Eternity - 47. fejezet

Sziasztok!

A héten semmi sem úgy alakult, ahogy terveztük, sajnáljuk, hogy csak most adhatjuk át a meglepiteket. Remélhetőleg minél hamarabb tudjuk hozni a folytatást.

Puszi: Szylu és Pupi

47. fejezet

Éjjel a parton

Edward lenyűgöző lazasággal odasétált Chrishez, és olyan természetesen nyújtott neki kezet, mintha régi haverok lennének.

– Edward Cullen – mutatkozott be.

– Chris Nunez – viszonozta a kézfogást a művész és beljebb invitálta Edwardot.

Kínomban már a földön heverő felsőmért nyúltam, amikor Chris erélyesen rám szólt.

– Nem ajánlom! – mondta angyali mosolyt villantva felém, majd visszafordult Edwardhoz. – Remélem, hogy vagytok, illetve voltatok olyan jóban, hogy a mostani állapot nem feszélyezi egyikőtöket sem!

Edward erre csak halványan elmosolyodott, én viszont az orrom alatt dünnyögtem el, egy „Igazán hálás vagyok, Chris!” közbevetést. Erre az a halvány mosoly még szélesebb lett, és már-már kísértésbe vitt.

– Nos, akkor talán meg is nézhetnéd, hogy milyen lett a tetoválás, mert Bella eléggé elfogult velem szemben – jegyezte meg Chris.

– Nem veled szemben, csak a tetováló tehetségeddel szemben – zsörtölődtem, és ha megengedhettem volna magamnak, még karba is fonom a kezeimet.

– Részletkérdés – vágott vissza. – Ha közelebb mész, jobban látod – mondta Edwardnak, aki persze készségesen tett eleget a felszólításnak azzal, hogy közvetlenül mellettem állt meg és még le is hajolt, hogy egy magasságba kerüljön az arcunk.

– Onnan is tökéletesen látta, sőt, az utca túloldaláról is – morogtam, de csak úgy, hogy Edward hallja.

– De innen teljesen más a kilátás – tette hozzá és az ajkaimon éreztem a leheletét.

– Szemét! – sziszegtem a fogaim között és próbáltam elűzni a jelenléte okozta kábulatot a testemből, valamint az apró, áramütésszerű érzést, ami a bőrömön cikázott fel s alá, de nem ment.

– Ah, most már legalább tudom, hogy miért dobtál ki – villant meg veszélyesen a szeme, de egy arcizma sem rándult.

Az alsó ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a késztetést, ami arra ösztökélt, hogy valami orbitálisan nagy hülyeséget vágjak a fejéhez, és szúrósan néztem vissza rá. Semmi joga nem volt ahhoz, hogy idejöjjön és sértegessen, valamint még neki is állt feljebb! Na, abból te nem eszel, Edward Cullen!

– Ha nem tévedek, akkor ezek oroszlánmancsok, igaz? – egyenesedett fel, és még mindig rám nézett, ahogyan Chrishez beszélt.

– Igen, azok – helyeselt.

– Hát, az után a helyes kis oroszlános tetoválás után, ami a csípőjén van, nem csodálkozom, hogy erre esett a választása – vigyorgott gonoszul Edward, de én dacosan álltam a tekintetét.

– Látom, tényleg bensőséges viszonyt ápoltatok – mosolygott most már Chris is.

– A hangsúly a múlt időn van! – csattantam fel, és felpattantam a székről. – Lefeded valamivel?

Chris és Edward összenéztek és csak utána kaptam választ.

– Hát, ha nagyon szeretnéd – vonta meg a vállát a tetováló művész. – De talán jobb lenne, ha előbb befejezném.

– Ó, igen, persze – kaptam észbe, és visszahelyezkedtem a székbe. Míg Chris befejezte a másik tappancsot is, Edward – természetesen – végignézte a folyamatot. Egyetlen jelét sem mutatta, hogy kényelmetlenséget érez a vérem illata miatt, de tudtam, hogy küzdenie kell az ösztönei ellen.

Alig néhány perccel később aztán Chris végzett, majd így szólt: – Szeretnéd, hogy lefedjem?

– Igen, nagyon szeretném – nyomtam meg a nagyon szócskát és türelmesen vártam, míg Chris egy átlátszó fóliával letakarta a friss mintát a bőrömön, majd a szokásos tanácsokkal is ellátott. Visszavettem a felsőmet – óvatosan, mert nem akartam felesleges mozdulatot csinálni – és odaléptem a pulthoz, hogy fizessek.

