fel szerelmemnek:

– Ha nem jössz, el fogunk késni!

– Nem én ácsorgok a lépcső aljában – szólalt meg mögülem a hangja és kis híján megugrottam ijedtemben.

Összeszűkült szemekkel fordultam meg, hogy belenézzek önelégült arcába, majd minden királynői méltóságomat összeszedtem és kimentem a szélesre tárt ajtón. Odakint azonban újabb döbbenet ért.

– Viv? – kérdeztem elvékonyodó hangon, ugyanis nem tudtam, hogy korán reggel a gyomrom hogyan fogadná az Edward hátán való utazást.

– A szomszéd utcában tettem le tegnap este, hogy ne szúrjon szemet Swan rendőrfőnöknek – kacsintott rám, miután bezárta az ajtót, és a kulcsot eltette a helyére.

Mellém lépett, és kezét a derekamra csúsztatva húzni kezdett magával, én pedig megadtam magam neki. Mint mindig, most is teljesen elkábított közelsége és mire a kocsihoz értünk, már nem is emlékeztem, mi miatt voltam rá mérges. Persze csak egy darabig, mert a bosszú már érlelődött bennem!

(Pár órával később)

– Elárulnád nekem, hogy mégis hova megyünk? – léptem ki a szobámból, miután lecseréltem a suliban viselt cuccaimat valami olyanra, amiben bárhol megjelenhetek.

Nem tudtam, hogy szerelmem mit tervezett ma délutánra – akármennyire próbáltam kiszedni belőle a nap folyamán, nem sikerült –, így kissé nehezen ment az egyes darabok összeválogatása. Végül egy csőszárú farmert, egy bokacsizmát, egy V-kivágású hosszú ujjú felsőt és egy kardigánt vettem fel magamra.

A folyosón megláttam a falnak támaszkodó Edwardot, aki le sem vette rólam a szemét. Először azt hittem, hogy elfelejtettem valamit, de megkérdezni már nem volt időm.

– Azt hiszem, a mai kiruccanás lefújva – morogta, és pár lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot, majd visszatuszkolt a szobámba.

Lenyomott az ágy szélére és már bele is ásta magát a szekrényem tartalmába, a mai napon másodjára, miközben fennhangon mormolt.

– Hacsak nem veszel fel valami olyat, amiben nem akarlak majd az első adandó alkalommal… – elharapta a mondatot, mire elvigyorodtam.

– Mégis mi bajod van ezzel a felsővel? – kérdeztem nagy ártatlanul és mutatóujjammal végigsimítottam a kivágáson, amikor visszafordult felém.

Szemeiben a dühöt azonnal felváltotta a jól ismert és imádott csillogás, de csak nyelt egyet és tovább kutakodott.

– Az, hogy még vezetnem kell ma, és mivel te is ott fogsz ülni mellettem, ezért vigyáznom kell… – A mondat végét nem hallottam, mert olyan gyorsan darálta el.

– Tudtommal te voltál az tegnap este, aki visszautasított – dőltem végig az ágyon, és lustán lóbálni kezdtem a lábaimat.

– Nem utasítottalak vissza, csak… – sziszegte, és nagyon jól megválogatta a szavait. – Csak kettőnk közül én vagyok az, aki józanabbul gondolkodik.

– Aham – somolyogtam, és visszaemlékeztem arra, milyen az, amikor elveszti az eszét.

Nem sok időm volt felidézni a kellemes perceket, mert szerelmem kibújt a szekrényből, és odadobott nekem valamit.

– Ezt vedd fel! – utasított zsarnokom, és már csukódott is mögötte az ajtó.

– Remélem, boldog vagy – morogtam, miután felvettem azt a felsőt, amit Edward rám parancsolt és letrappoltam a nappaliba.

Szerelmem a falnak támaszkodva állt és alaposan végigmért, amikor meglátott. Nem volt valami ronda darab, amit fel kellett vennem, csak egy egyszerű, halványkék, hosszú ujjú felső, de ebben valóban esély sem volt arra, hogy Edward letámadjon útban arrafelé, aminek a végállomását még mindig nem tudtam.

