Eternity - 22. fejezet

22. fejezet

Breathe no more

„Ha karomba zárlak

Téged

A szabadság ölel,

A világ csak rángat

Engem

A karod ringat el.”

(Ákos: Ölelj meg újra)

(Bella szemszöge)

Átvágtam a helyiségen – hál' Istennek senki sem tartott fel – és dühösen csörtettem ki az ajtón. Az agyam tele volt Edwarddal és akkor jöttem rá, hogy a kabátomat bent hagytam. Fázósan fontam át karjaimmal magamat és indultam el a tornác hátsó része felé, ahol Alex ácsorgott és bámulta a feketébe vesző erdőt.

Pár lépést tettem csak, amikor egy hideg kéz kulcsolódott a felkaromra és ezzel megállásra kényszerített. Alex reflexszerűen fordult felém, és ajkai közül egy halk, ám fenyegető morgás röppent fel. A válasz rögtön érkezett a hátam mögül egy mélyről jövő morgás formájában, és azonnal felismertem "fogva tartómat". A bentről kiszűrődő halvány fényben jól megállapíthattam, hogy Alex szemei összeszűkültek, fogai kivillantak.

– Emmett, Jasper, lennétek olyan kedvesek és szórakoztatnátok Mr. McEvanst addig, amíg én beszélek Bellával? – kérdezte Edward lágy, bársonyos, ám fenyegető hangon.

– Örömmel, öcsibogyó! – kuncogta Em és két árny suhant Alex mellé.

– Bella? – nézett rám bizonytalanul Alex, és hanghordozásában ott volt a féltés is.

Felsóhajtottam, és vállam felett hátranéztem Edwardra. Ő még mindig a karomat fogta, amitől libabőrös lett a nyakam, és a szemben álló triót tüntette ki a figyelmével.

– Jobb, ha beszélek vele, mert addig nem fog leszállni rólam – morogtam, mire Edward egy halk "chö" hangot hallatott.

Finom erőszakkal kiszabadítottam a kezemet, és szúrós szemekkel méregettem őt. Gyengéden a derekamra tette az egyik tenyerét, és tolni kezdett a ház másik része felé. Az ajtó előtt elhaladva a kabátom jelent meg a nyílásban, amit Edward elvett és a hátamra terített.

– Köszi, Alice – suttogta, és már mentünk is tovább.

A tornác szélénél, amikor már nem láthattak bennünket bentről, Edward a karjaiba kapott – nem kicsit lódult meg a szívem, ahogyan eltűnt a lábam alól a talaj – és leugrott velem a földre.

– Felesleges ezt csinálnod, már megmutattad az igazi arcodat – mormoltam és duzzogva, sértetten fontam karba a kezeimet, hogy minimális felületen érintkezzem vele és még rá sem néztem.

Olyan halkan és gyorsan mormogott valamit az orra alatt, hogy egyáltalán nem értettem, de a bosszantása végett lezseren vállat vontam. Azt hittem, hogy majd a házat övező tisztáson megállunk, de tévedtem. Nyílegyenesen a sötét és fenyegető erdő felé haladt, kényelmes, ráérős léptei elszántságról árulkodtak.

Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg bántani akarna, inkább arra gondoltam, hogy most fog majd elküldeni a fenébe. Ahhoz viszont nem kell messzire mennünk, itt, helyben is lerendezhetjük.

A fák komoran és fehér fátylukkal betakarva nyugtalanító érzést keltettek bennem, ezért tíz-tizenöt méter után megtörtem a csendet.

– Ha vacsizni akarsz, ahhoz nem kell tovább mennünk, ha meg melegebb éghajlatra kapok repjegyet, azt már a konyhában átadhattad volna – mondtam és ránéztem hűvös arcára.

Edward szeme megcsillant, ahogyan a Hold fénye megvilágította és sápadt bőre kísérteties külsőt kölcsönzött neki. Megtorpant és rám pillantott.

– Mi lenne, ha egy kicsit komolyabb próbálnál lenni? – szegezte nekem a kérdést.

– Ez az igazi arcom, és tudlak sajnálni, ha nem tetszik, amit látsz – húzogattam a vállamat flegmán.