Chris csak megcsóválta a fejét, és ő is odacammogott a másik oldalra, amikor mellettem egy hófehér kéz villant, és csúsztatott egy bankjegyet az asztalra. A másik kéz megragadta a csípőmet, és már húzott is kifelé, hogy még tiltakozni sem volt időm, nem hogy jelenetet rendezni, melyben elhangzott volna mindenféle feminista szöveg arról, hogy nem hagyom, hogy más fizessen helyettem.

A galád Chris még odaszólt nekem, hogy majd szóljak vissza, hogyan gyógyul a seb, és még integetett is, amikor Edward kituszkolt az ajtón.

– Mit keresel itt? – sziszegtem Edwardnak, mikor már az utca túloldalán álltunk a kocsim mellett.

– Untam már Forksot, így arra gondoltam, kiruccanok egy kicsit – vigyorgott, és láthatóan nagyon is élvezte, hogy kihozott a sodromból.

Neki nem kellene itt lenni... nagyon nem kellene itt lennie. Végre elértem, hogy nem ő járt a fejemben egész nap, erre csak úgy felbukkan. Hát nincs benne semmi méltóság? Hiszen szakítottam vele, egyetlen szó, vagy búcsú üzenet nélkül leléptem, azt sem sejtetve, hogy hová mentem – jó, nyilvánvaló volt, hogy anyához! –, ez jelzés, hogy nem akarok tőle semmit. Főként nem azt, hogy utánam jöjjön. Az ég szerelmére, hová lett az önbecsülése? Nem gondolja, hogy nem vagyok rá kíváncsi, azért vagyok olyan pokróc? Hát nem látja, hogy minden vágyam az, hogy szenvedélyesen megcsókoljam? A pokolba veled, Edward Cullen, neked nem kellene itt lenned!

– Mit keresel itt? – kérdeztem sokkal nyugodtabb hangnemben, mint korábban.

– Most mit művelsz? – kérdezett vissza ahelyett, hogy válaszolt volna nekem, és felvont szemöldökkel nézte, ahogyan kinyitottam a csomagtartót, majd kivettem belőle egy plédet.

– Nem csak Chris miatt jöttem Miamiba. Nem válaszoltál a kérdésemre – emlékeztettem őt, és lecsaptam a csomagtartó tetejét.

Megindultam a part felé, mire Edward mellém csapódott.

– Természetesen miattad vagyok itt.

– Hogy találtál meg?

– Mike Newton – ejtette ki a nevét gyűlölettel – hencegett, hogy Jacksonville-be költöztél édesapáddal, és Alex volt olyan kedves, hogy elárulta, itt megtalállak – magyarázta végül.

– Szóval Alex beárult – morogtam, és emlékeztettem magam arra, hogy amikor visszamegyek Jacksonville-be, alaposan lássam el a baját. Alex egy nagy áruló. Miért mondta meg Edwardnak, hogy hol vagyok? Egyszerűen csak elküldhette volna őt a fenébe. Bár Alice attól még elárulhatott volna a bátyjának.

Leterítettem a plédet a homokba, és a szandálomat lerúgva lehuppantam rá.

– Foglalj helyet! – intettem magam mellé, és Edward követte a példámat. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, mert a lehető legközelebb helyezkedett hozzám, és bámulni kezdett. Bármennyire is próbáltam őt figyelmen kívül hagyni, képtelen voltam rá. Megtámaszkodtam a kezeimmel magam mögött, és arcomat az ég felé fordítottam.

Figyeltem a csillagokat, és hallgattam, ahogyan a hullámok egymásnak ütköztek.

Összerándultam, mikor hűvös ajkak érintették meg a nyakamat, és gyengéd csókokkal kezdte elhalmozni a bőrömet.

– Mit csinálsz, Edward? – szedtem gyorsabban a levegőt, és arrébb húzódtam tőle.

– Tudom, hogy te is ezt akarod – vigyorgott, és közelebb húzódott hozzám. Maga felé fordította a fejemet, és hüvelykujjával simogatni kezdte az alsó ajkamat. Mielőtt ellenkezni lett volna alkalmam, száját az enyémre nyomta. Bár az igazság az, ha lehetőségem lett volna, akkor sem ellenkeztem volna. Kezemet a tarkójára csúsztattam, és visszacsókoltam. Edward lefeküdt a pléden magára húzva engem, miközben ajkaink szenvedélyes játéka egyetlen pillanatra sem maradt abba. A józan eszemet már teljesen elvesztettem, és félő volt, hogy valami ostobaságot csinálok majd. Edward egyik keze a fenekemre csúszott, és mikor gyengéden belemarkolt, a szájába nyögtem.