– Nem is tudod, hogy mennyire – vigyorgott Edward győzelemittasan, majd ellökte magát a faltól és odasétált hozzám.

Igyekeztem tartani magam és nem folyékony halmazállapotot produkálni attól az édes vigyorától, amit rám villantott, ugyanis nem hiányzott ebben a pillanatban, hogy tovább fényezzem az egóját.

– Legalább kettőnk közül valaki boldog. Az is jobb, mint a semmi – vontam meg a vállam és hátat fordítottam Edwardnak.

A bejárati ajtó felé indultam, hogy a mellette lévő fogasról lekapjam a kabátomat és végre elinduljunk, de Edward a harmadik lépés után gyengéden elkapta a karomat és szembe fordított magával.

– Nem vagy boldog... velem? – dadogta Edward és az arca elkínzott volt.

– De – enyhültem meg egy pillanatra fájdalmas arckifejezését látva, de aztán megacéloztam magam. – És majd meglátjuk, hogy valóban te gondolkozol-e józanabbul kettőnk közül – vigyorogtam, majd lefejtettem a karomról az ujjait – persze csak azért sikerült a "művelet", mert nem tartott erősen, ellenkező esetben esélyem sem lett volna vele szemben.

– El kell, hogy keserítselek, szerelmem, de én vagyok a józanabb.

– Majd kiderül – vágtam rá, és felkaptam a kabátomat aztán kiléptem a házból. – Öhm, Edward, nem úgy volt, hogy azért kell apácának öltöznöm, mert vezetni fogsz és egy dekoltált felső rontaná a koncentrációs képességedet? – kíváncsiskodtam, mikor megláttam a Volvo volánja mögött ülni Alice-t.

– Úgy tűnik, hogy változott a terv – felelte, majd miután bezártam az ajtót, kézen fogott és a kocsi felé kezdett húzni.

– Bella, mellém ülj! – csilingelte Alice és széles mosollyal dobott meg.

Alice kívánságához híven én az anyósülésre huppantam be, míg Edward hátulra.

– Mit keresel itt? – kérdezte Edward rögtön a kis koboldtól. – Oké, ez igaz. Nekem ez eszembe se jutott – mondta aztán.

– Miért van az az érzésem, hogy engem kihagytatok a beszélgetés legfontosabb részéből? – fontam karba a kezeimet.

– A maga idejében majd mindent megtudsz – vágták rá egyszerre, aztán Viv motorja halkan "dorombolni" kezdett, miután Alice elfordította a kulcsot.

Az út java része azzal telt, hogy Alice vicces történeteket mesélt Emmettről a régi időkből, aztán barátnőm egyszer csak témát váltott.

– Edward, most hogy már te is párkapcsolatban élsz, jobb, ha valamit tudsz. Soha ne parancsolj a barátnődnek, mert annak nem lesz jó vége – adott tanácsot a kobold Edwardnak.

– Pontosan – helyeseltem.

– Én nem akartam parancsolni, csak... – kezdett mentegetőzni Edward, majd hirtelen elhallgatott.

– Csak? – pillantottam hátra rá és felvontam a szemöldököm.

– Csak gyönyörű vagy és kívánatos, és... kettőnk közül én vagyok az, akinek észnél kell lennie – fejezte be a megkezdett mondatot.

– Ne aggódj – húztam el a szám, miközben elfordultam Edwardtól és ismét a szélvédőn kezdtem kifelé bámulni. – Ezentúl én leszek majd az, aki észnél lesz.

– Az ember... jobban mondva a vámpír a haját tépi tőletek – dünnyögte Alice, majd csóválni kezdte a fejét.

A Seattle-ig – a város nevét legalább hajlandóak voltak elárulni, persze csak hosszas győzködés után – hátralévő jó néhány kilométeren mind csendbe burkolóztunk, amit végül Alice tört meg, amikor leparkolt egy épület előtt.

– Megérkeztünk – jelentette ki.

– Ne kérdezz semmit, majd meglátod, hogy mit keresünk itt – mondta Edward, miután mindketten kiszálltunk a kocsiból és szólásra nyitottam a számat.