Könnyedén talpra állított és ellépett tőlem egy lépést. Olyan perzselő tekintettel nézett végig rajtam, hogy önkéntelenül húztam össze magamon a kabátot, pedig nem vagyok szégyenlős típus. Izzó pillantása a csontomig hatolt és minden porcikámon jóleső borzongás futott végig. Mindez azonban csak pár másodpercig tartott, mert Edward hirtelen hátat fordított nekem, és eltűnt a varázs, hogy a helyét a kongó üresség vegye át.

Lehajtotta a fejét, és olyan halkan szólalt meg, hogy hegyeznem kellett a fülemet, ha minden szót hallani akartam.

– Bella, kérlek, ne tegyél úgy, mintha egy érzéketlen, szívtelen személy lennél, mert nem vagy az.

– Te kezdted – vágtam rá azonnal. – És különben is, nem mindegy neked, hogy milyen vagyok?

Egyáltalán nem úgy reagált, ahogyan az normális lett volna. Kiabálnia kellett volna, ehelyett...

– Ezt te nem értheted – súgta fájdalmas hangon.

– Mégis mit, Edward? – rökönyödtem meg. – Mit kéne azon értenem, hogy csak egy könnyű kis játék voltam neked, akit egy mozdulattal félresöpörhetsz, ha már eléggé kiszórakoztad magadat és meguntad? Ez szerintem teljesen egyértelmű és világos, szóval mi lenne, ha gyorsan túlesnénk rajta, és mindegyikünk menne a saját dolgára?

Akármennyire nem akartam, hogy sírni lásson, egy könnycsepp így is kicsordult a szemem sarkából és alattomosan végigfolyt az arcomon. Annyira erőtlennek éreztem magamat, hogy még letörölni is képtelen voltam. Úgyis lehullik a hóba, akkor meg minek strapáljam magamat. Csak a fejemet hajtottam le, hogy némiképpen védekezzem a kínzó szavak ellen, amik Edward ajkait fogják elhagyni.

Még mielőtt azonban az árulkodó könnycsepp leeshetett volna a földre, egy hűvösen bársonyos tenyér simult az arcomra és törölte le azt.

– Nem is tudod, hogy ezekkel a szavakkal mennyire megsebzel – súgta és hüvelykujjával kirajzolta a szemem alatt húzódó karikát, amit a fáradtság okozott.

– Miért? – kérdeztem a könnyeimet nyeldesve, de még tartva magamat. – Miért teszed ezt velem?

– Minden egyes pillantás, amikor rád nézek, minden egyes szó, amit neked mondok vagy minden egyes mozdulat, amikor hozzád érek – itt végigsimított remegő alsó ajkamon –, olyan veszélybe sodor téged, amihez képest én csak egy apró kis porszem vagyok, amit könnyedén elsodor a szél.

– Nincs olyan veszély, amit ne vállalnék érted – csúszott ki a számon akaratlanul, mielőtt még átgondolhattam volna a mondat jelentését.

Visszaszívni már nem tudtam, így csak annyit tehettem, hogy félve emeltem fel a fejemet és néztem Edwardra. Arca meghökkent volt, de láttam rajta csodálatot is. A Hold megvilágította csillogó szemeit, amik egyenesen engem fürkésztek. Közelebb lépett hozzám, és ezzel áthidalta a közöttünk lévő távolságot. Másik kezét a nyakamra helyezte, és éreztem, hogy a szívverésem felgyorsult, de nem a félelem miatt.

– Különösen gyönyörű vagy, amikor elpirulsz – mormolta és egy hihetetlenül gyors mozdulattal később arca már az arcomat súrolta.

Ajkai puhán, lepkeszárny finoman érintették a járomcsontomat, a homlokomat, a szemhéjamat, majd végül feltérképezte az állam vonalát és a torkomnál pihent meg. Alig bírtam beszélni, az érzékeim túltelítődtek és szaporán vettem a levegőt.

– Edward, kérek, ne tedd ezt, ha csak... – kezdtem bele motyogva-sóhajtva, de közbevágott.