Mintha ezer éve lett volna, hogy utoljára megcsókoltuk egymást, pedig csak napok teltek el. Mintha ezer éve lett volna, hogy utoljára éreztem tagadhatatlan jelét a vágyának a hasamnak nyomódni, így fokozva bennem még jobban az érzést, hogy akarom őt, hogy újra az övé akarok lenni.

Mintha ezer éve lett volna, hogy utoljára mondta nekem azt, amit most: – Szeretlek.

Edward tekintete mélyen az enyémbe fúródott, és attól az egyetlen szótól darabokra hullott az álarcom. A késztetés, hogy leplezzem előtte, mennyire örülök, hogy látom őt, hogy mennyire vágytam már az érintésére, semmivé foszlott. Csak őt akartam, csak arra vágytam, hogy minden gondolatot kiűzzön a fejemből, és elfeledtesse velem, miért is költöztem Jacksonville-be Charlie-val.

A csípőjére ültem, és igyekeztem normálisan lélegezni. A holdfényben Edward arca csak még tökéletesebbnek tűnt, és figyeltem koromfekete tekintetét, amelyeket az enyémbe fúrt, mintha így akarna rájönni minden titkomra, mintha a lelkemig akarna hatolni. Végigsimított a csípőmön, majd kezei a pólóm két oldalához csúsztak, és feljebb görgette rajtam. Mondhattam volna, hogy álljon le, hogy én nem akarom azt, amit ő, de az óriási hazugság lett volna, mert az igazság az volt, hogy a gyomrom apró csomóvá zsugorodott, ahogyan belegondoltam, néhány perc múlva az övé leszek. Felemeltem a kezeimet, és Edward felült, hogy le tudja húzni rólam a pólómat.

Vetett egy pillantást a tappancsokra, és mély, rekedt hangon megjegyezte: – Nagyon úgy tűnik, hogy velem dekoráltatod ki magadat. Szó szerint rád tettem a mancsaimat. Ha legközelebb szeretnél valamit magadra varratni, van is egy jó ötletem, hogy mit kellene.

– Á, és mit? – rángattam le róla a pólóját, és végigsimítottam a mellkasán.

– Egy piros szívecskét arra a feszes fenekedre – motyogta a számnak. – És beleírathatnád, hogy Edward.

Felnevettem, és mellkason böktem őt: – Teljesen őrült vagy.

– Ha lehetne, én is csináltatnék tetoválást. Televarratnám a testemet különféle képekkel, amelyeken egy oroszlán és egy bárány pajzán dolgokat csinál.

Hátravetett fejjel nevettem, és talán percekig abba sem hagytam.

– És fogadjunk, azokat nézegetnéd, amikor csak lehet – tippeltem, mire Edward vigyorogva bólogatni kezdett. – Emmettet tuti lepipálnád perverzségben, mert állatokat, amint pajzán dolgokat csinálnak, még ő sem nézne.

– Szóval perverznek neveztél? – kérdezte tettetett felháborodással, és a következő pillanatban a hátamon fekve találtam magam.

Élveztem a kialakult helyzetet, és nem csak arra gondolok, hogy egyre kevesebb a ruha rajtunk. Ott volt még az is, hogy egyáltalán nem volt feszült a légkör kettőnk között, mint gondoltam volna. Legalábbis abban a pillanatban nagyon is oldottak voltunk. Arra számítottam, hogy kínos csend leng majd körül minket, ehelyett...

– Nagyon zavar a vérem illata? – kérdeztem halkan.

– Most a vámpír helyett a férfi részem ural, amelyik figyelmen kívül tudja hagyni a csodálatos illatodat. A vámpírnak azt suttogná a belső hangja, hogy harapjon a nyakadba, a férfié viszont csak azt duruzsolja, hogy tépje le a ruháidat.

Egy pillanatra az ajkamba haraptam, aztán a füléhez hajoltam, és suttogni kezdtem.

– A férfi éned belső hangjának nagyon jó ötlete van.