Alice integetett nekünk, majd gázt adott, és elindult abba az irányba, amerről jöttünk.

– Szerelmem, nézelődj egy kicsit, míg én elintézek néhány dolgot – mondta Edward, miután beléptünk az üvegajtón, majd puszit nyomott a homlokomra.

Körbejártam az autószalont, és vágyakozóan tekintettem egyik-másik darabra, melyeknek az áraik arra késztettek, hogy újra és újra megszámoljam, valóban a megfelelő számú nulla van-e az összeg végén, de sajnos nagyon úgy tűnt, hogy mind helyesnek bizonyult. Még belegondolni is szörnyű volt, hogy a fizetésemet, amit a kórházban kapok, hány évig – vagy inkább hány évtizedig! – kellene félretennem ahhoz, hogy valamelyik szépséget megvehessem.

– Melyik tetszik a legjobban? – suttogta a fülembe a világ legbársonyosabb hangjának a tulajdonosa, majd egy kéz a derekamra simult.

– Sajnos nem tudok választani közülük – feleltem, majd Edward felé fordultam.

– Mehetünk – mosolygott rám halványan, és összefűzve az ujjainkat húzott a kijárat felé.

Egy fekete gyönyörűség parkolt le előttünk a parkolóban, és egy körülbelül harmincéves férfi pattant ki belőle, majd lépett oda hozzánk.

– Parancsoljon, Mr. Cullen! – intett a kocsi felé.

Tágra nyílt szemekkel néztem fel Edwardra, majd pillantottam a kocsira.

– Köszönöm – biccentett szerelmem a férfinek, majd betuszkolt engem az autóba. – Azon a napon rendeltem, mikor legelőször találkoztunk és kinyújtottad rám a nyelved – magyarázta, miután ő is beült.

Odahajolt hozzám, hogy megcsókoljon, én azonban úgy tettem, mint aki ezt nem vette észre, és elfordítva a fejem a biztonsági öv után kezdtem el kutatni. Hallottam, ahogyan Edward felsóhajt, majd miután becsatoltam magam, gázt adott.

A tervem egyre jobban kezdett körvonalazódni, azonban ez rám is hatással lesz, és nem csak Edwardra. Azt akartam, hogy kettőnk közül ő veszítse el a fejét hamarabb, és előbb vesse rám magát, mint hogy én tenném ezt vele. Szerettem volna, ha visszavonja a szavait, és rádöbben, hogy ő is legalább annyira meg tud őrülni tőlem, mint én tőle. Talán nagyképűnek tartott volna valaki, ha elmondanám neki, hogy mit gondolok, de azok után, ami tegnap történt Edwarddal közöttünk, semmi kétségem nincs afelől, hogy bizonyos alkalmakkor a közelemben simán búcsút mond a józanésznek. A szenvedélyessége és a mohósága, amiben részesített előző nap a gyengédség mellett, mindezt bizonyítja. Ahogyan visszagondoltam, hogyan csókolta végig az egész testem Edward és hogyan fedezte fel kezeivel is minden porcikámat, nagyot nyeltem. Az emlékektől görcsbe ugrott a gyomrom és erőt kellett vennem magamon, hogy ne kérjem meg Edwardot, húzódjon le az út szélére, hogy aztán elfúlva könyörögjek neki, tépje le a ruháinkat és folytassuk ott, ahol reggel abbahagytuk, mielőtt olyan lehetetlenül viselkedtem vele. A tervem sikerességéhez azonban fegyelmeznem kellett magam és nem kimutatni, hogy mennyire vágyom rá. A szemem sarkából láttam, hogy többször is rám pillant, de egyszer sem szólalt meg. Aztán a keze hirtelen a combomra csúszott, és már ettől a kis érintéstől is lángra lobbantam.

– Nem hallgatunk egy kis zenét? – kérdeztem, mire Edward bólintott és a kezét levette a combomról, hogy bekapcsolja a rádiót. – Egyszerűen elképesztő ez a kocsi – mondtam elbűvölten. – Persze Vivet is imádom, de ez – simítottam meg az ülést – olyan Edwardos.

– Örülök, hogy tetszik – mosolygott rám és a keze ismét elindult a combom felé.