– Megőrülök, ha nem láthatlak, ha nem szólhatok hozzád és főleg, ha nem érinthetlek meg – suttogta bele a torkomnál lévő kis gödröcskébe. – Meg tudnám ölni azt, aki mindezt megteheti veled. Ma este is, ahogyan Alex és Will – a két fiú nevének említésekor felmordult – néztek rád... Egyszerűen letéptem volna a fejüket.

Ha lehet, a szívem még gyorsabban kezdett el verni, és az sem sokat segített, hogy Edward az egyik karját a derekamra fonta és szorosan magához húzott. Félelem nélkül hajtottam hátra a fejemet, hogy szájával nyakam minden négyzetcentiméterén végigsimíthasson, ezáltal kergetve az őrületbe.

– A fajtám legtöbb tagja egy ilyen helyzetben egy pillanatig sem habozna, és gondolkodás nélkül engedne az ösztöneinek – susogta, és felnyögtem, amikor megcsókolta nyakamon a vadul lüktető eret. – Ők viszont nem érzik azt, amit én.

Felemelte a fejét, és egyenesen a szemembe nézett.

– Ha megteszem, azzal a fajomat tagadom meg, de ha nem, akkor saját magamat árulom el – simított végig kézfejével forró arcomon. – A fajom nem számít, hiszen így is őrültnek hisznek az életmódom miatt, de saját magammal kell együtt élnem, és nem tudok hazudni magamnak.

Feszülten vártam, hogy mi fog következni ebből az egészből, hiszen Edwardnál nem lehetett sejteni. A lélegzetem szó szerint akadt el, amikor lassan közelíteni kezdett felém, és pár milliméterre megállt az ajkaimtól.

– Tudom, hogy nem helyes, de szeretlek, Bella Swan, és ezen már semmi nem tud változtatni.

Mielőtt még bármi reakció is megszülethetett volna a részemről, Edward ajkai megtalálták az enyémeket, és lágyan csókolni kezdett.

Kellett néhány másodperc, mire felfogtam a szavai értelmét és a súlyukat, de miután az első megdöbbenésemből felocsúdtam, automatikusan fontam karjaimat a nyaka köré, és húztam magamhoz közelebb. Résnyire nyitott ajkakkal viszonoztam hideg és kemény ajkainak játékát, miközben Edward kissé felemelt, hogy ne kelljen lábujjhegyen ágaskodnom. Ajkaink tökéletes harmóniában mozogtak, és a kezdeti lágy csók lassanként elsöprőbb és szenvedélyesebb irányt vett. Egyetlen apró kellemetlenség árnyékolta csak be ezt a pillanatot, ezek pedig a levegőbe lógó lábaim voltak. Néhány mozdulattal később aztán már Edward dereka köré tekertem őket, ezzel még közelebb kerülve nyúlánk testéhez. Edward közben a hátamat simogatta, de nem kerülte el a figyelmemet az sem, hogy keze néha lentebb-lentebb csúszott egyenest a fenekemre.

Sajnos a csóknak hamarabb vége szakadt, mint szerettem volna, és naná, hogy nem én vetettem véget neki. Edward a levegőt kapkodva – pedig nincs is szüksége rá! – távolodott el ajkaimtól, hogy aztán a nyakamba fúrja fejét.

– Az oroszlán beleszeretett a bárányba – mormolta, miután belecsókolt a nyakamba.

A következő pillanatban azonban kissé hátrébb hajolt és perzselő pillantásával végignézett rajtam, már amennyire tudott.

– Bár talán nem is bárány, hanem inkább vadmacska – kuncogott.

– Maradjunk inkább a báránynál – ellenkeztem és nyakánál a hajába fűztem ujjaimat.

– De egy bárány sem nyújtogatja a nyelvét idegenekre, nem teper le vámpírt egyetlen ügyes mozdulattal, se nem ringatja úgy a csípőjét, hogy az eszem vesztem tőle – suttogta a számtól néhány milliméterre.

– Tényleg az eszed veszted tőle? – kérdeztem kihívóan és csábos pillantást villantottam rá.