A puha, kék plédet markoltam mindkét kezemmel, másképpen biztosan nem tudtam volna „elviselni”, ahogyan Edward ajkai mohón foglalatoskodtak a melleimen. A hátam homorítva nyöszörögtem, és el sem tudtam volna képzelni az adott pillanatban jobb dolgot, minthogy a férfi, aki tiszta szívemből és teljes lelkemmel szeretek a testemet csókolgatja olyan áhítattal, mintha bennem látná az élet forrását.

– Ha a férjem lennél, ezt nem csinálhatnád – jegyeztem meg.

– Hm? – pillantott fel Edward, és kissé értetlenül nézett rám.

– A floridai törvények tiltják, hogy a férj a felesége melleit csókolgassa – magyarázkodtam.

– És te törvénytisztelő állampolgárként ismersz? – vigyorgott rám. – Amúgy meg, ha a feleségem lennél is ezer örömmel csinálnám, ki sem bírnám, hogy ne csókoljam meg ezeket a feszes, kis kebleket.

– Hát az, hogy lecsuktak, valóban arra utal, hogy nem tiszteled a törvényt – szóltam elgondolkozva, és igyekeztem nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani a második mondatának.

– Kíváncsi lennék, hogy ezt honnan tudod – motyogta. – De nem éppen emiatt mondtam. Arra céloztam, hogy az irathamisítás törvénybe ütközik, én pedig már legalább százat hamisítottam, nemcsak magamnak, hanem a családomnak is. És hát nem éppen példamutatóan éltem az elmúlt majdnem száztíz évben.

– Alex mesélte – böktem ki, és Edward értetlen arckifejezése láttán pontosítottam. – Mármint ő mesélte, hogy lecsuktak.

– Még egy ok arra, hogy egyszer kitekerjem a nyakát. Nem csak az én nőmre fájt a foga, de még előszeretettel pletykálkodik is.

– Múlt időt használtál, tehát tudsz Kate-ről – ellenkeztem, és a könyökömre támaszkodva néztem rá. – Már nem akar tőlem semmit, és én sem tőle.

– Akkor azért fogdosott – morogta. – De most nem akarok vitatkozni, azt hiszem, hogy másképp is tölthetnénk az időt – húzta ravasz mosolyra az ajkait, amelyek aztán ismét a mellemre tapadtak.

Egy pillanat alatt feledkeztem meg arról, hogy miről beszéltünk korábban, csak annyit tudtam, hogy milyen pokolian jó érzés az, amit csinál.

– Annyira hiányoztál, hogy majdnem beleőrültem a hiányodba – motyogta néhány perccel később, és a nyelve körözni kezdett a köldököm körül.

– Te is hiányoztál – nyöszörögtem továbbra is. – Csókolj meg! – követeltem elfúló hangon, miközben még mindig az alattunk lévő plédet markoltam.

– Hol akarod, hogy megcsókoljalak? – kérdezte mély, rekedt hangon, és éjfekete szemeit az enyémbe fúrta.

A testem sóvárgott, a gyomrom apró kis csomóvá zsugorodott, és az alsó ajkamat beharapva néztem rá. Rávághattam volna, hogy azt akarom, a számat csókolja meg, de mégsem tudtam szólásra nyitni a számat, talán azért, mert nem voltam biztos magamban. Egyszer már feltette Edward ugyanezt a kérdést, és akkor is eltartott néhány pillanatig, míg választ tudtam adni rá. Szerelmem látta rajtam, hogy tétovázom, és nem tudom, hogy azért, mert pusztán ahhoz volt kedve, vagy amiatt is, hogy egy egészen más helyet nevezzek meg a szám helyett, de a csípőmön kezdte jártatni az ajkait.

– Azt hiszem nincs szükségem a válaszodra, pontosan tudom, hogy mire vágysz. – És nyomatékot adva a szavainak az ajkai vészesen közeledni kezdtek a legérzékenyebb pontom felé.

– Várj! – állítottam meg őt, mire ismét rám pillantott. – Ne tedd meg pusztán azért, mert jól esne nekem, ha... úgy értem, hogy...

– Szerelmem, azért akarom megtenni, mert ha nem ízlelhetlek meg, abba biztosan belehalok.

Szakadozva szívtam magamba az éltető oxigént, mikor Edward ajkai a combjaim közé siklottak. Ő felmorgott, én pedig felsikkantottam az érzéstől. Minden egyes érintésétől remegtem, ahogyan a szája és a nyelve egyre közelebb sodortak a gyönyör kapuja felé. Azokban a pillanatokban nem érdekelt volna az sem, ha több tucat ember bámult volna minket ezen nagyon bensőséges és intim jelenet közben. A csípőm szerelmem nyelvének játékával ellentétes irányba kezdett mozogni, és az ujjaim bizonyára teljesen elfehéredtek, úgy szorítottam a plédet. Az ajkaimat összeszorítottam, hogy ne törjenek utat a vágy hangjai, de Edward hirtelen abbahagyta a tevékenységét, és kérlelően pillantott rám.