Kicsit arrébb húzódtam, ami Edwardnak is feltűnt, és visszakapta a kezét.

– Valami baj van? – kérdezte összevont szemöldökkel.

– Nem – vágtam rá rögtön, és mindketten tudtuk – Edwardot az arckifejezése elárulta –, hogy nem mondtam az igazat, de nem firtatta a dolgot.

Mindent alaposan megszemléltem az autóban és ezzel egy csomó idő elment. Még mindig turbós sebességgel haladtunk, de már csak néhány kilométerre voltunk Forkstól. Sajnáltam egy kicsit Edwardot, amiért ilyen ronda dolgot művelek vele, de a kisördög énem nem engedte, hogy megfutamodjak. Alaposan meg akartam leckéztetni, és ennek egyetlen módja jelenleg az volt, hogy az Aston Martin Vanquishére sokkal nagyobb figyelmet fordítottam, mint rá.

– Bella! – szólongatott Edward sokadszorra, miközben leparkolt az út mellett. Rápillantottam, és láttam, hogy furcsán méreget. – Na, végre!

– Hm? – kérdeztem és kíváncsian tekintettem rá.

– Azt hittem, hogy valami bajod van vagy ilyesmi.

– Nem, csak csodálom a kocsidat – rántottam meg a vállam.

– Azt vettem észre – húzta el a száját és leállította a kocsit. – Tényleg tetszik? – simította a kezét ismét a combomra.

A lélegzetem egy pillanatra elakadt, de aztán gyengéden eltoltam Edward kezét.

– Gyerünk, ki vele, mi a baj!

– Miért lenne baj? – tettem az ártatlant.

– Mert már azt sem hagyod, hogy megérintselek.

– Ez nem igaz – vágtam rá, pedig valójában teljes mértékben igaza volt.

Ez a meglátjuk, hogy ki veszti el hamarabb a fejét játék jobban működik, mint gondoltam. Edward úgy nézett ki, mint aki akármelyik pillanatban felrobbanhat, és ettől majdnem elmosolyodtam.

– De igaz! – csattant fel, majd előrelendült, és miután a kezét a tarkómra csúsztatta, a száját az enyémre nyomta.

Automatikusan sóhajtottam fel, mikor hűs és kemény szája az enyémhez ért. Mielőtt még elveszítettem volna a külvilággal a kapcsolatot, és átadhattam volna magam szerelmem csókjának, gyengéden eltoltam magamtól.

– Induljunk inkább – motyogtam és igyekeztem nem visszarántani magamhoz a fejét, hogy megcsókoljam.

– Erről beszéltem – morogta. – Én már nem is érdekellek, egész úton a kocsit csodáltad, és én meg…

– Csak nem féltékeny vagy? – vontam fel a szemöldököm.

– De, az vagyok – vágta rá. – Hogyne lennék féltékeny, ha a kocsim jobban érdekel, mint én?!

– Álljon meg a menet! – emeltem fel a hangom kicsit. – Nagyon remélem, hogy ebből nem azt akarod kihozni, hogy a pénzedért vagyok veled, mert akkor kiszállok, és gyalog teszem meg ezt a pár kilométert Forksig.

– Szerelmem, ez eszembe se jutott. Tudom, hogy engem szeretsz és nem a pénzem – felelte és kézfejével végigsimított a járomcsontomon. – De megőrjít, hogy olyan furcsa vagy velem.

Képzeletbeli pacsit adtam magamnak, amiért kezdi elveszíteni a fejét, de nem fogok meghátrálni, és megkegyelmezni sem, míg teljesen meg nem őrjítem.

Edward elvette a kezét az arcomról és csak nézett, azzal a gyengéd pillantásával. Levettem a kabátomat – egyrészt mert már kicsit melegem volt, másrészt, mert életbe lépett a terv következő fejezete – és az ülésem mögötti kis helyre dobtam. Edward aranyszín tekintetével végig követte a jelenetet, és mikor igazgatni kezdtem magamon a világoskék felsőmet – pulóver ugyanis nem volt rajtam –, emberi fül számára is hangosan nyelt egyet. Rákaptam a tekintetem és láttam, ahogyan a melleimet bámulja. Abban a pillanatban az volt az érzésem, hogy röntgenlátása van és átlát a felsőmön valamint a melltartómon is.