– Ó, de még mennyire – szólt rekedt hangon és újra az ajkaimra tapadt.

Most viszont rajtam volt a sor, hogy megszakítsam a csókot, ugyanis mondanom kellett neki valamit.

– Edward, én is szeretlek – néztem a szemeibe, majd ajkaimmal megcirógattam az övéit. – Viszont lassan vissza kellene mennünk, mert eléggé hideg van.

– Kapaszkodj! – figyelmeztetett, mire még erősebben karoltam a nyakát és közelebb bújtam hozzá.

A fák egyszeriben suhanni kezdtek mellettünk, és mire feleszméltem már a Cullen ház mögött álltunk.

Edward letett az öléből, és miután ujjait az enyémbe fűzte, a ház felé kezdett húzni. Alice vagy bevett valamit vagy látomása volt rólam és a bátyjáról, mert pattogott, mint egy gumilabda. Szája a füléig ért, olyan széles mosoly ült rajta, és mikor észrevett minket, hogy felé tartunk még izgatottabb lett.

– Jaj, úgy örülök nektek – ugrott mindkettőnk nyakába egyszerre. – Már ideje volt, hogy megtörténjen ez a „szeretlek-én is szeretlek” jelenet. Hihetetlen, hogy rajtatok kívül már mindenkinek világos volt, hogy nektek együtt kell lennetek – hadarta Alice egyetlen levegővétellel.

– Alice, állj le! – szólt rá Edward mosolyogva.

– Ünneprontó – nyújtotta a nyelvét a bátyjára és sértődötten elengedte Edwardot. – Mindent mesélj el! – ragadott engem karon és behúzott a házba.

A Jasperrel közös szobájáig meg sem álltunk, ahol lenyomott a hatalmas franciaágyra, majd mellém telepedett.

– Az az oroszlán és a bárányos dolog jó volt. Fura, hogy éppen azt…

– Pszt! – szóltam rá. – Még maradjon ez a mi titkunk – kértem, és hála az égnek Alice vette a lapot.

Bólintott és rögtön témát váltott.

– Szóval – nyújtotta el a szót Alice –, most már hivatalosan is a bátyám barátnője vagy.

– Az az igazság, hogy ezt így még nem mondanám. Nem beszéltük meg, hogy akkor most együtt vagyunk-e vagy mégsem – szóltam eltöprengve.

– Hidd el, hogy ő azt szeretné, ha együtt lennétek – mosolygott rám Alice mindentudóan.

Még beszélgettünk egy kicsit Alice-szel, majd mindketten visszamentünk a buliba, ahol a csajok már türelmetlenül vártak. Végre megejtettük a pletykálást, hogy ki kivel van együtt és mióta a phoenixi suliban. Akaratlanul pillantottam elég gyakran Edward felé, aki szintén engem bámult, miközben Emmett és Jasper beszéltek hozzá. Szerintem észre sem vették, hogy az öccsük rájuk sem bagózik.

A csajcsapat azonban hiányos volt, ugyanis Lorit sehol sem láttam már jó ideje. Mikor megkérdeztem, hogy merre lehet, azt mondták, hogy az egyik sarokban beszélget.

A keresésére indultam, és sikeresen megtaláltam, de nem csak őt. Ott volt Jacob is, és azt a pillantást, amivel Lorit fürkészte sosem felejtem el. Áhítattal figyelte, ahogyan barátnőm mesél neki a kiskoráról, és annyira el volt varázsolódva, hogy fel sem tűnt neki a megjelenésem.

– Bells – lelkesült fel Lori, mikor észrevett.

– Már azt hittem, hogy elraboltak – mosolyogtam rá.

Jacob még mindig nem vett észre engem, továbbra is Lorit bámulta.

– Hé – bokszoltam Jake vállába.

– Ó, szia, Bella – köszönt miután nagy kegyesen elszakította a tekintetét Loriról.

– Na, végre feltűnt, hogy nem csak ti ketten vagytok a világon – cukkoltam, mire zavartan elmosolyodott.