– Hallani akarom a hangodat, tudni akarom, hogy jól csinálom-e.

Csak egy apró bólintásra futotta tőlem, és Edward ezt követően ismét „kínozni” kezdett, lefogva a csípőmet, hogy megállítsa annak mozgását. Már nem fojtottam el a nyögéseket, hangot adtam az élvezeteknek, de azért igyekeztem nem odacsődíteni a környéken lakókat.

Hirtelen értem el a megsemmisítő beteljesülést, melynek pillanatában hosszú, kéjes hangokat hagyták el az ajkaimat, és a testem megremegett.

Edward felmászott hozzám, és az arcomra tapadó tincseket elsöpörte onnan. Hosszan, és gyengéden megcsókolt, miközben kezei a kissé kifáradt testemet simogatták, mely mozdulatok ismét lángra gyújtottak engem. Újra sóvárogni kezdtem, de ezúttal nem önző örömök jártak a fejemben – azt akartam, hogy egyek legyünk, hogy a testünk ismét egymásba gabalyodjon, mint már oly sokszor. Szerelmem végignyúlt mellettem az oldalára gördülve, és közel húzott magához.

– Beszélnünk kell! – suttogta, a karomat simogatva hosszú ujjaival, és komolyan tekintett rám.

Válaszokat akart – ez teljesen nyilvánvaló volt. Én azonban ezt nem adhattam meg neki, egyszerűen nem voltam rá képes.

– Most az egyetlen dolog, amit nem kell csinálnunk, az a beszélgetés. A tiéd akarok lenni – fúrtam tekintetemet az övé, és célzásképpen megmozdítottam a csípőmet.

– Rendben, most megmenekültél a kérdéseim elől, de szeretkezés után beszélni fogunk – gördült rám.

A lábaimat Edward csípőjéhez szorítottam. Egyik keze a combomat simogatta, miközben másik keze mellettem támaszkodott, hogy ne nyomjon össze. A hátát karmolásztam szeretkezésünk közben, a csípőmet újra és újra felemelve igyekeztem még jobban eggyé válni vele, már ha az egyáltalán lehetséges volt. Élvezetünk hangjait csókokkal fojtottuk el, és folyamatosan mosolyogtam attól, hogy egy újabb álmom vált valóra. A listán, amely a különböző helyszíneket tartalmazta, ahol életem során szeretnék szeretkezni, egy újabb kihúzásra került: a homokos tengerparton, a holdfényben úszva történő együttlét a legjobb ötben benne volt. Edward csípője keményen az enyémnek ütközött újra és újra, ahogyan hajszolt mindkettőnket a beteljesülés felé. A pléd reccsent egyet, amikor a gyönyör pillanatában Edward a kelleténél jobban szorított az anyagon, és néhány mozdulattal később én is megremegtem.

Szerelmem aztán szétválasztotta a testünket, és mellém heveredett, a mellkasára húzva engem.

– Ha meglátnak itt minket, tuti le fognak csukni – motyogtam, és csókot nyomtam a mellkasára.

– Veled még azt is bevállalnám, bár meg kell mondjam, valószínűleg olyan bűz van itt is a cellákban, mint Forksban.

– Tudod, nem értem, hogy tudtak elkapni gyorshajtásért, mármint ott van a gondolatolvasós izéd.

– Abban a pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy utánad jöjjek. Ráadásul, ha Mike Newton apja nem pikkelne rám, simán megúszhattam volna a dolgot. Apád Raymond Newtonnál rosszabb embert ki sem nevezhetett volna.

– Gyors megoldás kellett – rántottam meg a vállam és elhúzódtam tőle.

– Bella, tudnom kell, hogy miért jöttél el. Kérlek, mondd... – nézett végig rajtam, de aztán elhallgatott.

– Mi a baj? – kérdeztem aggódóan.

– Ez meg mi? – kérdezett vissza döbbenten.

– Micsoda?

– Hát ez – bökött a hasam felé, és én követtem a tekintetét.

Nagyot nyelve pillantottam aztán Edwardra, és fogalmam sem volt, hogyan fogom kimagyarázni magam.