– Nem indulunk? – kérdeztem, de választ nem kaptam hosszú másodpercekig.

– Még nem – mormolta Edward.

Élveztem a kialakult helyzetet, hogy Edwardot egy sima felsővel is meg lehet őrjíteni, pedig milyen elszánt volt, mikor a rajtam lévő darabot kiválasztotta. A tekintete egyre inkább kezdett elsötétülni, amitől csak még inkább melegem lett, mert tudtam, hogy szemei feketeségének a vágy az oka, és nem pedig a szomjúság. Szerettem volna gondolatolvasó lenni, és belelátni a fejébe, hogy vajon min gondolkozik. Mikor azonban végignéztem rajta és a szemeim megakadtak nadrágja elülső részén, ahol úgy tűnt, egyre szűkebb a hely, már nem volt szükségem semmilyen szuperképességre.

– Mennyi idő alatt is gyorsul fel ez a kocsi százra? – érdeklődtem, mintha nem tudnám a választ.

– 4.8 másodperc alatt – felelte rekedten.

– Gondolod, hogy ennyi idő alatt le tudnád tépni a ruháinkat? – tudakoltam érzéki hangon. – Vagyis… inkább nem akarom tudni, mert úgy sem tehetnéd meg.

– Miért? – köszörülte meg a torkát.

– Mert kettőnk közül neked kell észnél lennél, de ha megtennéd, kiderülne, hogy még sem vagy annyira józan – gúnyolódtam, mire a szemeimbe nézett.

– Erről szólt az egész? – nevetett fel megkönnyebbülten. – Meg akartál leckéztetni, amiért azokat mondtam? Ezért nem hagytad, hogy hozzád érjek?

– Eltaláltad – fontam karba a kezeimet és dühösen pillantottam rá. – És csak, hogy tudd, most sem hagyom, hogy hozzám érj – mondtam határozottan.

– Igazán? – vonta fel a szemöldökét, és a szemei csillogtak.

– Igazán – vágtam rá és az államat felszegve fordultam a mellettem lévő ablak felé.

– Elérted a célod – motyogta. – Sikeresen elvetted az eszemet.

– Én nem is csináltam semmit – rántottam meg a vállam.

– Dehogynem – vágta rá. – Azzal, hogy nem érhettem hozzád, majdnem megőrjítettél. De tessék, kimondom: kettőnk közül te vagy a józanabb. De nekem kellene, szerelmem – gyengéden maga felé fordította a fejem. – Nekem kellene józanabbnak lennem, és nem szabadna elveszítenem a fejem, mert bármelyik pillanatban bánthatnálak, és nem élném túl, ha kárt tennék benned – suttogta.

– Még mindig nem érted el, hogy a karjaidba omoljak – szegtem fel ismét az állam.

– Mit akarsz, mit mondjak? Szeretnéd hallani, hogy mennyire megőrjítesz? Az éjjel pontosan hetvenkétszer akartalak felkelteni, és az sem érdekelt volna, ha az apád meghall minket.

– Mégsem keltettél fel! – vetettem ellen. – De most nem is ez a lényeg.

– Sajnálom, ha megbántottalak – simított végig az alsó ajkamon. – Bocsáss meg nekem.

– Nem is tudom – motyogtam és elgondolkozó arcot vágtam.

Szerettem volna, ha még egy kicsit pedálozik, éppen ezért nem árultam el neki, hogy igazából sosem haragudtam rá, csak a megbántott önérzetem miatt viselkedtem vele, úgy ahogy.

– Szeretlek – hajolt oda hozzám és az ajkaival gyengéden cirógatni kezdte a számat. – Mindennél jobban szeretlek – motyogta, majd a nyelvével végigsimított az alsó ajkamon.