Felettébb furcsa Jake – állapítottam meg. Kis ideig velük is beszélgettem, de néhány perc múlva elraboltak tőlük. Csak néhány lépést tett meg velem Edward, mikor hirtelen beállt egy hatalmas cserepes virág mögé, és finoman megcsókolt.

– Minek köszönhetem ezt a hirtelen lerohanást? – pihegtem, mikor ajkai elváltak az enyémektől.

– Semminek, egyszerűen csak meg akartalak csókolni. Talán rosszul tettem? – nézett rám szomorúan.

– Szó sincs erről – ráztam a fejem. – Edward!

– Igen? – kérdezett vissza, miközben végigsimított az oldalamon.

– Hallottad, hogy miről beszéltünk Alice-szel? – pillantottam rá kíváncsian.

– Nem minden egyes szót. Miért?

– Beszélnünk kell – néztem komolyan a szemeibe.

– Bella, megijesztesz – riadt meg rögtön. – Miről van szó?

– Ne itt és ne most – ellenkeztem. – De nincs okod aggodalomra, csak kettőnkről lenne szó.

Edward megkönnyebbülten felsóhajtott, majd ismét megcsókolt. Aztán nagy kegyesen visszaengedett a többiekhez, hogy élvezhessem a bulit.

A világért sem vallottam volna be neki, hogy a csókjait jobban élvezem, mint a bulit, annak ellenére, hogy hiányoztak a barátaim. Nem akarom, hogy elbízza magát!

– Szóval, te és Edward? – csendült fel egy hang mögöttem, mikor puncsot töltöttem a poharamba.

Mikor megfordultam Alex állt mögöttem, és kifejezéstelen arccal bámult engem.

– Mi csak…

– Nem kell magyarázkodnod – emelte fel a kezeit. – Boldognak tűntél vele néhány perce a fikusz mögött, és csak ez számít – mosolyodott el halványan.

– Sajnálom – néztem rá szomorúan.

– Ne tedd! Most mennem kell.

– Várj, még ne!

– Vagy elmegyek, vagy átharapom Will torkát, ugyanis teljesen biztos vagyok benne, hogy nem százas a tag. És a torokátharapástól kissé szomjas lettem, szóval… – hagyta lógva a mondatot. – Majd találkozunk, Bella – nyomott puszit az arcomra. – Mellesleg szép póló.

– Köszönöm – mosolyogtam rá, majd figyeltem, ahogy elhagyta a házat.

Nem sokkal később észrevettük, hogy mindenki kezd egyre laposabbakat pislogni. Alice és Rosalie gondoskodtak a barátaim szállásáról, aminek helyét nem kötötték az orromra, bár én se törtem magam, hogy megtudjam.

Az én sofőröm Edward volt. Szerette volna, ha minél hamarabb hazaérek, ugyanis holnap iskola. Mint kiderült Loriék és Will a holnap reggeli géppel mennek vissza Phoenixbe, és ki is maradnak a suliból arra az egy napra.

Be kell vallanom, hogy nem akarózott kiszállnom Edward kocsijából, és ennek nyomós oka a jó éjszakát csók volt, amit adott. Határozott szándéka volt, hogy egy ártatlan puszi után elhúzódik, de én nem hagytam, és visszahúztam magamhoz.

– Jobb lesz, ha bemész, mielőtt elvesztem a józan eszemet – villantotta rám a csábító féloldalas mosolyát.

– Rendben – egyeztem bele és egy gyors puszi után kipattantam a kocsiból.

Nem tehettem róla, de egyszerűen kényszert éreztem, hogy incselkedjek Edwarddal. Amilyen csábosan csak tudtam, úgy ringattam a csípőmet, miközben a bejárati ajtó felé mentem.

A szám ravasz mosolyra húzódott, mikor hallottam, hogy leengedi az ablakot, és rekedt hangon a nevemen szólít.

– Igen? – fordultam vissza felé, miközben ártatlan arcot varázsoltam magamra.

– Ezért még számolunk!

– Már alig várom – vigyorogtam, majd rákacsintottam.

Felkuncogtam, majd megfordultam és az ajtó felé indultam, közben pedig továbbra is ringattam a csípőmet, hogy az őrületbe kergessem Edwardot.