Felsóhajtottam, és az ellenállásom abban a pillanatban porrá hullt. Egyik kezemet a tarkójára vezettem, majd beletúrtam a hajába, miközben szenvedélyesen csókolni kezdtem Edwardot. Abban a pillanatban, hogy a nyelvünk összeért, szerelmem felnyögött, és gyengéden belemarkolt az egyik mellembe. A szívem a bordáimat döngette, a vérem forrt és egyre többet és többet akartam. Edward eltávolodott tőlem – az első pillanatban méltatlankodni akartam, hogy ez nagyon nincs ínyemre, de aztán megláttam, hogy mit csinál – és az ülése oldalához nyúlt, majd amennyire csak lehetett, hátradöntötte azt. A következő pillanatban megemelt, és úgy ügyeskedett, hogy végül szemből az ölében kötöttem ki. Azonnal az ajkaimra vetette magát, miközben egyik kezével a mellemet simogatta, másikkal pedig gyengéden markolászta a fenekemet.

– Azt hiszem, hogy máris eljött az ideje annak, hogy felavassuk az autómat – nevetett fel.

– Szerintem is – hadartam, majd a felsőm aljához nyúltam és lekaptam magamról és a másik ülésre dobtam.

– Hé, én akarlak levetkőztetni – méltatlankodott, mikor a melltartóm hátuljához nyúltam, hogy kikapcsoljam az apró kapcsot.

– Annak az lenne a vége, hogy letépkednéd rólam az összeset, és pucéran kellene kiszállnom a kocsiból.

– Ígérem, kíméletes leszek – villantotta rám a féloldalas mosolyát, majd a hátamhoz nyúlt és kikapcsolta a melltartómat. Miután lefejtette rólam a ruhadarabot az anyósülésre dobta, a hátamat pedig a kormánynak döntötte és a melleimet kezdte felváltva kényeztetni. Néhány pillanatig bírtam csak visszafogni magam, aztán szégyentelen nyögések hagyták el a számat. Felemeltem Edward fejét és a szájára vetettem magam, majd a derekamat hátrébb csúsztattam – távolabb Edwardtól –, és egyik kezemet kettőnk közé vezettem, le egyenesen nadrágja elejéhez, majd végigsimítottam az ott lévő dudoron. Edward felnyögött, majd a nyakam kezdte csókolgatni. Egyik kezemet a hajába fűztem, a másikkal a vállába kapaszkodtam és lehető legközelebb simultam hozzá, majd mozgatni kezdtem a csípőmet, amit újabb nyögésekkel jutalmazott.

– Kívánlak – motyogta a nyakamba. – Hogy fogjuk levenni a nadrágod?

– Nem tudom – feleltem és tovább mozgattam a csípőmet.

Edward egy szempillantás alatt emelt le magáról, és ültetett vissza az anyósülésre úgy, hogy a hátamat az ajtó támasztotta meg, míg a lábaim átnyúltak Edward „térfelére”. Azonnal bontogatni kezdtem a nadrágomat – addig szerelmem lehúzta a cipőimet –, amit aztán Edward lehúzott rólam. A nadrágot követte a bugyim, majd mindkettő az anyósülés előtti lábtörlőn landolt. Szerelmem megemelkedett, majd a nadrágját és az alsóját is térdig letolta és visszaemelt magára.

Sokkal hevesebbek voltunk, mint tegnap bármelyik alkalommal is, de egyáltalán nem bántam a dolgot. Sőt. A kocsit betöltötte a sikolyaim és Edward nyögéseinek a hangja, amelyek egyre sűrűbbé váltak, ahogyan közelebb kerültünk a beteljesülés felé. Az Edward ajkait elhagyó hangok, melyek nyilvánvalóvá tették, hogy élvezi a szeretkezésünket, még inkább az őrületbe kergettek és ettől csak még gyorsabban mozgattam a csípőmet.

Szerelmem egyszer csak lefogta a csípőmet, amivel megállásra késztetett.

– Valami baj van? – kérdeztem rémülten.

– Nem – felelte a levegőt kapkodva, pedig nincs is szüksége oxigénre. – Csak… – nyelt egyet – …szívem szerint simogatnálak, de nem lenne jó ötlet. Most nem tudom kordába tartani magam. Valahol le kell vezetnem az erőmet, nehogy véletlenül bántsalak, ha hozzád érek. Ugye nem fogtam meg túl erősen a csípődet?

Megráztam a fejem, hogy nem, majd körbepillantottam a kocsiban, hátha van valami, ami a segítségünkre lehet. Megakadt a szemem az anyósülés mögötti fekete anyagon, melynek egyik ujja előrelógott kissé a két ülés közé. Elkaptam az ujját, és Edward kezébe nyomtam.

– Ez megfelel?

– Tépjem darabokra a kabátodat? – vonta fel a szemöldökét Edward.

– Sajnálom, de a nadrágomat nem adhatom oda, mert akkor bugyiban kell majd kiszállnom és azt hiszem, akkor oda lenne a hírnevemnek – vigyorogtam. – Gondolom, ezt a gyönyörűséget nem akarod máris tönkrevágni.

– Egyre féltékenyebb vagyok a kocsimra – húzta el a száját.

– Azt hiszem, ideje bizonyítanom, hogy nincs okod a féltékenységre – mosolyogtam kihívóan, majd megkapaszkodtam Edward ülésének a fejtámlájában, és felemelkedtem kissé a férfiasságáról, majd lassan visszaereszkedtem.

Szerelmem felnyögött, majd a kabátom reccsent egyet. Elmosolyodtam, aztán újra mozogni kezdtem.

Edward morgásai egyre sűrűsödtek, majd egy minden eddiginél hangosabb kiáltást követően megremegett alattam, de nem állt meg, és csak az én élvezetemért tovább mozgott. Néhány apró mozdulat után azonban a hátam ívbe feszült, ahogyan a gyönyör hullámai magukkal ragadtak. A levegőt kapkodva dőltem neki Edwardnak, és egy apró csók után arcomat a nyakába fúrtam.

– Csodálatos vagy – mormolta Edward és egy kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.

– Ha lehet, akkor ezentúl ne nagyon szeretkezzünk ebben a kocsiban – mosolyogtam.

– Miért? – rémült meg Edward.

– Ne aggódj, szerelmem, elképesztő volt, csak a lábaim teljesen elgémberedtek – intettem az említett testrészek felé, melyek az ajtó és az ülés illetve a két ülés közé voltak „száműzve”.

– Miért nem szóltál hamarabb, hogy kényelmetlen neked?

– Még csak az kellett volna, hogy szóljak és te lefújd ezért az előbbi tevékenységünket – háborodtam fel kissé.

– Eszembe sem jutott volna lefújni, egyszerűen csak másképp csináltuk volna – vigyorgott rám, majd megcsókolt.

– Ó, és még valami – motyogtam, miután eltávolodott a számtól –, legközelebb rajtad sem lesz ruha. Nézz csak rám, én teljesen pucér vagyok, te meg fel vagy öltözve.

– Hm… nézlek – mért végig, amennyire a testhelyzetünk lehetővé tette –, és meg kell, hogy mondjam, ha szeretnéd, akkor készen állok a folytatásra.

Mintha a szavai nem lettek volna elegendőek, a csípőjét megmozdította, és mivel még testünk össze volt forrva, a mozdulata nem volt hatástalan rám.

– Szeretném – leheltem –, csak a lábaim nem bírnák ki.

– Akkor azt hiszem, hogy másik testhelyzetet kellene felvennünk – vágta rá.

– Jó ötlet – bólintottam.

– Ehhez mit szólsz? – kérdezte néhány pillanattal később Edward.

– Szerintem nem lesz okom panaszra, és…

– Te jó ég! – motyogta Edward halálra rémült arccal.

– Mi a baj?

– Charlie! – suttogta Edward és a visszapillantóba nézett.

Követtem a tekintetét, és láttam, hogy egy rendőr kocsi leparkol mögöttünk, amiből aztán Charlie szállt ki, és megindult az Aston Martin felé.

A tekintetemet elszakítottam a tükörről és végignéztem magunkon. Én pucér voltam, Edward nadrágja a térdéig lecsúszva és éppen egymásba voltunk gabalyodva a nem éppen Kína méretű utastérben.

Edward is végignézett rajtam, majd miután nagyot nyelt, rémülten megszólalt:

– Most mihez kezdjünk?